Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-18 / 260. szám
1927. szeptember 18 BÄCSMEGYEI NAPLÓ 21. oldal N-incsen a természetben vesztes, csak én Becs, 1927. szeptember t Évekig elválaszthatatlanok voltunk én lés ő. Reggel mindég karom alá vettem és éjszaka hazahoztam. Kicsi barna volt és telt, majdnem gömbölyű. Hozzám simult és én magamhoz szorítottam. Azt hittem, hogy nem fogunk tudni soha egymás nélkül élni. És mégis most hütlenül elhagyott— Vagy talán én hagytam el őt? Egy-két könnyet hadd ejtsek érte. Isten veled kedves barátom, szerelmem, soha nem foglak elfelejteni! ■ Úgy történt, hogy ama végzetes este rövid családi vita után kávéházba mentünk. ö azt szerette volna, hogy dolgozzam. Keserű szemrehányást tett, hogy örökösen kávéházban ténfergünk. Mi lesz igy belölünk? Ne menj a kávéházba — mondotta — itt van kéziratpapir, ülj le Íróasztalodhoz és irj! Azért sem, terrorizálni meg épen nem hagyom magam és mint mindig, én győztem (az ördög legyőzte az angyalt) és elme..tünk a kávéházba, amelynek terrasza (Villanyfényben úszott. Én újságokat olvastam, ő duzzogva szótlanul helyet •foglalt egy széken. Majd ismerőseim tűntek fel, akikhez áttelepedtem, egyelőül hagyván őt asztalánál. Várj itt és (bocsáss meg, nyomban visszajövök. •Mondanom sem kell, hogy amikor rövid ■félóra múlva visszatértem, már csak a 'hült helyét találtam. Már nem volt ott fá széken. Elhagyott, elment. Az egyik (pincér látta, hogy egy idegen ur, aki az juccáról betért, az én asztalomhoz ült le. •Feketét rendelt és megkérdezte, hogy mikor indul az utolsó villamos. Az utolsó villamossal aztán el mehettek mind a ketten... Pedig én jó istenem, te tudod, hogy mindig milyen jól bántam vele! Nem biztosítottam be életét tízezer dollárra, nem vittem a hegyekbe és nem taszítottam le a szikláról, ahogy ezt napjainkban egyes férjek csinálják. Én ragaszkodtam ehhez a kedves kis barnámhoz, mindent belétömtem, amim csak volt. Hogy félreértés ne legyen: kis barna irattáskámról van szó, egykori hü társamról, kopott aktatáskámról, mindenemről, akit egy ismeretlen tettes a kávéházból ellopott. Kétségbe kell esnem arra a gondolatra, hogy ilyen tehetségtelen emberek működnek a tolvaji pályán, akik az én irattáskámban is gazdag zsákmányt gyanúsítanak. Ez a tolvaj sem viszi semmire. Bár jó induiatu, szelíd lélek lehet, mivelhogy eddig semmiféle retorziót nem alkalmazott velem szemben, aki gazdátlanul hagy egy megduzzasztott aktatáskát, amely érdektelen iratokon, adófizetési felszólításokon, végrehajtási végzéseken, egy fogkefén és egy 39-es számú galléron kivül nem tartalmazott egyebet. Aktatáskám uj gazdája joggal haragudhatik rám, hogy ilyen figyelmetlen voltam és nem részvényekkel és csekkekkel tömtem meg táskámat. (Ha sejtettem volna, hogy valaki szemet vetett rá: kitettem volna magamért.) Kövér kis táska volt az én táskám, irattáram, könyvtáram, sóhivatalom, Wertheim-szekrényem, éléstárain, ruhatáram, tárházam és lelkiismeretem volt egy személyben. Ha jól emlékszem legutóbb egy feltaláló a találmányáról szóló leírását adta át nekem, hogy legyek szives írjak róla. A találmányról szóló leírást eltemettem aktatáskámba. Talán hasznát tudja venni ennek és mint feltaláló nagy karriert fog csinálni. Azon felül több témát gyömöszöltem be, léje, nagyon kérem, dolgozza föl őket. Ezért az egy vérszegényért, hogy ime megírom aktatáskám hűtlenségét, tiz jobbnál jobb témát adtam aktatáskámmal. Tessék dolgozni, mert lopni, azt igazán nem tud. Hátha nem tolvaj volt, hanem egy egyszerű, de becsületes spicli, aki azt hitte, hogy aktatáskám veszedelmes haditervekkel van tele. Talán — gondolhatta — pokolgépet vagy bombákat rejtek benne. Csak a kötelességet teljesítette, amikor egy felette gyanús ember féltve őrzött irattáskáját betekintés céljából megszerezte. Bocsánatot kérek, ha csalódást okoztam volna. Az élet tele van csalódással, amint az én néhai aktad&skám tele volt haszontalan papírokkal. Egy hét után, hogy árván aktatáskám nélkül keringtem a. világban, el mentem a rendőrségre, abban a reményben, hogy miután kiderült, hogy egy lyukas hatost sem ér az aktatáska és még kevesebbet a tartalma, a póruljárt vállalkozóban felülkerekedett a nemes ember és leadta tulajdonomat, mint talált jószágot. A rendőrség illető osztályán nem tudtak semmit aktatáskámról. Ott nem látták. Nem hiába szidják mostanában a bécsi rendőrséget, mely nem áll hivatása magaslatán. Egy élő pontyot találtak ugyan, de azt nem lehet A moziban ültem valamelyik nap, mikor szoinszédnöm egy bekötözött fejű, értelmes arcú nő rácsapott a térdemre. — Pardon — mondta rögtön — elfeledkeztem. A nő a hét felvonás alatt még hatszor »feledkezett el«. Tipikus mozirajongó, állapítottam meg magamban. Az egyik szünetben minden bevezetés nélkül elmondta, hogyan fog végződni a darab. — Honnan tudja? — kérdeztem a szomszédnömet. — Most nézem meg negyedszer — felelte. így ismerkedtem meg vele. Ezer férfi arc Most pedig bemutatom: Tucics Lujzának hívják, cselédlány, harminchét éves, egy szuboticai úri családnál szolgál, ahol mos, főz, mosogat, takarít, cipőt pucol reggeltől este fél hatig, hattól tizenegyig minden nap moziban van. Eddig nem is olyan különös. Hozzá hasonló Lujzák, Böskélc, Tecák és Etelok ezréyel röpködnek vasárnap délután a korzón és a parkokban, anélkül, hogy a szabadnapos huszárokon és elkeseredett csáposlegényeken kivül még valaki komolyan venné őket. De ez a Lujza királynője lehene minden konyhai tündérnek. Mert értelmesebb és mert van egy szenvedélye: gyűjti a moziszinészek lényképeit és szerelmi levelezett, hogy töbebt ne említsek, a megboldogult Rudival is. (aki nem tévesztendő össze a reá hátulról hasonlító Mindszenthy Rudi-Pétererl a pesti füszerkercskedések Fedák gyártotta hősével!) Másnap Tucics Lujza egy asztalkendőbe burkolt csomaggal a hóna alatt állított be hozzám. Megkérdeztem tőle mi az — azt felelte, hogy ezek ők! ök voltak: Kipakolta az íróasztalomra. Ezer fénykép, ezer szépséges férfi arc, ezer titkos leányideál, ezer ábránd, ezer sejtelmes csók, ezer őrjítő pillantás. Röviden: ezer moziszinész. Tucics Lujza cselédleány gyűjteménye ott hevert előttem. Képeslevelezőlapok szépen sorjában rakva: felül Valdemár Psylander, aztán Bruno Kästner, Rod la Roque, Valentino, Navarro, Conrad Veidt, Emil Jannings, Ronald Colmann, Tom Mix, Qunnar Tolnaes, Luciano Albertini, Alfred Abel. Gösta Eckmann, Várkonyi Mihály, Petrovics Szvetiszláv és Harry Fiel és újból és százszor: Harry Piel ! Egyenkint nézem. Felemelem, megfbrgatom a képeket. Dedikációk, antogrammok majdnem mindegyiken. Ideges férfi cikornyák, krfv-kraxok. bet fi - imitációk -.Tucics Lujza kincsei. Miközben nézem a képeket.. ö engem figyel: vájjon mit szólok? Rengeteg kép van, egy nap alat át se lehet nézni. Turkálok közöttük: szétdobálcm őket, de Tucics összetéveszteni aktatáskámmal. Bár történhetnek csodák és nem lehetetlen, hogy az aktatáskám időközben élő ponttyá változott. A hivatali kisasszony azonban bár mennyire is bájolóan néztem rá, nem volt hajlandó kiadni nekem az élő pontyot, amely némi vigaszul szolgálhatott volna halott aktatáskámért és amelyet ép úgy a hónom alatt vihettem volna, mint hajdani aktatáskámat. Ide s tova egy hónapja már, hogy eltűnt hü fegyvertársam, életem támasza. Amióta nincs mellettem, nem tudok irni. Már bölcsebb volt, mint jó magam. Reszketek a félelemtől, hogy önállósította magát és egyedül állít be a szerkesztőségbe: — Tessék szerkesztő ur, nagyon érdekes cikket hoztam... Lujza már rakja is össze. Félénken, vigyázva, szeretettel, a beteges rajongás, a földöntúli mozdulat-finomságával érinti meg a képeket, szerelmesei ezer arcát. Ó, egy bélyeggyűjtő se szeretheti és féltheti jobban Mauricius bélyegritkaságát, mint Tucics Lujza, ez az egyszerű cselédleány az ő Psylanderének dedikált fényképét. A képek szerelmese Két elemit végzett Tucics Lujza. (Ezt azalatt mesélte el, mig én a képeket néztem és a dedikációkat olvastam.) Sose volt szerelmes élő férfibe, csak a halott képekért rajong, nem is rajong,, hanem betegesen imádja. Régen, nagyon régen (mikor még Psylander és Gunnar Tóbiás uralták ä mozivásznat), akkor kezdte Lujza a kép-gyüjtést. Megszerette a mozit, a moziszinészt és kikosarazta a kérőit. Vénleány maradt, hogy rajonghasson moziszinészeiért, hogy írhasson nekik, hogy boldog lehessen, ha válaszolnak. Újságírói pályámon ilyen csodálatos teremtéssel nem találkoztam. Megdöbbentő az a melegség, ahogy például Harry Pielről beszél, meglepő az a tájékozottság, ahogy a tized és huszadrendü filmszínészek intimitásait Tucics Lujza ismeri. Az élete bohózat, vagy dráma! Egyszer, évekkel ezelőtt, a szuboticai városi színházban Tucics Lujza meglátta Salamont, aki akkor még itt működött. Szerelmes lett, őrülten szerelmes. Minden előadásra virágcsokrot küldött a miivésznek, minden előadásán ott volt, autegrammot kért, fényképeket kért, ábrándozva töltötte az éjszakákat, dolgozott, mosott, uraságok cipőit pucolta, hogy pénze legyen virágra. — Szerete?. — kérdeztem Tucics Lujzát. — Szerettem, de ő nem tudta, nem is baj, mit is akartam én paraszt cselédleány vele. Csak küldtem a virágokat, bementem az öltözőjébe és bámultam. Nevenapjára pedig rétest küldtem neki. — Elfogadta? — El, mert akkor már besúgták neki, hegy rajongok érte. Behívatott egyszer magához és megköszönte az ajándékokat. Küldtem én neki aranycigarettatárcát is, sőt egyszer hat gyönyörű inget is. Elfogadta, nevetett, azt hitte bolond vagyok, de nem csak ő hitte, az egész város hitte, mert engem minden színházlátogató ismert. 0 Igen, ismerte őt a virágárus, a színházi portás, a kakasülő törzspublikuma. Mindenki. Aztán? Jött a mozi. Először Psylanderbe lett szerelmes. Megvette képeit, levelet irt neki, dedikációt kért a iényképére. Előkeresi a képet. — Itt van, ezt küldte ő — mondja — mikor pedig meghalt, megnagyittattam a képét. Aztán Gunnar Tolnüs jött. Képek- dedikációk, ábrándos éjszakák. De Tucics Lujza együtt fejlődött a filmiparral. Most Harry Piel az ideálja. Minden Harry Piel-képet megvett. Minden Harry Piel-filmet megnéz— annyiszor, a hányszor játszók. Előfordult, hogy levelet irt a Lifka-mozi igazgatóságának, a melyben kérte, hogy közóhajra« játszók még egyszer a »Buily-cirkusz titka« című Harry Piel-filmet. A filmet valóban újból játszotta a Korzó-mozi és Tucics Jujza x-edszer is megnézte a Harryt. A szuboticai könyvekereskedésekbert nagyon jól ismerik Tucics Lujzát. Minden héten pontosan megjelenik és mikor belép, már mosolyognak reá: tudják, hogy uj képet keres. Tucics Lujza-! egész bérét képekre, mozijegyre és levélbélyegekre költi. Minden héten öt-tiz: válaszbélyeges levelet küld különböző filmszínészeknek. A leveleket ákom-bákom betűkkel maga Írja, az angol és francia leveleket lefordittatja. Egyébként van egy könye (Zagrebben jelent meg), amely tartalamazza az ó- és újvilág összes valamirevaló moziszinészeinek névsorát a pontos címmel együtt. Ezt a' könyvet használja Tucics Lujza (és pontos jegyzőkönyvet vezet, hogy mikori küldte el levelét X. Y. moziszinésznek,' mikor jött rá válasz stb.. Ez azonban nem minden. Conrad Weidt és a pozsonyi kifli Mikor Conrad Veidt Budapesten volt, Tucics Lujza felutazott, hogy láthassa, de mire felért, akkorára Conrad Veidt, mint ismeretes, eltűnt Budapestről. Tucics Lujza ezt. az udvariatlanságot sose fogja neki megbocsátani. * Azóta nem is nézi meg a Konrad Veidt-filmeket. Igaza van. Szegény Lujza, pompás pozsonyi kiflit sütött és vitte fel Conrad Veidtnek — és végül oda kellett adni egy hordárnak, mért az ideges Puby ellógott! Pedig ha tudta volna, mit visz neki a Lujza! ... — Nem sajnálja a pénzt ilyen bolondságokra? — kérdeztem, mire Lujza sértődötten igy felelt: — Mért sajnálnám, csak azért dolgozom, hogy erre legyen, nem kell unokákra gondolnom, azért nem is mentem férjhez. Legnagyobb boldogságom, ha este előveszem az albumot és látom Harryt, ha átnézem azt a levelet, melyet szegény Valentino irt, melyben röviden csak azt irta, hogy csodálja, hogy ilyen kitartó- vagyok. — Miért? — Mert kilencvennégy levelemre nem válaszolt, de én Írtam neki kilencvenötödször is, erre aztán megjött a levél a fényképpel együtt. Szegény Rudi, hogy megszabaduljon a mi Lujzánktól, elkeseredésében inkább irt egy levelet és elküldte a kért fényképet. Még sokat mesélt Lujza az ő kedveseiről. Mindegyiknek tudjt családi állapotát,vagyoni helyzetét, a pletykákat, melyek az illető köré fonódnak és az öszszes szerelmeiket. Tudja, hogy Rod la Roque (a tizes számú szerelme) csak »anyagi zavarok« miatt vette el Bánky; Vilmát és hogy Pola Negri nem is olyan sovány, mint amilyennek látszik, hogy; Putty Lia egy utálatos kis dög és hogy.! az édes Piel regelire négy lágytojást eszik és nem szereti a szafaládét. Ezeket Tucics Lujza azért tudja, mert előfizetője minden filmu.i Ságnak, szinhár: lapnak, amely filmcikkeket közöl. Egész filmkönyvtára van odahaza. Eddig 196 autogrammós fénykép, 54 filmcsillagoktól érkezett levél boldog tulajdonosa. A gyűjteményt, ha meghal, vele temetik el. Harry Piel képe töb mint kétszáz variációban van meg neki.^ Hanoid Lloydot és Chaplint és Buster,1 Keatont utálja, nem szereti a fiimszi-l nésznöket sem, a kedvenc filmszínészeire azonban őrülten féltékeny. Rudit meggyászclta. Rod la Roque esküvője napján nem evett — hanem sirt. Jackie Coogant nem szereti — mert még gyerek és mint ő mondta -«még nem hozzávaló«. Tucics Lujza bekötötte a szalvétába az ezernyi fényképet, szögletesen meghajolt és elment. Lelkemre kötötte, hogy megnézzem a »Csárd^skirá!ynő«-t és a »Gyürkovics lányok«-aí mert abba ját- I szik — Vili Fritch: a tizenkettes számú I szerelme. I Megígértem! Szegedi Eüril Eos Egy szuboticai cselédleány levelez a világ összes moziszinészeivel Minden filmet megnéz, minden fény';épet megvesz Harry Piel szuboticai rajongója — Tucics Lujza Salamonnak ingeket küldött ajándékba, Conrad Veidtnek pozsonyi kiflit sütött Eddig íöbbszűs aulogramos fényképet kapott különböző moziszineszéktől
