Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-22 / 140. szám
X£Z fez Az aranymadár — Petilkém, be kell mennem a városba. Te szépen itthon maradsz és vigyázol a kis házunkra. Ne menjél be az erdőbe, jó legyél. Estére itthon leszek és hozok * neked valamit. A szegény erdőkerülő beszélt ügy a kis fiához. Szomorú ember volt az erdőkerülő, nem régen halt meg a szép fiatal felesége és ő egyedül maradt a kis fiával. De a kis fiát nagyon szerette, nevelte, tanította. Néha pedig elvitte magával az erdőbe, megmutatta neki az öreg száz éves fákat, csodás formájú virágokat, színes gombákat. Megismertette az erdők vilg lakóival, tarka szárnyú madárkákkal, karcsú őzekkel, gyorslábú nyulakkal. Egyszer még medvét is láttak, de attól Pétiké bizony nagyon megijedt. És jártak az erdőben télen, a mikor minden csendes és fehér. A nagy fák is alusznak és az őzikék elbújnak a bokrok mélyére. Látták tavaszkor, amikor egyszerre kibújnak a hóvirágok, a fü elbontja a hegyoldalt és virágoznak, zöldéinek a fák. De legszebb nyáron az erdő. Csodálatosan illatos, tele van tarka virággal, repdeső madárkákkal és pillékkel. Az őszt nem szereti Pétiké. Nagyon szomorú volt, amikor a szép, nagy lombu fákról lehullottak a levelek és csupaszon rázták ágaikat a hideg őszi szélben. Bizony ez szomorú volt. És az utón félelmetesen zizegtek a lehullott sárga levelek a lábaink alatt. De most nyár volt és Pétiké vig mosollyal hallgatta édas. jó atyja tanácsait. — Jó legyél, Pétiké. Ne másszál fel a fákra. Ne bánstd a madarakat. Itt maradj szépen a ház előtt. Estére biztosan hazaérek. Az erdőkerülő megcsókolta Petikét, azután elment a város felé. Pétiké leült a kis ház küszöbére és nézdelkdött. Nagyon szép nyári délelőtt volt. A nap ragyogóan, melegen sütött. Az ég egészen kék volt. Nagyszárnyu pillék és szitakötők repkedtek a sötétkék harangvirágok felett. Azután madárkák hancuroztak a levegőben, ide-oda szálltak nagy csipogással, jókedvvel. Pétiké boldogan nézte őket. Egy nyulacska is elszaladt előtte. Jaj, de jó lenne utána szaladni, gondolta a kis fiú. De azután mégis csak ülve maradt, mert eszébe jutott édes, jó atyja parancsa. Hát ahogy itt ült, egyszerre csak valami különös, gyölyörü éneklést hallott. Csodálkozva bámult a fákra, de nem Morgó Mackó esetei. irta: Kubán Eadrs Harmincharmadik fejezet melyben megtudjuk, hogy a nemzetes urnák végzetes éjszakai kalandja volt, mert megverték és a íejebörét is elvesztette. Mackó urat ott hagytuk el, hogy a falusi korcsmának fészerében a friss illatos szénán elaludt. Álmában a sok utazási vesződség után már otthon volt kényelmes erdei palotájában, mikor egyszer csak kopogtatást hallott. — Szabad! — kiáltotta, mert álmában azt hitte, hogy valami látogató kopog az ajtón. Azonban a kopogás ismétlődött és kiverte az álmából a nemzetes urat. Lassanként rájött arra, hogy nem saját lakásában fekszik, hanem a fészerben és hogy annak deszkafalán kopogtat valaki. Nemsokára megtudta azt is, hogy kicsoda kopogtat, mert az illető megszólalt: — Nemzetes ur, nemzetes ur, ébredjen föl, jó hirt mondok, — szólt a kopogtató és a nemzetes ur a félig suttogó hangban ráismert Furfangi Fülöp róka hangjára. — Mit akarsz? — kérdezte kelletlenül Morgó nemzetes ur, mert nagyon haragudott, hogy éjszakai nyugalmát zavarják. — Fontos dolgot akarok mondani, jöjjön ki. A nemzetes ur kiment az udvarra. Úgy gondolta, hogy rövidesen meghallgatja Furfangit, aztán siet újból lefeküdni. Először is azt kérdezte tőle, hogyan tudta meg hogy Muncurkóval együtt a fészerben tartózkodik? — Véletlenül tudtam meg, — válaszolt Furfangi Fülöp, — mikor erre jártam. Ugyanis én te meguntam már a városi életet s mikor aztán maguk elutaztak, úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy én is hazatérjek a fákkal ékeskedő erdőre. Én azonban turista vagyok és szeretek gyalogolni s igy elhatároztam, hogy nem vasúton, hanem saját lábamon ballagok haza. — No, no, mordizomadta, —szólt a nemzetes ur, — valljad be csak őszintén, róka öcsém, hogy arra is gondoltál, hogy útközben egy kis csirkepecsenye is akad a fogadra. — Mi tagadás benne, minek is lenne, — mosolygott a róka,hiszen útközben is csak kell enni. Vándorolva eljutottam aztán ma este ebbe a faluba. Mikor a kertekben és udvarokban terepszemlét tartottam, egyszerre csak látom ám, Múl heti rejtvényünk helyes megfejtése: Csalán. Helyes megfejtésért a jutalmat Berki Ilike, Bajmok kapta. Helyesen fejtették meg még a következők: Meleskó József, Sugár Elza, Gergely Kató, Rózsi Anci és és barátnői, Szabó Mátyás, Csóti István, Lénárd Vera, Esztergomi Blanka, Steiner György, Kaufman testvérek, Lédeczy Palika, Toldi Ilonka, Juhász Józsika, Mezei Miklós, Schossberger Tibi, Licht Jóska, Bordás Lalika, Tripolszky Erzsiké, Lánci Maca, Szerdai Ica, Gross Palika, Kincses Kató, Varga Joli, Berkes Fereno Cseh Kátka, Görndör Tibi és Nagy Laci. ÜZENETEK: Tripolszky Erzsiké. Dehogy haragszom! Nálunk nem tudnak haragudni, mi csak szeretni tudunk gyermekeket és ha előfordul néha, hogy valamelyik nem a legjobban viselkedik, azt megdorgáljuk, de ezt is szeretettel tesszük. Haragudni soha sem szabad senkinek semmiért, mert a harag rossz tanácsadó. Különben ügyes dolgokat küldtél, legközelebb bővebben irok róluk. Szervusz kis lányom! — Singer Elza és Gergely Kató. Társas lapotokat megkaptam. Köszönöm a szép figyelmet. Sajnálom, hogy nem lehettem veletek. Ugyan kinél volt az összejövetel és hogy sikerült? Mit játszottatok és milyen könyvekről beszélgettetek? — Lédeczy Palika. Küld be újra édes fiam, mert úgy látszik közben elkallódott. Az összerakás kitünően sikerült — Kis Kaid manók, érdeklődésteket köszönöm, jól vagyok. — Darvas Manci. A képet máskor folytatjuk, addig is várj türelemmel. — Lénárd Vera. Dehogy vagy mostoha! Valamennyiteket nagyon szeretlek. Nekem minden kis olvasóm kedves és mindenkinek szivem legmelegével szoktam írni. A te leveleid talán eltévedtek valamerre, azért nem kaptál rájuk eddig választ. Kipp, kopp, már is itt a te válaszod. Látod, hogy nem vagy mostoha!? 226 230 / *
