Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-22 / 140. szám
92Z Szivárvány Caramel király rémült arcot vágott, amikor reggeli kávéja első kortyát lenyelte, a kávé rettenetesen forró volt. A király nagyon mérges lett. Semmi nem tetszett neki ezen a reggelen. Valaki a koronájába egy széndarabot csempészett be, és amikor a koronát a fejére tette, a széndarab megsértette homlokát. Azután a tejes csak egy fél liter tejet hozott egy liter helyett és igy tejkonzervvel kellett a kávét megcsinálni, pedig a király nem szerette a konzerv tejet. Ezek után — mint mondtam — a király mérgesebb volt. mint valaha. — Már nagyon régen volt ünnepnapom — mondta és nagyott rúgott az asztal alatt lábzsámolyán — tudom, népem örülne, ha látná, hogy megyek szórakozni! — Bizony igaz, királyom! — mondta a kövér János gróf. aki egy nagyon ravasz öreg ember volt és azért akarta, hogy a király elmenjen, hogy azután ő kapja meg a király ananász adagját is — a sajátja mellett — minden reggel. A gróf ugyanis mindennél jobban szerette az ananászt. Azonban mihelyt János gróf elment, a király az udvari varázslóért küldetett. — Már itt az ideje — szólt és újból belerúgott zsámolyába — hogy ünnepem legyen! — Igen felség! — válaszolt készségesen a varázsló. — Ugyanis minden csütörtökön születésnapi vacsorát akart rendezni a király távollétében, merthizen ő, mint varázsló, volt olyan ügyes, hogy minden héten lehetett születésnapja. — Most hát — mondta a király — adj tanácsot, mit tegyek? Jancsi és a liba Jancsit elküldték egy kosárral a karján a szomszédba. Útközben észre vette, hogy a fedeles kosárba valami mozgolódik, kiváncsi lett őkelme s nekifogott a kosarat felvágni, mire a benne levő liba kidugta a lábait s elkezdett kosarastul futni. Jancsinak nagyon tetszett az eset s összekiabálta pajtásait, akik vele együtt mulattak az érdekes eseten. Imádság Édes jó Istenem! Fohászom ha felér Hallgasd meg a mennyből: Jóságos kezedből Fogytán van a kenyér. Édes jó anyácskánk Olyan gyönge, fáradt Akármennyit keres Sohasem elég, kevés. Csak a gondja támad, Nekem kéne kabát. Bözsikének cipő, Maris a ruhából Maholnap már kinő. S ha van egy-két fillér, Mindég azt sóhajtja.., Kenyérre, cipőre... Melyikre is adja! Nőjjön ki a szárnya Lelkem imáidnak, Kpnnyitsd meg a gondját Atyám* jó anyámnak! hogy majd efcsipi az erdőben és akkor végez vele. A kofferból előszedett egy törülközőt és azzal bekötötte megnyuzott fejét. Nem akarta, hogy Muncurkó reggel lássa, hogy az apja hogyan járt. — Mordilzomadta, — mormolta a nemzetes ur, mikor visszafekijdt a szénára, — muszáj majd a városból parókát hozatni. ... Gyerekek, arra kér benneteket Morgó nemzetes ur, hogy ne mondjátok el senkinek, hogy milyen pórul járt. Szégyenletében el kellene bujdosnia, ha megtudná a világ. teremben, mig a terem végén eltűnt a kandalló kéményében. Történetesen egy nagy koppanással a réten, ép a szivárványnál ért földet és ott találta a kis hercegnőt. — Oh, János gróf — kiáltotta a hercegnő — add vissza ezeknek a szegény tündérkéknek a bűvös kabátot. A varázsló olyan sokat vett el a szivárványból, hogy szegények most nem tudnak maguknak szárnyakat késziteni. — Nagyon szívesen! — mondta a kövér öreg. A tündérek ugráltak örömükben, a kis hercegnő pedig odaszaladt János grófhoz és boldogan ölelte át. — Óh, én úgy örülök, hogy megtaláltatok — mondta látod a tündérek megbüntették a királyt, amiért elvette szivárványukat és engem magukkal vittek. Nem sokkal ezután a kis hercegnő és János gróf viszszaérkeztek a palotába.. — Oh, csillogószemü hercegnőm! •— kiáltotta a király — mily boldog vagyok, hogy újra láthatlak! (Ez bizony nem is volt olyan csodálatos.) — Most csak azt szeretném tudni — mondta János gróf — hogy őfelsége mikor tartja ünnepnapját? — Nemsokára — mosolygott a király — Csillogószemü hercegnővel együtt megfogjuk látogatni Cukorország királyát. — Ez több ananászt jelent számomra — mormogta János gróf. — És születésnapi1 uzsonnát nekem — mondta a varázsló. hogy a kocsmából Morgó Mackó tekintetes ur lép ki és a drágalátos fiacskája, a Muncurkó urfi. így tudtam meg, hogy maguk itt vannak és a fészerben alszanak. Amig a kocsmában világosság volt, de mikor sötét lett, hát kicsit körülnéztem. Találtam magamnak való baromfit, de találtam egyebet is. a mi a nemzetes urnák való. — Mit te? — kérdezte Morgó nemzetes ur. — Mézet, — súgta a róka titokzatosan. Erre az álom teljesen kiment Morgó nemzetes ur szeméből. Már! Ez már valamit! Ezért érdemes éjszaka felkelni. — Hol az a méz? — kérdezte a rókától. — Mindjárt megmutatom, csak arra kérem, segítsen előbb nekem, hogy a baromfi ólba felkapaszkodhassam. A nemzetes ur a méz reményében erre is kész volt. Odamentek a baromfiólhoz és Furfangi Fiilöp ráugrott a nemzetes ur hátára, onnan pedig a baromfiólba mászott. A következő zab 22Z
