Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-25 / 267. szám
BZ9 9J9 Várj, fiacskám — szólt az édes mama az asztalnál — ezt a szép szeletet neked választottam ki. S ezzel a szóval már föl is emelte a villával a tálból nem ugyan a sült harcsaszeletet, hanem a tanitónéni kisimitgatott intőcéduláját és mintha nem is látná, hogy papirost vett ki a hal közül, szépecskén odatette Lajoskának a tányérjára. Lajoska ijedten bámult rá a különös harcsára s ugyanakkor már meg is látta a papiroson a tanitónéni Írását: »Kérem szépen, tessék nekem megírni, mért nem volt Laioska tegnap iskolában? stb.« És ijedtében úgy kiejtette kezéből a villát, hogy majd eltörte vele a tányért. De még ráadásul az édesapjától is kapott ám valamit a rossz Lajoska. Csakhogy nem ám ebédet. Hogy mit, azt már akárki kitalálhatja. Ho' van a harangozó? REJTETTKÉP Djaudar története Élt hajdanában, Kairo városában egy ember, akit Djaudarnak hívtak. Gazdagsága, kincse volt temérdek, ámde senki se tudta honnan gyűlt a vagyon, ő maga sohasem szólt senkinek róla. Süppedő szőnyege, arany-ezüst edénye, drágaköves gyűrűje, kösöntyűje, bogiára, gyönggyel vart köntöse, szolgája, rabnője annyi, de annyi volt neki, hogy szerit, számát sem tudta. Volt pedig Kairóban egy olyan városkapitány,, ki szigorú szemmel őrködött a város rendje felett, törődött az igazsággal, csalás, bűn nem bújhatott meg előle, mindent kikutatott, mindent eligazított. Hirét vette ez a szigorú kapitány Djaudar gazdagságú* nak; egy napon magához hivatta s igy szólt: — Hallod-e Djaudar, régóta beszélik már, hogy nine* hetedhétországon gazdagabb ember tenálad. Úgy tudom én, szegény halász ember volt az apád, te is az voltál. Honnan hát a kincs? Mond meg igaz lelkedre nincs-e gonoszság a dologban? — Csodálatos történet ez uram, olyan csodálatos, hogy másnak el se mondanám, csupán magának a szultánnak. Felvezette hát a város kapitánya Djaudart a szultánhoz. Ott aztán igy kezdett beszélni: I— Szegény halász ember volt az apám, nem hagyott egy Evés után azonban amint előrenézett, egy rét lenfő nagy árnyékot látott közeledni a levegőben. Jobban figyelt és látta hogy kiterjesztett szárnyakkal hatalmas sas jött vele szem* ben. ügy nézett ki, mint valami repülőgép. A sas bizonyára ellenségének nézte a repülőgépet, mert támadó szándékkal jött feléje. Kerengett körülötte, de sehogy nem tudta megközelíteni. Végre is föléje repült és erő? lendülettel a tetejére ereszkedett. Az uj és nagy megterheltetéstől a repülőgép lassan lejebb kezdett ereszkedni. És ez Palinak csak hasznára volt, mert mikor már nem volt valami nagy magasságban, egyszerre csak újra kifogyott belőle a benzin és most nem volt többé hajtóereje, hirtelen lezuhant. (Folyt, köv.) a Jutka hátán van. Az pedisr eívl’tts a falkához, akár merre járták. Ismerte az uiat. De ez a szamár nem tért le a mellékutra, hanem tovább haladt az országúton. Újra reggel lett s újra városban voltak. — Hm! Mi történt velem! — kérdezte magától Tubák ső* gór. — Hát elindultam én az este a városból és még se mentem el? Nézett, tekintgetett, hogy hátha ismerős házat látna. Do nem ismert fél egyet sem. — Most aztán szépen menjünk csak vissza!... Újra nekivágtak a poros útnak, de most már Tubák sógor nem bízta a szamárra az irány megválasztását, hanem maga •mutogatta, hogy merre menjenek. Szegény csacsi már kezdett fáradni a sok menéstő’, meg aztán éhes is volt. Végre mégis megérkeztek. A bojtárgyerck ugyancsak nagyot nézett. — Hol jár arra gazduram, mikor emerre ment? — Kérdezd a szamártól! — mondta Tubák sógor. Attól ugyan hiába kérdezte, egy szót sem szóit. Ahelyett elkiáltotta magát a bojtár. — A falka közé Jutka! A szamár meg sem mozdult Jót húzott rá a bojtár. — Talán megknkultál? Nem tudsz szólni? Bizony a szamár egy hangot sem adott, mint máskor iá. Ahelyett Tubák sógor felelt. — Nem szól biz ez, mert nem a Jutka, hanem a vizes-ember szamara, azért vitt el a másik városba... Gs menten elment az étvágya Tubák sógornak, a megkezdett evéstől, hogy elhagyta a Jutkát... Nagy heg vek meséje Láttatok-e már nagy hegyeket szakadozott, ég felé nyúló csucsaival, ormaival? Nem voltak ezek mindig ilyenek. Ezek a mai szakadozott gerincek, kőtörmelék-temetők, megdőlt oszlopok, félrelökött ormok, behorpadt tetőzetek, óriási küzdelemről mesélnek nekünk. Olyan küzdelemről, melyben egyszer ősidőkben megrendült az ifjú föld szive, melyben megremegett a kék levegő-ég, melytől elborult a nap fénye. Az akkor volt, mikor megmozdult az élet a jeges földön, hajósinas volt, akit mindenkinek a pártfogásába ajánl. Azonkívül még egy csomó pénzt is adott neki. — Hajósinasiiak — mondotta — ugyan nem jár ruházaton és ellátáson kívül fizetés, de te olyan derék fiú voltál, hogy megérdemled ezt a pénzt, amiből megélhetsz, amig megfelelő hajót talá's; magadnak. Kilics Pali ezután elbúcsúzott a hajóskapitánytól és az egész személyzettől. Legérzékenyebb búcsúja volt Tüküdi Juszuftól. Elhagyta a hajót, amely nemsokára elindult. Pali ott állott a parton mindaddig, amig a hajó teljesen eltűnt a szemei elöl. Aztán megfordult és útját Tüküdi Juszuf szülőinek háza felé vette. — Legyenek szívesek — kérte őket a köszönés után, — adjanak nekem szállást pár napra, amig valamely hajóra elszegődöm. Örömmel fogadták és biztosították, hogy addig maradhat náluk, amíg kedve tartja. Pali ezentúl naponként eljárt a kikötőbe. Nézte a jövőmenő hajókat és érdeklődött útirányuk felől. Egy nap aztán talált egy haiót, amely Arábiába volt indulandó. Szerencséjére ez is török haió volt és igy könnyen sikerült magát megértetni, hogy be akar lépni hajósinasnak. — Van-e valami igazoló Írásod? — kérdezte tőle a kapitány. — Van, — válaszolt Pali és elővette azt a bizonyitványt. melyet a másik hajón kapott. A kapitány elolvasta az írás) és igy szólt: — Rendben vagyunk, fiú. A bizonyítványodat Gamoköi Ibrahim bej irta alá, aki nekem jó barátom. Ha ő téged megdicsér, akkor te a dicséretre rá is szolgáltál. Ezennel fölfogadlak hajómra. A haiónak, melyre Pali Konstantinápolyban szegődött, Bizalom volt a neve és Pali is a legteljesebb bizalommal kezdti meg rajta a szolgálatot. Ez már sokkal nagyobb hajó volt mint az előbbi és Palival itt is igen jól bántak. Az ut legnagyobb része minden esemény nélkül telt el Már csak pár napra voltak Arábia partjaitól, amikor a hajé fö’ött a levegőben egyszerre erős berregés hallatszott. Valamennyien fö!tek:ntettek és meglepetve kiáltották: — Repülőgép! Csakugyan egy karcsús’akti repülőgép kerengett fölöttük Azonban legnagyobb meglepetésükre a repülőgép nem igyekezett tovább haladni, hanem minden jel arra mutatott B26 615 11
