Bácsmegyei Napló, 1927. augusztus (28. évfolyam, 212-242. szám)
1927-08-07 / 218. szám
> Rúgtak labdát sebesen, ügyesen és kecsesen, S közben Mackó arra gondolt, Róka miatt mennyi gond volt. Róka hányszor ugratta. S becsapta az ebadta! S haragjában nagyot rúg. Száll a labda, csak úgy zug. Róka nem tud menekülni, Négy hétig nem tud most ülni, — úgy kell neked, te ravasz. Róka koma, nagy kamasz! Kóró Pđl 411 eemügyre vett, mig a szögletbe rejtve egy ötödik urnára telt. Az umáhan nem volt egyéb, csak egy aranykulcs. — Ez a kulcs bizonyára még nagyobb kincs zárját nyitja fel! — szólt a királyné. Keresni kezdtek és a fal közepén zárra bukkantak. A kulcs illett bele. Rejtett ajtó nyílt fel, mely még tágasabb terembe vezetett. A terem közepén kilenc ajtó nyílt fel, mely még tágasabb terembe vezetett. A terem, közepén kilenc szinarany talpazat állít. Nyolc talpazaton egy-egy szobor nyugodott, mindegyik egyetlen óriás gyémántból csiszolt, a kilencedik talpazat üres volt, csak egy pergamentlap feküdt s e szavak: — Édes fiam, e nyolc szobrot nagy munkával szereztem én, de tudd meg, hogy van még egy kilencedik is. az mindeezknél szebb és ragyogóbb. Az a kilencedik többet ér, mint ezer ér ezek közül. Ha meg akarod szerezni azt, úgy indulj útnak s menj Kairó városába, ott lakik hü szolgám Mobarek, könnyen reáta'álsz. Ha megtudja, hogy fiam vagy, elvezet oda, ahol a szobrot megtalálod. Boldogságot és áldást hoz az reád! Zeyn igy szólt anyjához: — Megszerzem a kilencediket anyám, már holnap útnak indulok! '— Felkészült és válogatott kísérettel elindult Kairó felé. Mikor megérkezett, Mobarek után kérdezősködött. Meghallotta, hogy Mobarek Kairó leggazdagabb polgárai közé tartozik, kinek háza minden idegen előtt nyitva áll. Zayn elment a házhoz s bekopogott az ajtón. Egy rabszolga nyitott ajtót s bevezette Mobarek elé. Zeyn oda lépett hozzá és igy szólt: — En Bassora királyának fia vagyok, nevem Zayn Alasnam! Mobarek igy felelt: Bassora királya az én uram volt, de tudtommal nem volt fia. Hány éves vagy? — Húsz! —felelt Zeyn. — En huszonkét éve hagytam el udvarát. Mivel győzhetsz meg arról, hogy valóban fia vagy? — Apám szobájában — felelt Zeyn — titkos ajtót találtam, azon át földdel elrejtett terembe jutottam! — Tovább! — szólt Mobarek. — A teremből másik terem nyílt,^ol kilenc aranytalpazatot találtam. Nyolc gyémántszobor világította meg a ter— Ne haragudj, Gyurika, máskor nem nevetlek ki. De ne akarj máskor füvet enni — mondta anyuska. Végre hazaértek a nagy kirándulásról. Gyurika nagyon éhes volt, kapott uzsonnára egy jó nagy karéj lekvároskenyeret. Amire megette, még a füle is lekváros volt. De Gyurika nem szeretett piszkos lenni, kérte, hogy mosdassák meg. A tányérját is kivitte a konyhába, mert rendes gyerek volt. De azért sok huncutságot, sok bolondságot csinált. A kertben volt egy pünkösdi rózsabokor, tele kis zöld birjjjteókkal. A bimbók zöldek és gömbölyűek voltak. Gyurika gondolta magában: — ez biztosan dió, mert a zöld diót már ismerte. És ha dió, akkor jó lesz feltörni és megenni, ami benne van, gondolkozott tovább. Hamar leszedte mind a zöld bimbókat, rátette őket egyenként egy köre és egy másik kővel ütögette, mint ahogy a diót törik. Anyukája kijött a kertbe és bizony ne mörült, amikor meglátta a szegény bimóbkat a kövön. — Hát te mit csinálsz, Gyuri? — kérdezte. — Diót töjöt! — felelte büszkén Gyurika. — ó te csacsi, — mondta anyuska — most leszedted a pünkösdi rózsának minden bimbóját, most nem lesz rajta egy rózsa se. Gyurika most már sajnálta a dolgot és a megmaradt bimbókat mindenáron visszaakarta rakni a bokorra. — Tedd vissza, tedd vissza! — És nyomkodta őket az ágra s mert nem sikerült, keservesen bőgni kezdett. Olyan hangosan busult, hogy az emberek benéztek a kerítésen és haragosan csóválták a fejüket. Mennél nagyobb és ügyesebb lett, annál több bajt csinált. Ha egyedül volt a szobában, mindent megvizsgált. Kihúzta az összes fiókokat, fölmászott minden székre. A falon vo't egy fekete gomb, azt babrálgatta, — végre sikerült megcsavarni és egyszerre meggyulladt a lámpa. Gyurinak tetszett a mulatság és addig-addig nyomkodta a gombot, ainig elaludt a lámpa. Megint meggyujtoíta, megint eloltotta, végre leesett a gomb a földre. Anyuska bejött a szobába és bizony ennek se örült valami nagyon. A villanyt nem lehetett meggyujtani. Gyurika kikapot. Este sötétben kellett vacsorázni, mindenki Gyurit szidta: te csúnya Gyuri, mért rontottad el a villanyt. Mikor már semmit se láttak, behoztak valami hosszú fehér botot, aminek a feje fényes volt és mindig mozgott. Gyurinak nagyon tetszett 406 Gyurika Volt egyszer egy kis élő baba, egy kicsi fiú, Gyurikának hitták. Fehér kocsiban lakott, az volt az ágya, a széke, asztala és kocsija. Mert abban aludt, abban ült, ha fölültették, abban evett és abban kocsikázott, ha sétálni vitték. Beszélni nem tudott. Ha valamit akart, azt mondta: »m-rii-m«. Es akár hiszitek, akár nem, a mamája mégis megértette. Előbb nem értette meg, nem tudta, mit akar, de aztán megtanulta. Gyurika nyújtogatta a kövér kacsóját a lámpa felé és azt mondta »m-m-m:« Anyuska odaadta a csörgőt, de Gyuri mérgesen ellökte és megint csak azt mondta »m-m-«. Vizet adak neki, azt is ellökte. Végre anyuskának eszébe jutott, hogy Gyuri meg akarja fogni a lámpát. Fölemelte és engedte, hogy megfogja a szép üveget. Most már aztán nevetett Gyurika, mert megértették. Igaz, hogy nem sokáig örülhetett, mert amikor már nagyon rángatta a lámpát, anyuska szépen visszatette a kocsijába. Gyurika ilyenkor nagyon haragudott. Az se tetszett neki, hogy szorosan rákötözték a pólyát, addig-addig rugkapált, inig megtalálta a lábát és azzal játszadozott. Nem tudta mi az, de olyan jól meg lehetett fogni, mindenik ujjacskát külön is megfoghatta. És olyan szépen mozgott az a lábacska, sokkal jobb játék volt, mint a csörgő. A csörgő mindig eltűnt, kiesett a kocsiból, de ha a lábacskát el is dobta, mégis ott maradt. Minden nap okosabb lett és ügyesebb. Már egészen szépen felült egyedül, föl is állt volna, de nem engedték. Lassan megtanult beszélni is. Azt mondta: agyá, ha kért valamit. A lábacskát felöltöztették. Ráhúztak valami fehér hosszút és arra egy kisebbet. A kisebbiket úgy hívta Gyurika: tüptő. Mit gondoltok, mi volt az? Aztán már az volt a fő mulatsága, hogy lerángassa a lábáról, ami rajta volt. Nagyon örült, ha valamiről lehúzhatott valamit. Egj^szer anyuskának az egyik ujja szép fényes volt. Gyurika megfogta és a kezében maradt a fényes. — Ejnye, ne húzd le a gyüszümet — mondta anyuska, de Gyurika nem értette, inkább huzigálta anyuska többi ujját is, az hitte, azokról is le lehet huzni valamit. Később, amikor erősebb lett, kivették a kocsiból és letet-414 403
