Bácsmegyei Napló, 1927. június (28. évfolyam, 150-180. szám)

1927-06-12 / 161. szám

15. oldal BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 1927 junius 12. .* Most érik a búzával a diák, legyen hát a téma is az övé, aki alig alszik, mert mindent pótolni akar, amiről nyolc éven át kellett s mert agyon van a szegény terrorizálva. — A főigazgató ur nagyon szigorul A mostani helyzetet nem ismerem ta­pasztalatból, inkább a magam emlékei­ből mesélek kis pajtásaimnak. Mi is fél­tünk a mumustól, de csak az illendő­ség határain belül, a kinevezéseknél azt vizsgálva elsősorban és körülbelül a másodikban is, hogy milyen szakos a főigazgató? — Fehér Ipoly? Az fizikus. Ö irta a vastag tankönyvet is, amely kétségen kívül kitűnő munka volt. Szeptemberben a diákbörzén csak igy kínálták a könyvet: — Adok egy Fehér Ipolyi. — Van ott még egy bekezdés — mondta egyszer a felelő diáknak. — Azt kihagytuk — vágott a sza­vába a szaktanár, mert a tudomány újabb kutatásai megdöntötték az érté­két. Szörnyű merészség volt ez, a tanár tudott legalább is annyit, mint a na­gyon elsőrendű főigazgató, aki azon­ban hallatlanná tette a megjegyzést, aminthogy ennél okosabbat nem is tehetett s azt mondta könnyed hangot imitálva: — Menjünk tovább. Volt egynéhány tanárunk, aki nem télt a látogatóktól. — Az a fő, gyerekek, hogy ne ve­szítsétek el a hidegvéreteket, hanem bátran beszéljetek. A főigazgató vég­tére is csak fizikus. Úgy mondta ezt, mintha sajnálkoz­nék rajta. Mit ért az az én szakmám­hoz? Itt vagyok itthon, ő csak vendég benne. Mikor aktán számadásra vonattam a történelemből, mindig forró véremet hidegre temperáltam és elkezdtem csi­nálni a históriát. Clemenceau és Wil­son halálra szégyenük magukat. ha engemet akkor hallanak. Határozottan állítom, hogy megelőztem őket tájéko­zottságban. Korszakokat önkényesen felcseréltem — egy-két évszázad ide, vagy oda, nem jöttem zavarba — amit a franciák csináltak, azt ráiogtam az angolokra, viszont az angolok eljárá­sával a franciákat illettem, dobálódz­­tam a számokkal, egyszóval szakadat­lanul beszéltem. Herr Ödön tanár ur összefonta mel­lén a két karját, szúrós szeménél csak a hegyesre pödört bajusza volt gyilko­sabb, de nem szólt semmit, már csak azért sem. mert Fehér Ipoly főigaz­gató ur állandóan igen szívélyeseket bólintott, szemmelláthatólag helyeselte az előadásomat. Amitől aztán még na­gyobb bátorságra kaptam. — Nagyon jól van, fiam, leülhetsz — mondta végezetül, majd odahajolt Herr tanár úrhoz és rajtam tartva a sze­mét, valamit kérdezett tőle. Nyilván hogy ki vagyok, minek hivnak. Négyszemközt, vagyis inkább az osz­tályban magunkra maradva, a szakta­nárom odalépett a padom elé, hossza­san fixirozott s azt mondta: — Hát nem megmondtam, hogy fi­zikus! A többit hozzám intézte: — Te se halsz meg vízszintesen, annyi bizonyos. Azt se hidd. hogy a tudatlanságodért kapsz pardont. Ne­kem az is valami, hogy feltalálod ma­gad. nem bukhatsz el az életben — de figyelmeztetlek, hogy az ilyesmit ürességgel, felületességgel nem lehet messzire vinni. Amit ma összehadar­tál, azt a legközelebbi órán elmondod tökéletesen. Ugyan sosem kérdezett ki belőle, de tudta, hogy úgyis megtanulom. A látogatások befejezésével még­­egyszer bejött az ostályba Fehér Ipoly és ünnepélyes szónoklatba kezdett: — Kedves fiaim, főigazgatói jogkö­römnél fogva a holnapi napot szünidő­nek engedélyezem. (Itt szünetet tartott, megtörölte vas­tag pdpaszemét, úgy folytatta.) — Azaz nem kell iskolába jönnötök, ami azonban nem jelenti még azt, hogy teljesen megvessétek a könyvet. (A hangja kezdett idegessé válni.) A jó diák a vakációban is tanul, ha mind­járt nem abban az intenzív mértékben, mint a kiszabott szorgalmi időben. így tesz a tisztességes diák, mert méltá­nyolja azt a sok áldozatot, amit érette hoznak a szülei. (Újabb pápaszemtör­­lés, vibráló, papirvékony ajak.) De, saj­nos, kevés a tisztességes fiú, a leg­többje könnyelmű és felületes, az ilyen szünetet is arra használja fel, hogy csavarogjon. Mi lesz ezekből? Bitang, sehonnai, aki csak pusztítja a szüleit, aztán elzüllik a gazember ... Ezt azonban már egyre fokozódó, mindjobban nekikerülő hangon mond­ta, szinte vonaglott, úgy felingerelte magát, aztán szinte futott az ajtó felé s úgy becsapta maga után, hogy bele­reszkettek a falak. Mi pedig csak ültünk halottsápadtan, megmerevedve, teljesen képtelenül a megértésére, hogy mi bőszltette fel a fődirektort — aki csak fizikus. Miért legyünk mi züllött gazemberek, ha szü­­netes napon kimegyünk a szabadba s ugrándozás közben teli tüdővel szív­juk magunkba a levegőt? Ez titok ma­radt mindörökre. Fehér Ipoly elvitte magával először Pannonhalmára, ahol a Bencés-rend apátjává választotta — később pedig a sírba. — Ki lesz az utódja, milyen sza­kos? — drukkoltunk azután. Herr tanár ur, aki olyan becsületes őszinteséggel tanította a történelmet, hogy gutgesinnt-nek sohasem volt mondható, nemsokára megfelelt a né­ma kérdésre is. — Platz Bonifác ciszterci szerzetes lett az uj főigazgató. Ne veszítsétek el, gyerekek, a lélegzeteteket — hiszen csak természettudós... öreg riporter Wilde Oszkár két szonettje E tenebris Krisztus jövel, segíts, nyújtsd a kezed, Mert úgy tusakszom itten, elhalóbban. Mint Simon ama galilei tóban: Az élet bora porba öntetett, Szivem az éhség, Ínség fészke lett, Mint puszta ország, hol csak sirató van. Rám kárhozat, pokolkin vár valóban, Ha majd számolni kell, Uram, neked, »Ö alszik tán, vadászik, lovagol, Mint Baal, kinek sötét nevét mogorván Papok kiáltják Carmel tar hegyormán.« Nem, éj előtt meglátom valahol, Bronzlábát, gyolcsruháját s az igazság Sebzett kezét, bus, fáradt emberarcát. Vita nuova szilárdabb összefüggést akart terem­teni a dinasztia és Magyarország kö­zött. Abból indult ki, hogy ami a dinasz­tiát erőssé teszi, az Magyarország fennmaradását is szolgálni fogja, a ma­gyar érdek azt követeli tehát, hogy erősítsük a dinasztia hatalmi állását. Retrospektive most a magyar tragé­diával igazolja — kicsit fájdalmas köny­­nyüséggel — koncepciójának helyes­ségét, bár ennek a tételnek legalább ilyen tiszta meggyőződéssel íormuláz­­ható meg ellentétele is: a dinasztia ér­deke a magyarság nemzeti és szociális kívánságai kielégítését követelte, mert — Kristóffy szavával — ha volna in­teger Magyarország, nem kellett volna Károlynak Madeirába mennie. Kris­tóffy a hatvanhetes kiegyezés mérle­gére tesz minden programot és cselek­vést. Apponyit elitéli azért is, mert a 67-es megegyezés természetes fejlesz­téséről beszélt. Súlyos hibának tartja az egyházpolitikai reformokat, mert elidegenítették a 67-es alaptól az alsó­papságot. Egyik reformtervében addig ment, hogy a magyar törvényhozástól el akarta venni oktroj utján, ha más­ként nem lehetett volna, az adó és újonc megajánlás jogát. Nem lehet Kristóffy történelmi szerepét kisebbí­teni, amit az általános választójog kormányprogrammá deklarálásával be­töltött. Ahogy az egykorú vezércikk mondta: »ő volt az első miniszter, aki a Habsburgok monarchiájának orom­zatára ki tudta tűzetni a népjogok lo­bogóját.« Ám éreztethette volna-e az általános választójog a politikai nem­zetet átformáló hatását, ha a nemzeti élet legfőbb megnyilatkozásai hozzá­férhetetlenek maradtak volna, még az általános választójog parlamentje szá­mára is. Mit ér az általános választó­jog parlamentárizmus nélkül. Az újabb példák szerint még parlamentárizmussal sem mindent. Bámultam a tengert, a véghetetlent, Orcám, hajam locsolta már a hab, Nyugat felé az alkony ezalatt Kigyult, szelektől sirt a végtelen csend. A partra szállt lármás, sirály-sereg fent. »Jaj — szóltam — én csak but kaptam, sarat, Aranymagot, gyümölcsöt ki arat E bus mezőn, amely vajúdva ietreng?« Szakadt-hasadt csupa lyuk volt a varsám. De beledobtam mégegyszer a harsány Tengerbe, várva, hogy mit ád a sors. Egyszerre aztán — ó csoda! — a gyors Vizen, sötét, csúf múltamból, a ködből Egy gyönyörű ezüst-test tündökölt föl. Eorditotta KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Magyarország kálváriája Kristóffy József emlékiratai Kristóffy Józsefről az utolsó szót a történelem fogja kimondani, irta vezér­cikkében Rákosi Jenő abban a kon­­sternált hangúkban, melyben a magyar politikai élet Kristóffynak Ferenc Fer­­dinánnál tett látogatását fogadta. Ez a hatalmas nagyformátumú ötvennégy­­ives kötet mintha előkészítő irat lenne a történelem itélőszéke számára. A vád­nak és védekezésnek, a támadással vé­dekezésnek és védekezve támadásnak mindenesetre impozáns megnyilatko­zása ez a nagyszabású munka, amely hajlithatatlan következetességgel ál­lítja a dinasztia egyedül üdvözítőnek vallott politikáját a magyar történelem utolsó két évtizedének minden fordulata mellé. Egy politikai pályának története, mely »Magyarország Kálváriájá«-nak címét viseli, mindenképpen súlyos ve­­zekiésnek tűnnék fel. Kristóffy arra vál­lalkozik, hogy igazságot tegyen: igaz­ságot akar szolgáltatni másoknak, de igazsáogt követel magának is. Az ő igazsága ma még kibékíthetetlen a köz­érzülettel. ám ne tagadjuk, hogy a köz­érzület Ítélkezésénél a megfelebbezhe­­tetlenség nem szokta szolgálni a benső igazságot. »Mit bánom én, ha sárral szennyezitek is be nevem, hisz én men­tettem meg a köztársaságot!« — mon­dotta valamikor Danton s mondhatja ve­le mindenki, aki csak lelkiismeretének nyugalmával Vértezheti magát a go­nosz félreértések vádaskodásaival szemben. Kristóffyt Csanádmegye adta a poli-Kristóffy a történelmi erőket az egyéni felelősség súlyával méri s sza­vaknak, nyilatkozatoknak, hallgatások­nak tulajdonit történelmet átformáló hatást. Túlságos közel marad az ese­ményekhez, semhogy történelmi per­spektívából tudna ítélkezni, bár politi­kai perspektívája a tragikus alaptól el­tekintve kétségtelenül nagyvonalú. Ma­gyarország tragédiáját egyéni felelős­ségekre töredli szét. Érdekes összeállí­tani azok névsorát, akik bünéül rójják fel — könyve különböző fejezeteiben — az ország összeomlását. íme egy hiá­nyos összeállítás: Tisza Kálmán és Ti­sza István. Kossuth Lajos — akit egyéb­ként sok tekintetben félreért, nem lát­ja, hogy Kossuth ellenforadalmárból lett forradalmár — Apponyi, Andrássy, a, nemzeti ellenállás, Károly király, Fe­renc József, Körber, a külügyminiszte­rek, a debreceni újságírók (306. lap), Rákosi Jenő, a fiatal zsidó generáció, még Ferenc Ferdinánd is (543. lap) sőt még a Mindenható is, aki nem hosszab­bította meg Kossuth Ferenc és Ferenc Ferdinánd életét (601. oldal). Tagadhatatlan, hogy mint leleplező irás is egyike ez a könyv a legérde­kesebbeknek. Ebből tudjuk meg, hogy csak egy két példát említsünk — hogy a darabont-kormánynak a törvény­­hatóságokhoz intézett kiáltványát Eöt­vös Károly, a vezérlöbizottság tagja irta. A világháború kitörésének, helye­sebben a világháború siettetésének okát Kristóffy abban látja, hogy a sza­rajevói merénylet szálai olyan helyre vezettek cl. melyet minden áron, még a háború kitörésének árán is fedezni kellett a legmagasabb katonai körök­nek. Ha Kristóffy nem maradna adós ennek az állításnak bizonyításával, vi­lágtörténelmi szenzációvá válnának emlékiratai. Ebből a könyvből tudjuk meg azt a mély ellenszenvet, ami Fe­renc József és Ferenc Ferdinánd kö­zött az érintkezést is az utolsó évek­ben kizárólag Írásbeli érintkezésre szo­rította. »Térdenállva könyörgök Felsé­gednek, hogy ne járuljon hozzá a plu­rális választójoghoz« — irta egy alka­lommal a volt trónörökös. Máskor meg: »Levetem uniformisomat és cilinderben megyek sétálni a K&rtnerstrassen, ha Felséged megadja a katonai engedmé­nyeket« — fenyegetőzött Ferenc Fer­dinánd. Könyvének talán legérdekesebb ré­­hetes, aki a pragmatica sanctio-nál szó- sze, melyben Kristóffy a »műhely« rosabb s ji hatvanhét^ (^ésnéj_mui!klsságát és, szerepék iria.jneg. - ja tikának. Az a megye, mely először vá­sárolt gőzcséplőt Magyarországon, mely először választott zsidó főügyészt s melynek parasztgazdái döntötték el — Justh Gyulán keresztül — az egy­házpolitikai reformok sorsát. Községi jegyzőből lett belügyminiszter, v. b. 1.1. s Ferenc Ferdinánd legbizalmasabb ta­nácsosa, valóban merész ivelésü pálya­futás áll a »darabont« belügyminisz­ter háta mögött. Ibseni sors az övé s ibesni tragédia, igazsága szembehelyez­kedett az egész, majdnem az osztatlan magyarság tömegmeggyőződésével s el kellett buknia, mert elhanyagolható mennyiségnek tekintette mindig annak a tömegnek akaratát és világfelfogását, melyet kormányozni akart. Ez az ál­landóan merev szembenállás a nemzeti közérzülettel szinte mellékessé teszi an­nak vizsgálatát, hogy mik voltak Kris­tóffy törekvései és igazságai s milyen forrásból táplálkozott ez a közérzület; aki szelet vet, vihart arat s ez a vi­har akkor is elsodorja, ha hite szerint a felfrissülés és megtisztulás igéinek hirdetésével mozdította is meg a tör­ténelem áporodott levegőjét. Kristóffy volt az első politikus, aki az általános választójognak, a nem­­getiségi törvény végrehajtásának s a földreformnak követelésével jelölte meg a szociális tartalom nélküli köz­jogi követelésekkel homokba fullasz­­tott magyar politika kivezető útját. Kristóffy volt a legortodoxabb hatvan-I Főigazgatói látogatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom