Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1927-04-24 / 111. szám

2. oldal. 1927. április 24. RÁCSMEGYEI NAPLÓ Damjanovics Milán temetése Nagy részvéttel temették el a szuboticai Lloyd 1LKárát A verőfényes tavaszi reggelben ne­héz fekete drapériák sötétitették cl a szuboticai Lloyd nagytermét, amelyben sok száz ember vett meghatva búcsút Damjanovics Milántól, a Lloyd tragikus módon elhunyt titkárától. A ravatalnál a polgári és katonai hatóságok, Szu­­botica egész kereskedő társadalma meg­jelent. Sztojanovics Dimitrije szociálpolitikai minisztériumi osztályfőnök, Vlaskaiiit Milorád, a belügyminisztérium BBB ügyosztályának inspektora képviselték a minisztériumokat mig a közgazdasági testületek beogradi központja részéről Blashovics Petár titkár jelent meg a te­metésen. A szuboticai hatóságokat To­­mics Miroszláv tábornok, Sziipics Ká­roly dr. főispán, Gyorgyevics Drago­­szláv polgármesterrel élén az egész vá­rosi tanács, Popov Dusán post afő nők és a többi közhivatalok vezetői képvi­selték. Eljött a ravatalhoz özvegy Hart­mann Rafaelné, továbbá Manojlovics Vladiszláv dr. vezetésével a l.iuyd tag­jai, Piukovich József és még sokan írások. A temetési szertartást Protics Márkó görög-keleti lelkész végezte nagy se­gédlettel és a templomi énekkar, ame­lyet Gavanszki dirigált, művészi éne­kével kisérte a lelkészek funkcióját. A ravatalra tizenkét koszorút helyeztek. Az özvegy koszorúját helyezték az érckoporsóra, előtte pedig a Uoyd ha­talmas babérkoszorúját, a felsőbácskai gyárosok, a gyáriparok országos szö­vetségének, a közgazdasági egyesületek központjának koszorúit helyezték el. Koszorút tettek még a ravatalra a Hart­mann és Conen-cég, Manojlovics Vla­diszláv és mások. A ravatalnál először Manojlóvics Vladiszláv dr., a Lloyd el­nöke mondott megható gyászbfeszédet, majd Jakobcsics Imre ugyancsak a Lloyd nevében magyar nyelven bú­csúztatta emelkedett szellemű beszéd­ben a halottat. Blaskovics Petar az or­szág összes gazdasági testületéinek utolsó üdvözletét tolmácsolta, a temető­ben pedig Manojlovics Dusán a felső­bácskai gyárosok egyesületének nevé­ben mondott beszédet. A temetés ideje alatt minden üzlet zárva volt Szuboticán. A telefonbetyár Egy fiatal orvos rémitette hetek óta a bécsieket hazug hírekkel Bécsből jelentik: Bécs közönségét — mint ismeretes — valaki már liosszp he­tek óta telefonon leadott rémhírekkel iz­galomban tartotta. Egy ismeretlen egyén nemrég felhívta Strausz Richárd zene­szerző családját és közölte, hogy a hires zeneszerző meghalt. Ezek a telefon-misz­tifikációk ettől kezdve mindennaposak lettek és hiába figyelték a rendőrök és detektívek hetek óta a nyilvános telefon­­állomásokat, csak annyit tudtak meg­állapítani, hogy az ismeretlen telefonáló mindig ugyanabból a kerületből hívja fel áldozatait egy nyilvános telefonállomás­ról. Ismert nevű bécsi orvosokat hívtak éjszakánként távoli helyekre azzal, hogy egy páciensük haldoklik, gyakran kiren­delték a tűzoltóságot és a mentőket is és a bolondját járatták minden nevesebb előkelőbb bécsi emberrel és közintéz­ménnyel. Pénteken a véletlen jött a rendőrség segítségére, hogy kézrekeritse a telefon­betyárt. Egy rendörőrszem későn este észrevette, hogy egy ittasnak látszó férfi benyit egy uccai automata fülkébe. A rendőr kihallgatta a beszélgetést és meg­hallotta, hogy az ismeretlen férfi egy autótaxi válalatot hiv fel. Később egy másik autótaxi vállalatot is felhívott, majd a két beszélgetés után egy szom­szédos kávéházba ment be, ahol leült. A rendőr nyomon követte és figyelemmel kisérte. Néhány perc múlva rövid idő­közökben két autótaxi robogott egy szomszédos ház elé. A rendőr megkér­dezte a soffőröket, hogy ki rendelte őket oda, mire azok elmondották, hogy már hetek óta gyakran rendelnek ki autó­taxikat késő éjszaka ismeretlen tréfacsi­­nálók távoli helyekre. A rendőr ezután igazoltatta a telefonálót és bekísérte a rendőrségre. Az elfogott telefonáló nevét a bécsi rendőrség titokban tartja és csak annyit lehetett megtudni, hogy harminchárom éves bécsi orvos. Az osztrák választások előestéjén Arra számítanak, hogy a vasárnapi választásokon a s ociildemokraták mandátumai meg fognak szaporodni Bécsből jelentik: A volt monarchia ál­lamainak különválása óta nem volt még olyan küzdelmes és döntő jelentőségű napja Ausztriának, mint vasárnap. Két fontos elvi kérdésben kell a vasárnapi választásokon a szavazóknak állást fog­lalni. Ezúttal először áll szemben a szocializmus a polgári elemmel. a szocialisták a polgársággal és a harc olyan elkeseredett, hogy ezért a legszél­sőbb, egymástól nagy ellentétekkel el­választott polgári pártok is kezet nyúj­tottak egymásnak, hogy közösen har­colhassanak a szocializmus ellen. A má­sik elvi kérdés, amely döntés alá kerül nem annyira politikai, mint inkább gaz­dasági jellegű, mert a harc tulajdonké­pen gazdasági érdekek körül folyik ét a vasárnapi választás Ausztria gaz­dasági sorsát fogja négy évre el­dönteni. A mai parlamentben a szociáldemokra­ták alig néhány mandátummal állnak a polgári pártok mögött és a keresztény­­szocialista-pártnak négy évvel ezelőtt egyesülnie kellett a programjától any­­nyira távolálló nagy német párttal, hogy kormányképes tegyen és parlamenti több­séget tudjon szerezni a polgári gondo­latnak. A szocialisták éles ellenzékével szemben azonban igy sem volt meg­védve és az elmúlt négy év a legelkesere­­dettebb parlamenti harcok jegyében folyt le. Még jobban elmérgesitefte ezt a harcot až, hogy Bécsben a városi képviselőtes­tületben a szociáldemokraták abszolút többségben vannak és politikai, valamint gazdasági elveiket fokozott öntudatos­sággal és kíméletlen eréllyel váltják valóra. Hogy a vasárnapi választáson ki fog győzni, arra az országos választások előestéjén még nem lehet választ adni. A szavazás titkos és az osztrák nép közönyös, úgyhogy még azt sem le­het sejteni, hogy milyen arányban fog­nak élni a szavazók választójogukkal. Politikai körökben azt hiszik, hogy lényeges változást nem fog hozni a politikai erőviszonyokban az uj választás és az eddigi arány: 81 keresztényszo­cialista, 62 szociáldemokrata és 17 nagy­német körülbelül továbbra is megmarad Még sem lehetetlen, hogy a szociáldemokraták néhány man­dátumot nyerni fognak, ezenkívül harom-négy mandátumot vár­nak a gazdák is és talán Üde pártja is kap egy-két mandátumot. Mindezeket a mandátumokat a keresztényszocialisták fogják elveszteni. Bécsben ezerötszáZkitencvenegy vá* lasztóhelyiséget létesítettek, mig Ausztriá­ban összesen négyezerötszáz urna várja a szavazókat. A választási pro­paganda az utolsó napokban tetőpontját érte el. A népgyülések zuhatagával árasztják el az országot és a pártvezé­rek valósággal szónoklási rekordot ál­lítanak fel. A rekordot Seipel kancellár tartja, aki április elseje'óta hatvanhét gyűlésen szólalt fel. Szigfrid A nagyságos asszony kilépett az uc­­cára. A mozielőadás véget ért. Szigfrid, a Niebelungok első része. A nagyságos asszony kicsit nyújtózott, mert úgy érezte, mintha csigolyái egymásba csúsztak volna a hosszú üléstől. Mélyet lélekzett. A levegőnek tavasz szaga volt. Nagyon enyhe márciusi nap volt. 4 óra délután. Az emberek lomhán mo­zogtak a tavasz bágyadtságát és a va­sárnapok unalmát vitték a lépéseikben. A nagyságos asszony is ilyen formán indult el. A lépéseiben céltalanság volt és a szemében keresés. Aztán mégis csak elindult haza felé. Otthon felcsengetett a lakásába. — Mondja meg a nagyságos urnák, hogy kéretem jöjjön egy kicsit sétálni, nagyon szép az idő. Pár pillanat múlva jött a szobalány a válasszal. — Csak tessék egyedül menni a nagyságos urnák nincs kedve, nem megy. A nagyságos asszony vállat vont és elindult egyedül. Szemében a születés­napok reggeli várakozása mosolygott, meglepetésre éhesen. A lépései már fris­sen és céltudatosan vitték egy közeli kis cukrázdához. — Kérek egy szelet fagylaltot és tele­fonálhatok közben? — Halló, halló kérem Teréz, hdl'ló? kérem ISO—94 igen? Halló, igen én va­gyok. János tudja mit szeretnék? — Igen szabad vagyok, majd elmesélem, de tudja mit szeretnék? Ne, azt majd elmondom máskor, hiszen az nem fon­tos, hanem szeretnék... szeretnék---­magával most egy nagyot járni. Igen, Budára, Gellérthegyre ahova akarja ... igen? Hogy nem ér rá? Vasárnap? hal­ló, halló, a mamája? Itt? Mióta? Rémes. Halló, hát mit csináljak, ha nem lehet, nem lehet. Pál A nagyságos asszony fagylaltja ró­zsaszín málna könnyeket sírva olvadt szét, a nagyságos asszony pedig megint az uccán állt. Most ismét találomra lé­pegetett amerre a iába vitte és egyszer csak ott állt a Koronaherceg uccában egy fényképész kirakat előtt. A fény­kép kirakat benyúlt a kapu alá és ahogy szórakozottan maga is belépett, egy nagy aranybetüs tábla szökött a sze­mébe. Dr. Jerkovics András nőorvos. Ez itt lakik? Hát persze hogy itt. Most már emlékezett rá, mikor magyarázta neki: »Koronaherceg ucca 120, első emelet bal. Egy nőorvoshoz nyugodtan fel lehet akármikor jönni« Akkor a sze­mébe nevetett. »Jöjjön egyszer fel hoz­zám. Abban nincs semmi. Megnézi az elefántcsont gyűjteményemet, elszi egy cigarettát és elmegy.« A nagyságos asszony akkor csufolódó hangon mond­ta rá, hogy »persze okvetlenül«. Elszí­vok egy cigarettát, abban nincs semmi! Most pedig már negyedórája áll a fény­képek előtt és arra gondol, hogy milyen kedves véletlen volna, ha az orvos épen véletlenül most jönne le a lépcsőn. Mennyire megörülne, már tudniillik a doktor ur. De kedves véletlenek csak a novellákban történnek és a nagyságos asszony újabb tiz perc múlva bevallja magának, hogy most már ha jönne a dektor ur, akkor se hívná őt a Gellért­hegyre. mert már fáj a lába a fénykép nézéstől és már csak egy jó autót kí­ván, amibe ki lehetne nyújtózni és ki­hajtani a Hüvösvölgybe, vagy akárho­­vá máshova. Mi volna ha fölcsöngetne? Nem men­ne be, csak lehívná. Már a csengőn a keze. De nem mit mondjon a cselédnek? Az még sokkal rosszabb. A táskájában egy régi recept. Ezt megújíthatná. Egy nőorvos lakására nyugodtan fel lehet menni. Már megy fel a lépcsőn. Minden lépcsőfok azt kopogja bo-lond bo lond, kipp-kopp, bo-lond. Már nincs visszaút. Megnyomta a csengőt. — A doktor ur? Nincs kérem itthon, vasárnap nincs rendelés. Most azt kellene mondani, hogy ö nem rendelésre jött, hanem »privát«. De hát lehet ezt megmondani? — De kérem nagyon rosszul vagyok, fáradt vagyok... — Tessék talán kicsit helyet foglalni és pihenni, de a doktor ur nincs itthon. A nagyságos asszony tanácstalanul áll. — Mit mondjak kérem a doktor ur­nák? — Mondja hogy... ne mondjon sem­mit ... Majd feljövök máskor ... A lépcsőn lefelé valami megkönnyeb­bülés félét próbált érezni. — Tulajdonképen szerencsém van. Ostobaság lett volna. Mit akarok tőle? — gondolta. És Jánosra gondolt bocsá­­natkérö gyöngédséggel. De mért is van annak ilyenkor itt az anyja. Valamit csak kell csinálni egy ilyen csodálatos tavaszelői napon! Megnedvezte kissé ajkát. A levegőnek tavasz ize volt. Fá­radtan indult a Dunapart felé. A lábai már nem igen vitték. Leülök a korzón egy székre. — határozta el. A fiuk. biztos kint lógnak. Majd találok valakit. A kis Ritterrel vagy Székely Sanyival egész jól el lehet bolondozni egy félórát. — De már elhagyta a kioszkot és még nem találkozott egyetlen ismerőssel se. A székek mind foglaltak. Egyedül csak nem ül be a kioszkba? — Vissza kellene fordulni — gondolta. — Az az undok Térey mindig a Ritz előtt ül ilyenkor, biztos lecsap majd rám. Akkor inkább egyedül megyek. De hol lehetnek az ismerősök? Az öreg Srő­­der tanárról igazán azt hittem, hogy a korzón szokott még aludni is. És még ő sincs itt. Közben a Ritz elé ért. — Unom Téreyt, de legalább leülhetek. — gondolta rezignáltan. Ám Térey két ismeretlen hölggyel ült, meg sem látta őt és a nagyságos asszony — maga csodálkozott rajta legjobban, csalódást érzett és szinte irigyelte az ismeretlen hölgyeket, akik hangosan nevettek a Téréi szokott szamárságain. Most már nagyon el volt keseredve a nagyságos asszony. Hova lett a kirándur lási kedve? A születésnapos hangulata? A levegőnek azonban még mindig ta­­vasz-izie volt és minél jobban bágyasz­totta el a testét, a nagyságos asszony annál nyugtaJanbbul szeretett volna föl­kiáltani: Valakit, valakit! Hát kihalt ma ez a Pest? Ment, ment hazafelé. A lábainak ólomsulya volt és valami jármű után nézett, amire felülhessen. Egy zsúfolt autóbusz döcögött át a Gi­­zella-téren. Tele volt nevető vasárnapi emberekkel. Hol is van ennek a megál­lója? Egész mulatságos volna az impe­­rialján körül kocsizni és nézni a többie­ket, a vasárnapi párocskákat, akik ott szorongatják egymás kezét nagy boldo­gan. — Nem áll meg. Persze, hiszen a megálló a József-téren van. De amúgy se férnek föl, hiszen lógnak róla az em­berek. Sehol egy üres autó? Ment, ment a nagyságos asszony a tavasz bágyadtságával a lábában, a ta­vasz zsibongásával a vérében. Egyszerre csak ott állt megint a mo­zi előtt. A moziból tódult ki a publikum. Nini, vége az előadásnak! Hát két órát töltött el azóta, hogy kijött innen? Nem csoda, hogy fáradt. Mennyien van­nak! Tömve volt. Jó film. Egész jó film. A nagyságos asszony megállt a képek előtt. A kirakat közepén hatalmas nagyított fénykép: Szigfrid. A nagyságos asszony Szigfridet né­zi. Az ezüst fényű szőke üstökét, a szé­les vállait, a remek teuton férfiasságát! Jól játszik, gondolja. Makacsul ragasz­kodik ehhez a megállapításhoz: Jó szí­nész! Jól játszik. Maga előtt látja a filmen, a szőke haj csillogását és az izmok játékát, amint Szigfrid leüti a törpét, ahogy hajítja a dárdát és ahogy legyőzi Brunhildát. — A fénykép nem jó. A film mégis más — gondolja a nagyságos asszony. A filmen úgy csillog a haja... a filrru az olyan, mintha élne. Mintha élne — gondolja szórakozottan. •És fáradtan, rezignáltan, a betoduló tömegtől elsodorva, nem is akarva, de nem is ellenszegülve, félig szédülten, de valami boldog elernyedésében az idegek­nek — a nagyságos asszony befordult a moziba. "* Lucia

Next

/
Oldalképek
Tartalom