Bácsmegyei Napló, 1927. október (28. évfolyam, 273-303. szám)

1927-10-09 / 281. szám

1927 otőW 9; ___________________ bXĆSMEG?FI NÄH,© - ^ . « - H. oMal Csak gazdag emberből lehet nagy német iró Berlin, október hó tanulmányo- a kívánt cikket nem Írtam meg, s az ok is, hogy ezt mért nem tettem. 1. Németországnak nincs Knut Hamsun- Ja, Jack Londonja és Gorkija. Koldus, csavargó, proletár — vagy, hogy ked­venc pesti nyelvemen fejezzem ki ma­gam: nimolista — nem arrivált még so­ha a német irodalomban. »Goethe azért lett a legnagyobb német iró, mert 6 volt a leggazdagabb« — mondta a kávéház­ban Egon Ervin Kisch. Túlzás. De mint minden túlzás: markáns megszövegezé­se az igazságnak. V- 2. Kik jelentik ma a német irodalmat? Csupa gazdag ember — pesti szóval tutista. Gerhard Hauptmann. Gondtalan ifjú­ságban nőtt fel. Jómódú polgári család­ból származik, apja vagyonos vendég­lős volt Thüringiában. Gazdag kereskedöcsaládból való Tho­mas Mann. Soha anyagi gondjai nem ; voltak, nem kellett az Irodalmon kívül mással foglalkoznia, hogy kenyeret ke­ressen. A goethei tisztaságú modern versek poétája, Franz Werfel szintén nagyva­­jgyonu ember, apja beltagja a híres Wer­fel und Böhm prágai keztyügyárnak. 1 Emil Ludwig, a regényíró és essayis­ts unokaöccse a berlini Friedländer-nek. (A cég a Pariser Platzon van, Friedlän­der & Fűlt.) Amikor Friedländer meg­halt, úgy végrendelkezett, hogy vala­mennyi unokaöccsének, köztük Ludwig­­nak is, a mindenkori miniszteri fizetés­nek megfelelő apanázst tartoznak adni örökösei. Az fró ezt kora ifjúságától kezdve a mai napig rendesen huzza, ki­véve az inflációt, amikor a valorizálat­­ilan alapfizetést kapta, a pótlékok nél­kül, úgyhogy be kellett az örökösöket perelnie. Stephan Zweig, a finom novellista, Hermann Zweig textilgyrosnak a fia. Dúsgazdag ember. I A bécsi neológ hitközség egykori el­nökének, Albert Hoffmansthal bankár­inak a fia Hugo von Hoffmansthal. A költő joggal viseli a von-t, a papa ne­mességet is vett magának anno dacu­­mal. Pénz van a háznál bőven. A legnagyobb élő német stilmüvész, Karl Krauss, a »Fackel« kiadója, gaz­dag bécsi polgári családból származik, nagy vagyont örökölt húgával együtt. Carl Vollmoeller, a drámairó, fia a harisnyakirály Vollmoellernek. Igen gazdag ember Rudolf Borchard; örökölte a vagyonát. Vagyonos prágai kereskedőcsaládba született bele Max Brod, a regényíró. Leo Perutznak, a nagyon olvasott és nagyon tehetséges bécsi regényírónak gazdag börziáner volt az apja. Volt mindig mit aprítani a tejbe Ja­cob Wassermannak is, akit a legna­gyobb német regényírónak tartanak. Ap­ja békebeli milliomos. \ 3. A tehetséget Németországban sem a pénz szüli. Ezek a tutista irók tehetsé­gesnek születtek volna akkor is, ha vé­letlenül egy sötét szenespincében »lát­ják meg a napvilágot.« De nem vitték volna ennyire. És megáldott az ég te­hetséggel egy csomó nimolistát is, akik azért maradtak le, vagy talán kallód­tak el egészen, — az utóbbiakról nem lehet seregszemlét készíteni — mert nem születtek milliomosoknak. 4. Igaz, az Íráshoz nem kell töke. Elég egy rizsma kéziratpapir, toil, tollszár, asztal, szék. Meg: nyugalom. És: koncentráció. De ezt honnan vegye a nimolista? Aki reggel nyolctól este hatig pénz­tárkönyvbe körmök másként szentelheti neki magát egy regényciklusnak, mint az, akinek ez az egyetlen tevékenysége. A nimolista kénytelen prostituálni a tehetségét. Kellermann sose irta volna meg »Az alagut«-at, ha gazdag ember­nek születik és nincs szüksége pénzre. Pedig ez a könyvsiker örökre kizárta a német irodalom reprezentánsai közül. S hányán gürcölnek a szerkesztősé­gekben. akikből lehetett volna valami. A redakciós robot nagy rutint kölcsönöz a tolinak: kitűnő mesterembereket ne­vel, a művészt lesaktolja. 5. Ez azonban másutt is igy van. A szegénység minden pályán hendi­kep. Az írásban is. Az igazi tehetség azonban átvágja magát az akadályo­kon. Lásd Gorkijt. Vesd össze: Knut Hamsun. Itt van például Jack London De: Sehol a világon nem kívánnak meg az írótól annyi tárgyi tudást, képzettsé­get, műveltséget, tájékozottságot, mint Németországban. A német olvasó smokk. Nem lehet egyszerű zsenialitással fejbe­vágni. A költészetnek itt szolid báziso­kon kell nyugodni, kulturhistóriai isme-Egy város kulturíokát nemcsak lakóinak a műveltsége, de az az ér­deklődés is emeli, amellyel az or­szágos közvélemény feléje irá­nyul. » A régi Szabadka mindig erősen foglalkoztatta a politikusokat, akik igen alaposan ismerték a helyi ve­zérférfiakat s jól be voltak avatva a küzdelmekbe, amelyeket azok jx városháza birtokáért és a képviselő­­házi mandátumokért folytak. A Voi­­nitsok, Mukicsok és Mamuzsicsok dolgával nem kevésbbé foglalkoztak a politikai körök Budapesten mint a beogradiak mostan a mai politiku­sok itteni háborúságával. S talán még fokozottabban vonzotta-izgatta e város az Írókat és művészeket, — különösen a toll mesterei szívesen rándultak »le« ide részint, hogy et­nográfiái tanulmányokat végezze­nek és pregacsákat vásároljanak a helyszínén, részint, hogy mulassa­nak velünk, amihez a régi jó idők­ben sehol se értettek _ jobban mint nálunk, amikor a két főhotelnek (a »Pest«-nek és »Bárány«-nak) szin­te históriai volt a hire a bennük le­zajlott. tükörbelövésekkel és egyéb atrakciókkal tarkított murikról. Rákosi Viktort is, akit Sipulusz néven ismertek országszerte, von­zotta e város s már mielőtt megfor­dult benne, gyakran gondolt rája. Olvasott róla néhány közgyűlési tu­dósítást, s ezeknek alapján ő ruhá­zott föl bennünket az összes taksák elengedésével a szállószóvá lett epit­­heton ornans-szál: botváros. (Ak­koriban történt, hogyha mostani Beograd-szálió nagytermében, ahol a városi közgyűléseket tartották, heves vita közben Mamuzsich Ágó ellenzéki pártvezér botot emelt Ma­muzsich Lázó polgármesterre, aki válaszul revolvert rántott elő a zse­béből. Persze a bot csak a levegőben hadonászott s a forgópisztoly nem volt töltve.) Egy tárcájában a jóked­vű humorista az ily jelenetek hatá­sa alatt odanyilatkozott egyszer hogy ha valamikor összekülönbözik- Jenő bátyjával s elveszti kenyerét a Budapesti Hírlapnál, leköltözik Szabadkára s itt botkereskedést nyit. Meg is kért engem, hogy néz­zek ki neki valahol egy forgalmas utcában erre alkalmas helyiséget. En szívesen láttam volna, ha Sipu­lusz megtelepedik itten, mert egy kis egészséges humor erre a városra már akkor is ráfért, đe^ Ő közben igen előnyös és hosszú időre terjedő szerződést kötött a kiadójával s a lapja tulajdonosával, azonkívül képviselőnek is megválasztották, s igy a tervezett kereskedelmi, vállal -reteken, pszichoanalitikaí kon, szociológián, geográfián, filozófián. A vad-zseni németek közt nem érvénye­sülhet. Ady Endre holtáig keseregte a turáni átkot, de ha véletlenül németül Ir — s nem több készültséggel, mint ma­gyarul — soha tudomásul sem veszik. A fémjelzett külföldi zsenit, ha nem is »tanulmányos iró«, elfogadja a német s még kultuszt csinál neki, de ez már sznobizmus, nem szívből jön. A német írótól elsősorban műveltséget követel. A német színdarabokban több nyelvet beszélnek a szereplők. A német regényhösök tiszta jeles eredménnyel végezik el a müveit közép­­osztályt. Itt nem lehet hasból írni korrajzot. Eötvös Károly elképzelhetetlen figura Németországban. Halandzsázni, abba nem megy bele a német olvasó. A német publikum megköveteli az Író­tól a jó gyerekszokást. Ezt pedig nem adják ingyen. Tutistának kell születni hozzá. 6. Csak tutista lehet nagy német Író. kozás nagy sajnálkozásomra nem jöhetett létre. Párszor, amikor keleti utazást tett, meglátta a várost a pályaház távlatából s élénken vágódott után­­na, de mindig csak annyi ideje volt. hogy a vasúti vendéglőben két vo­nat között egy-két borjupörköltet fo­gyaszthatott el. ö ezt a kitűnő élteit szabadkai specialitásnak reklámozta ki az újságjában, s kijelentette, hogy ilyen jót még sose evett sehol, pe­dig már sokfelé kószált szerte a vi­lágban. Ez a magasztalás a nyilvá­nosság előtt nemcsak a vendéglős­nek vált hasznára (attól az időtől fogva mindenki borjupörköltet kí­vánt enni a vasúti restaurációban), de a Budapesti Hírlapot is föllen­­ditette, mert az akkori vendéglős (ió Lichtnekkert Károly) a lap kérdéses számából nem kevesebb mint tiz példányt szerzett be. Ami nem is sok, hiszen a zenevirtuóz, bokszbaj­nok vagy szinész, akit igy kiszer­kesztenek, nem is tiz, hanem isten­tudja kiszámítani hány példányt vá­sárol meg a nagyszerű újságból, a mely a tehetségét elismerte. Hogy e város lelke iránt érdeklő­dött s hogy kiváncsi volt, mily esz­ményeik vannak a szabadkaiaknak, mily tervek foglalkoztatják őket és minő a jellemük, bizonyítja egy le­vél. amelyet 1892-ben intézett hoz­zám s amit ennek a bizonyságául itt közlök . Igen tisztelt uram! El nem képzeli, tudom, hogy e so­rok kitől jönnek és mire vonatkoznak. Az előbbire felel az aláirás, az utóbbit elmondom. Én, uram, se többet se ke­vesebbet nem kérnék öntől, mint egy tárcát Szabadkáról, könnyű modorban, mulatságosan tartva, plein air mint a piktorok mondják. Figurák, típusok, ér­dekes viszonyok, uralkodó családok alakjai legyenek benne: nem bántva, legföljebb csipkedve, dicsérve is, ha úgy tetszik. Akár névvel Írja, akár névtelenül, az nekünk teljesen mind­egy, diszkréciónkra föltétlenül szá­míthat. Nekem, mint a tárcarovat szerkesztőjének, igen nagy örömömre szolgálna, ha valamelyik napon egy ilyen föntebb ecsetelt szabadkai tárcát közölhetnék öntől — kezdetnek, s utá­na talán más tárcákra is lehetne kilá­tásunk. Igaz hive és tisztelője Rákosi Viktor. Bpest, 11/8. 1892. Nem tudom most már harmincöt esztendő után pontosan, hogy mit váJaszoltam a felszólításra, de a le­vélből, amelyet az enyémre válaszul .kaptam, elég világosan kitűnik, hogy Kedves uram! Levelének van egy passzusa, amely-! be én viharos lelkesedéssel bele ka­paszkodom, s ez a következő: »A vi­déki ember a saját földiéiről két dol­­zgot nem szeret olvasni, dicséretet és leszólást«. — Uram! Hisz ön ebből a mottóból kiindulva fényes tárcát ír­hatna Szabadkáról! Abból a játszi tó­nusból, melyen levelét irta. Hisz ezért nem haragudhatik meg senki. No ugy-e megteszi és kimondja a boldo­gító igen-t? > öleli igaz híve és barátja- Rákosi Viktor. (Dátum nélkül.) \ Erre a biztatásra, úgy látszik, csakugyan kimondtam ezt az igen-t és megküldtem a kívánt cikket, mert R. Viktor legközelebbi levele már köszönetét mond a közleményért. Kedves barátom! Beteg vagyok. Ez a levél is beteg és szamár. Mihelyt a toll okosat és egészségeset fog a kezemben, írok ne­ked kedves levelet. Addig is engedd meg, hogy megköszönjem a cikket és örüljek azon, hogy a régi szeretődr del újra viszonyt szőttél. (Célzás ar­ra, hogy egy ideig hallgattam.) S amint látszik: a múzsa nem nehez­tel rád a szakításért, ölel szeretet­tel 1% Silány Sipulus. (Dátum nélkül.) Eddigelé a humorista érdeklődése; városunk iránt a platonikus érzel­mek keretei között mozgott. Még nem látott bennünket szinről-szinre, még nem pillantotta meg azokat a nevezetességeket, amelyeknek ked­véért belföldiek és külföldi honosok rajokban lepik el Szabadkát. (Meg­történt biz’ abban az időben, hogy, némely napon két idegen is megfor­dult a városban.) Nemsokára alkal­ma volt a kitűnő Írónak, hogy köze­lebbről is megismerkedhessen ve­lünk s meggyőződjön arról, hogy nemcsak az Isten nem ver bottal, de nálunk se ez a rendes hozzá- és ve­lejárója a barátságos társalgásnak. Az 1893-ik év telén az akkori Nebzeti Kaszinó (most Gradjanska Kasina) választmánya elhatározta, hogy kiváló irók közreműködésével néhány fölolvasó estélyt rendez. Az első ily előadásra az akkor nagy-di­vatban levő Sipuluszt óhajtották megnyerni, s engem kértek meg, hogy e tárgyban Írjak neki. Tapoga-, tózásomra a következő levél jött. Budapest, 1893 febr. 26. Kedves Barátom, tán két hét előtt azt a magánértesl* tést kaptam, hogy egy szabadkai nő­­egyesület Herczeget és engem fel akar kérni, hogy odalent felolvasást tart­sunk. Ez csak puhatolózás volt, de utána nem következett semmi. Egy­előre megvárom, hogy ebből a semmi­ből valami legyen: ha ez nem követ­kezik be, a TIETEK vagyok. Csak­hogy a nyulak szerelmének hónapja, ez a fene március, úgy meg van már spékelve mindenféle dologgal (irodal­mi estélyek, reggéiyek, ebédelyek, szó­val ivályok és evélyek, azonkívül há­rom felolvasást tartok, stb. stb.), hogy nagyon nehéz lesz alkalmas időpontot találni március 20-ka előtt. De 20-ka és 30-ka közt igen, ezt megbeszélhet­jük. Hanem: 1. Maximum 2 napra me­gyek le. 2. Végy pártfogásodba, mert én nem iszom. Nem iszom pedig azért mert nem tudok berúgni, hanem rosz­­szul leszek s utána három napig oly buta vagyok mint egy tekenősbéka. Különben ez nem baj: Miért ne legyen egyszer a tekenősbékának annyi esze mint nekem? Szóval, kedves barátom: elvben el­fogadom a meghívást, s a többit majd megbeszéljük. 1. Helyi erők is résztvegyenek a hangversenyen. 2. Utána legyen egy kis táncviga­lom, nehogy a hölgyek szétoszoljam nak. 3. Most jut eszembe, hogy március­t. y. Levelesládámból Irta: Baedeker — Sipulusz Szabadkán — i," « t

Next

/
Oldalképek
Tartalom