Bácsmegyei Napló, 1927. július (28. évfolyam, 181-211. szám)
1927-07-10 / 190. szám
m Lacika cseresznyefája Volt egyszer egy Lacika. Lacika még csak hétesztendős volt, de olyan ügyesen tornászott és olyan gyorsan tudott menni, ha anyuskájával ment valahová, hogy szívesen elvitték még nagy sétákra is. Mert Laci sohase nyafogott: fáradt vagyok; és nem is kellett olyan lassan cammogni vele, mint más hétéves gyerekkel. Éppen olyan gyorsan ment, mint anyuka vagy apuka. És a széltől se félt, a hidegtől se félt. Szép, havas tél volt, de Laci a hidegben is szívesen sétált. Anyuka azt kérdezte tőle: — Lacika, mit szeretnél csinálni a születésed napján, mert nemsokára itt lesz a születésed napja. És tudiátok, Laci mit mondott? — Anyukám, ha azt akarod, hogy nagyon jól mulassak és nagyon örüljek, akkor vigyetek el engem azon a napon kirándulásra. — Ó, te buksi — mondja az anyukája— hisz te nem is tudod, mi az a kirándulás. — De tudom — mondta Laci. — Kirándulás az, mikor az ember nagyon messzire sétál és sokáig nem jön haza. Te sokszor mégy apukámmal kirándulásra és akkor nagyon későn jöttök haza. Most vigyetek el engem is. — De tél van Laci és fázni is fogsz. — Nem bánom, nem bánom, csak vigyetek el. Úgy is lett. Laciká születése napján gyönyörű szépen sütött a nap a fehér háztetőkre, de az ucca csúnya sáros volt. — Na, ott kinn nem lesz ilyen sár — mondta apuka. Lacira jó meleg bundát, meleg cipőt adtak. Aztán előbb villamoson mentek sokáig. Laci csak nézte, milyen havas hegyek közt fut a villamos. — Mi az a sok fehér, az mind hó? — kérdezte “ Bizony —• mondta apukája. — Itt nem olvadt el, nem lett belőle sár, mint a mi uccánkban, otthon. Mikor leszálltak a villamosról és elindultak a fehér, havas utón, Laci nagyon örült, mert minden lépésük meglátszott a hóban. Mindig megkereste, melyik apuka cipőjének a nyoma, melyik anyukáé, melyik az övé. A Laci lábnyomából volt a legtöbb. Sok-sok pici lábnyom. Közel egymáshoz. Mert ő piciket lépett Laci csudálkozva nézte a sok fehérséget és egyszerre azt kérdezte: — De olyan, majd meglátod. Laci most még jobban szerette a fáját. Anyukája azt mondta, minden virágból cseresznye lesz s nem szabad leszakítani a virágokat, mert akkor kevesebb lesz a cseresznye. A szemtelen verebek meg minduntalan rászálltak a fára és ették a virágokat. Laci a verebeket kergette egész nap. Aztán jöttek a méhecskék és körülzümmögték a fát, ezeket nem kergette el Laci, mert a méhecske szereti a virágot, a virág meg szereti a méhecskét. Zum-zum-zum döngicsélek, ’ ; ' Kérek tőled egy kis mézet, mondta a méhecske a virágnak. A virág is szerette a mehet és azt mondta: Adok mézet, hogyha kértek, Gyertek, gyertek, kicsi méhek. És a méhecske belebujt a virágba, csak a szárnya látszott ki és szívta a mézet a virág közepéből, aztán elrepült. Lacika csak nézte és hallgatta a zümmöggést. Aztán kezdtek hullani a fehér viráglevelek és olyan volt, mintha szőnyeg lett volna a fa alatt. És mi megmaradt a virágokból, ami megmaradt a fán, a virágoknak a kis zöld tartója, az elkezdett vastagodni, keményedül és Lacika csudálkozva látta, hogy gömbölyű zöld bogyócskák vannak a fán. —- Anyukám, anyukám, ez már a cseresznye! — Igen. de még éretlen. Laci nem tudta, hogy mi az, hogy éretlen. Gondolta, ha cseresznye, akkor meg lehet enni és beleharapott egybe — juj, de csúnya arcot vágott tőle! Jó, hogy nem láttátok akkor, mert azt hinnétek, a szája a füléig ér és az orra össze-vissza ráncos. Alert a cseresznye igen-nagyon keserű volt, attól vágott Laci olyan csúnya arcot. Hát bizony nehéz is volt megvárni, mig megérett az a huncut cseresznye. Már a többi fa szép zöldleveles volt, a réten gyönyörű virágok nyíltak és a cseresznye csak nem akart pirosodni. Hanem aztán egyszerre mégis csak megérett. Szép, piros cseresznyével volt telestele a Laci fája és Lacinak megengedték, hogy fölmásszék a nagy létrára és kosárba szedje a cseresznyét. Elhiszitek ugy-e, hogy Laci nem cserélt volna senkivel a világon, ő volt a legboldogabb gyerek. El is felejtett enni, annyira örült a szedésnek. És most már elhitte, hogy ez ugyanabból a fából lett. Morgó Mackó esetei írta: Kubán Endre NEGYVENEDIK FEJEZET, amelyben megtudjuk, hogy milyen szomorúan végződött Morgó nemzetes w vacsorája és hogy a furfangos róka ismét becsapta a nemzetes urat. A vacsorázó társaság elfogadta Füllentő Csalavér indítványát és mindenki sorra elmondott valami vidám történetet. Az egyes történeteken nagyokat kacagtak és közben természetesen még nagyobbakat ittak. A hangulat nagyon emelkedett volt és Bömbölnöki Bömbölő Bölemér, aki az este az első felköszöntőt mondotta a nemzete^ urra, jókedvében gyakran kiáltozott: " — Tyuhaj, sose halunk meg-Végre aztán Füllentő Csaiavérra került a sor, hogy ő is mondjon el valami érdekes élményt. Mielőtt azonban hozzákezdett volna, ezt mondotta: — Egy kicsit fiiiledt idebent a levegő, azért engedje meg kamarás ur, hogy kinyissam az ablakot. Ezzel a háta mögött levő ablakot teljesen kitárta, utána pedig beszélni kezdett: — Hát egyszer volt valahol, moindegy hogy hol, volt egy gazdag nr és annak egy fiacskája. A gazdag ur nem ette kanállal a tudományt és ezért ravasz szomszédja sokszor megtréfálta. Egyszer egyti't mentek el vadászni cs a furfangos szomszéd ismét felhasználta az alkalmat, hogy a gazdag urat jól becsapja. Azt mondta neki, hogy tud egy helyet, hol a vadméhek sok mézet rejtettek c!. A gazdag ur nagyon szerette i mézet és ezért készségesen követte a furfangos szomszédot. Megérkeztek a jelzett helyre és ott a furfangos szomszéd azt mondta a gazdag urnák, hogy csak keresgéljen a földön a lombok között, mert ott .van a méz elrejtve. A gazdag ur tuiközel hajolt a lombrakáshoz és egyszerre csak jobbról-balról két hatalmas ütést kapott a fejére. Az történt ugyanis, hogy a lomb közé egy másik vadász csapdát rejtett és az csapta meg a gazdag ur fejét. Mindenki nevetett, csak éppen Morgó Mackó ncmzeics ur nem, mert ez a történet emlékeztette őt arra, amikor a fa-A bátor egér és a gyáva elefánt Pápaszemes elefánt a széken Az egérkérc néz most éppen Óra kegyeg mindig jobban Elefántnak szive dobban Úgy meg ijedt az egértől Székre ugrott ijedtéből Szoknyáját is fellebenti. — Talán fél hogy megeszi Oyáva elefánt ez nagyon Va'óságban másként vagyon. Beküldte: Neumann Nelly, Palics Nanjanyó megijedt Elefánt nagyanyó egymagában kötöget Kis egérke a lyukból ki-ki nézeget Kíváncsian lesikelödik Vaj’ nagyanyó mit miivel S hirtelen a lyukból Nagy erővel kiszökel Nagyanyó ijedtében Elejtette kötését S felugorva a székre Még most is rettegi az egérkét. Beküldte: Fritz Sárika A kis egér és a nagy e efánt Hogy megijedt az öreg Fáni Alig tudott a székre mászni. Egy kis egér közéig felé. Ijedtében majd az eszét veszté, A kötését elejtette, A szoknyáját összeszedte. Farkát felkunkoritotta Szemeit tágra nyitotta. Fáni a széken kesereg, Közben csak az óra ketyeg. Irta: Jenőfi Piroska 338 351 r ■i
