Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)

1927-05-09 / 118. szám

4. oldal. BÁCSMEGYEI napló 1927 május 9. SPORT ——■ ■ -A Sand biztosan tartja vezető pozícióját A ZsAK kikapott a Szuboticai Sporttól — A Bácska eldöntetlenül végzett a Sokóval — A Szánd győzött Szentán — Az SzMTC megverte Verbászt A vasđrnapt forduló nagyjában tisztázta a vezető csapatok helyze­tét. A SzAND győzött Szentán és ezzel bebiztosította magának a baj­nokságot. különösen azzal, hogy mindkét riválisa, a Bácska és a ZsAK is leadtak pontokat. A ZsAK-ot a Szuboticai Sport erős küzde­lem után legyőzte, a Bácska pedig a Szombori Szókéval szemben csak döntetlent tudott elérni. Az SzMTC nagy gólaránnyal verte meg a ver bászi csapatot, a Szombori Sport pedig Kulán győzött. Szuboticai Sport—Zsák 2:1 (1:0) (Elsőosztályu bajnoki. Bíró: Krausz.) Értékes győzelmet arattak a kék-fehé­rek a bajnokielölt ZsAK fölött. A mérkő­zés nem mozgott magas nívón, ezzel szemben igen heves és változatos volt. Az első félidőben a Sport volt többet fiontban, a szünet után viszont a vas­utasok támadtak többet. A játék igen lanyhán indult, különösen a ZsAK moz­gott ólomlábakon. A Sport később lábra­­kapott és néhány szép akciót vezetett a ZsAK-kapu ellen. A kék-fehér csatársorban főleg a jobb­oldal dolgozott kitünően, A 16-ik perc­ben nagyszerű helyzet, de Gabrics lövé­sét Ivies ügyesen fogja. A vasutas-half­­sor feltűnő bizonytalan volt és ennek tulajdonítható, hogy csatársoruk, mely egyébként sem funkcionált jól, sehogy­­sem tudott megbirkózni a Sport-véde­lemmel. Roglicsot erősen fogták, de a 21-ik percben mégis skerült megszök­nie, beadását azonban Katrinka elron­totta. A Sport sorozatos akciói a 26-ik percben hoztak eredményt: a ZsAK ka­puja előtti tumultusban Pleifer lövése egy vasutas-védő lá­báról a hálóba pattant. A ZsAK-ot még a gól sem rázta föl, nem tudott kiszabadulni az ostromgyürü^ bői. A 30-ik percben Bokor éles lövé­sét védte Ivies, utána Pfeiffer labdáját ütötte kornerra. A 40-ik percben Varga jó helyzetet dolgozott ki Katrinkának, de addig tétovázott, mig leszerelték. A szünet után megváltozott a hely­zet. A Sport visszaesett és a vasutasok fölénybe kerültek. A halfsor most már sokkal jobban funkcionált. Az első' ne­gyedórában több veszélyes helyzetet te­remtettek a Sport kapuja előtt, lövéseik azonban nem sikerültek. A kék-fehérek csak elvétve támadtak, főleg Csete ré vén. A 19-ik percben Roglics áttörte a védelmet, de lövés helyett a jobbszélre küldte ki a labdát. A Sport-védelem nagy szorgalommal rombolta szét a rendszer­telen ZsAK-akciókat, melyek a tizenha­tos táján sorra megfeneklettek. A 24-ik percben végre sikerült egyenlíteniük, Roglics átadásából Buchelmer gólt lőtt. A vasutasok továbbra Is frontban ma radtak és már-már ugylátszott, hogy megnyerik a mérkőzést. Hosszabb fö­lényük után azonban a kék-fehérek is akcióba léptek és az utolsó percben Pieifernek sike­rült a győztes gólt megszerezni. A kék-fehérek ezúttal nem játszották ki rendes formájukat. A csatársorban a Pfeiffer—Csete jobboldal volt a jobb, a baloldalon Berényi sok szép akciót el­rontott. A halfsor munkájában kevés volt a stilus, de valamennyien nagy am­bícióval játszottak. A közvetlen véde­lem jól működött. A ZsAK csak a máso­dik félidőben nyújtott elfogadhatót, az első félidőben rájuk Sem lehetett ismer­ni. Egyedül a közvetlen védelem teljesít­ménye volt egyformán kielégítő. A half­­sorban a két szélsőfedezet mutatott va­lamit. A csatársor legveszélyesebb em­bere ismét Roglics volt, de erősen szem­­meltartották. Bucheimer csak szorgai mával tűnt ki. A jobboldal: Katrinka— Varga kevés vizet zavart. Krausz biró körültekintően vezette a nehéz mérkőzést. Hakoah—Pincérek 6:2 (3:0). Másod­osztályú bajnoki. A Hakoah fölényesen győzött. SzMTC—Verbászi SC 5:0 (2:0) (Bajnoki. Biró: Sztlpics.) Az SzMTC szép játék után könnyen győzött. A csa­pat különösen az első félidőben volt jó, amikor a VSC úgyszólván mindvégig védekezésre szorult. A második félidőben a VSC-nek három játékosa megsérült és kiállt, de ennek ellenére többet tá­madott, mnt a vasas csapat, de csatár­sora a kapuelötti bizonytalansága miatt nem tudott eredményt elérni. Az SzMTC nyomban az első percben gólt ért el. Hauser éles lövése védhetetlenül a hálóba került. A gól után a vasasok tovább támad­tak. de eredményt sokáig nem tudtak elérni. Hosszabb ostrom után a 29-ik percben Cérnái lövése hálót ért. A másoMk félidőben annak ellenére, hogy a VSC támadott, a vasasok újabb gólt értek el. A 8-ik percben Szabadrúgásból Be­­sirovics belőtte a harmadik gólt. Közel negyedórás eredménytelen of­­fenziva után az SzMTC frontba került és Barna I. közvetlen közelről belőet­­te a negyedik gólt. Két perccel később Besirovics újabb góllal beállította az eredményt. Az SzMTC-nek Besirovics irányítása mellett különöse a csatársora volt jó, mig a Vrbásznak a halfsora dolgozott fáradhatatlanul. Bácska—Szomb. Sokó 2:0 (2:2) (Bajnoki. Biró: Mangh.) A Bácska az első félidőben kitünően játszott és a Szo­kó csak Klein kapus pompás védésének köszönheti, hogy elkerülte a súlyos vere séget. A mérkőzés első negyedórájában a Szokot kapujához szegezték, de a Bács­ka csatársorát üldözte a balszerencse. A 24-lk percben pompás Bácska-akcó, ami végre eredményesen fejeződött be: Marcikics II. kornerböl hálóba vág­ta a labdát. Néhány percnyi mezőnyjáték után a Bácska újból ostrom alá vette a Szoko kapuját. A 36-ik percben Klein kapus kiejtette a labdát, Rudics rászaladt és a há­lóba tolta. A második félidő elején Copkó meg­sérült és ez erősen meghendikeppelte a Bácskát. A Szoko frontba került, de eredményt csak nehezen tudott elérni! A 32-ik percben Dobrenov lőtte az első gólt. a 38-lk percben pedig Háj huszonöt méterről lőtt góljával egyenlített. Az utolsó percekben a Szoko uralta a mezőnyt. A Bácskában a halfsor végzett nagy munkát. A csatársor a mezőnyben jól operált, a kapu előtt azonban tehetet­leneknek bizonyultak. A Szokoban a köz­vetlen védelem, főleg Klein kapus brillí­rozott. Szánd—Szentaí AC 5:2 (4:1) (Bajnoki. Biró: Csajághy.) A Szentán megtartott mérkőzés botránnyal feje­ződött be. A közönség már a mérkőzés alatt rendkívül agresszíven viselkedett a bíróval szemben, a mérkőzés végén pe­dig tüntetett ellene. Tüntetés közben egy fiatal gyerek sértő megjegyzést tett a hiróra, mire Matkovics alszövetségi ki­küldött megverte. A következő percben egy csoport suhanc közáport zúdított Matkovicsra, aki szemén és karján meg­sebesült, A mérkőzés rendkívül heves és izgal­mas volt. A SzAK nagy lelkesedését a SzAND technikai felsőbbsége egalizál­ta. Az első negyedórában a SzAND erő­sen támadott, de csak a 15-ik percben tudott eredményt elérni Inotai pompás lövését a kapus nem tudta védeni. A gól után a SzAK erősen belefeküdt a játékba és három perccel később Csonka gól­jával egyenlített. Szombori Sport-Kula 9:0 (4:0) (Bajnoki. Biró: Kulundzsics.) A szom­­boriak nagy fölénnyel nyerték a mérkő­zést. A kulai csapat végig védekezésre szorítkozott. A Sport góljait Csillag (4), Cár (2), Popovics, Defresville és Kaics lőtték. A győztes csapatban a csatársor játszott szépen. Az elsőosztályu bajnokság állása május 8-ikán: 1. SzAND 15 12 2 1 60 14 26 2. Bácska 17 10 5 2 61 19 25 3. ZsAK 15 9 4 2 38 16 22 4. Szub. Sport 16 8 2 6 41 22 18 5. Szokó 16 6 5 5 36 31 17 6. Szomb. Sport 15 6 3 6 20 29 15 7. SzMTC 16 6 2 8 39 35 14 8. Szentai AC 16 5 3 8 31 44 13 9. VSC 15 2 1 12 17 65 5 10. Kulai SC 17 — 3 14 7 95 3 Ferrum—Sloga 3:3 (2:0). 11. osztályú bajnoki mérkőzés Durva játék . A biró több játékost kiállított. Sport I. B)—ZsAK I. B) 2:0 0:0). Bajnoki. Bíró: Sefcsics. Az ifjúsági Haj­dúkból álló ZsAK I. B) szépen dolgo­zott a bajnokielöit Sporttal szemben. Bácska I. B)—Ferrum /. B) 2:1 (1:1). Bajnoki. Biró: Boros. Meglepő gyenge és nvótlan küzdelmet vívott a két csa­pat. A Bácskából Rudics és Sárcsevics, Ferrumból Fazekas kapus és Málbos váltak ki. SZOMBOR: Vasutasok—Sztanisicsi SC 6:0 (4:0). Másodosztályú bajnoki. NOVISZAD: NAK—ZASK (Zemun) 4:2 (2:2). Biró: André. Erős, durva játék. A biró Mar­tint (NAK) és Gorcnacsot (ZASK) kiál­lította. Postások—ZsAK 1:1 (1:0). KIKINDA: bajnoki. Biró: Bogdán. DEBELJACSA: DSK—Kadima 4:2 (2:1). Barátságos. A kisorsolt II. osztályú bajnoki mérkő­zést a DSK lemondta. Srbija—Kadima 4:2 (2:2). I. osztályú BECSKEREK: Radnlcski—Szoko (Vrsac) 8:3 (2:2). Másodosztályú bajnoki. 98 dinárért selyemkalapok minden színben és formában STEIN kiskápolna mellett* Ettől kezdve a SzAND diktálta a tem­pót, a szentaiak védekezésre szorultak. Kovács a 24, majd a 26-ik percben szép gólokat lőtt. A 30-ik percben izgalmas kapuelőtti já­ték után Becics megszerezte a SzAND ne­gyedik gólját. A második félidő Szenta támadásával indult, de hamarosan a SzAND is front­ba került Az 5-ik percben Becics megszökött és gólt lőtt. A SzAK ezután minden erejét össze­szedte, védekezésre kényszeritette a SzAND-ot és a 20-lk percben Csonka góljával szépített az eredményen. A mérkőzéss hátralévő idejében mind­két csapat lefékezett. A SzAND-ban a csatársor belső triója és a halfsor volt jó. A szentaiaknál a védelem felelt rneg. BUDAPEST; Ferencváros—Hungária 4:1 (2:0). A huszonötezer főnyi közönség előtt gyors és érdekes játék folyt. A Ferencváros halfsora uralta a mezőnyt és nagy fö­lényben játszva biztosan győzött, A gó­lokat Kohut, Pataki, Túrái, Kitti és R4- zsó rúgták. III. kér. TVÁC—Újpest 1:0 (1:0). Az újpesti csapat teljesen formán alul sze­repelt és különösen csatársora játszott nagyon gyengén. A III. kerület nagy am­bícióval küzdött és Dröszler góljával megérdemelten győzött. 33-as—Nemzeti 3:2 (2:2). Mindkét részről gyenge játék, Góllövők: Kalte­­necker, Cumpft és Oláh, illetve Rémay II és Spitz. SZEGED: Bástya—Kispest 1:1 Kispest csapata meglepően lelkes és jó játékot produkált, mig a Bástya a szokottnál gyengébb volt. A gólokat Höss és Szabó lőtték. SZOMBATHELY: Sabaria—Ausztria (Bécs) 5:0 (2:0). A nagyszerűen játszó Sabária fölényesen győz Mészáros (4) és Szladovics gól­jaival. II. liga. Attila—BAK 0:0 (Miskolcon). Húsos—Erzsébetváros 2:1. Somogy—Rákospalota 4:0. (Rákospa­lota.) Pesterzsébet—Terézváros 6:0. Bocskai—Soroksár 5:3 (Debrecen). Kossuth—Városi 5:1. PRÁGA: Spárta—Penarol 1:0. A Penarol na­gyon szépen játszott, de csatárai gól­képtelenek. KOLOZSVÁR: Univerzitatea—RMS 1:1 (0:0). Viktoria—Haggibor 3:2 (0:1). Akadémia—Vasas 1:1. NAGYVÁRAD: Egyetértés—Makkabea 1:0 (1:0). Törekvés—NSC 10:0 (4:0). BUKAREST: Vasas (Budapest)—Bukarest váloga­tott 3:0 (1:0). Juventus—Vasas 4:2 (2:1). TEMESVÁR; TAC—Kadima 1:1 (1:1). Politechnika—Rapid 2:1 (1:1). Banatul—TMTE 2:1 (1:1). ARAD: AMTE-Oloria komb.—ATE-AAC komb, 4:1 (2:1). Trikolor—Viktoria 4:1 (1:0). BECS: Admira—Rapid 2:0 WSC—Rudolf shilgel 4:0 Wacker—Vienna 1:0 Slovan—Simmering 3:2 Makkabi (Pozsony)—Criketter 3:2 (. ’■rt‘rbcs?tes<>n telelés dr PENYVES FERENC Subotlca. Nvomntoti n kiad élnhildnnas Minerva r.-t.-ndl Peleiéi htodé- FENYVES FA 108 Stihotlen ■<

Next

/
Oldalképek
Tartalom