Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-22 / 140. szám
9 £Z A nemzetes ur csalt most eszmélt rá. hogy a róka megint alaposan becsapta. A faluban való kóborlása közben a róka bizonyosan már este felfedezte a csapdát s mikor később megtudta, hogy a nemzetes ur is a faluban van, elhatározta, hogy odacsalja. Azonban a róka azzal nem elégedett meg, hanem torkaszakadtából kiabálni kezdett: \ — Emberek, emberek, ébredjetek! Fogoly van a csapdában ! Csakhamar hallani is lehetett, hogy közeledik a gazda s vele néhány béres. A róka elfutott és a nemzetes urat Otthagyta a csapdában. Egy kettőre ott termettek az emberek és Morgó uramat alaposan verni kezdték bunkókkal. Ennek a fele se tréfa, gondolta magában a nemzetes ur s nehogy teljesen agyonverjék, igyekezett a csapdából szabadulni. Rángatta a fejét, huzgálta és egyszerre csak érezte, hogy a fejebőre engedni kezd. Fájt ugyan, de további húzásra a fejbőr még jobban engedett és a nemzetes ur nemsokára teljesen szabad volt. Szedte is erre a lábait és úgy szaladt, mint ha ágyúból lőtték volna ki. Mikor aztán lihegve ismét a. kocsmáros udvarába ért, nagyot lélegzett és a homlokát végigsimogatta. Valami meleg folyadékot tapintott, ellenben a feje búbján sem szőrt, sem bőrt nem érzett. így jött aztán rá, hogy a homloka csupa vér és hegy a fejebőre szőröstől ott. maradt a csapdában. A kutnál megmosakodott és bement a fészerbe. Hát amint az ajtó elé ért. hangokat hallott belülről. A hangot megismerte. Furfangi Fülöp, a ravasz róka beszélt odabent. — Gyere Muncurkó, — mondotta, — mutatok neked bibictojást. Tudom, te azt nagyon szereted. Gyere, a papának mézet mutattam és most nagyban lakmározik belőle. A nemzetes ur mindjárt tisztában volt vele, hogy a gonosz róka most meg a fiát akarja lépre csalni. Amugyis forrt benne a düh a róka ellen és most még mérgesebb lett. Berohant a fészerbe és elrikoltotta magáa: — Megöllek, te gyalázatos róka! Pedig hát jobb lett volna szép lassan benyitni, mert akkor sikerült volna a rókát elfogni. De az a lármára figyelmes lett és amikor a nemzetes ur az ajtót kinyitotta, Furfangi Fülöp mellette hirtelen kisurrant. Morgó uram a sötétben nem akart a szökevény után szaladni, különben is úgy gondolta, 939 A — Ide figyelj — válaszolt, a varázsló — van egy ötletem. Kn egy repülő kirándulást ajánlok! — Repülni? — csodálkozott a király és koronáját megigazította homlokán. — Igen, — mosolygott a varázsló. — Szövök majd neked egy repülő kabátot, vagy szárnyakat a mezei szivárványból. Hiszen a kis tündérek is mind innen szerzik szárnyukat! Ah — mondta a király — inkább kabátot készíts, szárnyakkal fölszerelve, úgy nagyon mulatságos lennék. ~ Hát az bizonyos ,«*- válaszolt a varázsló és elképzelte a királyt szárnyakkal és lengő szakáliával, amint ide-oda röpköd a levegőben — tehát rendben van, egy repülő kabátot képeitek számodra és akkor majd oda fogsz repülni, ahova csak akarsz! — Hurrá! — kiáltotta őfelsége. De azután eszébe jutott, hogy ez nein méltó egy királyhoz és ezért köhögésbe fojtotta felkiáltását és méltóságteljesen nyelt le egy köhögéscukrot.. — Holnap meghozom — mondta a varázsló és kisietett a mezőre, ahol a szivárvány ragyogó pompában állott a napfényben. A varázsló közeledtére a tündérkék. akik itt gyűltek össze, hogy szárnyaikat elkészítsék és kijavítsák, minden irányba szét rebbentek és messziről nézték, hogy hogyan Készül a köpeny a király részére az ő szivárványukból. A mü csakhamar elkészült és másnap reggel ott feküdt készen a király ágyán a gyönyörű, kékes-piros ködköpeny. — No végre — mondta a király — meglesz a várvavárt ünnepnapom! Rögtön felöltötte a köpenyét és a következő pillanatban már kirepült az ablakon. — Most már künn vagyok— kiáltotta örömmel. — Ez nagyszerű — dörmögte János gróf, — Lássunk tehát az ananász után. — Most lesz egy pár születésnapi uzsonnám — gondolta a varázsló. De azután váratlanul, a király újra berepült az ablakon. Öh — kiáltotta — hol van az én csillogószemü hercegnőm? Merre van? A hercegnő ugyanis a leggyönyörűbb és legdrágább gyermek volt a világon, akit a király mindennél jobban szeretett, érthető tehát nagy rémülete, amikor észrevette kedvence eltűnését. A király annyira gondtelt volt, hogy ledobta magáról büpercben csirkevijjogás hallatszott. Nemsokára újból megjelent a róka. A nemzetes ur a csillagok fényénél is látta, hogy a róka a szája szélét nyalogatja.-— Én már jóllaktam, — mondotta. — Ne vegyék rossz néven, hogy előbb magamra gondoltam. De maguk jól bevacsoráztak az este, én ellenben iigen éhes voltam. Most már azonban szívesen megmutatom, hogy hol van a méz. Mikor aztán a róka a nemzetes ur hátáról leugrott, kijelentette, hogy a méz nem a kocsmárosnál van, hanem a harmadik szomszédnál, de a kerteken keresztül könnyen oda lehet jutni. Mindjárt cl is indultak. A nemzetes ur úgy gondolta hogy a mézből jól belakik és majd visz a. Muncurkónak is. Végre megérkeztek a harmadik szomszéd udvarára. A róka odavezette a nemzetes urat az udvar sarkába, ahol egy lombbal lebontott hely volt. Azt mondta, hogy a lombot csak túrja el az orrával, az alatt van a méz. — Mordizomadta, — szólalt meg a nemzetes ur, mikor közelebb hajolt. — te Furfangi, én itt nem érzek mézszagot, hanem avas szalonnát. — Ez azért van, — felelt a róka, — mert huncut a paraszt. Az avas szalonnát azért rakta a méz fölé, hogy becsapja azokat, akik a mézet meg karnák dézsmálni. Csak félre kell azonban lökni a szalonnát és ott van a méz. — Hát ha igy van, akkor rajtam nem fog ki a furfangos paraszt. — mondotta a nemzetes ur. Ezzel az orrával hatalmasat csapott az avas szalonna felé, hogy azt félrecsapja. Hanem ami erre következett, az borzasztó volt. A nemzetes ur két felől két hallmas pofont kapott, hogy a szeme is szikrázott bele. De ez a két pofon nem tenyerektől származott, hanem két éles vastól. És ami a legborzasztóbb volt, a két pofon után a két vas ott maradt a nemzetes ur fején és erősen szorította azt, — Segíts, Furfangi, — kiáltott kétségbeesetten a'nemzetes ur. Furafngi Fiilöp azonban nem segített, hanem gúnyosan gajdolta-Friss méz kellett a medvének, s bekerült a csapdába, gazda uram őkelmének most a baját ellátja. Piriké még csak az első osztályba járt. de már is nagyon szeretett rajzolni. Kapott palatáblát és hozzá egy hegyesre megfaragott palavesszőt. Ezzel a szerszámmal naponta ügyeskedett; rajzolt kacsát, libát, pajácot bubákat és fiukat. A fenti rajzon be is mutatja nektek legutóbbi müvét, egy bácsit ' kalappal a fején és bottal a kezében. Egészen jól sikerült neki. Szeretném ha közületek is akadna valaki, aki Pirihez hasonló rajzot készítene. — Persze lehe't ezt papiroson is ceruzával csinálni. — No -rajta kis pajtások, lássukJ vös kabátját és azonnal gyűlést hivott össze a nagyterembe. Épen azt igyekezett megtudni!, hogy mi történhetett kedves kise lányával, amidőn nagy zajjal a kövér János gróf repült be a terembe az ablakon át. ügy látszott, hogy a gróf nagyon kényelmetlenül érzi magát. óh, felséges uram — kiáltotta, miközben a csillárban jól beleütötte magát — magamra öltöttem bűvös kabátodat, mert szerettem volna én is repülni, de jaj,, mert nem tudok újra leszabni! — l'lsV' kell neked:! — dörögte a király — mostímár csak segits magadon, ahogy tudsz! A szegény öreg János gróf körbe-körbe repült a »7 228
