Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-10 / 98. szám
1927. április 10. 21. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ % Rácsos kapu, rácsos ablak Ezen a címen a Bdcsmegyci Napló múlt vasárnapi számában egy tréfás írás jelent meg, amelyben egy nyolc napra elitéit fogoly fest deriis képet arról az életről, amely a lezárt kapu és a rácsos ablak világában, a fogházban folyik. Ma most egy kicsit elrontom azt a kedves hangulatot, amit a cikk teremt, korántsem azért teszem, hogy a börtönélctct vigasztalannak, sivárnak fessem le. A letartóztatott a családi és társadalmi életét szakítja ketté, ezer apró gondja, öröme, az élet ezer apró szála szakad el, mikor a fogház kapuján átlép. Egy perc múlva cellájában van s jobbik esetben több letartóztatottal együtt. A legelső meglepetés, ami éri, mikor keserűségét lenyelte és újra képes észlelni a körülötte folyó dolgokat, az, amit a fogoly társak beszélnek. Szabad ember cl sem képzelné, el sem hinné, hogy tudnak a foglyok napoKon.' éveken át megszakítás nélkül és állandóan letartóztatásuk és várható szabadulásuk kóréhe eső gondolatokkal foglalkozni. Végül is megesik, hogy a foglyok mesélnek egymásnak múltjukból, előkelődnek esetleg de minden témájukat állandóan átszövi, mint színes szál a szürke kelmét, a kiszabadulásuk és az ahhoz kapcsolódó képzetek. Egy pár óráig tart a »solamen misefis« lelkiállapota, megtudja, hogy fo- i golytársai mért kerültek ide, mennyire igen nagyon ártatlanok, (mert én nem találtam még soha sem bűnös foglyot, sem adóst, aki a végrehajtáskor ne hangoztatná, hogy ö nem is tartozik) megtudja, ki miben bízik a kiszabadulást illetőleg, mihez szándékozik fogni azután, szóval mindazt, amit egymásról tudniok legfontosabb. Az életben ugyancsak csodálkoznánk, ha valaki dühöngeni kezdene, neki menne a falnak, rögtön utána sírni kezdene, mint Qombaszögi a színpadon, sirni pedig felnőtt -férfi létére. A fogolytársak fel se veszik ezeket a kitöréseket, melyeken minden egyes letartóztatott egyén átesik, hacsak nincs olyan előnyös helyzetben, mint az, aki tudja, hogy csak nyolc napig ü! és ez a nyolc nap késő unokáit is cllátandja mesékkel. * A dührohamok és a kétségbeesés kitörései minden egyénnél mások, az egyén vérmérséklete szerint, azonban el nem maradnak. Először is tényleg sok ártatlan embert tartóztatnak le. Aztán a bűncselekmény megítélése más az egyén lelkivilága és más a törvényszöveg szerint egy egyén kiválókig ár- j tatlannak tarthatja magát, ha a szöveg | szerint bűnös is. Egy ártatlan példa legjobban megvilágítja ezt a paradoxont. R. János bácsi, gazdag topolai paraszt, éveken át jár egy korcsmába, rengeteg jövedelmet hord oda és ennek megfelelőiig szeretik is, megelőzik az óhajtásait. Egyszer összevesz a korcsmárosnéval. Egy hétig tart a harag, aztán János bácsi hékülékeny hangulatában egv hajnalban bekopog a korcsmába, ahová nem eresztik he, belép tehát az ablakon. A korcsmárostié. bár nem komolyan, még tartja a haragot s az elősietö csendőr letartóztatásba helyezi János bácsit. A törvény és a letartóztatást végző csendőr egyaránt tudják, hogy itt a magánlaksértés minden ismérve íenforgott, amiért szörnyű büntetés jár, János bácsi tudja hogy ő békiilni ment a korcsmába s a béktilés öt perc múlva sikerült volna s gazdaggá tette volna a korCsmárOsnét, emtélfógva tudja, hogy ö ártatlan. A bűnözőnek más felfogása van a bűnéről, mint a törvénynek. Önmagának mindenki mindent megbocsát, saját indokait tudja, legfeljebb nem fogja tudni bebizonyítani, a mentő mellékkörülmények nála főkörülmények lehetnek s mindezek tetejére kétségbeesik azon a lehetőségen, hogy öt nem fogják megérteni s olybá veszik a bűnét, mint más közönséges bűncselekményt, amelyet bizonyára csupa rosszaságból követtek el. Azonkívül fogságba kerül sok olyan ember, aki nem odavaló. Mint az ágyúgolyó előtt, úgy a rendőrhatóság előtt is a világ minden országában minden ember egyenlő s igy börtönbe kerül sek érzékeny és igen emelkedett íelsőbbségü, fenkö't gondolkozást! egyén, akinek a felfogásához a letartóztatást foganatosító hatóság soha nem tud felemelkedni (gondoljunk az aradi vértanukra, akiket az osztrák ostobaság kivégzett s akiket egy francia-angol zsűri ugyanakkor felmentett volna, gondoljunk Martinovics és társaira, stb. stb.) Ezek számára a letartóztatás elképpesztő és érthetetlen támadás,, a dolgok kicsavart logikája. Megjegyzem — a martiromság elviselhetetlen testi kin. * Túl vagyunk az első napon, elmúltak a tehetetlen dűli groteszk rohamai, | kezdünk a többi fogolyhoz hasonlítani,! amennyiben nem foglalkozunk mással, j mint a ránk váró eshetőségekkel s a j kiszabadulásunk körülményeivel. Itt az-j tán kezdődik a másik baj, sokkal na- j gyobb, mint az első. Előrebocsátom, bogy a büntető bíráskodást többnyire nagyszivü, embefszeretö és megértő emberek gyakorolják de ezt a fogoly nem tudja. Öt eddig a meg nem értés brutális támadása érte hisz letartóztatták, holott a saját felfogása szerint arra semmi szükség nem volt s úgy képzeli, hogy o egy fé- j lelmes és magával ragadó felsőbb erő \ sodrába került, mely nem hagy maga- j val beszélni, vagy alkudni, mely nem j hasonlítható máshoz, mint egy rémes i erejű folyóhoz, mely egy virágszálat ragadott el. A félelem és kétségbeesés I lassú méregként szívódik a vérbe s minél ártatlanabb valaki, annál inkább. Hisz a rabló, a gyilko% nyugodt lehet, ő tudja a tarifáját, a maximumot és minimumot, de az ártatlannak, például a politikai fogolynak még halvány sejtelme sincs, hogy micsoda paragrafus vaskerekébe fogják őt beletörni s kezd valami ismeretlen rémes büntetéstől tartani, épp azért, mert semmit sem vétett, hiszen a rémes jövőre mutat a letartóztatása is. # Röviden akarok témámmal végezni, ezért rögtön áttérek a fogoly kedélyének egy" olyan mozzanatára, amely, elkerülte eddig a törvényhozók figyelmét. A fogság valahogy átalakítja a gyenge jellemeket. Van, aki fatalista lesz ott, vagy vakbuzgó, aki csak kissé vallásos volt, van. aki pesszimista hangulatba csap, nemcsak a fogságát illetőleg, hanem egész világszemléletével Vannak kétségbeesett jellemek, ott. akik felrobbantanák a világot, vagy abból anynyit, amennyit ismernek, ismét mások rendkívül megható krisztusi szelídséget nyernek. De a büntetés soha, soha nem éri cl a célját, sem megelőzés, sem elrettcnés, sem megjavítás, ezek álomképek, A fogoly magában halálos keserűséget visel a társadalom ellen, egyáltalában nem hajlandó »megjavulni« és jó gyerekké lenni, ami jóság # szivébe lopózik. az emberi természetéből, lelke mélyéből fakadó valami, de amellett tudja, vagy tudni véli, hogy a társadalom öellenc vétkezett s fogságát tigy tekinti, mikor már belenyugszik, mint valami elháríthatatlan elemi csapást, amelyet gépies működésű, rosszakaratú felsőbb hatalmak szabadítottak rá. Dr. Doschan Sándor A TUPATALATT (PÁLYAMUNKA) Mit lehet itt még tenni? Hogy lehetne innen menekülni, elszabadulni, botrány nélkül feltűnés nélkül kibújni a bolondul vállalt feladat alól? Elfelejteni mindent és mindenkit, hazamenni a duruzsoló kályha mellé,, elővenni valamelyik kedves autort és olvasni... Olvasni! Hiszen itt is olvasni kell, felolvasni ezernyi dekoltált váll és mell, ezernyi frakk előtt... Kökény Tamáson végigfutott a hideg. Minek is vállalta ezt a bolondságot? De persze a jóbarátok, a pártfogók, a hiúság ... jótékonyság, neves társak és ö most itt áll, hallgatja, de nem hallja a kiváló énekesnő trilláit, amint végighallgatta a neves zeneszerző zongorafutamait is, nézi, de nem látja a Csillogó közönségét, egy gondolat foglalkoztatja hogy ő, a megfontolt, nyugodt filozófus minek vállalkozott erre a szinte lealázó szerepre, egy hangversenyszerű est keretében felolvasni olyan tárgyról, ami elaltat, ha az előadóban nincs elég rutin ahhoz, hogy szellemes kitételekkel, meglepően ötletes megállapításokkal lepje meg és villanyozza fel az érdeklődést... Most már nem ; lehet elmenni, már félretolják a zongo-j rát és már zug a taps a kamaraénekes- J nő ráadást kínáló hajlongása közben, 1 menni kell, fel a dobogóra, olvasni kell! és untatni, szenvedni azon a széken, j ahogy... A hasonlatét kereste, amikor a kis! húga, aki ragyogón boldog pirulással! állott mellette, meghúzta a kabátját: — Most Te jössz! Nincs lámpalázad? Nem. Nincs. Egyelőre nem érez mást, Csak undort és bosszúságot, megbánást és begy... De mi ez? Ott áll már a reflektorok megvilágításában, néhányan tapsolnak, mások pisszegnek... Talán csak azért van a pisszegés, hogy csendre intsék a zajongókat, talán ellene... Igen, egészen bizonyosan ellene, hiszen ott, abban a sarokban ülnek és állanak az ellenfelei és... rettenetes... itt, éppen szemben vele, az első sor első székben ott ül Zápolya, a' Kegyetlen, az irónia nagymestere, a halálprofesszor, aki egy barátját öngyilkosságba kergette azért, mert méltóságos ur helyett csak nagyságosnak szólította ... Hideg kigyószemc belemered az övébe, a boa constrictor áldozatát bűvöli, az áldozat remeg, de nem mozdulhat a szemek félelmetes rögzítéséből... igen... ez Zápolya... a temesvári piactéren és ő Dózsa György... most leül a tüzes trónszékbe... a fejére teszik az izzó vaskoronát... az abroncs síit és szőrit ... Jaj... A szivébe nyilaló szemek, a leikébe dárdázó tudata, hogy ez az ember, akinek élvezete a kivégzés, ott ül előtte és hallgatja, gúnyosan összevont ajkakkal nézi és figyeli, hol talál egy rést, egy támadható pontot és a két vörös, csontos, nagy keze úgy lóg a térdén, mint két tüzes harapófogó, amivel bele akar majd kapni a testébe, ha megsül a tüzes trónon... ... Hát persze... Zápolya ... a temesvári hóhér... Mohács elvesztője ... és ő... itt Dózsa György... a parasztkirály, akit tüzes trónon tüzes vaskoronáva! koronáztak királlyá Temesvár piacán... — Hangosabban! — rikolt egy hang onnan a sarokból és Kökény Ferenc ebben a felkiáltásban vette észre, bogy ö már ott is ül az emelvényen, olvas és a lelke mélyén valami olyat érez... valamit... amiről a kis húga beszélt. — Hangosabban és ő emeli a hangját, olvas és azt érzi, hogy minden hangja, mindén mozdulata félszeg és esetlen és szemben a tüzes dárdák azokban a szemekben és a kaján igézet azokon az összefogott ajkakon... Ez nem felolvjsólerem, ez Temesvár, ö Zápolya és én... én Dózsa György... a parasztkirály. A homlokán scrceg az izzó vasabroncs, minden szál haját külön fájdalom mereviti, a teritö alól íelsiit az asztal tüzes lapja a lapok reszkető vibrálással fordulnak a kezében, egymás után, de ő úgy érzi, hogy egyre több van hátra, egyrp fogy az ereje, a hangi* halkul, a vad ktgyeFenség szorítja a torkát, marja* a szivét,., most... most fognak rárontani, hogy' acél • fogóval szétszaggassák, lakmároz2-anak a testéből. a leikéből és érzi, hogy a fájdalom letompitja az érzékeit, 1 már zajt sem hall, már csak a tágra- nyílt szemeli rakétáznak el feléje inbolygó kigyóvortalakat lát és tüzes karikákat és az a gtv noszlelkü bakó ül csak mereven, szenvtelenül, a szeme hideg acél penge, de bántani fogja, de rá fogja uszítani valamennyit. pedig soha még gondolatban sem vétett ellene, soha nem kételkedett abban, hogy nagy ember, hogy kiváló és hogy ö Zápolya... Ulászló nyomoroghat és koldulhat a királyi palásban, de ő Zápolya... Igen, Zápolya, aki most azért van itt, hogy öt megsiittesse és felétesse a cimboráival... Zápolya. aki király akar lenni, aki ide parancsolta őt a tüzes trónusba és embertelen érzésektől hajszolva arra kényszeríti, hogy olvasson, hogy elméleteket fejtegessen és meghatározásokat állítson fel... És ö olvas, most már erőltetés nélkül, természetes hangján, hiszen minden mindegy már. Minden mindegy már, itt meg keff halni a kivégzés igazi középkori raffinált kivégzés, ez is Zápolya, ő Dózsa és még a nevét is kiirtják, magját sem hagyják ... Eh, olvassunk tovább, a kézirat megvan babonázva, nem akar fogyni, most már csak azért is csak magának olvas, a saját kedvéből, ahogy szokott. Csak azért is úgy olvas, ő már úgy sem hall, a dobhártyája már megpattant az izzó abroncstól, de a szeme... a szeme még látja a betűket... csak ne erezné azt a -szúrást, abból a másik szempárból, azt a vitriólozást a lelkében. ... Nem szabad felnéznie. Csak olvasni szabad nyugodtan, halkan, hangsúlyozottan, csak nem mutatni se félelmet, se fájdalmat, csak olvasni, folyékonyan, bátran, önmagának, a feleségének, kishugának, mintha otthon ülne a meleg szobában, nem Temesvár piacán... Azután meghalni, vitézül, sóhajtalanul, akaratosan. Most még egy lap, azután még egy, a hang kitisztult a nagy fájdalomtól, zengöbbé vált, hajlékonnyá izzott, majd ércesen csendült, azután... azután itt a vég, feláll, ott szemben a két vörös csontkéz felemelkedik Zápolya térdeiről, na most, most vágja bele a tüzes harapófogókat, oh. mint fog sisteregni, pörkülödni a húsa... ...Azután, ebben a pillanatban a két harapófogó taßsra verődik össze, a terember percekig zug az összevett tenyerek csattogásának egybeolvadó zaja, a szúrós szemek mintha mosolyognának, eltűnnek a tüzes karikák és a villogó csigavonalak, Temesvár és Zápt.lya, csak ő van itt, kipirultalt, boldogan, mosolyogva hajlongva, a feléje nyújtott vörös, inkább hideg, mint izzó csontkezek előtt: — Köszönöm, köszönöm méltóságos uram, úgyis tudtam, állandóan éreztem, hogy Ön lesz az egyetlen, aki teljesen megért. RÁDIÓAMATŐRÖK I szakvéleményt adok, készülékeik felülvizsgálását, javítását végzem, uj készülékek sz'kszerü feUTitását, mindennemű alkatészt szállítok legolcsóbban CZVCZY EMIL Ä m SUBOTICA, MASSARIXOVA 2S. 181 Dr. Földes-féle MAR6IT ŰRÉN ma mar mindenkinek nélkülözhetetlen, i»
