Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-04 / 246. szám
1927. szeptember 4 23. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ Szépségápolás az ókorban és ma Ha elvonulnak lelki szemeink előtt a hagyományok és'a világtörténelem nagy nőalakjai, egy Semiramis, egy Kleopaö ra, egy Artemisia, Halikarnassz csodaszép királynője, akinek mosolyáért és megsértett hiúságáért népeket és nemzeteket igázott le makedónjai Nagy Sándor — vagy ha nézzük az újabb kor hires asszonyait, egy Dubarryt, Diana de Poitierst, Pompadourt, Ninon de Lenclost és azoknak népekre és világtörténelmi eseményekre való hatását, úgy bizonyítva láthatjuk azt a megdönthetetlennek vehető igazságot: hogy egy kis szépséggel, vele kapcsolatos kis adag aszszonyi raffinériával, asszonyi mivoltuknak érzékies kidomboritásával sokkal többet érhetnek el a nők a társadalomban, sőt a világtörténelem színpadán is, mint szakadatlan, kitartó munkával vagy akár a tudás tengernyi áradatával. A szépségre val ótörekvés bizonyára az első asszonnyal együtt született meg. Amikor az erősebb nem, a férfi, a mindennapi élet küzdelmeibe vetette magát, hogy a megélhetéshez szükséges feltételeket magának és társnőjének megszerezze, önként adódott a nőnek az az élethivatása, hogy egész lényét, szépségéi a szerelem oltárán áldozza fel, hogy ezzel jutalmazza és édesítse meg az érette is fáradó férfi küzdelmes és nehéz életét. tétlenül túlzásba vitte. Ezen a téren természetesen Franciaország vezetett, főleg Valois Margit és Medicis Katalin idejében. Virágzott még a kozmetika a tizenhetedik században is, la Valliére, Montespan és Dubarry asszonyok korában is, amikor a francia királyok udvarát a női szépség kultusza és imádata töltötte be és a szépség e királynői nem egyszer népek és országok sorsát tartották kezeikben és intézték azt az emberiség, az egész kulturvilág végtelen szerencsétlenségére. Az 1620. körüli években jött divatba a szépségflastrom — a mouche használata. Ebben az időben — mint manapság is nem ritkán — a sarlatánok egész légiója támadt a szépítés művészetének gyakorlására és kioktatására, mert hiszen a könnyen hivő asszonynép már akkor is minden módot igyekezett felhasználni a már meglevő vagy hiányos szépségének tökéletesítésére. Abban az időben az arcfestékek használata és színe társadalmi állás szerint más és más volt. Másféle piros szint használt például az udvari hölgy, mint a társaságbeli, mást a polgárasszony mást a kurtizán. Ezt a társadalmi megkülönböztetést teljes mértékben respektálták. Intenzív vörös szint csak a királyi család hölgyei használhattak, akiknél is rang szerint — lefelé való fokozatban — mind halványabb és halványabb szin járta. A szemhéjakat kinai tussal, festették, az ajkakat lilavörösre, a hajra fehér pudert használtak. De nemcsak a nők, a férfiak is festették magukat: köztudomású, hogy Mazarin bibornok még halálos ágyán is kifestette magát, hogy ragyogó, egészséges színnel fogadhassa a halál lehelletét. A modern szépségápolásnak a leghatalmasabb fejezetét alkotja a bőr ápolása és bántalmainak gyógykezelése: a haj, a száj, a fogak, a szem, a fül, az orr, a kezek kozmetikája, mert a szabadon álló és látható testrész bármelyikének esztétikai elhanyagolása lerontja az általános, kellemes összhangot és megzavarja az illúziót és azt a bűvös harmóniát, amelyet egy tökéletes, hiánytalan szépség látása, még ha az nem is egészen természetes, hanem részben a kozmetika segélyével jött létre, a szemlélőben mindig ébreszteni fog. Dr. Vécsel Jenő I«! ma h«:.l jm»»»« «-■-----------------A FENEVAD IRTA: NOVOSZEL ANDOR Kétségtelen, hogy ebből a törekvésből származott a nőknek ama velükszületett ösztönszerü vágya, hogy lelki, de főleg testi szépségükkel elsők legyenek abban a versenyben, amelynek célja a férfi meghódítása. Az őskori hagyományok és történelmi források kutatói megállapították, hogy az ősember már akkor festette magát, amikor a test elfedése, a ruházkodás mé gteljesen ismeretlen valami volt. Lá|tjuk tehát, hogy a kozmetika legősibb és legprimitívebb formájában már a történelem előtti korban ismeretes valami volt és ha Éva anyánkkal legalább két férfi lett volna a paardicsomban, úgy alighanem már ott kezdődött volna meg az arc vagy a test festésének — a kozmetikának — legősibb kultusza, mert hiszen már akkor lett volna ok — a kacérkodásra. Hogy az egyik nő szebb legyen, mint a másik és hogy ekként a szépség követelményeinek esetleg hiányzó feltételeit mesterséges utón igyekezzenek megszerezni — a nőknek ez a törekvése évezredekre vezethető vissza, amely igyekezetük viszont megvetette alapját annak a tudományágnak, amelyet szépségápolásnak, kozmetikának nevezünk. Ha e térre most egy kis történelmi visszapillantást vetünk, úgy látjuk, hogy már az ős Egyiptom leányai vörösre és fehérre festették arcukat, ajkukat pirosították, hajukat illatos olajokkal kenték. Látjuk, hogy az egyiptomi múmiák körmei sárgára vannak festve, az elökelőbbeké be vannak aranyozva. És már maga az Ebers-féle papyrus is amely egyike a !egrég!bb irott dokumentumoknak (1560-ból való, Kr sz. e.). említést tesz kozmetikai szerekről. Klmutathatólag nagyon divatos volt már a szépségápolás a perzsáknál és a görögöknél is. amely utóbbiak először használták a pudert. Tőlük vették át a rómaiak, akik hihetetlen raffináltsággal összhangba tudták hozni a szépségánolást a náluk végtelenül kifejlett fürdőkuHiisszal. A római nőknél találkozunk .'ageiőször a parfüm használatával, sőt ők már szájvizet és fogkefét is használtak. Ezután hosszú évszázadokon át nem haladt előre a kozmetika, hanem megmaradt az 6 primitiv eszközeinél, míg nem a XII. században Franciaországban, a galantér'a hazájában uj életre ébredt és megkezdődött reneszánsza. Szép Fülöp francia király udvari orvosa, de Mondeville 1306-ban megjelent orvosi munkájában e’ősZör foglalkozik behatóbban kozmetikával. Majd utána Guy de Chauliac ismertette a rendszeres szépségápolás módjait. Ebben a korszakban a müveit emberiség a szépitőszerek használatát hihe-Nem tudom más hogy van vele, de ha nekem sietni kell valamivel, hát bizonyosan sokkal nehezebben leszek kész, mintha rendes tempóban csinálnám. Legkivált reggelenkint vagyok bajban, ha az öltözéssel sürgetnek. Hatszor is becsipem a bőröm, mig egyszer begombolom az inggallérom. Méreg az szörnyen, különösen amikor végre nagy keservesen elkészülök abegombolással, akkor veszem észre, hogy a kézelő gombot erőltettem az ing nyakába. Legalább valaki ott botromoskodna körülöttem, hogy bele tudnék kötni. Épen ilyen begombolási veszedelmekben voltam, amikor meghallom a koma hangját, ahogy hangosan köszönget a gangba. Gyer-gyere. kiáltok ki — magam vagyok, nincs itthon a feleségem, kint van a piacon. De vörös a képed — így a koma, amikor belépett a szobába — jó lesz vigyázni. Majd adok néhány piócát, hogy a fölösleges vért kiszivattyúzzák belőled Szégyen volna rám, patikusra, ha téged komám meg találna ütni a guta. — Ne beszélj bolondságot — mondom— még ha üvegbe látom is úszkálni a piócát kilel tőle a hideg, nemhogy belém engedném csimpaszkodni. De meg nem vagyok én vérmes ember, hanem a méregtől vörösödhettem meg. Hogy lehet valaki mérges — igy a koma— mikor nincs itthon a felesége? Erre nem is szóltam, hanem tovább keserveskedtem az inggombbal. — Várjál csak, majd én — mondta a koma, avval már neki is esett a nyakamnak. A szemem majd ki ugrott a helyéből. olyan tapintatosan gombolt a koma, de csak mégis begombolta a gallérom. Az ádámcsutkádban van a hiba, azért lehet nehezen a gomblyukhoz férni. Igazán nem értem, miért nem is operáltatod le. Először is, de ne haragudj komám, nem is esztétikus dolog ilyen cudar nagy ádámcsutkát viselni, másodszor pedig az operációk hatvan százaléka sikerülni szokott. És miért ne esnél épen te bele ebbe a hatvan százalékba? Hanem, hallod, ne a ml doktorunkkal vágattasd magad, nem azért, hogy igy vágy úgy, de mintha neheztelne rád, oszt tudod . . . Ne bomolj — szakítottam félbe — csak tán nem ment el tisztára a hajam, hogy ok nélkül daraboltassam magam. Legfeljebb, akinek nem tetszik az ádámcsutkám, az majd becsukja a szemét, amikor velem beszél. De meg hagyjuk már ezt a bolondságot, oszt mondd meg, mi a szél hozott át ilyen korán? — Ejnye, csakugyan majd el is felejtettem. Kérlek szépen, egy nagyobb dologról van szó. Nekünk, mint a falu intelligenciának, a faluval szemben bizonyos kötelezettségeink is vannak. — No-no — mondom — csak épen azért, hogy lássa a koma az érdeklődésemet. — Most, hogy a fenevadak annyira elszaporodtak a környéken s a lakosság érdekeit annyira veszélyeztetik, kötelességünk, hogy a lakosság érdekeit megvédjük. Megszoktam már a koma nagy mondásait, de már a fenevadakat nem hagyhattam szó nélkül. Első sorban is fenevad erre mifelénk három év óta nem járt.Azért, ha ' jól vesszük, akkor se járt, hanem az olaj taligán húzta. Egy keshedt vén medvét akinek már jártányi ereje sem volt. Maga az olaj táncolt, a medve meg nézte. De azért igy is szép volt. Nem hinném, hogy ez a vén medve megszökött volna, de mondjuk, ha meg is szökött, semmi szin alatt se szaporíthatott, merthogy férfimedve volt. Mondom, emiatt nem hagyhattam szó nélkül. — Micsoda fenevadakról beszélsz komám? — Ugyan ne tedd magad — szinte méreggel a koma. — Hát nem hallottad tán, hogy kedden elvitték a plébános ur magló ludját, szerdán Szabó Matyiék tyúkjait szedték össze, ma virradóra, meg Kovácséktól meg Ferency Antaléktól szedték össze az apró jószágokat. — Hallani hallottam, de hun van itt a fenevad? — Más ember magától rágyünne, de úgy látom csakugyan gyöngül a fejed Hát a rókák nem fenevadak? Nem akartam visszagorombáskodni, mivel vendég volt a koma, hát inkább hallgattam. Bánja a manó. akárminek nevezi is ki a komám a rókát, ha egyáltalán van róka, mert erről nem beszélt eddig senki a faulban. Ugyan búcsúkor sok szó esttt rókárói de az egész más természetű emlegetés volt, meg arról nem is illik beszélni. Elég baj az annak, akinek a gyomra nem bírja el az italt. — No és honnan tudod, hogy róka garázdálkodik? — Honnan? Hát nincs nyom utána. Már pedig, ha nyom nincs, akkor csak valami ravasz állatról lehet szó. Mondjam-e még? Talán, mondom azért még sem olyan biztos, hogy róka. Hátha talán... De be se hagyta fejezni a koma a mondatot, nagy méregegl rám szólt: ha ki akarod magad vonni a kötelesség alól akkor mond meg egyenesen, fölösleges a sok szó. — Jól van no, dehogy akarom, már azt szeretném hallani, mit akarsz tulajdonkép. — fiát kérlek szépen — csillapodott le a koma — holnap hajnalban fel fogjuk keresni a rókákat a határban és végzünk velük. — Jó, jó de tudod a lakásukat? — Bizd rám, nem vagyok én gyerek. Föltétlenül a határszéli kis nádasban tanyáznak. Különben a prakszi, mikor biciklin meat a múltkor Hegyesre, látott is a nádasba olyan vörösfélét besurranj. Dögivei van ott a róka barátom, már élni se tudnak egymástul, azért járnak be faluba. — Na és kik fogják őket lövöldözni? — Nevetséges kérdés, hát te, meg én, meg a prakszi, meg az aljegyző. De izé, hogy is mondjam, például én mivel lőném, hiszen tudod, hogy fegyverem sincs, de meg katonailag ki sem vagyok képezve, tudod a lábam miatt, ámbár láttam már sokkal ludtalpubbat is, aki katona volt. De tudod az ember szerény, oszt nem vitatkozik a sorozókkal. — Na ami lábod illeti — ilyen gorombán a koma — igazuk volt, lőni pedig a revolveremmel fogsz. Én viszem a vadászpuskámat, az aljegyző elkéri a plébános ur puskáját, a prakszi pedig a flóbertját hozza. — Talán — mondom — inkább én vinném a flóbertet, izé, veszélytelenebb. Nem lehet — igy a koma. — A prakszinak nem adhatjuk a revolvert, nincs jóba az aljegyzővel, tudod a postáskisasszony miatP s amilyen bolond, még kárt tehet az aljegyzőben. No igy csakugyan meg kellett nyugodnom. És mikor lesz az indulás? Hajnalban. Majd bekopog érted. Nem valami szívesen kelek fö! hajnalban se ilyen, se olyan rókáért, de nem akartam a komával haragot, hát belenyugodtam. Alig aludtam el, egyszerre zörgést hallok az ablakon. Nini — magamba — ugyan hamar virrad, úgy érzem még egy hujját sem aludtam. — Ki az? — kiáltok ki az ágyból? — Én — hallom a prakszi hangját — tessék csak ablakhoz jönni. — No mi újság? — Tessék nyugodtan aludni, nem lesz vadászat. — Tán megbetegedett valamelyikök? Nem, de meg van a róka! A csudát! Hogy-hogy? — Tóht Farkasék, Burkus kutyája ezelőtt egy órával megfogta. Már bent is van a községházán. Lajbis volt a róka, a második kontrás. Az albiró már beszélt is vele. Most borogatja neki a kisbiró a tetsziktudniját, mert ravasz az ilyen cigány féle, képes még orvosi lát leletet is fölvétetni. — Igazán sajnálom, hogy elmarad ez a kedves kirándulás — igy a prakszinak. magamba — no annak a gazember Lajbisnak viszek be reggel dohányt, ki tudja micsoda szerencsétlenségből szabadított meg. A komával másnap nem tudtam beszélni, mivel sürgősen el kellett utazni valami herba tea ügyben összehívott gyógyszerészgyülésre. Könyvujdonságok! Orbók Atilla: Meztelen asszony Din. 50— Jesus de Aragon: A hét púpos tornya Din. 30— Wells: Kipps Din. 56— Biró Lajos: Házasság Din. 32— Anita Loos: Szőkék előnyben Din. 30— Romain Rolland: Anya és fiú I., II. Din. 90— Paleologue: A cár orországa I., 11., III. Din. 300— Biró Lajos: Toinette Din. 34— Andai Ernő: Soha ilyen tavaszt... Din. 40— Schnitzler: Álmok éjszakája Din. 24— Leroux: Hardigras Dm. 44— Wells: Anna Veronika Din. 48— Iínpiiató MINERVÁÉI MnjwztáljálH Vidéki szétküldés a megrendelés napján
