Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-26 / 175. szám

4. oldal. bAcsmbgyki naplö 1* 27, junius 26. Az adorjáni véres pálinkafőzés Felmentet ek a szándékos em­berölés vádja alól egy adorjáni gazdálkodót A szuboticai törvényszéken szomba­ton folytatta a Pavlovics-tanács a szán­dékos emberölés bűntettével vádolt mondotta, hogy Faragó meglőtte öt a kisujj án s azután öngyilkos lett. Kihall­gatták még az elhalt özvegyét, aki négy hetes kis csecsemőjével a karján jelent meg a tárgyaláson, özvegy Fa­ragó Qyörgyné előadta, hogy elhalt férje és Kalló között nem volt ellensé­geskedés. Nem is sejti, hogy miért és hogyan történt az eset. A bizonyítási el­járás ezzel befejezést nyert és a bíróság meghozta ítéletét, melyszerint felmen­tette a vádlottat, mert nem látta beiga­zoljak a szándékos emberölést. Az in­dokolás szerint valónak kellett elfogad­ni a vádlott vallomását, hogy az elhalt ő reá szegezte a revolvert és ő jogos önvédelemből fogta meg a fegyver csö­vét. Egyben elrendelte a biróság a vizs­gálati fogságban llevő vádlott azonnali szabadlábra való helyezését. beledobtál a perselyébe egy frankot, meg se várja, amig eltűnsz a láthatáron, ott előtted lemászik szépen a talapzat­ról és bedöcög a sarki bistróba söröz­ni. Mert a montmartrei fakirt nem táp­lálják az ég madarai (t. i.)' Rendkívüli közgyűlés a pancsevó. ármentesités miatt 5zegény amerikaiak, müapacsok és a csudálatos fakir, aki 40 éue guggol mozdulatlanul a Sacre Coeur töuében Paris, junius hó Kalló József adorjáni gazdálkodó bűn­ügyének tárgyalását. Kalló ellen az volt a vád, hogy ez év február huszon­­•hápftiad'ikáh pálinkafőzés; közben re­volverrel agyonlőtte szomszédját, Fa­ragó Györgyöt' ) ■ Kalló, tagadta, hogy., ö lőtte volna agyon Faragót, hanem Faragó György emelt ő reá revolvert és pedig minden előzetes ..veszekedés, . vagy szóváltás nélkül és amikor meglátta a feléje irá­nyított revolvert, balkezével védekezé­sül megragadta a fegyver csövét és el­fordította. A fegyver ebben a pillanat­ban eldördüt, megsebezte Kallót a kis­­ujján s miután a cső az elforditás foly­tán Faragó mellének volt szegezve, a golyó, amely Kalló kisujját megsebez­te, Faragó mellébe fúródott és nyomban megölte. A szombati folytatólagos főtárgyaid1-1 són a bíróság kihallgatta Demeter Mik­sa sztarákánizsai' orvost, aki a véres eset után megjelent a helyszínén. Elő­­ádtá, hogy a vádlott azt mondotta neki, hogy ö védekezett és igy sült el a fegy­ver. Minden civódás nélkül történt a lövés. A látszatt az volt, mintha az el­hunyt öngyilkosságot követett volna el, de minthogy csak egy lövés történt, le­hetséges az is, hogy a fegyver csövé­nek élforditása miatt hatóit a golyó az elhalt mellébe. A boncolást a tanú vé­gezte és a golyót a gerincoszlop mel­lett, a csigolyában találta meg. Lagnja Antún és Perics Iván csend­őröket hallgatták ki ezután. A csend­őrök előadták, hogy a vádott maga jött hozzájuk jelenteni az esetet és azt Drágán és jóízűen mulatni — hogy aztán hajnaltájban tökrészegen húzzák ki az embert az árokból — Horgoson is lehet, de stílust tartani mégis csak a Montmartreon tudnak igazárt. Kívülről egy ilyen öröm-ucca nem olyan szédí­tő, mint ahogy a misztikus képeslevele­zőlapok után elképzelik. Kopott és szürke, inkább bazáros, a szerelem ba­zárjai, amelyekben tüzes, messzire vilá­gitó malmok őrlik a jókedvet, a nőt és a pénzt, A színházak, mozik, kabarék népe éjfélután csődül a Szent Hegyre, ki autón, ki gyalog és a Sucre Coeur tövében száz kiskocsma, lebuj, találka­hely ontja az örökegy boldogságot. Lenn, a holdvilágos csöndben a klasz­­szikus temető, amelyben az irodalmi halottak nyomulnak előre kettősrendek­ben, a halottak, akiket már nem idege­sít az élők lármája, az autótülkölés és a női kacagás. & A »Szorgalmas Nyúl«--hoz címzett mu­lató nem valami reprezentatív helye Pá­­risnak, francia nem is teszi ide a lábát, csak idegen, aki vadregényt és kalan­dokat keres, amiket itt két pohár limo­nádé ellenében szállítanak neki. A helyi­ség sötét, piszkos, szándékosan rosz­­szul világított, hogy ne lehessen ráis­merni a müapacsra és a müapacsnőre, akik nappal diákok és jogot hallgatnak a Sorbonne-on. Dalokat énekelnek, egy temetőcsősznek öltözött ember lantkisé­rete mellett. Profán játék a halállal és a publikum idegeivel. Aztán Baudelairet vonják kinpadra. Taps és elérzékenyü­­lés. Az angolok és amerikaiak min­den tüsszentésre összeverik a tenye­rüket. — Hiszen nem is érti — szól rá a dalnok a lelkendező amerikánusra — mit csapkod úgy a kezeivel? Az amerikai azonban ezt se érti és mivel azt hiszi, hogy valami viccet mondtak, széles röhejjel ismét tapsolni kezd. A franciák szerint aki Amerikából jön, az milliomos. Pedig hányán vannak itt szegény jenkik, akik keserves mun­kával kuporgattak össze annyit, hogy két hétre áthajókázhassanak az óceá­non túlra, bort igyanak és egy életre szóló emléket vigyenek magukkal Pá­­risból, ahol csudálatosán kedvesek és szépek a nők. Itt pedig betéti részvény­­társaságok alakultak az ő kifosztására, körülnyargaltatják Párison, mindent és semmit se lát, csak a dollárjai fogynak el halálos biztonsággal. A Sacre Coeur fehér falai alatt vö­rös rakétákban gyűl ki a vér és járja végetnemérő keringőjét a szerelem. A düledező kerítésen figyelmeztető tábla: SZERELMESPÁRRA LÉPNI TILOS! Itt látható egy kőoszlopon a csudála­tos fakir, aki közel negyven éve guggol a helyén mozdulatlanul. De amikor már Hány hely illeti meg a várost az ár* mentesítj társulatban? Pancsevóról jelentik: Pancsevó vá­ros kiszélesített tanácsa kedden dél­után rendkívüli ülést tartott Iszajlovics Vásza polgármester elnöklete alatt. A gyűlésnek egyedüli tárgya Jovano­­vics Vláda dr. indítványa volt, hogy a múlt havi közgyűlésen a Temes-Dunal Ármentesitő Társulatba megválasztott városi képviselők mandátumát semmi­sítsék meg és uj megbízottakat válasz­­szanak, még pedig, minthogy a város ezerötszáz hold földje után az ármen­tesitő társulatban tizenöt szavazat illeti meg, tizenöt delegátust küldjenek ki az ármentesitő társulatba. Dí, Bartmann Simon tiltakozott az el­len, hogy ezt az ügyet egyáltalán tár­gyalják és hivatkozó tt a városi sza­bályrendelet 81. pontjára, amely; szerint közgyűlési határozatot hat hónapon be­liül nem lehet megváltoztatni és ebben az ügyben; a város múlt. havi ülésén már hozott határozatot. Különben ellenkezik a javaslat a vízjogi törvénnyel is, mert ott az ármentesitő társulatokra nézve kimondották, hogy minden földbirtokost minden száz hold után egy szavazat il­let meg és hg valakinek ezerötszáz hold földje van, azt tizenöt szavazat illeti ugyan, de a szavazati jogot csak ő ma­ga gyakorolhatja, mert a szavazati jog nem megosztható. Ugyanez áll a város­ra, mint jogi személyre is. A közgyűlés nem tette magáévá Bart­­mann érvelését és elfogadta dr. Jova­­novics javaslatát, tizenöt uj megbízottat választott az ármentesitő társulatba. Angelus Irta : Somlyó Zbltán (Utánközlés tilos’j I. Két kiis fejezetre oszlik ez a történet, melynek én vagyok a kiinduló pontja, bár az egésszel semmi személyes ösz­­szefüggésem nincs. Mondtak igy: egy zsindely lehull egy házról, ráesik vala­kinek a fejére. Hogv megsebzi-e, vagy talán éppen ebből a leesett zsindelyből épít magának az illető házat: a zsindely arról nem tehet. Tehát abban az időben a magamfajta kezdő írónak igen nagv fejtörést oko­zott a lakás kérdése. Lakás alatt itt amolyan kis világitóudvarra néző höna­­ppsszobát Kell érteni. Az ilyen hónapos­szoba kibérlése abból állt. hogy. az em­ber a kapura akasztott cédula elolvasá­sa után megnézte a kiadandó szobát, lefizette az egyhavi bérösszeget és be­­htircolkodott. Ezt a dolgot nálam az tet­te szörnyen fogas kérdéssé, hogy ne­kem akkor sohasem volt egyszerre ak­kora összegem, amelyet az ilyen szoba egyhavi; bére reprezentált. Volt még egy másik mód is: kisebb előleg, úgynevezett foglaló lefizetése, mely után az ember egy-két hétig nyugodtan megláthatott. De ehhez viszont jelentősebb podgyász kellett, amely bizalmat ébreszt, mintegy garanciát nyújt. Az én podgyászom pe­dig mindössze néhány gallér volt és te­temes kéziratkötegeim — a zsebe­imben. Egy igen jó barátom volt. akinek meg­esett rajtam a szive. Nevezzük Gézá­nak. Géza sokkal gyakorlatiasabb fiú volt, mint jómagam. A Magyar Színház mellett kinézett egy lakáshirdető cédu­lát, aztán hazaszaladt, otthon egy régi. de igen nagy koffert telerakott téglával és a Jóegészség című orvosi hetilap egy egész évfolyamával (Géza orvostanhall­gató volt). Az igy súlyossá tett koffert a vállán elvitte a lakáscédulán megje­lölt címre. A tetemes podgyász nagy tiszteletet ébresztett abban az öreg em­berben, aki a kiadandó szoba főbérlője volt. Géza azonnal kijelentette, hogy a szoba ugyan nem egészen méltó az uj lakóhoz, aki hires iró (ez én voltam), de azért megpróbálja. Fölényesen letett az asztalra egy ezüskoTonást foglalónak és írást vett róla, hogy a szoba e nap­tól fogva az enyém. Aztán lelkendezve rohant hozzám egy, kávéházba, ahal nagy gondok közt ültem, és elfoglaltam a lakást. Ennyi az én szerepem. Mindazt, ami ezután történt,'' jóval később tudtam meg Gézától. Az én. kis szobámat előttem egy igen csinos leány bérelte, illetve az ő számára a vőlegénye. A vőlegény egy nap faképnél hagyta. Ekkor, anyagi se­gítség híján, ki kellett hurcolkodnia a szobájából, amely igy vált kiadóvá és az én lakásommá. Minthogy a leány igen jóravaló teremtés volt és a ház körül is nagyon használható, nem dobták ki, hanem egy kis ablaktalan kamrában hagyták meg továbbra, a jövő reményé­ben. Hátha akad egy másik vőlegény ... A lakáskibérlés fontos aktusánál jelen volt ez a vőlegényét vesztett leány is. Ott gubbasztott sírva a rozoga dívá­nyon. bele-beleszipogott a zsebkendőjé­be és amikor Géza. zsebében a foglalóról szóló írással, nagyképűen már rendez­kedni is kezdett egyes bútordarabok át­helyezésével, bogy a szobát az uj lakó, a nagy iró Ízlése szerint átformálja, a leány, mint valami alázatos szolgáló, mint valami mártír, segédkezett Gézá­nak. aki felmelegedett iránta. A leány iš percről percre bizalmasabb volt hoz­zá. ki tudja, talán a második vőlegényét sejtette meg benne. Pedig bizony sze­gény Géza. az ő második szemeszteré­vel mint lakásfizető vőlegény, nem jö­hetett számításba. Az ismeretség mind n.elegebbé lett. Géza rajongó árnyéka lett a leánynak, sokat sétáltak együtt, fin-, amint már előbb is mondottam, mind­erről mitse tudtam, csak azt kellett fá­­jóan tapasztalnom, hogy Géza. aki az­előtt óhajaimat lesve, mindig velem volt, most feltűnően elhanyagolt Egy nap délután hatra randevújuk volt megbeszélve az én szobámban. Nyugod­tan tehették. Én sohase mentem haza éjfél előtt. Géza megérkezett hatra és bekopogott az ajtómon. Nem- kapott fe­leletet. Még egyszer bekopogott. Semmi. Ismét. Hiába. Igy kopogott tízszer, húsz­szor. mindig erősebben. Végül már vi­haros rúgásokkal ostromolta dühében az ajtót, amely most feltárult. Egy férfi állt Gézával szemben, egy bajuszos, vad férfi, aki mögött, a rozoga díványon .szakasztott úgy. sírva, szipogva ült a leány, mint akkor, amikor a szobát Gé­za kivette. Géza megdermedt ettől a lát­ványtól. Reszketve várta, hogy a leány odalép hozzá, vagy köszönti... Csak egy szót. De a leány csak szipogott, sirt idegenül, mintha nem is ismerné. Géza szeme előtt összefolyt a világ, Szaladni kezdett, egy pillanatig této­ván megállt, körülnézett.: Az öngyilko­sok hályogos pislogásSvál megállt á korridor fordulójánál, megkapta a vasrá­csot. egyik lábával feiltógett rá, hogy svungot vegyen a halálos ugráshoz' -* Két vasmarok fogta le hátulról. Géza megdöbbenve fordult meg. Az öreg állt szorosan mellette, acél kapocsként vá­gódva a karjaiba. reszkető, de erős ke­zeivel, az az öreg, akitől számomra a lakást kivette. A főbérlő. Aztán magával vonszolta be a lakásba. Első percben, halálra szánt elvakultságában meg se ismerte, hisz csak egyszer látta. Önkí­vületben támadt rá: — De hát ki maga? Mit akar tőlem? Mi köze hozzám? — Nevem Angelus! — mondta az öreg tompán, nyugodtan, a Géza kusza te­kintetének tulvilágiasnak látszó mosoly­­lyal. — És hogy mit akarok magától és mi közöm hozzá? Az hogy ne dobja el a fiatal életét egy leány miatt és semmi miatt! Ennek a szegény leánynak ma visszajött a vőlegénye. Mit akar tőlük? Hadd legyenek boldogok. Hagyja őket! Majd maga. talál másvalakit. Egy ilyen szép szál fiatalember. Ha akarj a, majd én segítek magának ... Magának egy intelligens feleség való... Nézze meg az ember... Géza magához tért. Megigértette az öreggel, hogy nékem egy szót se szól a történtekről. Kicsibe múlt, hogy le nem hajolt kezet csókolni az öregnek. És el­ment. — Angelus... — mondogatta lenn az uccán magában. — Angelus... angyal... egy öreg angyal... 2. Évek múlva Géza nősülés előtt állt. Közben kimaradt az egyetemről, tőlem is elszakadt, éccakai korrektornak állt be egy kis laphoz. Naponta fizették, min­dennap felvett három koronát. Erre a jövedelemre meg mert nősülni. Mondtam már, hogy sokkal gyakorlatiasabb em­ber volt, mint én. A polgári házasságkötés előtti napon a menyasszonya, aki szülőinek tilalma dacára volt hajlandó a feleségévé len­ni. nagv könnyhullatások közt adta tudtára, hogy igy, olyan gúnyában nem lehet az anyakönyvi hivatalba menniök. Ő közben már kibékítette egyik nagy­bátyját. aki el is fog jönni tanúnak a házasságkötéshez, de ő a föld alá sü- Iyed szégyenében, ha a vőlegénye ilyen külsővel üli oda,mellé,,, Bárhogy J§ szerezni kell egy öltönyt. Fekete, vagy' legalább sötétkék öltönyt. Kölcsönkérnie Gélánák senkitől se lehetett úgynevezett rendes öltönyt. Pénzt kellett kerítenie. ,De> honnan? Felrohant a kiadóhoz. Ez •egy szÖrösszivü, hírhedt uzsorás volt, nem nagy reményekkel biztató. Mégis, amikor Géza a menyasszonyával együtt megjelent előtte, hajlandó volt ötnapi bérét, tizenöt koronát előlegül kifizetni. Most rohanva mentek el abba a szűk uccába, ahol viselt ruhákat árulnak. Fé­lénken, szepegve. mint a gyermek, pró­bálgatta magára Géza a mohos, pené­szes helyiségben az öltönyöket, végre egy sötétkék kamgarn öltönynél meg­állapodott. — Harminc korona — mondta hide­gen a tulajdonos. Gézának már könnyek szöktek a sze­mébe. Gyáván szólalt meg. — Tizenöt koronái tudok fizetni... — Harminc! — mondta tompán a boltos — nincs alku. Már igy is aján­dék ... Géza és a menyasszonya szédülve fordultak ki a boltból. Szótlanul mentek egymás mellett. Keserűn, reménytelenül. — Halló... kérem!... fiatalúr!...— kiabálta valaki utánuk. — Halló!... Ké­rem ... Hallották, de nem gondoltak arra, hogy nékik szól a kiabálás. Vájjon ki fog itt övelük törődni... Egy öreg em,berke, töpörödött, be­esett mellű, sárgásra őszült roncs ért hozzájuk lihegve. Szó nélkül lehúzta uj­­iáról igen vastag jegygyűrűjét, mosoly­gott: — Fiatal ur, tetszett mondani ott benn a boltban, hogy holnap nősülni akar... Most rögtön tessék ezt a gyűrűt a zá­logba vinni, tessék rá felvenni tizenöt koronát, tetszik érteni, tizenöt koronát, kérem, ne tessék többet... és tessék visszajönni a ruháért... Én ott segéd vagyok... az öreg ur nagyon rossz ember, a tulajdonos... az nem enged... de az öltöny nagyon jó karban van. csak tessék bizalommal lenni... a cé­dulát majd nekem át tetszik adni... Gézával forgott a világ. A sárgásán ősz, lihegő öreget nézte bámulva. Volt valami ismerős a tekintetében. Valami bibliai tisztaság, angyali jóság.., He­begve megkérdezte, miközben zavartan átvetta a gyűrűt: — De hát miért?... És ki ön?... — Nevem Angelus — mondta az öreg egyszerűen — tessék csak sietni, mert becsukják y. zálogházat, -

Next

/
Oldalképek
Tartalom