Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-26 / 175. szám
1927. junius 26 9. oldal RÁCSMEGYEI NAPLÓ Azelőtt: vesződség és gondok — Ma: vidám napok! Rádión az ideális mosószer kíméli a ruhát! BÖLCS KATÓ egymaga mos egymaga mos 'jo r-Bölcs Kató élvezi az életéti Nem kínlódik rumplival, dörzsöléssel, — Radionra bízza a mosást, az helyette elvégzi a munkát! Rádión egymaga mos! »Radiont hideg vízben feloldani! Az előzőleg beáztatott szennyest az oldatba tenni, — 20 percig ki* főzni, — öblögetni!« A fehérnemű tiszta, vakítóan fehér lesz! Dörzsölés és rumplizás: haszontalan munka és vesződségl Tönkre teszi ugy a fehérneműt, mint a kezeketl Vagy tán: megszépít? ✓ A KÖZSÉG GYERMEKE EGY CSECSEMŐ REGÉNYE » Irta: NUSICS BRANISZLAV Fordította: CSUKA ZOLTÁN így volt egyik ünnepnapon is, mikor a nép liturgia után igazán nem tud máshova menni, csak a csapszék-, óe, mert hát Pér,a pap is azt' prédikálta,; hogy az' ünnepnapok arra valók, hogy ,olyankor az ember, testileg és léik!leg kipihenje magát. A jó nyáj az tistentiszteíetröl testületileg a csapszékbe vonult, hogy lelkileg is kipihenje magát és itt találták az Írnokot, aki többéke vésbbé lelkileg már pihent volt. Az Írnok épen arról beszélt, hogy saját szemeivel látta az embert, aki ugy repült, mint a madár. Három »sróf« van rajta, kettő a hónalj alatt, egy a has alatt és az írnok meg Is mutatta, hogy körülbelül hol álltak ezek srófok. — Először a két hónaljalatti srófot engedi meg és crfrvrrr kinyílnak a szárnyak. Akkor aztán a másik srófot a has alatt és trrrr . . . vrrr . . . vrrrc ... és valami a lába között felfúvódik — ugy valahogy mint a tömlő — és kötéllel van a földhöz kötve ... és itt az írnok látja, hogy hallgatóinak kíváncsisága elérte a tetőfokot, kiissza szép lassan a poharát . . . Ársa, szólj, hozzanak még egy pohárral!« Ársa bizony, rendel. —• Aztán csak, puff, igy csinál és a tömlő a lába között elkezd fuvódni, a szárnya mint ,a madáré . . . megy, megy, megy . . . Szólj csak Márkó, hozzanak még egy pohárral! — És mindenki fel mer repülni? — Ki tudja! Azt mondják nekem a németek: tessék signore Pántó, (Signore, tudjátok, németül annyit jelent, hogy ur) én meg csak azt mondtam: »köszönöm!« Még most is bánom, hogy nem próbáltam meg. — Bizony meg kellett volna próbálnod — mondják ketten-hárman. És igy mesélt az írnok, amiig csak hallgatták. A hallgatóság pedig egyenként távozott, végül is csak Krnya Radoje maradt. Mikor egyedül maradtak, Krnya bizalmasan közelkerült, leült az írnok asztalához, pálinkát rendelt és igy szólt: — Izé, te írnok... te, hogy ugy mondjam... tanult ember vagy. — Ha az vagyok, majd kitűnik az idejében, de nem tűröm, hogy ilyent mondjanak! — szólt az Írnok és mindkét kezét a mellényzsebébe dugta. — Kérlek, kérlek — mondja Krnya — én valami mást akarok neked mondani. — Tessék, mondd! — Hát mondd csak, tudod-e hová ment a pap a templomból? — Nem tudom. Csak nem az Anikához? — Oda. De van több mondanivalóm is. Illik tudni, hogy Krnya Radoje özvegyemben aki arra vár, hol ki marad özvegyasszony és itt rendszerint elrontják a dolgát olyanok, akik vigasztalni szokták az özvegyasszonyokat. — És mi az a több mondanivaló? — Miért nem volt a biró reggel a templomban? •— Hát mit tudom én — mondta az írnok és nagyközönyösen rákopogtatott Krnya számlájának terhére az asztalra újabb pohár borért. — Hát reggel, istentisztelet ideje alatt ö is Attikánál volt és a faluban azt mondjak, nem először! — A biró!? — lángol fel az Írnok és öklével ráüt az asztalra — miért titkolja el ezt előttem?. Kiiszik még egy pohárral és haragosan fölemelkedik. Krnya Radoje vígan marad és kifizéti az írnok tizenegy poharát, az írnok pedig eszeveszetten elfut, becsapva maga mögött áz ajtót. ’ ' .*'.’ H s\ e - - i *i III. FEJEZET Amelyben Anika minden különösebb ok nélkül, férjének halála után tizenhárom hónappal egy egészséges fiúgyermeknek ad életet Éppen elég nap múlt el azóta, mikor Krnya Radoje a papról és a biróról beszélt a korcsmában az Írnoknak, amikor is az Írnok annyira dühbe gurult. Az írnok azóta még néhányszor dühbe gurult és ugy látszott, mintha közte és a biró között a viszony igen feszültté vált volna. De Krnya Radoje azután se maradt békén és továbbra is sisegett-susogott és b'eszélt egyetmást faluhosszat. A pap még csak nem is fordított figyelmet erre. Csak épp egyszer, akkor is inkább jóságosán és atyailag vetette szemére Radojénak a fecsegést, igy szólván: — Ha csak még egyetlenegyszer meghallom, hogy ugatsz valamit utánam, valamennyi fogadat a torkodba nyomom és nem adok több ostyát a templomban, ezt jegyezd meg magadnak! De Krnya Radoje, mint bármely más jámbor hivő, igy szólt a pópához: — Nono, mintha a templom piac lenne és az ostya metélőhagyma, hogy csak ugy lehessen adni vagy nem adni. És pópa barátom, ha már a fogaim a torkomba indulnak, a te pofacsóntod sem lesz rest és átmegy az orrodon, meg a füleden, ha pedig ugatok, pópa, az iskolában tanultam meg, amig te tanitó voltál. A pap, mint okos ember, nem felelt semmit Radojénak, csupán egyetlen szomorú, sajnálkozó pillantást vetett rá, mint az »elveszett bárányra« szokás, amely minden rosszra kész. Pedig Radojéra azt sem lehetett mondani, hogy »elveszett bárány«, inkább azt, hogy »elveszett kos«, mert ime most már a harmadik özvegyasszony tűnik el a szemei elől és nincs már reménye, hogy valaha ő is megnősülhet. így hát lassan annyira hangos kezdett lenni a faluban, hogy maga a biró az Írnokkal együtt gondolt arra: hogyan lehetne letörni a szarvait. De végre is, ki ügyelt volna a faluban annyira Radoje szavaira, ha közben nem történt volna más is. Nagy ünnep volt, ugy hiszem Boldogasszony és igy Prelepnicán összegyűlt a nép, még más falvakból is jöttek. Ha pedig a nép igy összecsődül, Péra pópa képviselő akar lenni és hát azóta többet szokott prédikálni a templomban. A krtnáni Rája egyszer többek előtt meg is jegyezte: Igazán, emberek, értene Péra pópa hozzá, hogy vajdáskodjék felettünk. És akkor többen is ezt gondolták, de ami legfontosabb, maga Péra pópa is ezt gondolta. Ettől kezdve Péra pópa a korcsmába is többet járt. Ott pedig sokszor az asztalra csapkodott az öklével és igy beszélt: »Azok odafenn nem tudják, hogy mi kell a népnek és nincs senki, aki megmondja nekik.« Több templomi beszédébe pedig beleszőtte: »A népnek jó képviselők kellenek, Isten előtt épp ugy, mint a földi hatalmak előtt. Isten előtt a jó képviselő elmondja a nép imáit,' a földi hatalmak előtt pedig elmondja és megvédi a nép kívánságait.« Tehát Boldogasszonykor Péra pópa nagy prédikációt tartott és ebben a prédikációban az volt a legfontosabb, mikor ezeket mondta: az elhagyott mezőn pedig együttesen kell tevékenykednünk. (Ezeknél a szavaknál Radoje megköszörülte ä torkát, a pap pedig megállóit a beszédben és később nem adott ostyát Radojénak.) Amit a pap mondani akart, nagyon szépen mondta és az istentisztelet szépen végződött, az emberek kimentek a templom udvarára, ahol szokás szerint még összecsopórtosulták, hogy egyetmást megbeszéljenek. Itt volt Péra pap, a biró és a községi testület egyik tagja, itt volt aztán a burincai biró, Rajkó, a volt biró, Jóca boltos és még mások. Csak a korcsmáros és az Írnok hiányoztak a társaságból, ők a korcsmában voltak', kiki a saját dolgán. Ott ültek a gesztenyefa alatt a pap, Isailo és a biró, a többiek botjukra támaszkodtak vagy egy-eg.v követ hoztak maguknak és arra ültek. Meggyujtották a szivarokat vagy a pipákat és aztán beszédbe elegyedtek. A drajkováci Isailo azt mesélte, hogy Oroszországban kolera van, ami jó bevezető volt ahhoz, hogy vita fejlődjék ki és a boltos hosszan elmesélje, hogyan halt meg a bátyja kolerában, »mint a lepke.« Azt mondta: Egyszerre cs.ak, barátaim, végighordja a tekintetét valamennyiünkön (én még kicsi voltam) a hasához kap és meghal. Aztán néhány szót a csuináról beszéltek, mire a pap megjegyezte: — Csuma, barátaim, az nincsen. Nem lehet történelmileg bebizonyítani, hogy van, az inkább csak a népdalokban szerepel. A burincai biró azt meséli, hogy ujabb pótadót vetnek ki, hogy fegyverkezhessenek, amit magától a járási Írnoktól Hullott. Péra pópa természetesen, mivel képviselői mandátumra számit, ugy hiszi, neki is véleményt kell adnia erről a dologról és igy szól: —• Ami a fegyverkezést illeti, az bebizonyított szükséglet. En csupán azt ellenzem, hogy a fegyverkezést pótadó utján hajtsák végre. A pópának ezt a mondatát a biró másképpen értelmezte és ő a fegyverkezés és a pótadó mellett is állást foglalt. Mi is jól tudjuk, hogy a biró mennyire szerette a pótadókat és igy természetes az állásfoglalása. Ezután a képviselőtestület egyik tagja megemlítette, hogy a templomot ki kellene meszelni, mivel azonban erre senki sem válaszolt, másról kezdtek beszélgetni. Már indulóban voltak a papiak felé, mikor Krnya Radoje hozzájuk lépett: — Adjon Isten. Boldog ünncpeÉ . 'Folyt, köv.)
