Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-26 / 175. szám

life f-IE V El is ballagtak haza. Csak álmukban repültek a kék le­vegőégben, az alkonyi szellő szárnyán ringatott sárkányon. Hétpettyü Katóka asszony azonban alig várta, hogy el­búcsúzzék vendégeitől, lázas sietséggel fogott az utravaló ké­szüléshez. Felvette a porköpenyét^ megrezegtette fekete se­lyem szárnyait, hogy ügyön jól vannak-e becsukva. Azután feltette a szemüveget, hogy ne rontsa majti fent a hideg le­vegő apró szemeit. Meg ernyőt is vitt, egy kis futóka karimás levelét. És elindult. A falu tornyában éppen harangoztak. Sietős volt hát az ut, mert nemsokára az utolsó röpülést tették a sárkányok, fel a magasba. Ment, ment Hétpettyü Katóka, porszemnyi szivecskéje csak úgy remegett az örömteli izgalomtól. Merész, de kelle­mes kirándulásra indult. — Utódaim büszkék lehetnek rám — gondolta Katóka. — Ilyen merész kirándulásról nem szólnak a régi följegyzé­sek. Amint igy magában gondolkozott, hát el is ért a falu szé­lére, ahol a gyerekek sárkányt eresztettek. Útközben már ki­szemelte magának a legmagasabban járó sárkányt. Csak azt kellett megvárnia, hogy leszálljon. Le is szállt! De hogy remegett Katóka, hogy hátha föl sem száll már többször. Jaj nekem akkor, füstbe megy szép tervem! — zizeg­te magában. Éppen ekkor kiálltotta el magát az egyik fiú: — Gyerünk haza! — Jaj, jaj!... — szepegett Katóka. — Én még egyszer feleresztem — mondta a Katóka által kiszemelt sárkány gazdája. , Jaj! hogy megörült Katóka. Örömében azt sem várta, hogy.valaki szóljon: tessék felszállni. Felröppent anélkül is. Nem gondolt még arra sem, hogy észreveszi-e a fiú. És sze­rencsére nem vette észre. Lassan kezdett emelkedni a sárkány. Nyugodtan, kitar­tóan. — Az idő nagyon kedvező — mondta a fiú. — Ráeresz­tem a zsineget mind. Úszott, úszott a sárkány magasan. Már olyan kicsinek • látszott, mint egy koronás. Kicsi felhő közé jutott. Egészen eltűnt. Szegény Katóka ugyancsak kellemetlenül érezte magát. tető királyi gulyának. Mindössze négy ökörből állt már az egész gulya, az olasz fölkapta közülük a legerősebbet s oda tette Lajos király elé. — Ilyen legényeket nevel az olasz föld! — kérkedtek a nápolyi követek. Lajos király kicsinylőleg legyintet kezével. Ez semmi ahhoz képest, amit az én embereim tudnak! A legkisebb kuktám megeszi azt az ökröt, amit tiközületek a legerősebb megemelt. Nevettek az olaszok a tréfán, de a király csakugyan elö­­parancsolta Málinkót. A főszakács pedig megveregette a vál­lát : — No fiam, most mutasd meg, mit tudsz. Meg kell enned egy egész ökröt egymagádnak, csak jól neki készülj az ebéd­nek. — Én arra mindig készen vagyok, csak az ebéd készen legyen, — mondta elszántan Málinkó s étvágycsinálónak megevett két kukoricakenyeret. A követek közül pedig egy kiment a konyhába, vigyázni, hogy elkészitik-e az egész ök­röt. A másik meg oda állt Málinkó mellé, hogy ugyan hová teszi majd ezt a tenger húst. Hát biz azt Málinkó egész estig hajigálta a gallérja mögé. Remekelt a főszakács, csinált vagy harminc fogást az ökörből. Sütte pecsenyének, főzte becsi­­náltnak, készítette borsos lével, tárkonnyal, tejfölös mártás­sal, gyömbérrel, kavarta káposztával, keverte mindenféle fü­­szerszámmal. De remekelt ám Málinkó is, azt is meg kell adni. Evett lélegzet nélkül, az egyik szája végén tömte befelé a húst, a másikon szórta kifelé a csontot s mire mindent leeresztgetett a horpaszába, alig látszott ki a csonthegyek mögül. Akkor aztán azt mondta nagy-alázatosan: — Tán hozhatnák is már azt az ökröt, mert ez a sok min­denféle pószpász majd eltalálja venni az étvágyamat. Nevetett Lajos király olyant, hogy a könnye is kicsor­dult bele, a követek pedig ész nélkül takarodtak vissza Ná­polyba s kinyitották a város kapuit. Olyan emberekkel nem lehet harcolni — jelenteték otthon — akik közül a legalább­­való is egy ökröt megeszik egy ültében s még akkor azt kér dezi, hogy hát a többi hol van. így fizetettt meg Málinkó a jóvoltáért Lajos királynak. No de az is tudnivaló, hogy többet nem is kellett neki var­­juhusra, verébpecsenyére fanyalodni. Morgó Mackó esetei ' ’rla: Kubán Kn'irr Harmincnyolcadrk fejezet, melyben az erdő lakosai összesereglenek ünnepi vacsorára, lelkesen felköszöntik a nemzetes urat, aki összeverekszik és kibékül a Cammogó sógorral. Hümmöge Zsuzsanna néni megmutatta, hogy nagysze­rűen érti a konyhaművészete. Valósággal remekelt. Úgy ki­tett magáért sok főztjével, sültjével és csemegéjével a nem­­zetes ur által az erdő lakóinak tiszteletére adott lakomán, hogy a vendégek mind elégedettén csettintgették a nyelvük­kel és szinte sajnálták, hogy nincsen még egy gyomruk, hogy a sok pompás' ételből még többet" ehessenek. Volt ott vagy négyvenfájta eledel. Csak léféle volt hétféle. Hát még a többi; El se lehet azt itt hirtelen mind sorolni. De azért mégis érdemes megemlíteni, hogy a sütemények közül leg­­izletesebb volt: a bikkmakktorta és a csemegék közül méz­ben párolt dió. Toportyán Orbán, a farkas, annyit evett, hogy a hasa úgy felpuffadt, akár a duda. Tenyereivel egyre tapogatta a potrohát és mondogatta: • ___- ; — Még tágul a bőr! Még nem kell félni, líogy megre­ped! Tehát még ehetek. És evett is alaposan. De ettek a többiek is,mind jó ét­vággyal. Egyik se kináltatta magát kétszer. Az öreg Okos Domokos, a birka, aki nagy Ínyenc hírében áll,; jó néhány­szor mondta: — Az ilyen vacsora után a püspök is megnyalhatja az ujját! A vendégek nagyon jól érezték magukat. Ott volt az erdei társadalom minden előkelősége. Elsősorban természe­tesen ott volt az egész medverokonság: Dörmögő Demeter, Cammogó Zebulon, Mézfaló Töhötöm, Tányértalpu Tóbiás, Barlangosi Álmos és a többiek mind. A mackók és mackóné őnagyságák természetesen magukkal hozták a bocsfiukat és bocskisasszonyokat is. Azonkívül ott volt a vendégek so­rában AgancSos Dániel, a szarvas, Mókus Rókus, Agyarosi Balambér, a vaddisznó, Talpasi Jeromos, a nyúl, özi Bözsi, az őzike, Borzas Balázs, a borz, Vidor Viktor, a vidra, to­vábbá a madarak közül Fürj Klári, Pacsirta Sári, Fülemüle Mári, Varjú Vera, Tarkaszarka Tera, Vércse Vica, Stiglic Mi hozta hát vissza? \ Az édesapám fejéhez dugtam a fejemet: — A mi szeretetünk, édesapám! — susogtam. — Hogy mi becéztük. Hogy játszottunk vele. Hogy gyöngédéit voltunk hozzá. Erre emlékezett. — Az ám — szólt édesapám, aztán megcsillant a szénié s vidáman mondta: — No Fillér, ur leszel! Elkerittetünk egy darabot a gye­rekek játszóudvarából s ott eléldegélhetsz s amikor hazamen­nek szabad a vásár másutt is. így maradt Fillér nálunk. Jó dolga volt aztán, de meg is érdemelte. Nagyon megküzdőit érte. Legutóbbi rejtvényünk he'yes megfejtése: Izland, Egylet Helyes megfejtésért a jutalmat Temunovits Ilonka (Szenta) kapta. — Helyesen fejtették még meg a következők: Német Antal, Ja­­kabfalvy Gizella, Pioker Feri és Zoli, Engel Bubi, Ónodi Klára, Róth Manci, Trener Irénke, Ledeczi Palika, Schossber­­ger Tibor, Neuman Magdi, Huberth Klárika, Márton Mariska, Klauszer Gyula, Weisz Boriska, Komlós Csöppi, Gilde Baby, Ney Mancika, Gutái Irma, Venczel Vilii, Kuranda Béla, Saipai Juci, Lassi Teréz, Zina Piroska és Hielender Maca. ÜZENETEK: Szügyi Margitka. Nem szabad < semmit sem ilyen türel­metlenül elintézni! Legszebb és legillőbb a szelíd hang és modor. A te leveled éppen olyah mintha végrehajtó irta vol­na! ... Nem is hiszem, hogy azt te eszelted volna ki, mert egy kis leányka nem lép fel igy, még akkor sem, ha egy jutalmat tévedésből nem kézbesítettek neki. Légy nyugodt édes Mar­gitkám, a jutalmat el fogjuk címedre küldeni, de egyben kér­lek, hogy máskor idejében jelentkezz, ha valami baj van. A pártütés olyan könnyen megy nálad? Erre csak azt felelhet jük, hogy mindenki abban az üzletben vásárol, ahol akar, fel-306 319

Next

/
Oldalképek
Tartalom