Bácsmegyei Napló, 1927. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1927-04-10 / 98. szám
20. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ Emma Grammaticánál Eleonora Duse művészete örökösénél Bécs. áDrilis Becsnek nagy művész-vendége volt. Emma Gramatica, az olasz színpadon Eleonoru Base örököse, a mi igen nagy szó. A nagy Duse szellemi emlőin növekedett már apró gyermekkorában, vele kószálta egyizben a világot — régen volt — és most, a Duse halála után az ő jogos örökébe lépett. Bécs otthonában, az lniperiál-szállóban fogadott a művésznő, aki, mikor megtudta, hogy magyar vagyok, mindjárt magyar vonatkozású vallomással kezdte: — En tulajdonképen félig magyar vagyok. Nem tudok ugyan, sajnos, magyarul beszélni, de magyar vér csörgedez bennem. Az édesanyám ugyanis — kevesen tudják — magyar, fiumei magyar asszony volt. Bradil Krisztinának hívták. Nagybátyám, anyám bátyja, Bradil inspektor, Magyarországon is halt meg, mint valamelyik erdőkitermelési vállalat inspektora. Én magam azonban már nem születtem magyar területen, hanem Párma a szülőhelyem, de idősebb nővérem Fiúméban született. Apám velencei olasz* ember volt. Mindezt úgy meséli a hotelszobában, mintha a színpadon mondaná el egy hősnő szerepében valakinek az élettörténetét. A szeme, szürkésszin golyókkal tüzel és élénken gesztikulál mellé a kezével és a bubihajának aranyszőkés fürtjeivel is. Mindjárt látni, drámai és sokskálás temperamentum lehet, de begubózkodik azért is spórol a temperamentummal; mindig csak épp annyi részt ád ki belőle, amennyit nem tud már magában fojtani s amennyire épp okvetlen szüksége van. Most a szierepéről beszél: — Legelső szerepem Magda volt Sudermann »Heimat«-jában. Akkor még kis gyereklány voltam. Duse Eleonora akarta, hogy eljátszani a szerepet. A Duse is volt a fölfedezőm. Irma nővérem, aki most is az olasz színpad egyik csillaga — de ö inkább csak a nagy tragikus szerepeket játsza, mig én a drámát kultiválom — szintén csaknem gyerekkorában lépett volt fel és aratott nagy sikereket. Egyébként vele, Irma nővéremmel együtt szándékozom októberben egy nagy európai turnét abszolválni és akkor talán a Vajdaság is egyik főállomásunk lesz, ahová, sajnos, ezúttal nem mehetek, mert programomon, amelyet impresszárióm állított össze már nem változtathatok. — Az októberi turném a nővéremmel, azonban nemcsak egészen tőlem függ, hanem D’Annunziótól is egy kevéssé. Mert csak az. ő darabjaiban akad két női főszerep egyszerre és ezért az ő beleegyezésére is szükségem van — amit remélem, meg fogok kapni. — Magyar szerzők? Molnárt és fferczcget ösmerem és mindakettöt nagyon becsülöm és szeretem. Molnár »Üvegeipőjé«-ben játszom és Herczeg »Kékrókájában«. Állandóan szerepelnek a műsoromon, ha mostani turnémon nem is játszom őket. — Mostani turnémon D'Annunziót, Barricst, Dumas-x, Bataille-1. Schőnherrt, Ibsent játszom. Rendes műsorom egyéb szerzői azonban ezeken kívül még Racin, (»Phaedra«), Shaw, Hauptmann, Brasco. — Pirandello? Pirandellot igen nagyra becsülöm, de a stílusa, a szerepei nem nekem valók. Nem tudok problémákkal megterhelt szerepeket játszani. — Shaw? Shaw-t tényleg népszerűvé sikerült tennem Itáliában. Nagyon szeretem. A »Johannát« is játszom. Shawval igen érdekes találkozásom volt Itáliában. Azzal hizelgett nekem, én vagyok egyik legnagyobb interpretdlója. Shaw megkérdezte tőlem, miért játszom a »Candidá«-ban az ifjú költő szerepét és nem a Candida szerepét. Azt feleltem neki, hogy mert csak egy nő tudja Igazán, jól megszemélyesíteni az ifjú költő szerelmét. * Természetesen telt ház előtt játszott Emma Qratnmaüca eioször társulatával a »Kammerspiele« színpadán. Két darab volt műsoron, D’Annunziótól és az angol Barriestől. D’Annunzió »Glória« c. darabjában egy vőlegénye halála miatt megőrült leányt játszik; az angol darabjában egy öregasszonyt, a világháború korából, aki — mert akkor illett minden asszonynak, hogy egy fia legyen, ki a fronton harcol — fiának fo-1 1927. április 10. gad egy idegen harcost és mindenütt édesfiának adja ki. Föllobog benne, késő korában a sohasem érzett anyai szeretet érzése a fia, a gyerek iránt. Mindkét szerepben igen nagy skáláját mutatja őstehetségének és rendkívüli mélységeket mutat meg ősemberi érzések tükrében. Gömöri Jenő PÁRIZSI ANZIKSZ A kesernyés józanul ás sok mindent letörült Paris arculatáról és a romantikák helyében, nem egyszer kietlenséget, üzletes brutalitást látunk. Annál feltűnőbbek, sőt tnegliatóbbak a törhetetlen romantikusok, akik nem hagyják magukat és komor illő Parist, azért is ír akt ál iák boldog különcködéseikkel. Valahonnan messziről, a barbizóniak ősiségéből még jönnek, szüntelenül, mámoros illegéssel, fricskáivá a világrendet a kevély hajtulajdonosok, a kik Manet. Cézanne-álmaikat rejtegetik zuhatagos kobakjukban. Frappáns elszemlélnivaló eme művészcsemetéknek felözönlése Montparmasse bulvardjain. St. Michel leitőin. Montmartre kávéházainak kék levegőjében; uszályos a koponyájuk. fürtök Niagarája a vállukon, loknik. melyek úgy csavarodnak, mint a csörögve-inyencség. rezgő, csapzó bokréták a fejükön: ha anynyi vásárlójuk volna, mint amennyi a haiukszála. nem kellene mindig confiture-t reggelizniök. ebélelmök. vacsorálniok. Tragikusan szegények a hajáallák. annál szövevényesebb a hallatlan megelégedettségük, hogy övék a Tizlá-ókesség. Rafael-koszoru a halántékukon, haj, haj. haj — hajh: mire megfehéredik. ami most olyan brilliant osan fekete Szeretik a sörényüket, mint az aranyfácánok tollazatukat és meg is hordozzák gangosait, rangosán az emberek között. A Luxemburg kert kikeleti fái még nem oly lombosak, mint e zseni-fiókák és öröm elnézni milyen rádiumos életigenléssal sétálgatnak a szintén ujjongó parkban. A cipőjük üreges, a bársonynadrágjuk rojtos, bojtos, a carbonáriköntösiik megállít, mint a keserii-édesconfiturs-sorsuk. de az üstökűk ragyog. dőlyföl a tavaszi alkonyaiban Nem is lehet az ilyen haipleonázmust másként akarni, viselni, mint beteltséggel elvonatkozni a kövér menüktől, ió szállodáktól, de Sang kaitól. Nankingtól. Tiranától is. amik rádübörögnek a kopaszabb emberekre. Megkábult, szippantó fiatalok. az esti panoráma a dárdás fák alatt: szín, forma, tájkép, amilyet még Gaugin sem látott soha... szép ig.v a hivalkodó fejük, tornyos drapériája vágynak, elbizakodottságnak. ám az már másfajta megpillantás. hogy nők nyüzsgésében úsznak a hajcsudák, férfi- Loreleyok az etonfrizurások között... Révész Béla Egy szegény milliomos segély kiáltása Hét felperes és négyszáznyolc alperes harca harminchárom millió dinar örökségért Huszonkét esztendővel ezelőtt: 1904 szeptember 16-án Fehértemplomban meg halt özvegy Schmitz Sándorné, született Stefanovics Julianna. Az özvegynek törvényes leszármazójai nem voltak és nem hagyott maga után végrendeletet. Hagyatékában a mai értékben harminchárom millió dinárnyi ingó és ingatlan vagyon maradt, amelyre négyszáznyolcvanhét örökös támasztott igényt, de a bíróság hosszadalmas tárgyalások után csak hét jelentkezőnek ismerte el örökösödési igényét. Az örökségre igényjogosaknak elismert Stefanovicsok négyszáznyolc alperes ellen indítottak pert, akiket 199 ügyvéd képviselt. A perlavina a fehértemplomi királyi törvényszéknél indult meg. A hallatlanul bogozott perek az elsőfokú bíróságnál 1905 október 21-től tizennégy évig folytak és az elsőfokú ítéletet csak 1919 junius 17-én hozták meg.Az ítélet hoszonkét sűrűn nyomtatott oldalra terjed, a melyből csak az indokolás tizenhét oldalt tesz ki. Az indokolásból kitűnik, hogy a referensnek és a perben szereplő írásszakértőknek 1795 augusztus 6-áig visszamenőleg óriási munkát kellett végezniük, mert anyakönyvi kivonatok, levelek és tanúvallomások alapján állították össze a Stefanovics-dinasztia családfáját. Ahány Stefanovics a régi Magyarországon lakott, igényt támasztott a nagy örökségre. Megnehezítette a munkát, hogy sok jelentkező szóbeli végrendeletre hivatkozott, továbbá késleltette a munkát, hogy a fehértemplomi szerb egyházi anyakönyv elégett és végül, hogy az alperesek tömege viszontkeresetet indított. Az Ítélet a hagyatéki vagyont hetvenkét részre osztotta. A vagyonból 18/72 arányban örökölt Frummer Sándorné, született Stefanovics Erzsébet, aki az örökséget viszont Stefanovics Titusz volt szállodásra hagyta, aki egész kis vagyonát erre a perre költötte és ma mint szakács Noviszadon tengődik. A reá eső rész kilenc millió dinár. Évek óta kilincsel, ügyvédeknél elöszobázik, minden követ.megmozgat, hogy a huszonegy év óta folyó pert másodfokú elintézésig kisürgesse, de minden erőlködése meddő marad, mert a felebbezés irataira ragasztandó többszázezer dinárnyi bélyegilletéket a peres felek ezideig nem tudták leróni. Stefanovics Titusz szakács most kétségbeesésében a Bácsmegyei Napló nyilvánosásgához fordul segítségért. — Segítségüket kérem. Már mindent megpróbáltam, de eredménytelenül. A további küzdelemre már sem anyagi lehetőségem, sem idegem nincs. Az illetékes hatóságokhoz beadványokkal már nem fordulhatok, mert nincs már pénzem, hogy az ügyvédek munkáját fizethessem. És mint szegény emberrel, velem senkisem áll szívesen szóba. Az 1923-ban hozott illetéktörvény akasztotta meg huszonegy év óta folyó perem lefolytatását, mert sem én, sem szegény sorstársaim nem tudjuk a többszázezer dináros bélyegilletékeket leróni. És addig, amíg ez meg nem történik, a felebbviteli bíróság hozzá sem lát perünk érdemleges letárgyalásához. Perestársaim egy része földhöz ragadt szegény ember, ami kevés vagyonkájuk volt, erre a perre költötték. A többieknek jelentéktelen kis vagyonuk van és igy szegénységi bizonyitványt nem kaphatnak, de a bélyegköltségeket nem teremthetik elő. Elsőfokon megnyertük a pert ,de másodfokon nem tudjuk letárgyaltatni, mert nincs pénzünk bélyegre és egyikünknek sincs arra kilátása, hpgy annyi tenger pénzt valaha is előtremfsünk. És amig nincs bélyegre pénzünk, addig nem juthatunk igazságunkhoz? Nekem jólmenő szállodám volt, de tönkretett a háború, mert Orsováról el kellett mennem, mert a hadvezetőség az országhatáron nem tűrt meg. Évekig bolyongtam és pénzt költöttem a peremre, de mindmáig eredménytelenül. Számos ügyvédem volt, mind visszalépett a képviselettől, mert nincs pénzem a bélyegilletéket leróni. De a többi perben álló fél sem képes a bélyegilletéket leróni. Szegénységi bizonyítványok kiállítását a legújabb rendeletek nagyon megnehezítették. Jelenlegi ügyvédem azzal vigasztal, hogy addig kell várnom, amig a törvényhozás meg fogja változtatni a jelenleg érvényben lévő bélyegilletéktörvényt. — Mikor lesz az, megélem-e én és perbeli társaim? — Ha ez nem történik meg, akkor sohasem kerül sor a megnyert harminchárom millió dináros per másodfokú tárgyalására? Mi lesz ezzel a sok pénzzel, melyet most az állam kezel? Az államé marad-e vagy mi lesz azzal? Csupa kétségbeesett kérdések, amelyek feleletre várnak. Valakinek csak segíteni kell, de ki lesz az és mikor? Vájjon meghallják-e az én kétségbeesett segélykiáltásomat és ha igen, lesz-e arra visszhang? Milliókat örököltem, megnyertem a pert és hónapok óta legtöbbször nélkülözöm a mindennapi falatot. Nálamnái szegényebb, sajnálatraméltóbb »milliomos« nem volt és nincs... Beethouen Halk egymásutánnal hullanak az évek, mint a nyári eső esteppjei és mossák és koptatják az emlékeket, mint a viz a követ... Kipp ... kopp ... Bésben akkor nyílt a tavasz. Fehér, mosolyos orgonák röpködtek a levegőben láthatatlanul és láthatatlan illatos szirmuk, mint ezer könnycsepp hullott a halott oroszlán fejére... Vékony, hosszú ujjai szépen keresztbefonva a mellén, úgy ahogy minden halott csendes békésen átsuhan a néma, szomorú feketeségbe. Sok-sok virág a ravatal körül, meleg nehéz illat, mely ráfeküdt a szobára, mint a Halál... Ez volt a reggel. Aztán a messzi hegyekhez tapadt a nap és nagy vörös palástjával eltakarta a nyugatot... Tovább nincs semmi. Az ott a halottaké... a nagy, boldogító örök semmiség. Ez volt az alkonyat. A virágok egyre hulltak, hulltak a halott köré, mintha be akarnák temetni. Aztán jött az este... Két sápadt gyertya kicsi lángja vetődött a halott arcálra, néha megremegtek és ilyenkor csöpp árnyékok táncoltak a levegőben. Nagyon mély volt a csend, mint egy nedves, földszagu gödörben, pedig sok volt a virág. Minden csupa virág volt. Kint a ház körül , félszegen leskelődött az éjjel. Furcsa árnyak várakoztak a küszöbön és féltek bemenni. Az égen strázsált a hold és nagy fehér lámpása ide-oda imbolygóit, mintha a szél himbálta volna. Aztán, mintha az árnyak cinkosa lett volna, vigyázva, halkan mögéje lopódzott égy felhő, szürke, fodros köpenyét rádofok és beburkolta. Lásan, nagyon lassan, egymás irtán suhantak be a szobába a láthatatlan fekete árnyak és mintha mind betanult szerepét játszotta volna, képzelt színfalak mögül, levegőporondra léptek. Az első... kis szőkehaju, szomorú fiúcska. Olyan halkan, csöndesen beszélt, mintha valahonnan messziről szőtt velna. — Emlékszel még rám? Aztán tántorogva, részegen jött a másik. kacagott és csontos kezével megcsípte a fiú arcát... Az apja... jött aa anyja, öreg, összetört asszony, nagy bánatos szemekkel melléje lépett és megsimogatta a haját... Aztán eltűntek... Újak jöttek ... Napoleon .. .A korzikai ember, akit istenitett. Mozart és Hayrn, a mesterei, a zene fejedelmei, akik őt megkoronázták. Valahonnan aranyhangszerek kerültek elő és a két király játszott a harmadiknak ... C-dur szimfónia, Fidelio.... Akkor egy percre csönd lett, aztán mindig halkabban zsongták a hurok Missa solemnist. így múlt el Beethoven utolsó éjjele, az utolsó tavaszban. Titánfeje nyugodtan pihent a fehér selyempárnán, szája körül merev, könnyű mosollyal, mintha egy asszony csókja nevetett volna róla. Az egyetlen asszonyé, aki életében megcsókolta ... Quasimodo. HÁLÓSZOBÁK, EBÉDLÖK vasbutorok, függönyök stb. olcsó árban HEMLER bútorüzlet NOVISAD
