Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-26 / 175. szám
life f-IE V El is ballagtak haza. Csak álmukban repültek a kék levegőégben, az alkonyi szellő szárnyán ringatott sárkányon. Hétpettyü Katóka asszony azonban alig várta, hogy elbúcsúzzék vendégeitől, lázas sietséggel fogott az utravaló készüléshez. Felvette a porköpenyét^ megrezegtette fekete selyem szárnyait, hogy ügyön jól vannak-e becsukva. Azután feltette a szemüveget, hogy ne rontsa majti fent a hideg levegő apró szemeit. Meg ernyőt is vitt, egy kis futóka karimás levelét. És elindult. A falu tornyában éppen harangoztak. Sietős volt hát az ut, mert nemsokára az utolsó röpülést tették a sárkányok, fel a magasba. Ment, ment Hétpettyü Katóka, porszemnyi szivecskéje csak úgy remegett az örömteli izgalomtól. Merész, de kellemes kirándulásra indult. — Utódaim büszkék lehetnek rám — gondolta Katóka. — Ilyen merész kirándulásról nem szólnak a régi följegyzések. Amint igy magában gondolkozott, hát el is ért a falu szélére, ahol a gyerekek sárkányt eresztettek. Útközben már kiszemelte magának a legmagasabban járó sárkányt. Csak azt kellett megvárnia, hogy leszálljon. Le is szállt! De hogy remegett Katóka, hogy hátha föl sem száll már többször. Jaj nekem akkor, füstbe megy szép tervem! — zizegte magában. Éppen ekkor kiálltotta el magát az egyik fiú: — Gyerünk haza! — Jaj, jaj!... — szepegett Katóka. — Én még egyszer feleresztem — mondta a Katóka által kiszemelt sárkány gazdája. , Jaj! hogy megörült Katóka. Örömében azt sem várta, hogy.valaki szóljon: tessék felszállni. Felröppent anélkül is. Nem gondolt még arra sem, hogy észreveszi-e a fiú. És szerencsére nem vette észre. Lassan kezdett emelkedni a sárkány. Nyugodtan, kitartóan. — Az idő nagyon kedvező — mondta a fiú. — Ráeresztem a zsineget mind. Úszott, úszott a sárkány magasan. Már olyan kicsinek • látszott, mint egy koronás. Kicsi felhő közé jutott. Egészen eltűnt. Szegény Katóka ugyancsak kellemetlenül érezte magát. tető királyi gulyának. Mindössze négy ökörből állt már az egész gulya, az olasz fölkapta közülük a legerősebbet s oda tette Lajos király elé. — Ilyen legényeket nevel az olasz föld! — kérkedtek a nápolyi követek. Lajos király kicsinylőleg legyintet kezével. Ez semmi ahhoz képest, amit az én embereim tudnak! A legkisebb kuktám megeszi azt az ökröt, amit tiközületek a legerősebb megemelt. Nevettek az olaszok a tréfán, de a király csakugyan elöparancsolta Málinkót. A főszakács pedig megveregette a vállát : — No fiam, most mutasd meg, mit tudsz. Meg kell enned egy egész ökröt egymagádnak, csak jól neki készülj az ebédnek. — Én arra mindig készen vagyok, csak az ebéd készen legyen, — mondta elszántan Málinkó s étvágycsinálónak megevett két kukoricakenyeret. A követek közül pedig egy kiment a konyhába, vigyázni, hogy elkészitik-e az egész ökröt. A másik meg oda állt Málinkó mellé, hogy ugyan hová teszi majd ezt a tenger húst. Hát biz azt Málinkó egész estig hajigálta a gallérja mögé. Remekelt a főszakács, csinált vagy harminc fogást az ökörből. Sütte pecsenyének, főzte becsináltnak, készítette borsos lével, tárkonnyal, tejfölös mártással, gyömbérrel, kavarta káposztával, keverte mindenféle füszerszámmal. De remekelt ám Málinkó is, azt is meg kell adni. Evett lélegzet nélkül, az egyik szája végén tömte befelé a húst, a másikon szórta kifelé a csontot s mire mindent leeresztgetett a horpaszába, alig látszott ki a csonthegyek mögül. Akkor aztán azt mondta nagy-alázatosan: — Tán hozhatnák is már azt az ökröt, mert ez a sok mindenféle pószpász majd eltalálja venni az étvágyamat. Nevetett Lajos király olyant, hogy a könnye is kicsordult bele, a követek pedig ész nélkül takarodtak vissza Nápolyba s kinyitották a város kapuit. Olyan emberekkel nem lehet harcolni — jelenteték otthon — akik közül a legalábbvaló is egy ökröt megeszik egy ültében s még akkor azt kér dezi, hogy hát a többi hol van. így fizetettt meg Málinkó a jóvoltáért Lajos királynak. No de az is tudnivaló, hogy többet nem is kellett neki varjuhusra, verébpecsenyére fanyalodni. Morgó Mackó esetei ' ’rla: Kubán Kn'irr Harmincnyolcadrk fejezet, melyben az erdő lakosai összesereglenek ünnepi vacsorára, lelkesen felköszöntik a nemzetes urat, aki összeverekszik és kibékül a Cammogó sógorral. Hümmöge Zsuzsanna néni megmutatta, hogy nagyszerűen érti a konyhaművészete. Valósággal remekelt. Úgy kitett magáért sok főztjével, sültjével és csemegéjével a nemzetes ur által az erdő lakóinak tiszteletére adott lakomán, hogy a vendégek mind elégedettén csettintgették a nyelvükkel és szinte sajnálták, hogy nincsen még egy gyomruk, hogy a sok pompás' ételből még többet" ehessenek. Volt ott vagy négyvenfájta eledel. Csak léféle volt hétféle. Hát még a többi; El se lehet azt itt hirtelen mind sorolni. De azért mégis érdemes megemlíteni, hogy a sütemények közül legizletesebb volt: a bikkmakktorta és a csemegék közül mézben párolt dió. Toportyán Orbán, a farkas, annyit evett, hogy a hasa úgy felpuffadt, akár a duda. Tenyereivel egyre tapogatta a potrohát és mondogatta: • ___- ; — Még tágul a bőr! Még nem kell félni, líogy megreped! Tehát még ehetek. És evett is alaposan. De ettek a többiek is,mind jó étvággyal. Egyik se kináltatta magát kétszer. Az öreg Okos Domokos, a birka, aki nagy Ínyenc hírében áll,; jó néhányszor mondta: — Az ilyen vacsora után a püspök is megnyalhatja az ujját! A vendégek nagyon jól érezték magukat. Ott volt az erdei társadalom minden előkelősége. Elsősorban természetesen ott volt az egész medverokonság: Dörmögő Demeter, Cammogó Zebulon, Mézfaló Töhötöm, Tányértalpu Tóbiás, Barlangosi Álmos és a többiek mind. A mackók és mackóné őnagyságák természetesen magukkal hozták a bocsfiukat és bocskisasszonyokat is. Azonkívül ott volt a vendégek sorában AgancSos Dániel, a szarvas, Mókus Rókus, Agyarosi Balambér, a vaddisznó, Talpasi Jeromos, a nyúl, özi Bözsi, az őzike, Borzas Balázs, a borz, Vidor Viktor, a vidra, továbbá a madarak közül Fürj Klári, Pacsirta Sári, Fülemüle Mári, Varjú Vera, Tarkaszarka Tera, Vércse Vica, Stiglic Mi hozta hát vissza? \ Az édesapám fejéhez dugtam a fejemet: — A mi szeretetünk, édesapám! — susogtam. — Hogy mi becéztük. Hogy játszottunk vele. Hogy gyöngédéit voltunk hozzá. Erre emlékezett. — Az ám — szólt édesapám, aztán megcsillant a szénié s vidáman mondta: — No Fillér, ur leszel! Elkerittetünk egy darabot a gyerekek játszóudvarából s ott eléldegélhetsz s amikor hazamennek szabad a vásár másutt is. így maradt Fillér nálunk. Jó dolga volt aztán, de meg is érdemelte. Nagyon megküzdőit érte. Legutóbbi rejtvényünk he'yes megfejtése: Izland, Egylet Helyes megfejtésért a jutalmat Temunovits Ilonka (Szenta) kapta. — Helyesen fejtették még meg a következők: Német Antal, Jakabfalvy Gizella, Pioker Feri és Zoli, Engel Bubi, Ónodi Klára, Róth Manci, Trener Irénke, Ledeczi Palika, Schossberger Tibor, Neuman Magdi, Huberth Klárika, Márton Mariska, Klauszer Gyula, Weisz Boriska, Komlós Csöppi, Gilde Baby, Ney Mancika, Gutái Irma, Venczel Vilii, Kuranda Béla, Saipai Juci, Lassi Teréz, Zina Piroska és Hielender Maca. ÜZENETEK: Szügyi Margitka. Nem szabad < semmit sem ilyen türelmetlenül elintézni! Legszebb és legillőbb a szelíd hang és modor. A te leveled éppen olyah mintha végrehajtó irta volna! ... Nem is hiszem, hogy azt te eszelted volna ki, mert egy kis leányka nem lép fel igy, még akkor sem, ha egy jutalmat tévedésből nem kézbesítettek neki. Légy nyugodt édes Margitkám, a jutalmat el fogjuk címedre küldeni, de egyben kérlek, hogy máskor idejében jelentkezz, ha valami baj van. A pártütés olyan könnyen megy nálad? Erre csak azt felelhet jük, hogy mindenki abban az üzletben vásárol, ahol akar, fel-306 319
