Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)
1927-10-30 / 302. szám
Tréfás Írás, amelyben van némi komolyság is Irta: Baede'-er 1927. okfober 30. ßACSMEGYfiÄ NAPLÓ A Bacćarat egyike a legismertebb színmüveknek, — majdnem olyan hires, mint a Vasgyáros, valószínűleg azért, mert majdnem olyan rossz alkotás mint az utóbbnevezett remekmű. Drámák és egyéb irodalmi termékek ugyanis rendszerint nem ugyanabban a mértékben híresek, amelyben tökéletesek. (Máskülönben Becque-nek és Porto-Richenek a darabjait többször adnák mint az Olinet és a Bernstein űréit.) A »Baccarat« ..világhíre hát érthetővé teszi, hogy a leleményes Bácsmegyei Napló utóbbi pályázatát beléje kapcsolta. Joggal tételezhette föl, hogy nincs oly műveletlen olvasója, aki e közismert színmüvet még nem látta. Én is megnéztem, s ez alapon szerettem volna hozzájárulni a pályakérdéshez, amely körülbelül igy szól: Mit csinált vájjon a függöny utolsó lehullása után Hclén grófné azzal a 650.000 frankkal, amelyet egy pásztoróra engedélyezésével szerzett, s amelyet nem fordíthatott arra a nemes célra, amelyre szánta, hogy t. i. az erkölcsi haláltól megmentse a szeretőjét, aki ily összeget sikkasztott? (Mert a derék férfiú már agyonlőtte magát.) JEz a pénz ma közel harmadfél millió frankot jelent, s ennélfogva keveslem, hogy a máskülönben elég könnyen költekező és pályázatdus szerkesztőség csak ötszáz dinár jutámat igér annak az elmés olvasónak, aki a föltett kérdésre legötletesebben felel. Hatszázötvenezer aranyfrankkal szemben csak ötszáz papirosdinár! Bocsánatot kérek, de a pályadij semmi arányban sincs a rémesnagy összeggel, amelynek a hováforditásával kell a pályázóknak a fejüket törni. Ez az oka, hogy nem veszek részt e társasjátékban és esetleg kidobok ötszáz dinárt, de megőrzők -— mondjuk — ezerdinárnyi előkelőséget azzal, hogy nem szaladok olyan ötszáz után, amelyet úgy is más nyerne me£. Mert én soha se nyertem semmit, — még elismerés^ sem, mint egyik kritikusom találóan megjegyezete. Ellenben ezen a megszokott helyen én is hozzászólok a kérdéshez, »versenyen kívül«, ha nem is vagyok zsűritag. * A szegény Helén igazi Bernsteinfigura. Szerelmi életének az irányelve: jobb egy fiatal kártyás mint egy öreg tudós, még ha gróf is. S megcsalja az urát egy fess játékossal és azzal a virtuozitással, amellyel a párisi grófnék (különösen a francia színpadon) űzik ezt a női szportot. A jó nő jellemének a szilárdságát kemény próbára teszi a szerző, aki meg a drámai csomózásban és intrikaszövésben elsőrangú mester. Szuggerálására a szerencsétlen spiller, Chacéroy ur, akkora összeget vészit el előbb és sikkaszt el később, arniuöt csak nagyon distingvált klub-gentieman-ek, félelem- és gáncsnélküli lovagok mernek jogtalanul magukhoz venni, — olyan »úri emberek«, akik ha nem nyerik azt hamarosan vissza, fejbe durrantják magukat és meg vannak győződve, hogy az ügyet igy a lovagiasság szabályai szerint intézték el. A néző, (akinek persze fogalma sincs a magasabb morálról) azt hinné, hogy a grófné, akivel szeretője'közli ezt a »kellemetlenségnek e!_ fog idegenedül a komisz frátertől és vezeklésül legkevesebb húsz évig tartó erényrabságra és hitvesi hűségre téli el magát, amiért ily méltatlan pasasra pazarolta a kegyeit, de a szegény asszony Bernstein mester kezében van s azt kénytelen cselekedni, amit e jó ur rádiktál. Helén ízót fogad neki s amúgy is elég szigorú elveit kibővíti a következő jelmondattal: jobb egy reményteljes ifin sikkasztó mint egy smucig öreg detesember, aki nem akar hetedfélszázezer frankot adni a feledének, pedig sejtelme sincs arról, hogy az e pénzt mily dicséretes célra kéri. (Arra, hogy egy »máskülönben« derék urat, aki hires-szépen keveri a kártyát, megmenthesse a börtöntől, amely igen kellemetlen tartózkodási hely azoknak, akik fashionable kaszinókban szoktak élni.) Ideién még fiatal s igy nem tudhatja, mily megbízhatatlanok a hideg kártyásokba meleg szerelemben, s hogy az ő imádott Róbertje egy nyereséges éstét a klubjában többre becsül, mint két fáradalmas éjszakát a szive grófnéjával. (Nem is szólva arról, hogy az ily éjszakák az illegitim szerelemben szokás szerint a délutáni órákban szoktak lezajlani.) A szegény asszony hisz, bízik, remél és Szeret, s nem akarja, hogy ez á »szép« karrier kettétörjön s ez »értékes« élet elvesszen, ö és a társadalom nem volnának képesek elviselni ily veszteséget!... Megpróbál minden módszert, igénybevesz minden eszközt és mozgásba hoz minden tényezőt, hogy előteremtse a többször megnevezett öszszeget, — nem sikerül neki az idő rövidsége s az összeg nagysága miatt. De a nagy nő nem csügged, a szép és szent cél érdekében megteszi a legborzalmasabbat is. (Csak rossz emberekért hoznak a nők ily áldozatokat.) Van egy kuzénja, financember, akinek mindig fekszik potom 650.000 frankja a vasszekrényében, s aki ezt a kis summát szívesen bocsájtja rendelkezésére az unokanővérének, aki utálja őt, egyetlen pásztoróráért. A sokaítudó világtörténet csak egy esetet jegyez föl, amelyben a szerelem ennél is nagyobb summát hozott valakinek a konyhájára. A második császárság hírhedt szépsége, a szőke Castiglione grófné kerek milliót söpört be hasonló kedvezésért egy angol főurtól, de ez a hölgy a magas föllépti dijat egy egész éjszakáért kapta, mig a mi barátnénk (helyesebben a Bernstein űré) csak hatvan percet szentelt a generózus bankárnak, s igy alapjában sokkal magasabb tarifa-rekordot ért el. S ha még figyelembe vesszük, hogy az áldozatos asszony e rövid idő alatt szerelmet csak engedélyezett, de nem nyújtott, hogy horizontális helyzetében sem örvendezett a bankár úrral, hanem hideglelősen borzongott és fogcsikorgatva hátborsódzott, akkor meg éppen holtbizonyos, hogy a szerelmes kuzén tulfizette, amit kapott, a szép asszony pedig oly frankértékhez jutott, amit aligha ért meg — unokatestvérek közt is, — amit adott. A szerelmi kettősnek a financiális része igy el lévén intézve (a Bernsíein-kutatók még nem tudták kideríteni, ohgy a likvidálás a gyönyöróra »előtt« történt-e vagy »után«), az asszony autóba szökött és a nénzzel vagy az arról szóló csekkel lóhalálában röpült, ha ugyan lehet ezt autóról állítani, a lovagjához, hogy a kis ártatlant kihúzza a slamasztikából, amelybe beletévedt. De hát vagy aZ autó nem gurult a kellő sebességgel, vagy talán a kialkudott pásztoróra mégis tovább tartott egy negyedórácskával, a szerelmes aszszony elkésett, és a kitűnő Chacéroy ur épp abban a percben röpített golyót a nemes fejébe, amikor Helén a legénylakás küszöbét átlépte. Képzelhetik, hogy a tragikus eset menynyire megrendítette a közönséget, amely hasztalan remélte, hogy győz az erény és életben marad a Baccarat hőse. Még jobban persze Helént, ki az ügynél sokkal intenzivebben volt érdekelve, mint a nézők. A tanulságos és kiválóan erkölcsnemesitő darab ez urinő ájulásával végződik, s a publikum megilletőkve megy haza (vagy a kávéházba) és elégedetten konstatálja, hogy ily morális és vakítóan fehér darabot rég látott, amit az is bizonyít, hogy a »Baccarat«-t az ébredők sose fütyülték ki. (Hihetőleg azért, mert nem tudják, mikor kell fütyülni.) Hogy a grófné tiz óra és kortina lebocsájtása után mit gondolt, azt egészen pontosan bizony nem lehessen tudni. Valószínűleg azt a kérdést veti föl magában, hogy — ha igy áll a dolog s a kedvesének nem volt még pár percnyi türelme — mért ette meg ő, a finominyü és kényes gusztusa grófi dáma, a békát? Mért adta oda magát undorral és halálmegvetéssel egy utált és hitvány férfiúnak, aki se nem kártyázik, se nem sikkaszt, hanem (a marha!) dolgozik, mért vesztegette el magát hitvány 650.000 frankért? öt T7. oTcTal f bizonyára ez a probléma izgatta, a' Bácsmegyci Napló ellenben arra kiváncsi, mire használta föl ezt a csinos kis összeget a csinos kis grófné? (Miután azt a szeretője megmentésére már nem fordíthatta.) A kérdésre a legkülönbözőbb válaszok fognak érkezni. Meglátja, szerkesztő ur, lesz olvasó, aki föltételezi a nemes hölgyről, hogy a pénzt vagy a csekket nyomban visszaviszi ahhoz, akitől fájdalomdij gyanánt kapta és méltatlankodó gesztus-* sal a fejéhez vágja, mert e pénzt éppen úgy utálja, mint azt, akitől azt elfogadnia kellett. De ennél a megoldásnál újabb probléma merül föl, s becses lapunk legközelebbi ötszáz dináros pályázatának talán ez lehetne a tárgya. Visszafogadja-e a ban-, kár a fejéhez vágott pénzt és tovább1 operál vele a börzén, vagy azt feleli finoman és előkelőén: Kérem, én nem fogadhatom el, mert az ellenértékét fölvettem, s amit kaptam érte, az bőven megérte.. Akad majd pályázó, aki arra fog tippelni, hogy a szomorúan csalódott hölgy jótékony célokra költi a sajátságos provenienciáju százezreket, és pedig tekintettel Bernstein urnák zsidó eredetére, felekezetközi szel-, lemben és alapon. Ez az elintézés igen tetszetősnek látszik, s talán pá-’ lyanyertes is lesz, mert ilyformán a pénzből egyaránt juthat, a szerb, nőegyletnek, a zsidó népkonyhának és a Könyvbarátok Társaságának. Jelentkezni fog oly nyájas olvásó, akinek az elgondolása szerint Heléna asszony menedékházat épit rok-\ kant játékosok és érdemekben megőszült sikkasztók részére. Ez az emberbaráti intézmény mindenesetre hézagot fog pótolni kulturéletünkben, mert — sajátságos! — a nemesszivü adakozók és nagylelkű végrendelkezök közül még eddig egynek se jutott eszébe társadalmi életünk e rokonszenves tagjainak az utolsó éveit derűsekké és gondtalanokká tenni. Az is eszébe juthat valakinek, hogy a mondén urhölgy a Rue de la Paix valamelyik ékszerész boltjában kiegészíti és fölfrissiti a drágaságdobozát. Mert ékszerekkel hódit az asszony és azok segitik hozzá, hogy újabbakat kapjon. Mikor legutóbb abban az utcában jártam, egy kirakatban brilliáns-nyakék csillogott, amelynek véletlenül épp annyira volt szabva az ára, amennyit a Baccarat hősnője életének leghősiesebb órájában szerzett. Azt persze nem tudom, hogy az ékszer még ott van-e, s hogy időközben nem ment-e föl az ára? Egy előfizető azzal a megfejtéssel rukkolhat be, hogy a grófné — aki valószínűleg legitimista érzésű — újságot alapíthat az összegen, amelyel nem tudja, hogy mit csináljon. Ha ez az ur találta fején a szöget, akkor a jó Helén elmondhatja nemsokára, ha tud németül: wie gewonnen, So zerronnen. Szinte látom, hogy lapunk egy barátja azt írja: ha ez az asszonyság igazán okos, akkor palotát vásárol, mert amennyire imádja az urát, egy szép napon elválhat tőle, s ily helyzetben nem rossz, ha az elvált nő buen retiro-ként rendelkezik egy kis nagypalotával. Ezek mind lehetőségek s még sok hasonló és különböző megoldás képzelhető el, amelyekkel fantáziás és ötletes olvasók el fogják árasztani a szerkesztőséget. Hatszázötvenezer frankot sokféleképpen lehet elkölteni, és rég voltam oly kiváncsi, mint most, bogy ki fogja eltalálni annak legelmésebb módját és ki küld oly megfejtést, amely elfogadható lesz nemcsak a találós mivoltánál fogva, de a pénzzel rendelkezőjiölgy jellemére való tekintettel is. Én, ha részt vettem volna az érdekes pályázaton, a következő véleményt adtam volna le: A jó nő a gyászhét letelte után viszonyt kezdett egy másik Baccarat-játékossal (akinek esetleg Chassé-Croisé lett volna a neve), mivelhogy ö ezt a márkát kedveli, a kártyásokat tartja az emberiség fine Szenteleky Kornél: Giorno dei marti Mint tiszta tengerbe hullajtott drágakő visszamosolyogsz még azokra, akik utánad néznek. A sűrűsödő vizen keresztül is ragyog és remeg a merülő topáz. Akik néznek, azokra visszanézel. akik szeretnek és kezüket nyújtják utánad, azoknak tűnő, törékeny, lázas kis kezeddel megszorítod a kezét és tekinteted fátyolos lesz, mikor azt mondod: »Köszönöm*.-& Mcggyujtjuk az emlékezés mécseseit és halvány arcod felfénylik. kipirul, mint egyszer régen, mikor messziről jöttél és az élet illatát le ~tad magaddal. A mécsfényben réifúg a szavad: »Mily szép az élet! Hiszed, hogy meggyógyulok? Hiszed, hogy eljutok tengerre, délre, boldogságra?« Langyos, barackos fény simít végig, amint bejössz a szobába és az ászt erek fölé hajolsz majd leülsz a zongora elé: Io moro sotto ’o sciato ’e chesta vocca — énekled halkan, félve és az alkony burjánzó bíbora zenél az ablakon. Io mono... — sóhajtod szellőszárnyon... Percen a mécs, huny már a lángja és te sápadsz egyre sápadtabb leszel, elfut a hangod, sötétbe vakul szemed tüze, elmerülsz, elolvadsz, felfal a feledés árja s csak egy szürke fénykép lóg a zongora felett.
