Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-03 / 91. szám
OZI IZl — Látod ezt a madárkát? »Tündérmadár« a neve. Senkisem tud szebben énekelni mint ő. Vidd ezt a királynak és meglátod neked adja a lányát. Tündérmadár ha elénekli neki dalát, bizonyosan meghódítja az öreg király szivét is. De persze nem szabad őt kalitkában tartanod. A herceg is majd hogy nem kezet csókolt a boldogságtól az öreg asszonynak! Olyan izgatott volt, hogy nem is nagyon figyelte meg a jóságos öregasszony intelmét, csak iparkodott haza kis Tündérmadárjával. No, ha oda gyorsan tette meg az utat, visszafelé még gyorsabban. Otthon aztán rögtön jelentkezett a királynál. A kis madárkát gyönyörű kalitkába tette és úgy vitte a királyi palotába. A trónteremben ott ült a király, a királyné. Szellőszárny hercegnő, meg kis húga Esmeralda, az udvari bolond, az ajtonállók és alabárdosok. — Felséges uram és királyom — mondta Viharrózsa mély meghajlással — ime elhoztam neked a legértékesebb ajándékot, hogy elnyerhessem Szellőszárny kezét, akit régóta és szivem mélyéből szeretek. A király csodálkozva nézett a hercegre Cs ajándékára. Ebben a pillanatban a madár elkezdett énekelni, olyan mélységgel, bánattal és szomorúsággal, hogy mindenki csak némán elszorult szívvel figyelte. Dala később csak mind kétségbeesett lett, úgy hogy hallgatóinak akaratlanul is könny szökött szemébe és végre is a madár olyan rettenetesen meginditóan énekelt, hogy a szép király és királyné, a szép Szellőszárny hercegnő, a kis Esmeralda, az udvari bolond, az ajtonállók és alabárdosok mind hangos zokogásra fakadtak. Most felugrott a király és könnyei között is haragosan mondta: — Hogy merészelted mondani, hogy ez a viláír legértékesebb ajándéka! Hiszen a bánatot ülteted vele az emberi szivekbe! Azért, hogy félrevezettél, büntetést szabok rád! Alabárdosok, vessétek tömlöcbe a vakmerő fickót. A herceg elsápadva hallgatta ezeket a szavakat. Az alabárdosok már meg is ragadták a karját, hogy elhurcolják. — Felséges uram és királyom, magamért nem is kérek kegyelmet — mondta az ifjú -— mert tudom, hogy meg kell lakolnom azért, hogy könnyeket csaltam szemedbe, de ha neolyan becses ajándékot adni, amely túlszárnyalta volna a többi gazdag kérőket. Amint igy búslakodott, bejött hozzája öreg szolgája és mondta: — Ne buslj hercegem, — ismerek én valakit, aki segíteni tud raitad. Viharrózsa kíváncsian tekintett a hűséges szolgára. El kell menned innen a hetvenhetedik erdőbe, ott a hetvenhetedik fánál áll a hetvenhetedik kunyhó, abban lakik egy hetvenhét éves öreg asszony, aki ide fogja neked adni a legbecsesebb ajándékot, amit aztán a királynak adhatsz, ki viszont neked adja majd a leányát. No hiszen felragyogott erre a hírre Viharrózsa herceg arca! Egy napig sem várt, hanem máris készítette a vándortarisznyát és neki indult a nagy útnak. Hetvenhét nap és hetvenhét éjjel járt szakadatlan, mikor elért a hetvenhetedik erdő hetvenhetedik fájánál álló hetvenhetedik kis gunyhóhoz. Szép illedelmesen bekopogtatott. — Szabad! .— mondta valaki bentről, ezzel már nyílott is az ajtó s kilépett rajta a hetvenhétéves öregasszony. A herceg meghajolt. — Oh — mondta az öreg anyóka barátságosan — tudom mi járatban vagy s ha hozzám jöttél segítséget kérni, nem rossz helyre folyamodtál. Ezzel szívélyesen meghívta a herceget, hogy lépjen be házába. No, de ha kívülről ütött kopott is volt a kunyhó, belülről annál pompásabb! Csupa arany, meg gyémánt. Itt aztán igazán lehetett válogatni a drága, szebbnél-szebb ajándékban. Amikor aztán benn ültek a pompás kis szobában, a herceg előadta kívánságát. — Nagyon szeretem Szellőszárny hercegnőt, de a király csak annak adja, aki a legbecsesebb ajándékot hozza, én meg olyan szegény vagyok . . . — Tudom fiam, tudom — mondta a hetvenhét éves öreg asszony — és én régtől fogva a szegények gyámolitója vagyok. Téged is meg foglak segíteni. Ezzel felállt és mintha a levegőbe intett volna. Ugyanabban a pillanatban egy gyönyörű madárka repült • vállára. Erzsi. Az összerakó képet akármikor beküldheted. Postafordultával küldök egy Habostoriát, hogy ne szomorkodj sokáig. A rejtvényed azonban még nem közölhető. — Pintér Irénke. A beküldött mesét még nem tudtam elolvasni, de majd legközelebb elolvasom. A találós kérdést alkalomadtán közöljük. — Gilde Baby. Nagyon örülök, hogy te is olvasója lettél a Habos'tortának. Majd ird meg, hogy mi tetszik neked belőle. — Singer Elza és Gergely Kató. Dehogy haragszom én rátok. Nem haragszom én a jó kislányokra. Már pedig ti bizonyára jók vagytok. Ti ne haragudjatok rárn, mert biztosan én vagyok a hibás. Valahogy kifelejtettem a neveteket, Ejnye, ejnye majd máskor jobban ügyelünk. — Víg Laczi. Laczi ne légy türelmetlen. A rejtvényeid majd alkalomadtán jönnek. — Antalik Irénke. A beküldött rejtvényed nem jó Irénke, de ez ne keserítsen el. Majd küldesz te máskor jobbakat is. — Blum Vera. Már Írtam annak a Sámuel bácsinak, hogy rögtön küldje .ría: Kukta hndre Huszonhatodik fejezet, melyben a nemzetes ur ellátogatott a kabaréba, ahol éneklő medvét talált, akiről kiderült, hogy nem is medve és megtudjuk azt is, hogy a kupléénekes hogyan csúfolta ki Morgó urat, aki ezért zenebonát csinált és végül a nemzetes ur kabarékalandja a rendőrségen fejeződik be. Morgó Mackó nemzetes uram az utóbbi időben többször gondolt arra, hogy ideje volna a várost elhagyni és visszatérni az erdőre. Minél többször gondolt azonban erre, annál többször kezdte sajnálni azt a sokféle szórakozást, melyet a városban ott kell hagynia. Azért hát föltette magában, hogy mielőtt elutazik, alaposan kiveszi még részét minden mulatságból. — Mordizomadta, — morfondírozott, — nem baj, ha mulatság közben pár éjszakát át i's virrasztók, hiszen nemsokára úgyis hazamegyek és ott alhatok eleget, mert következik a hosszu-hosszu téli álom. Muncurkó eleinte igen busult, hogy nem maradhat a városi iskolában, de aztán belenyugodott abba, hogy mégis csak hazamegy. És már előre örült, hogy odakint az erdei medvegimnáziumban ő lesz az egyedüli tanuló, aki városi1 iskolát is látott. Már látta magát, amint a szájtátó medvebocsoknak büszkén meséli majd, hogy milyen a városi iskola. azt a Habostorta-kendő't a cimedre. MÚL AT, AT, AT, AT, AT, AT. LA Beküldte Meznerics Vinike és Ma a A NAPLÓ vasárnapi inivenmellékletb . ubotlem, 1927. április 3, 14 ftOfTORXA mi Jčfcasđ^š*: ja CYERMEKEKHEK Morgó Mackó esetei jus