Bácsmegyei Napló, 1927. szeptember (28. évfolyam, 243-272. szám)
1927-09-18 / 260. szám
1 V. Elszomorodott a király, elhivatta országa minden tudósát, doktorát, tanácskoztak, ráolvastak. Egyik sem tudott rajta segíteni. Telt, múlt az idő, a királyleány nem gyógyult, a király kincseket költött, messze földről hívta a tudós doktorokat, de minden hiába. Történt pedig, hogy egy napon Kamr el Akmar herceg éppen abba a városba érkezett, ahol Sems Ulnuhar a király palotájába várta a szabadulását. Meghallota már jó előre a városi emberektől hogy a király egy bolond leányt tart, feleségül venné, ha volna valaki, ki meggyógyítaná. Tovább kérdezősködött, hát meghallja azt is, hogy egy vén emberrel talál* ták a leányt, mellettük feketefából való ló állt. Most már tudta, hogy a királyleány nem lehet más, mint Sems Ulnahar, az ő menyasszonya. Kérdezte aztán, hová került a ló? Megmondták neki, hogy azt a király kincstárába vitette. Hiszen nem tudta senki, mire való, se a leány, se a vén egy szót sem szólt róla. Felöltözött a herceg tudós doktornak, hosszú szakádat ragasztott fényes arcára, bő talárba bujt, úgy járult a király színe elé. — Uram, királyom, méggyógyitom én a leányt, csak vezess hozzá! - ' - - ~ " —----------- " j — Uram, szabadíts meg ettől a gonosz varázslótól: elrabolt és'idegen országba hurcolt engem! A király tüstént parancsot adott, mert igen nagyon tetszett neki a szépséges királyleány. Lekapták az öreget tiz körméről, kalodába zárták, megvesszözték, elvette jutalmát. A király pedig palotájába vitte Sems Ulnahart, minden jóval ellátta, rabnőket rendelt szolgálatára, még azon a napon megkérte a kezét. De a királyleány csak a hercegre gondolt, igy hát bolondnak tetette magát, kacagott, sírt, tört, zúzott, mintha gonosz lény szállta volna meg, egy okos szót sem lehetett vele beszélni, gyetlenül bántak velem. Ne *s runáolj főbbet a hercegre, Inkább válassz engem, mérhetetlen gazdiig vagyok, ió dolgod lesz nálam! A királyleáiiy elsápadt, szivettéeő zokogásban tört ki, de a vén varázsló nem könyörült rajta. Egyszerre az utón lovascsapat közeledett, maga a király jött fényes kisérette!, a város királya. Mikor pedig odaértek, a királyieány felugrott, a király elé szaladt, leboruit előtte s így kiáltott: messzi elmaradnak a hátuk mögött. Ahogy a kertből ki — s a szántóföldön átsurrannak, a virágzó búza között egy rejtett pacsirtafészekre bukkannak, Három kis buksi pacsirta üldögélt a puha fészekben — megijednek a neszlésre; aztán a legokosabb a Piriké — nekibátorodik: Hova, hova, Egér bácsi, Keed is, meg a Két kis urfl? — Jaj, hadd fussunk, Fussál te Is, Különben a Vakond túr kit’ — Jaj, jaj! esip-csip! földindulás, égszakadás! Jer, Csirike, jer, Csárika, szaladjunk ki a világból! Uccu, bezzeg — nádak, erek! a három kis pacsirta is ki a puha, meleg fészekből! fut világgá nagy lelkendezve a búza között... Amerre csak elvonult a hangyák hosszú sora, az egerek s kis pacsirták rémült csapata, mindenütt fölzavarták a mező nyugalmát; nyomukban járt az ijedtség, a félelem. Azonközben el is szaporodott a környéken a vakond-turás. Lépten-nyomon emelkedett egy-egy kupalaku hant ki a földből. Olyan volt a talaj, mintha uton-utfélen apró üstöt, vagy szakajtó-kosarat borogattak volna le rája. Ami élő volt — elmenekült, ami nem bírt menekülni, azt a Vakond ur Irgalom nélkül fölfalta. ,,,Eközben pedig hazakerült a Kücüli, aki eddig a városban volt tanulni. Nem igen ragadt rá a tudomány. Jóformán csak annyit tudott most is, mint annakelőtte — hogy aszongya: Herr! — Berr!... De ezt aztán fitogtatta, mondogatta is derüre-borura. A Kücüli okos volt különben. Mindjárt látta, hogy itt valami nincs rendén s a legelső sétáján kiszimatolta, hogy mi az. Nyomban el is határozta, hogy segít a bajon és a vakondtúrásokat figyelmesen megvizsgálva, egy friss halmocskánál megállapodott s ott nagy buzgón kaparni kezdett. A gödör már jő mély volt, de ő még egyre kapart; bebedugta fényes, nedves orrocskáját, szimatolt és tovább kapart; közben pedig herrgett-berrgett: \4 viszontagságos utaz 'sai az egész világon ál Irta Kubán Endre 4 »-* M 1 ' mi--- v.1'~ -M------1'. 8T- ' "u 1 —~tc "1.3 — Nappal velem jössz olyan helyekre, ahol sok embei tartózkodik. Ha én ott valakinek a zsebéből kihúzok egy pénztárcát azt kezedbe csúsztatom, te pedig a zsákmánnyal idesietsz és megvársz. Azután lefeküdtek. Pali igen nyugtalanul aludt azt álmodta, hogy rendőrök tolvajláson érték és a fogházba vitték. Még alig pirkadt, amikor fölébredt. Azzal az elhatározással kelt föl, hogy inkább éhen hal, de nem lesz zsebtolvaj. Aztán lassan feltápászkodott, nehogy valaki is fölébredjen a hajléktalanok közül és eltávozott. Föltette magában, hogy többé nem megy a hid alá aludni, nehogy a fiatalemberrel találkozzék. Ismét céltalanul bolyongott a városban és már délidő régen elmúlt, mikor a folyópart olyan részéhez ért, ahol sok nagy hajó volt kikötve. Kinézte a hajókat és különösen az tetszett meg neki, melynek árbócán hatalmas piros zászló lengett, a piros mezőben pedig félhold aranylott, a félhold körén belül pedig ragyogó csillag. Pali a partnak olyan részére állott, ahol egészen szemben volt a hajóval. A hajó és a part között keskeny hid volt letéve, melyen sűrűn jártak a hajó emberei. Bő bugyogójuk volt, a fejükön pedig karimátlan piros sapka ékeskedett. Pali mindebből azt látta, hogy ezek törökök, a hajó pedig török hajó. Az egyik török, amint Pali mellett elment, ránézett és megszólította. Kilics Pali érthetetlenül nézett a törökre, akinek a szavát nem értette. A török akkor kezeiveel mindenféle jelt csinált és úgy próbálta magát megértetni. Pali azt vette ki a jelbeszédből, hogy a török a hajóra hívja és a keskeny hídon készségesen követte a fedélzetre. Ott megnézte a hajót és a török közben csak tovább beszélt neki. De Pali csak a fejét rázta annak jeléül, hogy nem érti. Szerencsére előkerült egy török matróz, aki tudott egy kicsit magyarul és egy kicsit szerbül és" áRi elmagyarázta Palinak, hogy mit beszélnek hozzá. — Azt kérdezikx— mondotta, — hogy nem akarsz-e hajóinas lenni? PÁLYÁZATUNK EREDMÉNYE Legutóbbi vers-pályázatunkra sok sikerült pályázat érkezett, ezek közül a legsikerültebbeket alább közöljük: Bé!«a urfi kalandja Béka bácsi. brekekés Jaj de nagyon szerencsés Talált tojást fehéret Mind a kő oly keményet Rája ugrik, hengergeti Félvilágot kineveti Azt se nézi merre megy Egy tojásnak neki megy Tojás dirren, tojás durran Es belőle kis nyúl bukkan Béka koma megijed S esze nélkül elsieti Beküldte: Lederer László B‘*ka koma esető Béka koma bre-keke Sétálni ment a rétre Majd megbotlott útjába Egy nagy fehér tojásba Béka koma bre-keke Vígan ugrált körűié A tojásnak megörült Mindjárt rá is penderült Béka koma bre-keke Elgurult jó messzire Heje-haja táncol már Szűk lesz neki a határ Béka koma bre-keke Nem sokáig örüle Széjjel pukkant a tojás Kibújt nyuszi kis pajtás! Beküldte: Vugrincsics Lconka gimn. I. b. tanuló Becskerek Béka és a tojás Béka urfi brekeke Kisétált a zöld gyepre És amit ő ott talált Nagy szemekkel megcsodált Mi lehet ez? — gondolta Talán bizony egy gombár Körül járta csodálta Hátha mégis egy labda» I abda biz ez brekeke Lesz majd játszás most vele! így gondolta az uríicska És rá ugrott a tojásra Béka urfi megijedt Mert a tojás szétesett Kuvak. kuvak. brekeke Nagyot ugrott ő kelme Taps-füles bámulta És a házát sajnálta Beküldte: Jdnossy Puiwika Titel B5ka koma póiuljár^ Béka urfi a zöld mezón Megpillant egy szép tojást S mindjárt cl is jár ott rajta Egy jó ropogós csárdást Táncolt, táncolt béka urfi De megjárta ő kelme Mert íme a szép tojásból Nyúl ugrott ki egyszerre' Beküldte: Szegő Juci és Deutsch Magda 498 511 A
