Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-18 / 260. szám
20. oldal 1927. Szeptember 18 BÄCSMEGYEi NAPLÓ — Na, ma hört doch, — mondja zavartan — a tisztelendő ur elolvassa őket Nem szeretném Rézit füllentéssel gyanúsítani, de esküszöm, hogy minden sort elolvasott, amit róla Írtak. « Panaszkodik, hogy milyen terhesek a látogatások. A zarándokok legnagyobb része csak kíváncsiságból jön el, mondja. De — minek teszi ki akkor magát közszemlére? Nem merem ezt megkérdezni... A falubeli orvos, aki a tudományos ellenőrzést végezte, dr. Seidl, intelligens és tisztességes ember. Elfogulatlan? Mindenesetre mélyen vallásos, a lakása éppúgy tele van' szentképekkel és házioltárokkal, mint Neumannék háza. Elmondja, hogy a konrollt a legaprólékosabb gonddal vitte keresztül négy apáca segítségével, gondosan mérette Rézi súlyát, hőmérsékletét, vérvizsgálatokat tartott, — szerinte mindennemű csalás ki van zárva. ' A lány minden csütörtökön 55 kiló, ; a pénteki szenvedéstől két kilót I fogy, de vasárnap már ismét 55 kilót nyom, noha közben az ostyán és a vizen kívül semmit sem eszik. — Nem gondolja, doktor ur, hogy la Ián mégis eszik a Rézi valamit titokban? Az orvos megrázza a fejét: — Én azt hiszem, hogy nem. 6. r A hivök higyjenek. a hitetlenek kételkedjenek, az eklektikusok pedig magyarázzák a csodát továbbra is hisztériával. Bizonyosat csak akkor lehetne tudni, ha Rézi bevonulna egy közkórházba, ahol teljesen megbízható ellenőrzés alá kerülne. Ezt már többen ajánlották, az öreg Neumann azonban nem engedi. (y.) A t. hölgyközönség figyelmébe ! Átköltözés miatt az összes raktáron levő modell füzffk és melltartók mélyen leszállított áron kaphitó'c, mérték után a legújabb divatu és jómiminőségü anyag-bő! fűzök és haskötök már 209 dinártól készülnek. Javítást és tisztítást elfogadok. Schärfer Margit Subotica, Karadžičeva ni. 7. (udvarban) 8759 Bárányköz Ha olcsó, de jó és elegáns bécs: szabású férfi-, női- valamint gyermek-fehérneműt akar vásárolni, forduljon bizalommal POLLÁK LEO céghez Senta (Bácska) jjKér^árj^éket!________________8980 Gál Ottó: AvMária! Halld, Máriám, a kakas szól a szomszédból, s a hol korongja sápadt már: mint a holt kisded orcája . . . Jöjj, benn hitvesi ágyad vár...! Megindult a hajnali szél... Elmúlt az éj .. . Mire vársz? Nincs ébren senki: csak Ö ott fenn és mi itt lenn... Jöjj, hát végre lepihenni! Nézd! A vérveres napsugár a sok sudár fa tetejét mint csókolja . . Jöjj aludni! A szegénynek csak alvásközben nincs gondja! És Péter nyugovóra tér... De hófehér feje a ház ablakából fel- és felbukkan néha még . . . Aztán csend lesz: közel s távol... Mária egyedül maradt az ég alatt... S megette zörren a sövény . . . . szűz liliomillat száll fel... ... és reszket minden élő lény.,. . ... Az ut felől égi követ izenetet hoz: nehéz titokkal terhest... — Üdvözlégy, Ég Királynője, Mária, malaszttal teljes...! Gál Ottó- — új..»»*.«,Nyári délelőtt Irta: Szenteleky Kornél A csónak elég sebesen siklott fölfelé a csillogó, sárga vízben. A fiuk alaposan, feszülő izmokkal dolgoztak, izzadtak, a nyári nap áradozó fénnyel zuhogott a vízre, fövenyes partra, rekkent, áléit akácokra, a lovakra és emberekre. Még egy negyedóra és fenn lesznek a Nyultöltésnél. A bőséges, bágyasztó fény, a forró, kóválygós nyári délelőtt elcsitította a beszédet, a gondolatok játékát a fiukban: némán dolgoztak az evezőkkel és még a verejtéket sem törölték le orrukról meg homlokukról. — No, majd visszafelé könnyebb lesz — szólalt meg az egyik, de senkisem figyelt fel a szavára. Olyan feleslegesnek látszott a szó, minden szétfoszlott és elolvadt ebben a melegben, mint hópehely a lapos láp vizében. Csak akkor szólaltak meg, mikor megérkeztek a töltéshez. Kurtán megbeszélték a tervüket. Először felmennek egy pohár sörre a csárdába, azután átmennek a bánáti partra strandolni, esetleg horgászni a füzesek alatt. Ha László akar, úgy a csárdánál maradhat, előveheti ecsetjeit és felállíthatja állványát, mert a töltésről tarkább és nyájasabb a Tisza képe, szinte ecsetre és zsíros, csillogó olajfestékbe kínálkozik a kanyargós folyó, a kékes füzes a túlsó parton, a fehér révészviskó a vajsárg afövenyen. A többség mindenesetre átmegy a homokba és strandol, László esetleg őket is ráfestheti vásznára. Lászlónak nem volt sok kedve a festéshez ebben a tikkadt fényárban, inkább a strandolás felé hajlott, de eszébe jutott, hogy egy levél van a zsebében, melyet még el sem olvasott. Ezért mégis csak a festés mellett döntött, mért egyedül akart lenni evvel a levéllel. Úgy várta már ezt a levelet s ezért zavartalan és bizalmas egyedüllétben akarta felbontani, csókokkal halmozni, mint valami drága fénylő női testet. Lassú, kéjes élvezője akart lenni ennek a levélnek, minden szavát meg akarta érzékiteni, melegnek látni, hiány nélkül átérezni mindazt, ami az Íráskor felrezzent és a tollat vezette. Boldog, buja, bánatos és titkos találkozása legyen evvel a drága Írással, hogy frissen átéljen minden múltba hantolt percet, hogy visszaálmodjon mincjen csicsergős tavaszábrándot, hogy lássa, érezze és csodálja Lillát, a vágyak és álmok távoli királynőjét. Felmentek a csárdába. Hűvös, savanyu levegő fogadta őket, az egyik sarokban egy öreg halász bóbiskolt üres pálinkás üveg mellett. A korcsmárosné vidáman, izzadt ingben és kurta, piros szoknyában perdült elő. A fiuk zajongtak nevettek és megcsipdesték a keményhusu, bandzsa asszonyt. — Hol van a Lajos bácsi? — érdeklődtek a fiuk. — Tudja a frász hol jár már megén. Azt mondta be kő mennie Becsére valami engedély miatt. Pedig tudom, hogy más miatt ment be. — A jányok miatt — szólalt meg az öreg, leragadt szemű halász redves, repedt hangon. Pukkadós hahota szakad fel erre a közbeszólásra, mintha valami tréfás rakéta sisteregne, köpködne és pattogzana a fiuk asztalánál. Mindnyájan ismerték a jámbor öreg Lajos bácsit, aki talán sohasem járt tilosbán, mitóa ez a nagy, bandzsa, buja felesége van, azt is tudták, hogy a korcsmárosné nem szalaszt el egy alkalmat sem s minden jöttmenttel megcsalja az urát. így hát az öreg halász rekedt, bóbiskolós hangja duplán hatott. A társalgás erre a közbeszólásra fülledt és fűszeres mederbe siklott, gerjedt karok nyúltak a maszatos babosszoknya után, a testes korcsmárosné kacagva tiltakozott és ráütött a markolgató kezekre. László kis ideig együtt nevetett és incselkedett a fiukkal, de aztán eszébe jutott a levél és türelmetlenül vágyta az egyedüllétet. Felállt, összeszedte szerszámait és kifelé indult. A fiuknak is eszébe jutott a homok, a viz, a nyári délelőtt tunya, tikkadt műsora s valahogy bele is fáradtak már a céltalan hancúrozásba. Lassan ők is felcihelődtek és elbúcsúztak a vastaglábu, repedtsarku korcsmárosnétól. László már egy akácfa árnyékában üldögélt nem messze a csárdától és felállította a festőállványt. Vontatottan készülődött, kinyitotta a festékesdobozt, tisztogatta ecseteit, kapargatta palettáját s meg várta, mig mindnyájan leérnek a csónakhoz, csak azután merte előszedni a levelet. Előbb reszketve és rajongva megcsókolta, majd olvasásába kezdett. A levél jóforán semmi jelentősei nem tartalmazott. »Olyan jó lenne ismét együtt lenni, elmondani egymásnak élményeinket.« »A Balaton olyan szép, különösen este, holdfényben s én mindig várom, hogy egyszer csak eljössz hozzám, mint valami Rómeó.« »Sokszor gondolok vissza azokra a szép estékre a Szigeten s alig várom, hogy szeptember legyen, hogy ismét ott sétálhassunk és elpanaszolhassuk: mennyit szenvedtünk, vágyódtunk és álmodoztunk.« Mégis ezek a mondatok mint lágy, hüs cseppek hullottak szikkadt, szomjas lelkére. Lilla tenniszruhában, ütővel kezében jön az alsó utón, mosolyog és aranyos meg rózsás fények szaladnak végig az arcán. Emlékek hullanak ki a múlt szarujából és csillognak és zenélnek és felgyulnak, mint a meseszerü barlangvasut szivárványos fényei. László tenyerébe hajtja fejét és lelkében felharsan a vágy, mint riadt vadászkürt, megmozdul és felébred az erdő, Trisztán megremeg, fejében, ereiben kalapál a vér, a vágy, a vágy. — Lilla! Utoljára a szigeti strandon találkoztak. Finom, karcsú alakja belerajzolódik a tükröző vízbe, két aranyszőke hajtincs csillan ki a tarka gummisapka alól. Aztán nevetése csattan fel bájos csillogással, majd igézőén muzsikálnak mondatai: »Ügyi, megteszed? Ügyi, megteszed, ha szépen kérlek?...« Lépked, mozog, mosolyog, kezet ad. — Eh, elég az álmodozásból! — veti fel fejét és kemény, szinte elszánt mozdulattal lát a munkához. Hogy vibrál, szikrázik a levegő! Ezt érdekesen lehetne megoldani. A puha szén sercenve szalad végig a vásznon: ez itt a füzes, ott a révészkunyhó, igy iolyik a Tisza... A többi a színeké, a színeké! Lázasan és szenvedéllyel hever és keres. Hogy vakítson a szürke? A fehér, a fekete és az ultramarin ravasz egymásmelléhelyezésekor nyugtalan vibrálások keletkeznek. A sárga Tisza kitűnő ellentét, a szinpróbák nagyszerűen sikerülnek, a vásznon megelevenedik ez a bágyadt rekkenet, ez a fojtó, júliusi forróság. Vagy félóráig dolgozott, amikor úgy érezte, hogy szeme fáradt és káprázik a sok fénytől. Bágyasztó lustaság ölelte át, munkakedve lelohadt, mint lankadt fiizfaág, az ing tűrhetetlenné kezdett válni a testén és legjobban szeretett volna a többiekkel a homokban heverészni. A bandzsa, vastag tokáju korcsmárosné kint foglalatoskodott a csárda előtt» majd odajött Lászlóhoz. — Mennyit pingált az ifijur? ' — Káprázik a szemem az erős naptól — panaszkodott László és összerakta ecseteit. — Gyüjjék hát be kicsit a hűvösbe. Ha fáradt még le is fekhet nálam a szobában — kinálgatta, hívogatta a korcsmárosné örgmlányos bizalmaskodással és megfogta László karját. László lábán, szédülve ment a korcsmárosné mellett. Hagyta, hogy vezessék, akarata megbénult, gondolatai ájultan hevertek szerte-széjjel. Bent a korcsmárosék szobájában csakugyan hüsebb volt. Mig látott a sötétben, a korcsmárosné a pamlághoz vezette és leültette. László úgy érezte, hogy ez a kövér, izzadt asszony pálinkát ivott az előbb s kissé megborzongott a szeszes lehellettől. Lehunyta szemét, összeszoritotta fogát és vadul, kegyetlenül belemarkolt a rosszagu, kelletős asszonyba, aki mohón simult hozzá, mint engedelmes, puha állat. Nagy mellei párnamódra feküdtek neki László keblének. László most hirtelen felriadt, menekülni szeretett volna, mert úgy érezte, hogy megfulad és elmerül a meleg, izzadt húsban, de az izmos Putifárné nem engedte el zsákmányát és elcsititott minden ellenkezést. * László végre megtalálta a kilincset és feltépte az ajtót. Kint a forró fény lángolt, lihegett. Émelygős szédület fogta el s arr agondolt, hogy a sör megposhadt gyomrában. Összerázkódott. Az undor végig bizsergett tagjain s valami öklöndözős büfögésben próbált megcsillapodni, de eredménytelenül. Végre az az ötlete támadt, hogy lemegy a Tiszához, megfürdik és lemos magáról minden mocskot, minden szédülős émelygést. Sietve rohant le a töltésről, kapkodva dobta le magáról a ruhát s oda hajította egy fűzfa alá, majd szomjasan, szédülve belevetette magát a folyóba, belefurta arcát a vízbe és úgy úszott esztelen sietéssel. Egyszerre csak azt vette észre, hogy már túlhaladt a folyó közepén, de ekkor már nem akart visszafordulni, inkább átmegy a túlsó partra, a tiszta partra, néptelen homokgödrök közé. Az ár mélyen lesodorta őt társaitól s mikor partot ért, nem is látta már csónakjukat. Nyugtalan szivvel, fuladozó léptekkel húzott ki a vízből és az a tehetetlen, csalódásos érzése támadt, hogy minden hiábavaló volt, mert minden mocsok rajta maradt. Émelygős illatok böfögtek fel az orrába és a borzongás végigszántott felajzott idegein. — Mocskos vagy! Mocskos vagy! — korbácsolta az undor és László megmegrándult, mint keleti, követhordó rabszolga az ostorütések alatt. Egy pillanatra arra gondolt, hogy viszszamegy a vizbe, hogy végre megtisztuljon, de azután úgy határozott, hogy ebben a perzselő fényben fog megfürödni, mely felszívja és fehérre izzasztja a lelkére fröccsent mocskot. Igen a fény, a fény! — Lilla! Lilla! — ordítozott torka szakadtából, mintha gseélyért sikoltó, fuldokló lenne és összerogyott az esze-' lös, lihegős menekülésben. Belefurta fejét a forró homokba. Tagjai úgy rángatództak, mint valami nyavalyatörésé, majd keserves zokogás rázta a mellét. Lent a parton kissé megrezzentek a füzesek. A kósza vizi szellő szakadozott pihegéssel szaladt tovább a fodros fövenyen és megcirógatta a homokban vergődő, vonagló fiatalembert.
