Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-17 / 197. szám
1927 július 17 23. oldat BÁCSMEGYEI NAPLÖ Darwin, a Régi igazság, már szinte agyonkaptatott közhely, hogy nem mindig az iskola első eminensei közül kerülnek ki a későbbi nagy tudósok, kiváló Írók, világraszóló niivészek, sőt épen az ilyen kiválóságok között sokan akadnak, akik annak idején, enyhén szólva, nem feleltek meg tökéletesen az iskola követelményeinek. Épen a minap jelent meg az angol természettudomány egyik legnagyobb büszkességének, az immár a halhatatlanok panteonjába bevonult Charles Darwinnak uj német életrajza dr. A. Heilborn tollából. Ebből a biográfiából szinte rikítóan kitűnik, jobban mint a fajok keletkezése és az ember származása zseniális kutatójának eddigi életirásaiból, hogy Darwin szintén az emberiségnek ama nagyjai közé tartozik, akik diákkorukban nem törekedtek arra, hogy a kitűnő iskolai bizonyítványok tulajdonosai közé emelkedjenek. Nyolcesztendős volt már Darwin, a mikor nyilvános elemi iskolába adták. Évek után saját maga hozta meg magáról azt a nem éppen hízelgő Ítéletet, hogy sok tekintetben vásott fickó volt elemista korában, aki nem okozott örömet tanítójának. És szintén maga irta meg, hogy nemcsak magaviselet® eshe, tett jogos kifogás alá, hanem a tantárgyakban sem tanúsított kellő előmenetelt, annyira nem, hogy jóval fiatalabb testvérhuga, Katalin, aki sokkal könnyebben és gyorsabban tanult bátyjánál, mindenképen föüülmulta a nehezebb felfogású éi csöpet sem szorgalmas Károlyt. Tanulni nem szeretett a kis elemista, (de annál inkább hódolt korán fölébredt gyüjtőszenvedélyének. Mindenfélét gyűjtött: kagylókat, érmeket, autogramokat, ásványokat, ö maga, amikor évek múltán erről a soha meg nem szűnő szenvedélyéről elmélkedett, úgy vélekedett, hogy nyilvánvalóan veleszületett tulajdonság vol a szakadatlan és válogatásnélküli gyűjtésnek ez a vágya, amely Darwin szerint vagy zsugorit, vagy virtuózt, avagy pedig rendszeres természettudóst formál az emberből Miután mindössze egy esztendőt töltött az elemiben, dr. Butler »klasszikus« Iskolájába — ma azt mondanók gimnáziumába — került Darwin, ahol tizenhatéves koráig maradt Az ilyfajta tanintézetekről, amilyenekre Angliában ma is akadunk még, H. Q. Wells William Clissod világa cimü legújabb regényében nagyon elítélően nyilatkozik. Maga Darwin, amikor élete végén szemlét tartott szellemi fejlődésén, szinte elkeseredéssel emlékezett meg Butler apó intézetéről, amelynek a maga szellemének kibontakozása szempontjából semmit sem köszönhetett, mert Butlerék a latin és a görög nyelven kívül mindössze csak az ókor történetével és földrajzával ismertették meg szigorú fegyelem alá kényt szeritett növendékeiket. Elkeseredésében még akkor is, amikor már évtizedek választották el a Butleréknál töltött időtől, erre a túlzó kitörésre ragadtatja magát »Senki sem vetheti meg őszintébben a régi, sablonos, együgyüen klasszikus oktatást, mint ahogy én teszem.« Darwin a tanításnak ettől a fajtájától különösen azt vette rossz néven, hogy képviselői azt hirdették, hogy a régi görögök és rómaiak az emberi szellem fejlődési lehetőségének fölül nem múlható csúcsát jelentik. Tanárait nem szerette Darwin. Szimpátiájának ezt a hiányát nem birta eltitkolni és talán ennek is tulajdonítható, hogy őt sem szerették. Jól tudta, hogy a tanárok nagyon közönséges diáknak tartották, aki szerintük még a szellemi átlagon is altul maradt. Pedig az iskolában semmiféle eredményt fel nem mutató fiú, aki a klasszikus tárgyakban egyáltalában nem haladt előre, az iskolán kívül élénk érdeklődést tanúsított ama tárgyak iránt, amelyek Butler tantervén nem is szerepeltek. Mennyiségtannal, fizikával, vegytannal nagyon szívesen foglalkozott, szeretettel tanulmányozta a természetet, megfigyelte a madarak szokásait, amelyekről részletes jegyzeteket készített, buzgón gyűjtötte a bogarakat és az ásványokat. Erazmus nevű testvérével együtt egy fészerben vegyészeti liabaratóriumot rendezett be, ahol kémiai könyvek utmutatárossz diák ■a alapján mindenfajta kísérleteket végeztek. Ezeket a kísérleteket tartotta Darwin később neveltetése legértékesebb részének, mert rajtuk tanulta meg gyakorlatilag a tudományos kísérletek fontosságát. Tanulótársai azonban, akik az ilyesmik iránt csöppet sem érdeklődtek, sokat csúfolták emiatt. Elkeresztelték Múlt vasárnapi számunkban meghirdetett kintorna-pályázatunk iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg és a posta garmadával hozta a vicceket, amelyek között nagyszámban találtunk közlésre alkalmasat is. A pályázat eredménye azt bizonyltja, hogy a Vajdaságban sok a tréfacsináló ember és azok se kedvetlenedjenek el, akiknek most nem sikerült a legjobb műkedvelő humoristák közé bejutni, hanem próbálkozzanak legközelebbi pályázatunkon újból, amelyet jövő vasárnap fogunk közölni. A beérkezett legjobb pályázatok a következők: — Van fenni hely? — Van kérem, de ülnek rajta. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). Utas: Kalauz ur mennyibe kerül a viteldij Palicsra? Kalauz: Három dinár. — Köszönöm. — Na, tessék felszállni, mert... — Köszönöm, csak tudni akartam, mennyit spórolok meg, ha gyalog megyek. (Beküldte: L. S. Szenta). — Mondja kalauz, ki az az ur, aki bent a villanyos kocsiban nyugodtan olvassa az újságot egyedül, mig a közönség a perronon tolong? — Pszt, kérem, nem szabad zavarni. Ritka ember. Nem készül az Óceánt átrepülni s nem is képviselőjelölt. (Beküldte: Eckó Inci). — Van még hely a villamosban? — Mennyi? — Egy. — Annyi nincs! (Beküldte: Vig Gábor, Noviszad). * — Mikor indul az utolsó villamos Palicsra? — Azt uraságod úgy sem fogja megérni. (Beküldte: Kamor, Kikinda). A zsúfolásig megtelt palicsi villamosra fel akar szállni egy ur, de a kalauz nem engedi, viszont az ur sem tágít. — Nem látja, hogy »megtelt!« — szól a kalauz a jelző táblára mutatva. — Kérem levenni a táblácskát mig felszállók, aztán megint kiakaszthatja. (Beküldte: Fehér Bálint, Feketics). 2. — Vájjon hány óra lehet? — Úgy öt körül. — Reggel vagy este? — Azt hiszem, reggel. — Máma vagy tegnap? (Beküldte: Fischer László Novivrbas). * — Rossz kedvű volt a feleséged, roi»Gáz bácsi«-nak és ez a gúnynév évekig rajta ragadt. Amikor pedig dr. Butler, az igazgató értesült a Darwin-fiu »extravaganciáiról«, nyilvánosan megrótta, a miért a latin és a görög nyelv szorgalmasabb tanulmányozása helyett »haszontalan dolgokra fecsérli idejét«. A jámbor dr. Butler állmában sem gondolta, hogy tanítványai közül egykor senkisem lesz majd híresebb, mint épen ez a haszontalan diák... kor az éjszaka hazamentéi? — Persze! Egy tányért tört el a fejemen. — Miért nem veszel vasból tányérokat. Azokat nem tudja majd eltörni. (Beküldte: Fetter János, Becskerek). * — Rémes. Tudod-e, mit volt legnehezebb az Úristennek megteremteni? — Mit? — Az asszonyt. A világot semmiből teremti, de már az asszonyhoz neki is szüksége volt — egy oldalbordára. (Beküldte: Eckó Inci). *■ A: Mondd öregem, melyik itt a túlsó oldal. B: Mi! A túlsó oldal?... Hát az ott a másik felén. A: Érdekes!... Az előbb, mikor ott voltam, azt mondták, hogy ez itt a túlsó oldal. (Beküldte: Szabó Ferenc, Szubotica). * Móric: Makszi, akarsz pénzt kölcsön? Makszi: Köszönöm, nem kell. Most van száz dinárom. Móric: Hát akkor adj nekem húszat kölcsön! (Beküldte: Zidarics József, Szombor). * — Szervusz pajtikám, de régen láttalak, bolondulsz még mindig a szép Ella után? — Már nem, kiábrándultam belőle. — Hogy lehetséges ez? — Úgy, hogy feleségül vettem. (Beküldte: Kámor, Kikinda). * — Barátom, megmondhatnád, hogyan találhatnék munkát? — Hogyne, megsúgom: vásárolj egy automobilt és próbáld jókarban tartani. (Beküldte: Cakó Antal, Szubotica). 3. — Mondja, pincér, mióta van maga ebben az étteremben? — Hat hete, nagyságos uram. — Akkor nem magánál rendeltem a fröccsöt. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). * Vendég: Nyolc nap előtt kellett volna jönnöm. Pincér: ? Vendég: Mert a hús akkor még friss volt. Pincér: Nem baj. Az ára ma is ugyanaz. tBeküldte: Fetter János, Becskerek). # Pincér: Tea nem volt a sonkához, nagyságos uram? Vendég: Nem iszom teát, mert ha teázok, nem tudok aludni. Pincér: Különös. Én nálam ép megfordítva van, ha alszom, nem tudok teázni. Beküldte: Eckó Juci). * Vendég: Pincér, ebben a feketében egy élő svábbogarat találtam! Pincér: Szemtelenség! Máskor majd gondoskodom, hogy melegebbre főzzék g kávét. (Beküidte: Szabó Ferenc, Subotica). Vendég: Főur, maga nekem ttbbet számolt! .. Pincér: Pardon, az lehetetlen! Többet írhattam talán tévedésből, de a számításnak hibátlannak kell lenni. (Beküldte: Fischer László, Becskerek). # —Hallja pincér, a borjusült gyalázatosán rossz volt. Nyolc nap előtt sokkal jobbat ettem maguknál. — Látszik, hogy uraságod nem ért hozzá, mert az még ugyanabból való. (Beküldte: Kámor, Kikinda). * A vendég bőkezűen ad borravalót a pincérnek, mielőtt még rendelt volna. — De mondja meg őszintén, mielőtt rendelek, hogy mit ajánl? A pincér odahajol hozzá és igy mondja: — Azt ajánlom, hogy tessék más vendéglőbe menni. (Beküldte: Bob, Padina). 4. — Van kóser marhahús? — Nincs. — Hát borjú? — Az sincs. — Akkor kérek disznókarmonádlit. (Beküldte: Fischer László, Novivrbas). * Hentes: Hát értesz-e már valamit a szakmámhoz, hogy inasnak akarsz hozzám beállni? Suhanc: Hogyne, ha megszaglálom a szafaládét, tudom, milyen állat húsából készült. Hentes: Az semmi. Nekem olyan inas kell, aki, ha ránéz, akkor a konflis számát is megtudja pontosan mondani. (Beküldte: L. S. Szenta). * Kisfia: Hentes bácsi, lehet kapni disznónyelvet? Hentes: Azt nem kisfiam, hanem van nagyon szép marha nyelvem. Kisfiú: Látom! (Beküldte: Szabó Ferenc, Szubotica). Mint a legsikerültebb adomák beküldői fentiek közül Fischer László szigorló mérnök No. vívrbasz, Eckó Inci Szubotica, Szabó Ferenc Szubotica és Kámor Kikinda egy-egy könyvjutalomban részesültek. A nyertesek jelentsék be pontos elmüket a kiadóhivatalban, hogy a könyvjutalmat elküldhessük részükre. Legközelebbi kintorna-pályázatunkat jövő vasárnapi számunkban fogjuk kiírni. A kintorna-pályázat első nyertesei
