Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1927-04-17 / 105. szám

SM. ^idal,

BÁCSMEGYE3 NAPLÓ

1Q27, április 17.

hernyók, mind az utókor számira örökítette meg magát. Firenzében és Velencében láttam a műemlékekbe belevésve igy az utazók nevét, akik ilyen erőszakosan kapaszkodtak a hallhatatlanság sleppjébe.

*

Jön fel vizitbe a vörös cica, de már nem hisztérizál, nem csinál jeleneteket, odadörzsöli a bajszát a nadrágomhoz és röhög a szemembe. Megvigasztalódott, vagy már elfelejtette az egészet? Milyen jó az állatnak, nincs memóriája. nem raktározza fel az emlékeit, nem rágódik régi bánaton, nem jár ki zokogni a picinyek sírjához, csak a jelennek él és megtud halni minden lelkiösmeret furdalás nélkül.

Megkérem az őrmestert, tegyenek át a közösbe. Embereket akarok látni, hogy ellophassam a lelkűket. A magány úgy kikezdte a hitemet, mint a gyomorbajost a rák.

A közös cellában rajtam kívül hatan voltak:

1. Enyveskéz, notórius zsebmetsző:

2. önborotválkozó, a sikkasztó:

3. A fogász (múltja ismeretlen);

4. Pénzhamisító (múltja ismeretlen);

5. Zsiga a feleséggyilkos:

6. Bébi, a katonaszökevény.

A legrejtólyesebb köztük Pénzhamisító. A múltja és a fehérneműje nagyon sötét. Az őrök mesélik, hogy egyizben ült már itt három évet Blum Jakab néven. Egy napon aztán átvételre jeleznek bizonyos Csepregi Antalt. A bíróság kát hónapot mért rá. Bevonult a Csepregi, de alig lépi át a Sárga Panzió küszöbét nyomban ráösmerek:

— Hisz ez a Blum!

Kiderült, hogy eddig vagy tizenöt féle néven ült különböző börtönökben. A viszaeső bűnöst ugyanis" sokkal szigorúbban büntetik. De most ugyancsak kihúzta a lutrit a Blum-Csepregi.

Egy ágy még üres. Talán éppen most nyújtotta ki a kezét idegen tulajdon után az, aki majd benne fogja á'udni azi igazak álmát.

Uj szita szegen függ. Cellatársaim kísértetiesen előzékenyek, csak hajba ne kapjanak fölöttem. A fogtechnikus, aki mellesleg festő, fényképész és patikus is egyszemélyin, folyton ajánlkozik, hogy kihúzza az odvas fogaimat.

— De kérem, hisz olyan egészségesek, mint a makk!

Ez azonban nem zavarta őt abban, hogy ne ismételgesse ajánlatát. Egy napon csakugyan kénytelen leszek a fogója alá feküdni, nehogy megsértődjön. A fogtechnikus tájképeket pingál. de mivel a szabad természetet régen látta utoljára, emlékezetből fest fantasztikus vidékeket. Egy uj műfaj.

— Ha van memoár irodalom, mért ne lehetne memoár-festészet is? — kardoskodik és bekap egy marék élesztőt a szájába — pattanások ellen — mondja exkuzálólag.

Róla hiresztelik ezt a történetet. Egy napon két lány kíséretében beállított az ügyészségre.

,— Várjatok, mindjárt jövök — mondta az ucán a nőknek és mig a lányok leültek egy padra, ő megkezdte három évre szóló büntetése-kitöltését.

*

Saját ágyneműm van. Mikor meglátták, mind körém sereglettek. Enyveskéz kezdi:

— Ejha. finom holmi, jó libatollas! — és kipróbálja a puhaságát, rugalmasságát ,és melegtartalmát.

— Ebbe nincs bóha! — mondja elösmeréssel Pénzhamisító, ami viszont azt jelenti, hegy a többiekében van és igy este már nem is lehet észrevenni a különbséget.

*

Hát mégis behozták Dávid urat.

Már napok óta suttogták, hogy le fogják tartóztatni a hatalmas gabonakereskedőt, de mégis vártak a fótárgyalásig. Itt szinte kedélyesen viselkedett, sehogyse akarta komolyra venni a dolgot, az élet az ö számára csak egy nagy kaszinó voit. örömökkel és bókoló emberekkel. el se tudta képzelni, hogy őt, a tüneményes Dávid urat, aki hét ország keCSUKA ZOLTÁN:

Hömpölygő tavasz

Fenn a vérző áprilisban aeropldnok szive ver és a föld a kékbe lobbant éggel fájón összekong, lénye alszik, fénye lobban áthajózó föllegeknek és az erdők, fák, a rétek, nagy hegyek most fölnevetnek át agyunkon, vér futásán rádiószikrák suhannak, bennünk Beethoven zenéje zug és bong egy messze gong.

Lásd. a felhő nyitja szárnyát, benne ében bánat int. antennák az égre néznek, agyunk szórnia bennük ég. mindegy honnan, mindegy merre, rádiós szikrák repülnek, bennük Kína véres frontja és ó dalok egyesülnek,

— küldi őket motorjaiból mindenütt egy proletár — egymás mellett véres újság és regényes régiség.

Láz tüzel a homlokunkon és ezernyi ut sikolt, néha csendre döbbenünk, vagy halljuk ezrek énekét, már a tavasz átözönlik. mindenütt elhömpölyög, véres hóhér ott. emitt meg játszi, dévai kis kölyök, messzeségek ielhabzsolják leadóink jajszavát, vérünket a föld leiissza, mint a tüzes régi bort.

reskedelmi gyeplőjét tartja párnás markában, elítéljék!

Öt évi fegyház.

Hangos röhögésbe tört ki. Jó vicc! Tegye bolonddá az öregapját. Hogy Dávid ur eladósodott, csődbe jutott és összeomlott, istenem, ez manapság más nábobokkal is megesik. De öt évi fegyház! Még az ellenségei is felszisszentek, ó, az a gazkópé Dankó, a semmirekellő társ, akit kegyelemből vett maga mellé és aki most kiebrudalta a sajátjából is! Az orránál fogva vezette évekig ezt a nagy medvét, aztán egyszerre ugrott a torkának, mint a csikasz, csalással, sikkasztással vádo.lta és ami a legszörnyübb, mindezt bizonyította is, feketével a fehéren, üzleti könyvekből és gyanús elszámolásokból. Káprázatos játék! Csak a moziba látott ehhez foghatót Dávid ur.

A tárgyalási teremből szuronyos őr támogatta fel a második emeletre. Az üres ágy az övé lett.

*

Szokatlan Volt az uj helyzet, annyi bizonyos. Dávid ur tiszteletteljes távolban tartotta tölünk magát és hallani se akart asszimilációról, mert hisz átmeneti állapotnak tekintette az egészet. Úgy viselkedett, mint aki csak merő kíváncsiságból. úri passzióból jött közénk. Keveset beszélt és udvariaskodott, mint általában az újoncok. Három napnál tovább azonban nem bírta. Idegeskedett. Hiányzott neki a kávéház, az újság, a gabonaárfolyamok, az ő hadijelentései és az ügynökök, megannyi apró Hőfer, akikkel a gabonacsatákat irányította. Egy csomó füzetes regényt szedett ki a ládájából, de nem volt türelme az olvasáshoz. Éjjel Őrületes dolgokat beszélt össze, istent és az ügyvédeket hívta segítségül.

— Nem élem túl — hörögte — nem élem túl! Erre még nem vdlt példa a világtörténelemben — és sikoltozott, mint aki bennszorult egy égő házban.

Szép lassan aztán mégis belejött. Csak a pocakja lappadt le, de ez meg egyenesen előnyére vált az alakjának. Bábi megjegyezte:

— Az urakra is rájár a rúd.

De semmi sértő káröröm nem volt a

hangjában.

Mivel üti agyon az idejét a fogságban egy többszörös malomigazgató? Malmozik. Zseniálisan érti. Játék közben csevegett Dávid ur.

— Félreértés az egész — magyarázta — a mai gazdasági krachokat okosan kell megúszni. Mindenesetre óvatosabb leszek ezentúl. A kereskedő első kötelessége az óvatosság.

Vagontételekben beszélt és milliósokkal hajigálózott olyan magától értetődőn, természetesen, mint a régi jó időkben. Még danolt is és ekkor az jutott eszébe: vájjon adna-e nekem ez az ember százezer dinárt, ha most váratlanul kiszabadulna?

*

A feleségét várta és kora reggel kezdte csinosítani magát. A borbélyhoz igy szólt graciőzen:

— Br.icó, egy szép fejet kérek.

És cnyelgetf főúri szeretetreméltósággal. A beszélőről ragyogó képpel jött

vissza:

— Micsoda asszony uraim, micsoda asszony! Mint a vas! ö vett a kezébe mindent. Mondhatom, valóságos tünemény! Most már nem féltem az ügyemet.

És nern tudott betelni az asszonykájával. Aztán sorra kínálta a szobatársakat hazai ezerjókkal: csirkesülttel, kompóttal, kaláccsal, amiken megérzett a feleség gondossága és szerelme.

— A kislányom is itt volt. Nem látták még a kislányomat? Igazán sajnálhatják. Képzeljék, azt kérdezi tőlem: »mondd apuka, te ott laksz a spájzba«. Hahaha, képzeljék, ugyanis nálunk az éléskamrának üvegfala van és a kicsi az uccáról felnézett az üvegfolyosóra és szépen kifundálta magának, hogy a papa biztos ott dőzsöl a spájzba. Hahaha. mit szólnak, hát nem egy cukor kölyök?

A társaság harsány csámcsogással egyhangúlag megegyezett abban, hogy Dávid ur leánya egy cukor kölyök és a maradék csibe-csontokat szépen bedobálták a szemetes ládába.

*

A falon egy fekete pont mozog. Dermedten nézem. Hisz azt ígérték, hogy itt nem lesz poloska! Riadót vérek és az egész szoba a falra mászik. Ádáz hajsza kezdődik, botokkal, székekkel és törülközőkkel. Dávid ur kényeskedik:

— Itt egy csípés a nyakamon. Tudtam, hogy polos!

Bábi szakértelemmel megvizsgálja, aztán kimondja a szentenciát:

— Ez nem polos.

— De udvara van, nézze egész piros!

— Akkor se polos.

— Engem szeretnek a poloskák, nekem zenélhet, mi más lenne, ha nem poloska?

— Bolha.

Közben az expedíció diadallal véget ér. A kétes fekete pont egy eltévedt katicabogár volt. Bábi a tenyerébe emeli és kifújja a rácson át a kék égbe, amely ott hullámzik az ablak előtt.

*

Kánya, a méltóságos sátoros cigány, nem áll szóba senkivel, báránybőrkucsmája van, hetyke és büdös. Sehogyse érzi jól magát. Nem büntetésnek, de kitüntetésnek tartja a Sárga Panziót és kézzel-lábba! tiltakozik ellene:

— Nem kell ez az úri élet!

És a földön alszik, mert a puha szalmazsákhoz nincs hozzátörve a dereka.

Neki még Mitrovica is túl elegáns lenne. Számolja a napokat, órákat, perceket és másodperceket. Locsog, egy szarka buzgalmával, aztán gyönyörrel konstatálja le:

— Ismét eltelt öt perc!

Az őröket főúri titulusokkal halmozza el. Ravasz egy more ez a Kánya, ismeri az emberi gyöngét, ha irni-olvasni nem is tud. A vizsgálóbíró előtt, aki egy tolvajlási ügyben »nyaggatta«, nem tudott kii?iönbséget tenni a tiz és a százdináros között. Hogy melyik ér többet? Hát persze, hogy a nagyobb! Ügyességére jellemző, hogy el is hitték neki. A múltkor az anyja meg akarta látogatni, de az őr nem engedte be. Kánya előbb kunyerálni kezdett, még vicceket is mondott, olyan vénséges, tipikus cigányadomákat, hogy az a szörnyű gyanúm tá• madt: egy öreg Tolnaiból olvasta ki.

— Naccságos ur — rimánkodott — naccságos ur! — de amikor visszalökték, eltorzult az arca.

— Te csak egy közönséges csukdbenyisdki vagy és nem naccságos ur! — fújt a kreol ördög — hisz még akkora malacot se vágtál, mint az öklöm!

így megadta neki.

*

Dél, harangozás. Az őr feltüzi a szuronyt és a cellák ontják a férfiakat. Mindenféle náció. Városi és falusi népek, tönkrementek és akik másokat tettek tönkre. Detektívek és falusi rendőrök, akik annyira túlzásba vitték a vallatást,hogy a delikvens belehalt. Az áldozat,' akinek a körme alá tűket szurkáltak, most együtt ál! a sorba kínzójával. Nem haragszik. Itt mindenki megbékül. A paraszt, aki majd belehalt a szégyenbe, hogy áristomba került, már rájött, hogy itt nem kell szántani, kapálni és küzdeni a földdel. Csak türelemjáték ez az egész. Valóságos kis munkaközösség. Kseftelnek, csereberélnek és a női rabok mos nak rájuk. Van itt szabó, suszter, asztalos, lehet ruhát csináltatni, cipőt, hihetetlen olcsón.

Névsorolvasás után felvonulnak sajtárokkal és mosdóvödrökkel a kezükben. Mint valami áldozati szentséget, úgy tartják maguk előtt az illatos facsöbröket. Fegyelem és rend.

Ebéd-sorakozó alatt halkan diskurálnak.

— Te lógni fogsz — jósolja társának a pézsmaillatu cigány és ekkor észreveszik. hogy a halálraítélt gyilkos ott áll a hátuk mögött.

Kinos csend támadt. Ám az öreg nem érzékenykedik. Nyugodt, tempós paraszt. Jól alszik éjjel és jó étvágya van. Mintha valami felsőbb rendeletre cselekedett volna, amit mi meg nem érthetünk. de ami őt igazolja. Nem kisérti a tizenkétéves fia, akit saját két kezével fojtott meg. ö nemzette és csak vissza vette, amit adott. A gyilkosság Is csak indulat, akár a szerelem.

Itt sorakoznak mind. Árnyak az élet lalán.

Egyiknek húsz, a másiknak tizenöt év van a vállán. Ha megjön a jogerős Ítélet. felpakkolják, viszik Mitrovicára és ott fog leáldozni az életük a fegyház csendjében.

— Én vagyok a félmilliós Hartwig — mutatkozik be a bogrács előtt egy pulóveres, cuggosclpős ur és olyan magától értetődőnek találja, hogv ismernem kelt, mintha egy nemzetközileg fémjelzett nevet mondott volna.

Zavarba jöttem. Bűnügyeket elvből nem olvasok az újságban.

— Á, van szerencsém —- hebegtem és úgy halandzsáztam a pulóveressel, mint mikor az ember egy rég elfelejtett ösmerösbe botlik, akitől restelli megkérdezni, hogy hogy is hívják.

*

Körbe, körbe a virágágyak körül, ez a reggeli séta. Trapp, trapp, hátratett kezekkel, az Igazság Házának árnyékában Az ügyészség ablakai nyitva, ott fenn peres atyafiak lótnak-futnak, itt minden csendes és az uccáról behallik az autótülök rikoltása, amely bántó és kemény, mint egy itéletkihirdetés. ó, séta, emésztés barátja, izmok ráncbaszedője, amely a vért is táncba kényszeríti. Bábi zsebredugott kézzel kering és nem néz egyszer sem az őrre. így dacol a törvénynyel, amely úrrá lett rajta. Ki a Bábi mi a Bábi? Falusi magyar paraszt, aki megúszta a háborút, forradalmat, aztán hazajött, elvették földjét és a földdel együtt kirántották lába alól a hit és becsület pallóit is. A föld most milyen dúsan illatozik, napról-napra kövérebbek a szőlő rügyei. Bábi áhítattal szagolja, tapogatja, becézi őket. És mikor az őrmester megkérdezte, hogy ki ért a kertészethez, Bábi tüstént jelentkezett. Boldogan pepecsel a virágokkal és az ásót félkézzel tövig szúrta le a földbe, mint egy kést az ellenség szivébe.

*

Verset irok. Sírnom kéne, de nem lehet ennyi ember előtt, a lelkem pedig háborog, ki kell engesztelni. Olyan ez, mint valami kémiai művelet, mint mikor