Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)
1927-06-12 / 161. szám
20. oldal, 1927 junius 12, BACSMEGYBK NAPLÓ így jártam el, mert igy tanultam ezt Bókay János szenior egyetemi profeszszor könyvéből. Ennyi az egész. A beszélgetés azután arra a hajszára terelődött, amelyet a becskereki orvosok indítottak Qots ellen, akit egyrészt rágalmazással vádoltak, másrészt azzal gyanúsítottak, hogy diplomája hamis. — Félreértések ezek — mondotta Gots — amelyeknek tisztázására nem adnak alkalmat. Először csak bojkottáltak a kartársaim, állítólagos inkollegialitás miatt, anélkül, liogy alkalmat adtak volna arra, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsam. Miután a bojkottot kimondták, FJadegger dr-nak eszébe jutott, hogy én már a diplomám kelte előtt orvosi prakszist folytattam. Természetesn itt is jóhiszemű tévedésről van szó. Persze erre kutatni kezdtek bizonyítékok után és adatok merültek fel arra is, hogy diplomám valódi és arra is, hogy hamis. A bíróság azonban csak pozitív bizonyítékok alapján ítél, azok pedig az én javamra szólnak. — Szóval ön azt hiszi, hogy orvostársai igaztalan hajszát indítottak ön ellen, hogy ártatlanul tönkretegyék? — Nem, szó sincs róla. Ismétlem: félreértések és tévedések áldozatai, de meg vagyok győződve, hogy ha majd a bíróság előtt tisztázom az ügyet, be fogják látni tévedésüket. Sőt ha módomban állna velük közeledést találni, már előbb is tisztázhatnám előttük a dolgot. De ez elől mereven elzárkóznak. Hónapok előtt írásban fordultam a becskereki orvosi klubhoz, hogy engedjenek egy ülésen megjelenni és minden kérdésre felvilágosítást adok. De nem is válaszoltak a beadványomra. Ezeket mondotta Góts Endre és azt hisszük, az objektivitás megköveteli, hogy helyet adjunk egy vádakkal terhelt orvos védekezéseinek. Dr. Hesslein József TINTA Hajnali párbeszéd önmagommal — Folyton írsz. Már a hajnal néz be ablakodon bőrszín mosolyával. Oltsd el a lámpád. Ne tetszelegj képzelt hősiségedben. Mindenki folyton ir. Az iskolák lassanként megtanítják az emberiséget a betűvetésre. Óriási a vetélkedés. A közlekedés, a rádió ledöntötte a szellemi sorompókat. Ma már nem úgy van, mint a múlt század vidékies, idilli irodalmában. Ami most terem Oslóban, Buenos-Airesben, Calcuttában, azt idehozzák s termésünket szintén kiviszik, a cserekereskedés jogán. Minden iró testvér és vetélytárs. Könyvek dagálya önti el a földgolyót. Vágtatnak a rotációs-gépek. A napilapok ünnepi számai oly testesek, hogy egyetlenegyre irá lehetne nyomtatni gyémántbetükkel Goethe összes müveit. Ha délután kissé elszunditasz a kereveten, friss könyvjegyzék ébreszt föl, mely arról tudósit, mi jelent meg azóta, míg aludtál. A folyóiratok előzékpapirjain két hetente látod azoknak a könyveknek címeit, melyeket okvetlenül el kellene olvas,nőd, de címeiket se jegyezheted meg. Ezer évig kellene élned, hogy valamelyest müveit légy. Ennélfogva semmivel se törődhetsz. Még kis irodalmunkban is tájékozatlan vagy, nem tudod, mi történik melletted, a közvetlen közeledben, a tőszomszédságodban. Szerencsére mindenütt sok szemét terem, melyre nem kell figyelned, de sok értékes is, melyre szintén nincs időd. A könyvtárak panaszkodnak. Nemcsak az agyvelö lázad föl a túlterhelés ellen, hanem az anyag is. A polcok se bírják magukba fogadni a köteles példányokat, hogy ott elhelyezzék őket, mint egy tömegsírban megfelelő iktató-számmal. Évente mérföldekkel hosszabbítják a könyvtárak uccáit, uj palota-szárnyakat építenek a papírnak. Vedd számba, hogy mindoszsze kétszáz esztendő óta tart ez az iram, csak a francia forradalom óta folyik ez az őrjöngő termelés és fogyasztás selyemben, fogpiszkáüóbau, szellemben, azóta van a mai értelemben vett irodalom és »hallhatatlanság.« Hol ennek a határa? Elképzelhető-e, hogy csak kétezer év múlva is még mindig megőrzik azokat a kis karán-rekeszeket, melyeket mi készítettünk az irodalomtörténetben? Marad-e akkor egy ujjnyi hely a polcokon, egy, pillanatnyi emlékezés olyan vitathatatlanul nagy telkeknek mint Konrad Ferdinand Meyer, vagy Baudelaire, csak annyi, hogy az érettségiző diák bebiflázza neveiket, anélkül, hogy egy sort is olvasott volna tőlük? Múlhatatlanul el fog következni az a pillanat, mikor a könyveket a könyvtárakból kibajigálják, akár a halottak csontjait a zsúfolásig megtelt, régi temetőkből, tekintet nélkül arra, hogy életükben lángelmék voltak, vagy tökfilkók. A lélek könnyíteni akar magán. Egy közmonds ezt hirdeti: »a távollevőknek soha sincs igazuk.« Ekkor nyilván csak a legnagyobbii ormokat látják majd, talán Homéroszt, talán Dantei, talán Shakespearet, mint diluviális szellemi kőzeteket, ha ugyan még érdemes lesz velük terhelni emlékezetüket mert hisz kétezer esztendő nagy idő annak során sokkal különbek is születhetnek, kikhez mérve ők csak törpék lesznek. Menj hát. Feküdj le. Felejtsd az álmot, melyet ébren álmodsz s aludj a múlandóság árokpartján. Mit csinálsz, szerencsétlen? Előbb még leírod azt. amit most gondoltál. Miért? Úgy írsz, mint ahogy léltekzel. No majd ennek is vége lesz... ALAKOK A könyvtáros (A könyvtár, amelybe belépünk, négyszázezer kötettel dicsekszik. Nem foglal el valami kiemelkedő helyet a huszadik századbeli könyvtárak ranglétráján, de pont annyi kötete van, mint ama világhíres alexandriai könyvtárnak, amely az ókorban a lángok martalékává lett. Az ember úgy érzi itt magát, mintha egy világvárosban kószálna. Felhőkarcolókat építettek könyvekből, melyekhez karfás vaslépcsők rohannak föl a padlásra és le a pincébe, párhuzamos kőrútokat és sugárutakat látni, kisebb és nagyobb tereket, sikátorokat, melyekben el lehet tévedni. Porszag, papirillat, börbüz. Lépdelünk barátommal, a könyvtárossal, aki mint idegenvezető kalauzol. A könyvek a polcon betűrendbe rakva békésen alszanak, anélkül, hogy feleselnének egymással. Kirántok egyet találomra.) — Mi ez? — Latin zsoltárkönyv a tizenhatodik századból, iniciálékkal. Valami barát irta. Báránybőrre. . Fogd meg, milyen selymes, milyen puha. Ez a végtelen finom hártyapapir, a meg se született bárány bőre. Az anyjából metszették ki. Irodalmi célokra. — Hát ez? Ez, kérlek, egy tót- gyorsiráskönyv, 1892-ből. — Mellette mi van? — Catullus. — Én én, merre lakom én? — Amarra, jobbra, az ablak mellett. Gyere. — Vezess. (Jó séta van odáig, legalább öt perc.) — No, itt vagy te. Bámulok a könyvekre, melyek arany címkéjükkel felém fénylenek. Összeborzongok.) ----------■ — Menjünk innen. (Hirtelenül.) Te, meddig él egy könyv? — Maga a könyv? Az anyagától függ. Például a kódexek pergamentje szinte örökkévaló, elpusztíthatatlan. A pergamentet a könyvnyomtatás fölfedezésével gyorsan kiszorította a pamutpapir és a rongypapír, akár a gyertyát és olajlámpát a villany. Az első nyomtatott könyvek tartósak. Nézd, itt van Hess András budai nyomdájában készült könyv, 1472-ből. Majdnem félezer éves. Potomság. Olyan, mintha ma hagyta volna el a sajtót. A baj a tizenkilencedik század elején kezdődik. — Mért? — Mert akkor az embereket elfogta valami lázas türelmetlenség és sietni kezdtek: gyorsan nyomtatni és sokatsokat. A papir ettől kezdve fokozatosan hitványodik, sok benne a fa, a régi növényi enyvet fölcseréli a silány állati enyv. Ezeknek a könyveknek a napjai meg vannak számlálva. Anélkül, hogy bárki hozzájuk nyúlna, széttöredeznek, elmállanak, megsemmisülnek. — Mi a könyv legnagyobb ellensége? • — Egy sajátos könyvgomba, mely csak a papíron érzi jól magát. Ettől a könyv valósággal megbetegszik. Az ok az úgynevezett vizfoltok, melyeket régi könyvekben lelnek, gombatelepek. Külföldön gázzal ölik őket. — Láttál már könyvmolyt? — Az olvasóteremben sokat, de itt egyet se. Amit könyvmolynak neveznek, az voltaképpen egy kis kukac. — Hogy tekintesz egy friss könyvre, mely ma jelent meg? — .Mint nyersanyagra, tárgyilagos szemmel. Megnézem formáját, átlapozom, körülszaglászom, besorozom a hadseregbe. Fölveszem személyi adatait: hány ivrétü, milyen a kötése, mennyi a lapszáma stb. Gépies munka, de idővel szórakoztató, mint minden játék. — Kit olvasnak nálatok leginkább? — Jókait. Egy százkötetes Jókait az olvasók a szó szoros értelmében fölfaltak, megettek. Ujjal kellett helyettesíteni. Viszont ezrével vannak olyan irók, akiket évtizedek óta senki se kért. Csak mi tudunk róluk, meg a címtár. — Akadnak olyan könyvtárosok, akik nem olvasnak? — Ezek a legjobb könyvtárosok, őket a könyv csak kívülről érdekli. Idegen szempontok nem terelik el figyelmüket. A könyv belseje nem rájuk tartozik. — Hol volt az első könyvtár? — Memphisben, Krisztus előtt 2000- ben. Már kőlapokból, cserepekből is könyvtárakat építettek. — Ma melyik a világ legnagyobb könyvtára? ! — A franciák még mindig azt állítják, I hogy a párisi Bibliotheque Nationale, a maga három és félmillió kötetével. De nyílt titok, hogy a londoni British Muzeum könyvtára a háború óta eléje vágott. Az amerikaiak is erősen dolgoz, nak. A washingtoni Library of Congress az első sorba lépett. — Micsoda lesz egy ilyen könyvtár sorsa, mondjuk, ötszáz év múlva, mondjuk, ezer év múlva? — Erről mi is gondolkozunk. Nincs i sok értelme ennek a vad gyüjésnek, ennek az állandó, őrjöngő halmozásnak. Határa sincs. Az ocsu, a szemét mindig több. A németek már nyíltan beszélnek arról, hogy minden évtizedben selejtezni kell, a sok haszontalan nyomtatványt raktárakba kell vitetni egerek és patkányok prédájául. A mai zárt könyvtárrendszer alapjában helytelen. Nem ad módot a terjeszkedésre. Képzeld el, hogy egy várost úgy kezdenének építeni, hogy eleve zárt falak vennék körül. Lipcsében most a Deutsche Bücherei nyílt könyvtárt létesített, szabadon kitel jesithető épület-tömbökkel és szárnyakkal, úgyhogy az előreláthatólag ‘háromszáz esztendő múlva is szervesen, természetesen tovább iejlődhet. Min! dig nagyobb kérdés a férőhely. Naponta 1 egyre növekvő dagályként ömölnek hoz- I zánk a köteles példányok, a hírlapok szá- I zai, melyeket okvetlenül el kell helyezjnünk a jövendő századok kutatóinak. ; Egyesek azt ajánlják, hogy a hírlapok szövegét fényképezzük le kicsinyben, a I mikrofotográfia negativ lemezeit pedig j óvjuk meg. Ezáltal legalább mindig megmarad az eredeti, anélkül, hogy megcsonkíthatnák. f— Sok csonkítás történik? — Ez óhatatlan. Ady Endre egy vidéki ujságpéldányból szintén kitépte valamilyen versét, melyet kellemetlennek I érzett, azzal a céllal, hogy ne rnarad- I jón meg az utókor számára. De azóta költeményét már régen kiadták az életirói. — Könyvek nem tűnnek el ? — Volt egy tolvajunk évekkel ezelőtt. Csizmaszárban hordta el a ritka példányokat. A leghíresebb könyvtolvaj a szentpétervári udvari könyvtár főfelügyelője volt. Ez malaclopó-köpenvnyel dolgozott. Már több mint 100.000 km.-t futnak a „RENAULT“ taxik és túrakocsik a vajdasági utakon, uey a soffőr mint az utasok megelégedésére anélkül, hogy garázs- vagy javítóműhelybe kerültek volna Az országban legnagyobbak és a legjobbak a „RENAULT“ autóbuszok A legüzembiztosabb! A leggazdaságosabb! Vezérképviselet és gyári lerakat Krausz Eduard Noviszad Az ös*ze~ alkat é ze í raktáron I — Sok örülted van? — Majd minden hónapban jelentkezik a vidéki nyugalmazott adótiszt, vagy az elkallódott pesti írnok, átnyújtja gyanús kéziratát, hogy megőrizzem a halhatatlanságát. Utóbb egyik úgy mutatkozott be, hogy ő a Nobel-békedij örökös »jelöltje.« Az őrültek a könyvtárak legjobb barátjai. A Bibliotheque Nationale-ba évtizedeken át eljárt egy különc, aki a roppant könyvanyagon valósággal átrágta magát. Egy reggel nem jött el. Ez szemet szúrt a könyvtárosnak, aki éléé a gyanupörrel, fölkereste őt lakásán. A könyvmoly azon az éjszakán halt meg. Elhanyagolt szobájában rétegekben álltak - a különböző cédulák. Ez a szerencsétlen ember egész életét arra használta föl, hogy kiírjon »minder« adatot, mely Julius Cézárra vonatkozik. Csak az a furcsa, hogy gyűjteményéből épp a legíontosabb adat hiányzott: Plutarchos Julius Cézár életrajza. — Egy filológus veszett el benne. — A másik ilyen könyvmoly kiszámította, hogy a bibliában hány mondat, hány szó, hány pont van, hányszor fordul elő benne ez a szó »és.« Külön csoportba tartoznak a könyvbolondok. A nyolcvanas években élt nálunk egy hóbortos gazdag ember, aki minden könyvet megvett, lebélyegezett, beleírta a nevét, azután elhajította valahol. Ennek az ellenkezője az önző olvasó, aki mihelyt elolvas egy lapot, kiszakítja, apró darabokra tépi, hogy más el ne olvashassa — Elmebetegek, — Azok, barátom. De ilyen kisebb vagy nagyobb jótékony elmebetegség nélkül az úgynevezett műveltség teljesen megállna és elpusztulna a világ. Nem lehetne könyvet irni, se kiadni, se könyvtárba gyűjteni... (Gondolkozva ballagunk kifelé. Menyj nyi elkondult szivdobbanás, mennyi ! szétfröccsent agyvelö. kilobbant láz pörj nyéje. Könyvek mindenütt, leltározva, címkézve, elevenek és holtak könyvel, eleveneké, akik irodalmilag talán már régóta meghaltak és holtaké a Krisztus előtti évszázadokból, akik még mindig élnek. Egymás mellett lángész és kontár, kincs és encsem-bencsem, tanulmány a rüh-utkáról és szerelmes versek, pöriratok és segélytanok, hidászat, álmosj könyv, görög igetövek. Halotti csönd. I Csak lépéseink nesze haitik. Minden ! egyes könyv címlapjáról azonban kétj ségbeesett kiáltás harsait az égre, akár I a temetők kapuiról: »Föltámadunk!* Uram, adj nekünk jeltelen sirt, melyet fölver a gyom és bogáncs, de engedd meg, hogy a jövendő századok nebulói legalább ronggyá olvassanak és megszamárfülezzék könyveinket.) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ A 14-ik állami osztálysorsjáték uj sorsjegyeinek árusítását 5754 és postai szétküldését megkezdtük „Bristol Trafik“ Novisad, Željeznička ul. 27. Tel.25-96
