Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-05 / 154. szám
Í9Z Szilvia kinyitotta a száját. — Készen vagytok, igék? — kiáltotta a gombákra a Hold. — Készen! — hangzott a válasz. — Akkor egy, kettő, három! Mars be mind! A gombák szép sorrendben felugráltak a levegőbe, kis golyókká zsugorodtak és egymásután eltűntek a Szilvia szájában A kis lány nagyon meglepődött ezen a különös dolgon és mikor a Hold megkérdezte, akar-e még tudni valamit, kedvesen mosolyogva 'el te: — Köszönöm Hold ur, mára elég ennyi. Ezután a jó lelkeket tanitotta a Hold födrajzra, mértanra. számtanra, történelemre, dé mindegyik egy sereg gombát nyelt és azzal kész volt a tanulás. Mikor aztán a jólelkek megtanultak mindent, amit akartak, a Hold ismét eltűnt a domb mögött. Az iskolának vége volt. Dzsek fütyült, valami hosszú szót mondott és a macska ott cermett előttük. A gyerekek felültek a hátára és ismét megkezdődött a repülés hazafelé. Néhány pillanat és otthon voltak. Szilvia szép hallkan visszabujt az ágyába és csakhamar elaludt. Másnap nem tudom, ki csodálkozott jobban, Szilvia-e, vagy a nevelőnő, mikor csak. úgy röpködtek a francia igék a Szilvia szájából. — Itt vagyunk! — szólt az egyik. — Most nyisd ki a szádat, kedvesem — mondta a Hold Szilviának. Jancsi mindent megígért, elbúcsúzott a törpéktől és útnak indult. Ment, mendegélt, hegyen át, völgyön át, nagy erdőn keresztül, egyszer csak hallja ám, hogy valami nagy lárma van a háta megett. De azért hátra nem nézett. Akkor meg gyönyörű énekszót hallott a háta megett, de arra sem fordult vissza, csak ment tovább. Ahogy megy, a fák közül hatom gyönyörű tündér ugrik elébe. Azt mondja a legszebbik: — Eleget jártál már, Jancsika, gyere velünk, pihenj meg a palotánkban, adunk arany hitntót, azon mehetsz tovább. Csak fordulj be ide a fák közé. Jancsi megköszönte szépen a tündér jóságát, de bizony nem fordult semerre sem. Mit gondoltok, mi történt erre? A három tündér eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el őket és három csúf boszorka ugrott ki az erdőből. Nekimentek Jancsinak. majdhogy szét nem tépték, de Jancsi szemükbe nevetett, mire a boszorkányok s eltűntek. — No. jó is, hogy elmentek,— mondta Jancsi magában — mert ilyen csúfot még nem láttam. No, szegény Jancsi, azt hitte, hogy már semmi veszedelem sem éri, de alig ment pár lépést, rettentő zugás támadt és egy óriási öreg ember ereszkedett le a levegőből. — Hát te hová indulsz? — kérdezte Jancsitól menydörgő hangon. — Megyek megkeresni a törpekirály lányát. A?t mondja az öreg ember: —Jól van fiam, amiért igazat mondtál, megsegitlek. Én vagyok a viharszél. a Nemere. Bújj ide a köpenyegem alá, elrepítelek Rontás országába. Jancsi elbújt a köpönyeg alá. Egy nagy sötét erdőben ereszkedtek le. Ott a Nemere azt mondta: — Itt vagyunk, fiam, nézd a gyűrűd is szép piros lett, de ide csak magadban mehetsz, hanem ha bajban leszel, csak kiáltsd a nevemet, majd megsegitlek. Jancsi ott maradt az erdőben, csillogó kis tó partján. Egyenesen a tóhoz akart menni, de útjában a legkülönfélébb ^akadályok gördültek. Végre odlaért baj nélkül, lehajolt, hogy belenézzen, abban a percben szétnyílt a tó vize, kiemelkedett belőle a törpekirálykisasszony és kiugrott a partra Jancsi mellé. De abban a percben rettentő zugással-morgással ott ter?70_ Z9Z Morgó Mackó fejebőre az éjjel elmaradt tőle,; ' licsi-lácsi, ácsi-tácsi, kopasz lett a Morgó bácsi! A róka aztán nekivágott a hegyeknek és úgy iramodott tova. A vonat pedig nagy kerülővel megkerülte a hegyeket. Ennek a nemzetes ur nagyon megörült, mert nem hallotta többé Furfangi Fülöp róka csúfolódását. Két óra múlva aztán a vonat közeledett az erdei állomás felé. A nemzetes ur kitekintett az ablakon és az állomáson nagy sokaságot látott, amely az ő fogadásukra sereglett össze. Ott látta Hümmöge Zsuzsánna nénit, a szakácsnőt, ott volt Mókus Rókus, Rákics Alborák, a szabó, Tapsifüles Jeromos, a nyúl, Agyarosi Balambér, a vaddisznó, íÜrtelendi Hirtelenfi'. a hörcsög, valamint a nagy erdő számos lakója is. Mikor a vonat megállott az erdei állomáson, Cingeli Cinogó, a cinege, aki az erdei dalárdának a karmestere, jelt adott .és valamennyien torkaszakadtából énekelték:, Éljen ő! Éljen ő! A dicső! A dicső! Éljen nemzetes urunk! Hogy visszajött vigadunk! Morgó urat hozta isten! Dicsőbb medve nála nincsen 1 Éljen ő! Éljen ő! A dicső! A dicső! szatértek és vártam, hogy a mozdonyvezető bácá is jöjjön. Meg akartam kérni, hogy hagyjon engem itt a mozdonyon, hogy lássam, miképpen kell azt vezetni. Azonban úgy látszik, hogy véletlenül megfordítottam az egyik kereket, mert a mozdony egyszerre megindult. Megijedtem és meg akartam állítani. Újra csavartam egyet, de a mozdony nem állott meg, hanem még gyorsabban futott. — Az ám, — szólt a mozdonyvezető, — éreztem, amikor a kocsik tetején a mozdony felé siettem, hogy a vonat 350
