Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-07 / 218. szám
L Of-01» a fényesség és megakarta fogni, de anyuska elkapta a kezét és rákiáltott: ne nyúlj hozzá, megégeti a kezedet, hisz az tűz. Gyuri kérdezte: Mi az? — Gyertya — mondták —, tűz, meg ne fogd. Végre megcsinálták a villanyt, de Gyurinak nem volt szabad hozzányúlni. Valami mást keresett hát. A mosdó fölött is volt valami fényes, arról is meg kellett tudni, mit tud. Gyuri fölkapaszkodott egy székre és megcsavarta a fényeset. — Nagyon megörült, hogy viz folyik a csapból, éppen úgy, mintha anyuska csavarta volna meg. Még jobban megcsavarta, — most már csak úgy ömlött viz, mint a záporeső, — el akarta állítani, de annál jobban ömlött. A ruhája csupa viz volt, a haja csupa lucsok, A földön egész tócsa. Anyuka meglát nem örült. — Ejnye, te haszontalan, mit csináltál? — és egy-kettőre elállitotta a gonosz vízcsapot. Gyurit meg levetkőztették ágyba dugták, mert még az inge is lucskos lett. Bizony, sok bajt csinált Gyurika, de aztán mindig nagyobb lett, mindig ügyesebb lett. Lassanként megtanulta, hogy a virágot szárával szakítsa le, hogy a villanyt jól gyújtja meg és csak egyszer; most már el is tudta zárni a vízcsapot és anyuska bátran egyedül hagyhatta a szobában. Lassan-lassan egész nagy fiú lett belőle. Egyedül mosta meg a kezét, egyedül húzta fel a cipőjét, segített anyukának terinteni, főzni. Később már be is tudta kötni a cipőmadzagot. Ollóval is tudott már bánni, egész ügyesen vagdalta a papirost, de azzal mégis megint bajt csinált. Egyszer nagyon szeretett volna vagdalni és nem talált seholsem papirost. És Gyurika, a nagy fiú, — tudjátok, mit csinált,? Odaállt a tükör elé, megfogta a szép szőke haját és levágott belől« egy nagy csomót. Aztán ijedt meg csak, amikor látta, hogy milyen csúnya kopaszon. Megijedt, — jaj, mi lesz, ha anyuska meglátja. Hamar visszaragasztom, gondolta magában. Megkereste a ragasztót és visszaragasztotta, úgy, mint ahogy a babák fejére ragasztják a hajat. Anyuska nem vette mindjárt észre, csak annyit mondott: de csúnyán áll a hajad, Gyuri. Aztán később azt mondta: gyere ide, hadd fésüllek meg. : Nagy a meleg, a forróság, Izzad az ember s a jószág, Égő tűz a napsugár, Itt a nyár! A mezőn a forró napon A földműves fárad nagyon- A búza mind érett már, Itt a nyár! Alma, körte, szilva, ringló, Barack, dinnye finom s mind jó, Mosolyogva reánk vár. Itt a nyár! Jó most erdőben hüsölni. Puha fűben elterülni, Fákon dalol száz madár. Itt a nyár! Hogyha nagyon elbágyadunk, A patakban lubickolunk, Felfrissít a hűvös ár. Itt a nyár! Kubán Endre. Mit gondoltok, gyerekek, mivel fogadta odahaza a mamája? Cukorral? Süteménnyel? Dehogy! Egyikkel se, hanem alapos veréssel. Közben a mamája minden ütésnél ezt mondtat —Milyen nagy kár! Milyen nagy kár! Kövér Muki úgy érezte, hogy neki meg kell nyugtatni & mamáját s azért egyszer csak megszólalt: — Mama, kérem, igaz, hogy a kár nagy, de azért valami mégis csak megtérül belőle. — Megmaradt a sapka gombja és ezért hat almát Ígért nekem a Jocó. Hat alma pedig mégis csak ér valamit. Mackó koma fuiba'lozik Mackó koma futballt rúg, Száll a labda, csak úgy zug. Felrúgja a levegőbe. Belerúgja a felhőbe. Jól érti a Mackó ám, Nem rúg jobban senki tán. De van is ám gyakorlat, Mert Mackó ur rúg sokat. Reggel, délben, délután is. Gyakorol s tán éjszakán is. És bizony az eredmény, Hogy Mackó nagy sport legény Szólt a minap a róka: »Édes, drága Macóka, Futballozni jól tud kegyed. Tegye nekem meg a kegyet. Tanítson meg engemet. Futballt rúgni hogy lehet!« És felel rá a Mackó: »Itt a mancsom, áll a szó. Megtanítom Róka szomszéd. Hogy kell rúgni, hová, honnét, Sportoljon hát maga is. Róka koma, kis hamis!« met, dé a kilencedik talpazat üres, csak egy Írást találtam ott, abból olvastam, hogy keresselek fel tégedet, te fogsz oda vezetni, hol a kilencedik szobor vár reám. Alig ejtette ki e szavakat, midőn Mobarek lábához borult, megcsókolta kezét és igy kiáltott: — Királyom fia vagy! Kövess engem, elvezetlek, hol a kilencedik szobrot megtalálod. Ámde pihenj meg előbb s tiszteld meg asztalomat, a város urai gyűlnek össze ma este nálam. Holnap majd útnak indulunk! Zeyn örömmé! fogadta a meghívást, asztalhoz ültek, hol Mobarek maga szolgáltai ki a fiatal királyt. A vendégek elcsodálkoztak és összesúgtak: — Ki ez az idegen, kit igy tisztel Mobarek? Mobarek pedig a nagyúri vendégekhez fordult és igy szólt: — Kairó urai, ne csodálkozzatok! Ez az ifjú Bassora királyának fia, az én uram. Atyja mint gyermeket vásárolt engem, ő nevelt, aki szolgáltam, de meghalt, mielőtt szabadságomat visszaadta volna, igy ez az ifjú is uram, minden vagyonom, életem övé! Zeyn azonban igy kiáltott: — Ó Mobarek, ne mondd tovább. En mindezek az urak előtt felszabadítalak s javaimat javaidtól örökre elválasztom. Bármit kívánsz még, mindent megteszek érted! Mobarek megcsókolá a földet, aztán bort hozatott és ajándékokat osztott ki a vendégek közt, kikkel nagy ürömben töltötte az estét. Másnap reggel igy szólt Zeyn: — Mobarek! Ideje, hogy útnak induljunk! — Uram — felelt Mobarek — én kész vagyok, de sok és nehéz veszély vár reánk, légy erős és állhatatos, külömben el nem éred célodat! Útnak indultak kíséretükkel. Kedves ligethez érkeztek. Itt Mobarek megállította a menetet, leszállt lováról s igy szólt: — Innen már csak magunk megyünk, kiséretünk megvár e helyen, mig visszatérünk! Bementek a ligetbe s nemsokára egy tó partjához jutottak. Folyt. köv. 402
