Bácsmegyei Napló, 1927. május (28. évfolyam, 110-149. szám)
1927-05-10 / 119. szám
12 OLDAL * ARA I1/, DINAR Fcštarina plaCana u gotovoml BÁCSMECYEI NAPLÓ XXViif. évfolyam.__________Szubotica, 1927. K ÖD, máj s 10, 119. szám Telefon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 . Szerkesztőség: Zmaj Jovin trg 3. szám (Minerva-palota) Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Előfizetési ár negyedévre 165 din. Kiadóhivatal: Subotica, Zmaj Jovan trg. 3. (Minerva-palota) KqzbeszólAs Szuboticán hosszú idő után ismét felütötte a fejét, illetve beütött egy pár fejet a fütykös, mint a politikai vitatkozás fegyvere. A helyi radikális klub helyisége előtt játszódott le a barbár argumentálás, amelynek eredménye néhány nyolc napon belül gyógyuló sebesülés. Rövid idő alatt ez már a harmadik esemény, ami a város nyugalmát megzavarja. Előbb tüntettek a felmentett polgármester ellen, azután tüntettek mellette, most pedig verekedést rendeztek, amiért a volt polgármester egyik ellenfelét egy magasabb pártfórum visszahelyezte abba a tisztségébe, ahonnan 'egy lokális jelentőségű szerv nemrég elmozditotta. A város közvéleménye aggodalommal nézi ezt a csetepatét, amely már kezd annyira elfajulni, hogy közbiztonsági rendszabályokat tesz szükségessé. Nem elvről van itt szó, nem a radikális párt programja körül támadt véleménykülönbségről, hanem nyilvánvalóan személyi harcról, amiben nem játszik szerepet’ sem országos, sem városi, sem pártérdek. A város polgársága türelmesen tevárja azt az időt, amikor a polgármesteri , széket választás utján töltheti be és addig, ámig a kinevezési rendszer érvényben van, törvénytisztelőén belenyugszik a belügyminiszter erre vonatkozó intézkedéseibe. Semmi objektiv ok sincs arra, hogy a lakosságot a pqlgármes-! téri állás kérdésében alarmirozzák - és a vasárnapi botcsinálta demonstrációt, mint a terror szárnybontogatását, minden szuboticai polgár fölháborodottan ítéli el. Szerb, bunyevác, magyar, német j mindig , békében megfértek egymás mellett Szuboticán. A város népe a | kprmány által kinevezett tisztviselőké c, akár Szerpiából, akár Horvátországból, Szlovéniából vagy Dalmáciából jöttek, nem származási helyük, hanem képességeik és jellemük szerint értékeli. Faji és felekezeti gyűlölködésnek nincs gyökere a szuboticai talajban és épen ezért fölötte sajnálatos, hogy a helyi radikális pártban dúló belső villongást egyesek olyan színben iparkodnak fel tűn- , tetni, mintha az a bunyevácok és a szerbiai szerbek közti antagonizmus kirobbanása volna. Akik a viszonyo- ; kát ismerik és betekintést rfyernek a kullsszk mögé, jól tudják, hogy egészen mástermészetü motívumok működnek közre ebben az áldatlan háborúságban, amelyet intrikákon és politikai dzsiu-dzsicu-íogásokcn kívül most már botokkal is vívnak. # Ami Szuboticán a radikális pártban történik, nem egyéb, mint egyik ! változata az országos pártban végbe-1 menő atoinizálódási folyamatnak. A ! Vukicsevics-kormányt ez a procesz-1 szus segítette nyeregbe, noha a mi- j niszterelnök a párt legkisebb frakció- j jának vezére. A legnagyobb guver- j nementáíis pártot felaprózó kontro- j verziók bénító hatását vannak hivat-: va ellensúlyozni a küszöbön álló választások, amelyek célja egy nagy, 1 egységes és friss erőkkel regenerált j kormányzópárt létesítése. Magának a miniszterelnöknek legközelebbi céljai és tervei felől még az egyébként beavatott politikusok is meglehetősen tájékozatlanok. A választások mielőbbi kiírásának szükségessége azonban annyira beléedződött a köztudatba, hogy más kibontakozás az adott helyzetből elképzelhetetlen. A választások kiírása most már csak rövid idő kérdése lehet és jellemző, hogy még az ellenzéki pártok is bíznak a választások tisztaságában és szabadságában. Csak a szabadon megnyilvánuló népakarat szőheti meg az Ariadne-fonalat, amely megmutatja a kivezető utat a politikai és gazdasági válságból. Habsburg Ottót li amis útlevéllel akarják becsempészni Magyarországba? Az Arbeit?? Seitun % szerint a magyar kormány puccsszerűen akarja megoldásai a királykérdést Bécsből jelentik: A szociáldemo-J krata párt hivatalos lapja, az Arbei- \ tér Zeitung vasárnapi számában | szenzációs beállításban azt Írja, hogy Magyarországon sietve napirendre tűzik a királykérdést. A lap szerint a magyar legitimista vezérek Bécsben a kancellári hivatalban tárgyalást folytattak Seipellal, mert arról van szó, hogy Habsburg Ottót, aki jelenleg Luxemburgban tartózkodik, on- I nan be akarják csempészni Budapestre. Az Arbeiter Zeitung még hozzáfűzi fantasztikus jelentéséhez, hogy az osztrák szövetségi kormány hallgatólag tudomásul vette, tehát megadta az engedélyt is arra, hogy Ottó herceg hamis útlevéllel átutazhasson Ausztrián. A lap feltűnést keltő cikkét nyomon követte a kormány hivatalos cáfolata. amely szerint illetékes helyen semmit sem tudnak állítólagos tárgyalásokról a magyar legitimisták vezérei és az osztrák kancellár között. A cáfolat szerint a magyar királykérdéssel kapcsolatban semmiféle előterjesztéssel vagy kéréssel senki sem fordult az osztrák kormányhoz és igy önkényes kitalálás az is. hogy az osztrák kormány hozzájárult ahhoz, hogy Habsburg Ottó hamis útlevéllel utazzék át Ausztrián. Németország engedékenységre is hajlandó a rajnai kiürítés megszüntetése ellenében A párisi német nagykövet helyettesének fontos tanácskozásai Briand külügyminiszterrel Londonból jelentik: A Daily Telegraph diplomáciai munkatársa hiteles értesülésre hivatkozva azt Írja, hogy Rieth párisi német nagykövetségi i tanácsos pénteken és szombaton! nagyfontosságu kérdésekről tárgyalt j Briancl külügyminiszterrel. Rieth, aki a jelenleg betegen fekvő Moesclr párisi német nagykövetet helyettesíti, utasítást kapott kormányától, hogy a francia külügyminisztériumnál tegyen kezdeményező [épé eket a rajnai megvál ás megszüntetésére nézve. Rieth kormánya nevében hivatalosan bejelentette Briandnak, hogy a nagyhatalmak által követelt vár-lerombolások a keleti határon már megtörténtek, tehát Németország már teljesítette a versaiilesi szerződés négyszázharmincegyedik szakaszában előirt kötelezettségeket és igy joga van kívánni a Rajna-megszállás teljes megszüntetését. A tudósító értesülése szerint ezen a ponton a német birodalmi kormány Franciaország iránt engedékenységre is hajlandó. Ellentétes ezzel a hírrel a Timesnek az a jelentése, hogy Rieth csak folyóügyeket beszélt meg a francia külügyminiszterrel és nem tett neki formaszerü előterjesztést a megszállás megszüntetésére nézve, Briand pedig épolyan tartózkodóan viselkedett, mint eddig, ami érthető is, mert a francia közvélemény tekintélyes része még mindig ellenszenvvel nézi a locarnói metódust és ezért Briandnak óvatosnak kell lennie. A kormányunk megvan a többsége a pénzügyi bizottságban Vukicsevies miniszterelnök az üres tárcákkal tartja sakkban a radikális-párt frakcióit — A Pasics-esoport parlamenti munkát k.ván a kormány lói Vnklcsevies Vei Jának: felhatalmazása van a parlament feloszlatására Beogradból jelentik: Kedden öszszeül a parlament pénzügyi bizottsága, amelynek ülését nagy érdeklődéssel várják politikai körökben Ez lesz az első eset, hogy a kormány egy fontosabb parlamenti fórum elé kerül. Egészen a legutóbbi időkig bizonytalannak látszott, hogy meg lesz-e a kormánynak a többsége a pénzügyi bizottságban, de most megfordult a helyzet és kormánykörökben bizakodó a hangulat a pénzügyi bizottság magatartása tekintetében. Minthogy a kormány céljaival a politikai közvélemény nincs tisztában, ] attól lehetett tartani, hogy a pénz- I ügvi bizottság radikális tagjainak j egy része a kormány ellen fordul. A j kormány politikája nem lett ugyan ' határozottabb az egyes radikális frakciókkal szemben, mégis Vukicse- Ivicsnek sikerült olyan atmoszférát I teremtenie, amelyben egyik radikális frakció sem tartja célszerűnek, hogy a kormány ellen forduljon. Különösen az üresedésben levő tárcákkal tartja sakkban Vukicsevics a radikális párt eg^es szárnyait, amelyek remélik, hogy a kormány kiegészítésénél figyelembe veszik kívánságaikat. A radikális párt frakcióinak vezető politikusai szinte egyöntetűen hangoztatják, hogy a kprmánynak nincs mitől tartania a pénzügyi bizottságban. Sőt a Pasics-frakció részéről olyan hangok is hallatszanak, hogy a kormány helyzete a parlamentben is olyan, hogy nincs szükség a választások gyors kiírására. Eszerint a kormány ezzel a parlamenttel még néhány fontos feladatot végezhetne él, elsősorban az adóegységesítési. Ehhez csak a szlovén nép-