Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1927-04-10 / 98. szám

22. oldal

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

A kikindai polgármesterek

A város megíesteti eddigi polgármestereinek arcképét

Kikinda város közgyűlése legutóbb elhatározta, hogy a város összes eddigi polgármestereinek arcképét megfested, ez idő szerűvé teszi, hogy a város eddigi öt polgármesterének működéséről személyes viszonyairól néhány szót szóljunk.

1892 október 25-i vármegyei közgyűlés Rónay Ernő főispán elnöklete alatt elhatározta, hogy Nagykikinda nagyközséget városi rangra, rendezett tanácsú várossá teszi és elhatároztatott jóváhagyás végett felterjeszti a belügyminiszterhez. Három héttel később november tizenkettedikén a minisztertanács jóváhagyta Torontál vármegye közgyűlésének határozatát és igv Nagykikinda 1893 január 1-ével rendezett tanácsú város lett..

Első polgármestere néhai Telecsky Kristóf földbirtokos volt. Nehéz helyzete volt. már kezdetben sok baj volt a városatyákkal, akik sehogysem tudtak belenyugodni abba. hogy Kikinda községből város lett féltek a nagyobb adótól.

1894-ben életbelépett a polgári házasságkötés. Az első házaspárt, a melv az uj törvény szerint polgári tisztviselő előtt kötött házasságot, a közgyűlési teremben, mely zsúfolásig volt megtelve kiváncsiskodókkal. Telecsky Kristóf polgármester, mint anvakönwvezeto adta ősz az ui párt. A polgármester ez alkalommal diszmagyarban jelent meg. nagy beszédet tartott, üdvözölte az ui törvényt, megmagyarázta a közönségnek a törvény intencióit, majd összeadta az uj párt. Telecskv* 1896-ig. tehát mindössze három évig volt a város élén.

Az utód megválasztásának kérdése nem nagy eoudot adott sem a városi képviselőknek, sem báró Dániel alispánnak. Erős kézre volt szükség a fiatal város adminisztrációjának s a millenium évében dr. Bogdán Zsivkót választották polgármesterré. Jellemző az akkori idők szellemére hogy senki sem ütközött meg azon. hogy szerb nemzetiségű polgármestere van Kikindának.

Dr. Bogdán Zsivkó. városi főügyész volt Kikindán. kitűnő ügyvédi irodája volt. nagy tehetségű, kiváló energiájú, közéleti vezérférfiu volt már abban az időben is. Telecsky Kristóf fellépett a Széli-kormány alatt Kikindán kormánypárti programmal és egyhangúlag meg is választották. A város ügyeinek irányítását teljesen dr. Bogdán vette át. Első teendője volt a közgyűléssel az aszfaltiavaslatot megszavaztatni. A forgalmasabb uccákat kiaszfaltozta tta. a kccsiutakat pedig kikeramitoztatta. 1906-ban a budapesti villamoströszttel folytatott tárgyalások eredményeképpen villanvteiepet szerzett Kikindának. nagvon előnyös feltételű szerződést kötött a pesti igazgatósággal. A városházán szigorú, de igazságos érzésű főnök volt. kitűnő szakember, kinek működése áldásos volt Kikindára.

Dr. Bogdán Zsivkó 1910-ben a koalíció bukása után elhatározta, liqjrv tizennégy éves nehéz, fárasztó és idegölő munkálkodás után. más pozícióban akar városának dolgozni. Gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök levelet irt dr. Bogdánnak. melyben felkéri vállalja a jelöltséget munkapárti programmal a törökbecsei kerületben. Bogdán Zsivkó a miniszterelnök óhajának eleget tett. lemondott Kikinda város polgármesteri állásáról és fellépett képviselőnek, óriási többséggel győzött. Kikinda országgyűlési képviselőié Telecskv Kristóf maradt, kit Manojlovics Vladiszláwal szemben uira megválasztottak.

Bogdán Zsivkó utóda a polgármesteri székben a rangban legidősebb tisztviselő. Maiinszky Lukács árvaszéki elnök lett, aki tehetségben és rátermettségben méltó utódia volt Bogdán dr.-nak. Szerb ember létére őt is egyhangúlag választották meg és működése teljesen előde szellemében folytatódott. Kitűnő közigazgatási szakember, ki az igazságos, pedáns és szorgalmas köztisztviselő mintaképe.

Az ui államalakulásban is megmaradt állásában, pártpolitikát nem tűrt. pártokhoz nem csatlakozott, csak a hivatali kötelességét teljesítette. A radikális párt azonban oly embert akart a polgármesteri székbe ültetni, aki a pártnak használ. Maiinszky Lukács levonta a konzekvenciákat és 36 évi működés i

után kérte nyugdíjaztatását. A közgyűlés a nyugdíjazást meg is szavazta és 14 évi működés után jegyzőkönyvileg elismerte érdemeit.

Maiinszky után a belügyminiszter Tabakovics Nikola volt szuboticai alpolgármestert nevezte ki a város élére. Tabakovicsot ismerték Kikindán. 1914 április 4-ikén balt meg Telecsky Kristóf Kikinda képviselője és a munkapárt Tabakovics Miklós honvédelmi miniszteri tanácsost léptette fel Kikindán. hol Polit Mihályival szemben 444 szótöbbséggel győzött. Tabakovics mindössze másfél évig vezette a város ügyeit. Utóda a jelenlegi polgármester Lenedát Milivoj lett. Lepedát az ötödik polgármestere' Kikindának és az ő arcképe is ott függ maid a városháza közgyűlési termében.

w. 1.

AZ ÖNGYILKOS

PÁLYAMUNKA

A vízparton barangolt. Megállt egy kiszögelő kőtömb csúcsán. Fájva vonaglott a sötétben. Itt leugorni. Nézte a vizet, a sziklát, azt a hatalmas vaskarikát, ami a betonból nyúlt ki. Itt le fog ugrani. Kitárja a torkát ez a mélység. És ö el lesz temetve. Ezer fájdalmas gond, nyűg eltűnik ebben a zűrzavarban. Nem fog majd semmi sem fájni. Nem tépi ennyi elérhetetlen vágy. S most gyűlölettel nézett végig önmagán. Ó, hogy tudta most gyűlölni magát. Most megszabadul tőle. Nem markol többé a torkába a fájdalom dühödt démona. Nem fetreng sárba mások előtt. Nincsen munka. Kis pénzecskéje fogytán van már. Így nem lehet tovább bírni. Cinikus akart lenni és elgondolni, hogy miért is kell és miért is jó élni. Azt mondják, hogy nem lehet tiszta öntudatnál az, aki öngyilkos akar lenni. Én pedig azt mondom, hogy az öngyilkosjelölt az

"veden, aki egyszer tiszta öntudatra ébred és — öngyilkos lesz.

Az állat küzd, hogy véghez vigye feladatát, amit a természet rábízott. Az ember ugyanazt teszi. Ha öntudatra ébred és látja, hogy mi a cél, vagyis a nagy céltalanságot, akkor öngyilkos lesz.

Éppen úgy eszköz az ember a végzete kezében, mint a gép az emberében. Ha a gép tudna gondolkodni és látná, hogy az egész élete küzdés és a vég egy ócskavas, akkor az is öngyilkos lenne. Éppen igy nem tud gondolkodni az ember sem. Inkább kitűznek életcélokat, mint amilyen a szeretet, haza, kultúra, stb. S ami a szép fogalmát' illeti, úgy hat az ember, mint a mulatságra feldíszített ökör, melyből lakmározni fognak. Mert tagadhatatlan, fiyujt az élet kéjt is. de csak pokoli kínok között és csak cseppenként szabad belőle inni, nehogy gyorsan elfogyjon, mert akkor jaj, jön a halál. És fél a, haláltól irtózatosan és biztos benne, hogy meghal, de inkább fél tőle hatvan évig és aztán hal meg, minthogy rögtön véget vetne életének. Legsajnálatraméltóbb embernek a halálraítéltet tartják és közben elfelejtik azt, hogy az egész világ, minden-minden Halálra van ítélve, még pedig egy olyan törvényszék előtt, amelyik tiem menthet fel s melytől nem lehet felebbezni.

Világos azonban, hogy éppen ez az oka az emberek élnivágyásának. Ha tudatukban volna, hogy örökké élhetnek, nemsokára életuntak és öngyilkosok lennének.

Rekedt gúnnyal felkacagott. Igen. Most hátra van még megtenni a nagy lépést. Igen... de mikor? Meghökkent. Most mindjárt? Nem... nem most, nem. Miért? Most még egy kicsit gondolkodok majd. Hiszen oly édes, oly végtelenül szép is az, gondolkodni.

Újra lenézett.

Sötét párafoszlányok takarták a vizet, mintha óvni akarták volna ötét a viz ölétől. Megrohanta az az elpusztíthatatlan erű, amelyet szét akart rombolni. Feljöttek a néma mélyből az ö elődei. Csupa szomorú alak. Feketébbek a sötét éjnél. Mind kivágyott.

— Vissza a semmiségből! Vissza a létbe! vissza! vissza! — sikoltottak a néma ajkak.

Fény után. Egy kis mozgás után. Mennének vissza a legrosszabbsorsu háziállatnak is. Csak oda! Csak fel, csak élni, csak lenni. Mert a semmi, a semmiséi oly üres. Borzasztó, idegtelen, mozdulatlan, árnytatan, vágytalan, semminek lenni.

Térdei megroggyantak, ingadozott. Majd beleszédült abba a mágneses vonzásszerü érzésbe, amivgl a mélységnek adózik az ember. De ekkor irtózatosan sikoltott fel benne valami. Ezt az erőt nem ismerte, ami most, mint egy dühödt furia, ébredt fel. Megragadta és rohant vele le onnan. Elképzelhető legnagyobb félelem vett rajta erőt. Ehhez hasonlót nem érzett még. Mint az anya, ha kölykét tudná veszélyben és rohanna mení teni. Futni kezdett a vízzel ellenkező I irányban, de netn birt már uralkodni izj main. Térdei görcsösen rángatóztak és összeverődtek. Borzasztóan szenvedett, mert közben újra feltámadt az értelme és viaskodott a félelmével.

— Ez nincs megoldva! Nem 3karom holnap folytatni! Mos végzet;! Behunyt szemmel rohanok a víznek!

Összeszoritotta fogait, hogy fájdalmasan felszisszent. Igen, de ujjongva, sirva, reszketve könyörgött most már az a másik én: Kegyelem! Legalább nekem kegyelem! A két zsarnoktól a teste szenvedett legjobban. De most ő is követelte jogait. Nyugalom. Pihenni. Csak csendesen. Csak tompán. Elhessegette gondjait és lehunyt szemmel barangolt egy darabig. Mikor felnézett, a viz csillogott újra a szeme előtt. A holdfény megvilágította, mint egy bűvös Hides tükröt. Felismerte. Ugyanolyan, mint az élet. amely elől menekül. Hiába minden. Nem lehet megmenekülni. Visszatérjen? Rideg tömeglakás jutott eszébe, ahol lakott mostanában.

Egyszerre szemei megdöbbenve kezdték megérteni, amit eddig csak felületesen néztek s láttak, de nem ismertek fel. Vagy eddig nem volt látható, csak mióta a Hold eiöreküzdötte magát az égen. Alatta, a töltés alatt az apálvos zátonyon egy női test feküdt mozdulatlanul, ned\cs, hiányos öltözetben. Elfelejtve mindent, lerohant a töltésről. Szive a torkában kalapált az izgalomtól. Hogyan kerülhetett oda? Egy gödörben felbukott, amit sás takart el a szeme elöl, de már ott is volt és letérdelt előtte. Kezei hideg testet érintettek. Megvillant fejében. Ez is egy öngyilkos. Most hamar megfordította a hátára és arcába nézett. Ahogy csapzott haját félrehajtotta egy csinosnak mondható tizennyolc éves lánynak látszott. Nem gondolkodott egy pillámig sem tovább, tudta, hogy mit kell tenni. Gyorsan a kezeket: fel, bátra, előre. Úgy és tán már a hatás is látszik. Gyorsabban, csak gyorsabban. Már magához tért. Tétova mozdulatot tesz.

A fiú csendesen félve figyeli. Oly idegenszerü is ez a helyzet, hogy netn meri megszólítani sem. Közben telik egy pár perc és a lány fölfigyel. Majd mellére fordul és zokogni kezd. A fiú fejében zavaros gondolatok és ötletek adtak egymásnak helyet. És mi lesz most? Ingadozó természete gyors elhatározásra késztette. Levetette a nagykabátját és a lányt betakarta vele.

— Ne sírjon — mondta meleg részvéttel. — Hogyan jutott ide?

— Nem tudom — volt a csömfcs válasz. — Én öngyilkos akartam lenni, leugrottam a mólóról a vízbe. — Hát nem ön mentett ki?

— Nem én mentettem.ki,csak itten találtam. Hiszen a móló itt van az orrunk előtt s talán az ár, vagy ilyesmivel lehet magyarázni. Hogy valaki kimentette és itten hagyta volna, az alig hihető. Lassan fölkeltek és hosszú szófián töprengéssel telt sétába kezdtek, hogy a leány felmelegedjen. Kifáradtan csendesen mentek. Egymáshoz nem szóltak és mégis minden gondolatuk egymásról beszélt. Hogy ki és milyen a másik? Kívül érezték magukat a nagy Formán, a társadalmon és ez őszintére mosta lelkűket.

— Mit csinálunk most? — kérdezte végre tétován a fiú.

— Én meg akarok halni — szólt felzokogva a leány. — Nem akarok élni.-- De hát miért? — kérdezte rémülten a fiú és most hihetetlennek tűnt fel neki. hogy valaki öngyilkos legyen.

— Miért? Nyomorgott talán, úgy mint én? Kenyérgondok?

— Jómódú szüleim vannak. Egészen más okom van rá.

—- De hát miért?

— Elég annyi, hogy unom, utálom az életet és ne is akarjon lebeszélni. Lalkiismeretem tnardos egy tettemért, szabad akarok lenni. Meg akarok halni.

Fokozódó izgalommal hallgatta. Bánatos orcával észbontóan szépnek találta most a lányt. Ö vele még egyszer érdemes volna élni. Fantáziája már csillogtatott, színezett is egy káprázatosán boldog jövőt. És hitte is fenntartás nélkül, hogy igaz. Most minden célja egy gyönyörteljes vágyban egyesült. Megmenteni magának ezt a leányt. Egy kimosott gyökerű fának a tövében leültek. Kezei átkarolták az összegörnyedt leányt.

— Magácska nem fog meghalni. Nem szabad. Nézze csak, én is azért jöttem ide. Mi is vagyonosak voltunk valamikor. Tönkrementünk. Nyomorogtam. Nem bírtam a nyomort. És egyedül voltam, Rettenetes volt. Nem akartam bevárni a legvégsőt. Jöjjön velem. Próbálja meg. Hiszen nem vészit vele semmit.

— Ugyan — szólt a leány rczignáltan '-v-' hát azt mondta; hogy a nyomor kergette magát is ide. Most meg engem is hi a maga életet mégjobban megterhelni. Vallja be, hogy rettentő butaságot beszél.

Óh, ne higyie. .Még egy teljes hónapig lett volna segélyem, lakásom. És aztán a legrosszabb esetben beállók napszámos munkára, amíg nem kapok újra a szakmámban.

— Miért akart mégis öngyilkos lenni? —szólt csöndes váddal. De már az uj élet szava volt ez. Már uj célt érzett és a régi komor énje beláthatatlan messziről tiltakozott feléje. A kölcsönös forró vágy úgy eggyé olvasztotta őket, mintha évek óta házastársak lennének.

— Élni, élni! — ez a forró vágy önt el, hogy látlak. Mi legyőzőitek, mi is megkapaszkodunk még egyszer az életbe és elpusztíthatatlan türelemmel fogjuk várni, amis egy kis védettebb tető alá tudunk jutni. Ugy-e elmegyünk oda szivem?

— A nyomorúságba? — sóhajtott fel a leány. Nem togotu kibírni. Maga... te sem bírtad.

—- Ne hidd ezt. Én csak egyedül nem sírtam. Nem tudtam senkivel sem barátkozni azok közül. Egy borzasztó sivatagban éltem és fojtogatott az egyedüllét. A házaknak több életet tulajdonítottam, min az embereknek Ennyire kívülem voltak. Egyedül voltam az egész világon. De most más lesz. Mink egy külön világot fogunk alkotni. És annyi gyönyörűséget fogunk nyújtani egymásnak, hogy az ki sem fejezhető. Ugy-e jössz velem oda azok közé?

— Igen, gyerünk vissza az életbe! — és felálltak ... Nesze, vedd fel a télikabátomat és a kalapomat, igy senki sem látja hiányos ruhádat. Hajad úgyis rövid és azt hiszik, majd hogy a barátom vagy, amikor bemegyünk a lakásba. Holnap azután majd rendezzük a dolgot, ahogy lehet.

A letűnt holdfénynél sötéten, lassan másztak fel a töltésre. Az egyetlen kikötőlámpa irányába lassan imbolyogva távozott az árnyékuk, beleolvadva és szaporítva a sötétséget.

___________1927. április 10