Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-29 / 147. szám

StR

rajta az udvari egér-hölgyek szeme. De a mi Péterünk nem sokat törődött velük, őneki csak Icili, a bájos egérkirály-kisasszony tetszett, akivel a legszívesebben táncolt.

Vígan folyt a mulatság. De épp hogy a második négyesbe álltak, a királyi palota előtt harsány trombitaszó harsant fel hirtelen.

A király s az összes jelenvoltak láthatólag megdöbbentek a váratlan jeladásra. Az egér-hölgyek cineogva szaladtak szét az egér-katonák pedig sietve kötötték oldalukra kardjukat s mindnyájan kiáltották:

— »Jön az ellenség!«

Péter is megtudta hamarjában hogy mi a baj, mert egy egér-hirnök jelent meg a király előtt és ez előadta, hogy a rettenetes »Siccensicc« kandúr betört Egérországba s azt végelpusztitással fenyegeti, ha huszonnégy óra alatt ki nem szolgáltatják neki Iczilit. az egér-király kisasszonyt.

Megrémült erre a király és az egész udvar, mert tudták, hogy Siccensicc kandúr félelmes ellenség.

A jó kedv egyszerre meglohadt s rögtön készülődtek is a háborúra. Mozgósítani akarták az egész egér-hadsereget s a hü alattvalók fel is fogadták a királynak, hogy inkább meghalnak mindnyájan a csatatéren, de szeretett király kisaszszonyukat ki nem szolgáltatják a vérszomjas ellenségnek. Mikor Péter ezeket hallotta és megtudta, hogy mekkora veszély fenyegeti Egér-országot, de különösen Iczilit, oda állott a király elé és igy szól:

— Felséges egér-király! Mire való ez a nagy aggodalom?

251

mom&

A gyerekek története

A kis Tálosi nagy legény,

Az álma: a nagy lepény.

Sokat szeret enni,

Evésben első lenni.

Szelíd fiú Kőszegi,

Szereti őt mindenki.

Mindig nagyon csendes,

Mondhatom, hogy rendes.

Történettudós a Vértes,

Mesét mond: hosszú rétes!

Még többet beszél mint én,

Tyüh! Ez aztán a legény!

Csintalan fiú a Csintalan,

Az áilitmány olyan mint az alany,

Csere-bere az élete

Mindegy: kés, toll, vagy bélyeg-e?

Ezt a verset irtani lassan, nem hevesen Azért, hogy rajta mindenki nevessen. Mert, ha nem nevettek semmit se ér,

S ezt sajnálná a — Herzog Eugén.

mondott a leugrásról és kihajolva az ajtón torkaszakadtából kezdett kiabálni:

— Segítség! Segítség!

Sok kiabálásra kinyílt a szomszédos fülke ablaka és egy ur hajolt ki rajta s megkérdezte:

— Miért kiabál segítségért? Gyilkolják talán?

— Még rosszabb is történt ennél! Kiesett az aranyos fiacskám, a Muncurkó!

Rántsa meg hamar a vészféket! — tanácsolta a szomszédos ur.

A nemzetes ur nem tudta hirtelenében, hogy mi az a vészfék, de gondolta, hogy ott lesz valahol a kupéban. Körülnézett és látott is egy fogantyút, amely mellett ez a felírás állott.

— Vészfék.

Teljes erejéből megrántotta és a következő pár perc alatt érezte, hogy a vonat járása lassúdik és végre teljesen megáll. Azonnal kiugrott és szaladt a vasúti pálya mentén. A mozdonyvezető és a többi utas is kiugrált a vonatból és kérdezték, hogy mi történt. Az az ur, aki a nemzetes urnák a tanácsot adta, hogy huzza meg a vészféket, megadta a felvilágosítást:

— Egy utasnak kiesett a fia a vonatból.

Erre mindenki keresésére indult az elveszett fiúnak. Jó darabig mentek visszafelé, azonban Muncurkót sehol nem találták. Már majdnem eljutottak addig a kis állomásig, ahol a nemzetes urék felszállottak, mikor a vonatvezető kijelentette:

— Tovább nem megyünk! Ugylátszik, hogy a fiút azért nem találjuk, mert az valószínűleg a vonat kerekei alá került, melyek apró darabokra tépték.

Több se kellett a nemzetes urnák. Úgy el kezdett sopánkodni és jajgatni, hogy az utasoknak majdnem megszakadt a szivük, annyira sajnálták. De hát nem volt mit tenni, a vonatot nem hagyhatták ott vesztegelni a nyílt pályán. Meg aztán az utasok folytatni is akarták az Útjukat. Valamennyien viszszafelé indulak tehát és útközben vigasztalni próbálták Morgó nemžetes uramat.

Mikor elérkeztek a vonathoz, a mozdonyvezető kiadta a jelszót:

— Tessék gyorsan felszállni, mert indulunk! Be kell hozni az elmulasztott időt.

Morgó Mackó esetei

Irta: Kubán Endre Harmincnegyedik fejezet,

melyben Morgó nemzstes ur elbúcsúzik a vasúti baktertől, tovább utazik, Muncurkó kiesik a vonatból és az utasok keresésére indulnak, de nem találják.

Biz az rettenetes éjjeli kaland volt, melynek során a nemzetes ur elvesztette a fejebőrét. Az izgatottságtól csak nagysokára tudott elaludni. Végre azonban mégis csak elnyomta szemét az álom.

» Álmából megint erős kopogtatás zavarta fel. Félálomban azt lőtte, hogy megint a róka kopogtat és ezért mérgesen kikiáltott:

— Nem takarodsz el innen rögvest, te akasztófára való gazember! Hiába hívsz, úgy sem megyek.

A nemzetes ur szavaira haragos hang felelt:

— Hát maradjon itt az ur, ha nem akar jönni! Nézze meg az ember! Késő este idehozom és most vissza akarom vinni az állomásra, hogy le ne késsé a vonatot és hálából még gorombáskodik velem.

Kiderült, hogy a vasúti bakter volt odakint és az költötte fel a nemzetes urat mély alvásból. Erre rögtön kiszaladt és kérte, hogy ne haragudjék, mert félreértés van a dologban. Hogy azonban mi az a félreértés, azt Morgó nemzetes uram a világért sem mondta volna el.

A bakter, akinek reggelre már nem fájt a lába, nem is duzzogott. Azt mondta:

— Előfordul néha, hogy az ember félálomban szamárságot csinál. Velem is megtörtént egyszer, hogy reggel felkeltett az anyósom és félálomban azt hittem, hogy az ördög jött el értem és pofonvágtam.

Aztán bementek a kocsmába, ahol megittak egy-két kupica pálinkát, utána jól megreggeliztek, mire a bakter kijelentette:

— Itt az ideje, hogy elinduljunk vissza az állomásra.

A kordét, amelyen jöttek és amely este, mikor az árokba fordultak, eltörött, reggelre megcsinálta a bognár és igy néni kellett az utat gyalog megtenni A szamár a kordé előtt vi gan kocogott és Morgó Mackó nemzetes uram és a baktor ut-254

2413