Bácsmegyei Napló, 1927. március (28. évfolyam, 58-88. szám)
1927-03-20 / 77. szám
f 4.oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. március 20. — a tűz mellett'— az anyagi megrázkódtatás második fázisa. Az elnök kérdéseire ezután a bankhitelekről adott a tanú felvilágosítást. A devizahiteleket nem fizethették vissza a külföldre szállított liszt bevételéből, mert az elveszett. A fuvarlevél másolat bemutatása nem lehetett föltétel a hitelnyújtásnál, mert a duplikdtokat elküldték a vevőknek, akiknek a megállapodás szerint ennek bemutatására kellett fizetni. A sztanisicsi lisztről beszélt még a tanú. Ez a liszt a cég tulajdona volt, csak ott volt beraktározva. Az ellenértékéről nem tud semmit. Ilyen téteti nem könyvelt. Rácz: Ezt Fiilöp kapta, mert szerződés értelmében járt neki. A könyvekben nem találják, ha holnapig keresik is. Dr. Putnik védő: Ki tud még arról az alkalmazottak közül, hogy a búza tizenhárom százaléka beszáradt? részletek mellett bőségesen ontja a mulatságos ötleteket is. A Bácsmegyei Napló mai mellékletén fejezi be Forró Pál regényének közlését és kedden már sor kerül Frank Heller kitűnő regényére. Az olvasó az »Odysseus hét lakomája« folytatásait naponta meg fogja találni a lapban, mert a Bácsmegyei Napló ezentúl mindennap ad regénymellékletet. Vámpalota épül Suboticán A szuboticai vámhivatal vezetője nemrégen átiratot intézett a városi tanácshoz, amelyben kérte, hogy a vámhivatalnál befizetett kövezetvámból, amely 1922—1926. évekre mintegy öt miiiió dinárra rúg, építtessen a város a vámhivatal részére megfelelő modern épületet, amelyben a hivatalokon kívül a családos tisztviselők részére lakások is lesznek. A városi tanács még nem döntött a vámhivatal kéréséről és ebben az ügyben tanácskozások indultak meg a városi tanács és a vámhivatal között. vitására fordítható. Amennyiben ezek nem szorulnak javításra, akkor a városi tanács és vámhivatal megegyezésétől függ, hogy a befizetett összeget mire fordítják. A mostani tárgyalásokon végleges döntést kell hozni annál is inkább, mert a pénzügyminiszter a pénzt addig nem utalja ki, amig a város nem terjeszti be az utak és uccák javításának tervét, vagy az épület tervrajzát. Értesülésünk szerint a városi tanács az uccák aszfalr tozását hosszabb fizetési terminussal vésőbe egy páholy és a második estém ennél mindössze húsz százalékkal lesznek alacsonyabbak a helyárak. A beogradi opera fogadására alakult ad hoc bizottság továbbra is együtt marad és annak idején gondoskodik arról hogy a vendégek néhány napos budapesti tartózkodását kellemessé tegye. Más földjét biztosították Furfangos csalási história a becs* kerelii törvényszék előtt Becskerekröl jelentik: A becskercki törvényszék büntető tanácsa rendkívül érdekes bűnügyet tárgyalt szombaton. A vádlottak: Todorov Zsiva és Todorov Dusán németcrnyai földművesek ellen az ügyészség csalás címén emelt vádat. Jablonszki: Vukovics Qerő raktárnok, Juhász Antal és Rácz Márton udvargazda, aki a búzát forgat;*. A tanú még a chomage biztosítás cedálásáró! és a Havas és Forgács cégnek eladott szénről és zsákokról adott felvilágosítást, ezután Pavlovics István elnök a szombati tárgyalást berekesztette és folytatását hétfő délelőtt fél kilenc órára tűzte ki. Odysseus hét lakomája Kedden kezdi közölni uj regényéi a Bácsmegyei Napló Az irodalmi színvonalon álló detektivregénynek alig van kiválóbb mestere Frank Hellernél. Aki ismeri »A nagyherceg pénzügyei« cimü pompás és mulatságos regényét és többi népszerű, szellemes könyveit, az örömmel fogja fogadni a Bácsmegyei Napló kedden meginduló uj regényét, amely Frank Heller egyik legizgalmasabb és egyben legmulatságosabb regénye. Az »Odysseus hét lakomája« páratlanul érdekfeszitö bonyodalmakon vezeti keresztül az olvasót. Minden fejezete különös, újszerű kalandokba sodorja a regény főhősét, a hirtelen milliomossá vált görög rajongót, aki azzal a céllal jön Franciaországba, hogy visszaszerezze hazájának az elrabolt vagy potompénzen megvásárolt hires görög műkincsek egyrészét. A mai Paris egész nyüzsgése, bűnei, asszonyai és szépségei benne lüktetnek a regényben, amely az izgalmas A pénzügyi törvény idevonatkozó szakasza úgy intézkedik, hogy a vámhivatalok szedjék be a kereskedőktől és szállítóktól az áru kiraktározása után járó kövezetvámot. A vám a városi tanácsot illeti meg. A pénzügyi törvény azonban a pénz hovaforditásáról is intézkedik és elrendeli, hogy a kövezetvám Csupán a vámhivatalhoz vezető utak és uccák ja-Beogradból jelentik: A beogradi operaház művészegyüttese, mint ismeretes március havában két estén keresztül vendégszerepei a budapesti Városi Színházban, ahol előadja Boris Qoudonov cimü daljátékot. A magyar kulturális élet megmozdult, hogy méltó fogadtatásban részesítse a vendégeket, akiknek budapesti szereplése többnek indult egyszerű színházi vendégjátéknál. Az illetékes társadalmi tényezők és elsősorban .az .újságírói és művészi testületek különösen készültek a ritka vendégek fogadtatására. Mint értesülünk, - a vendégszereplés májusra halasztódik. Uj megállapodást kötöttek a beogradiakkal, amelynek leglényegesebb pontja, hogy a beogradi művészek Saljapin Fodorral, a világihrii énekessel együtt lépnek fel a Városi Színházban. Ezzel a vendégszerepléssel eléri azt is a pesti közönség, hogy hallhatja Saljapint leghíresebb szerepében. Saljapin fellépését már régén tervezik ebben a híres orosz operában, de a tér* gezteti, az utak javítására pedig elegendő hitel áll a város rendelkezésére az utadóköltségvetésben. Így valószínű, hogy a kövezetvámból a vámhivatal részére uj épületet építenek. A vámhivatalt ekkor kémiai laboratóriummal is kibővítenék és a szuboticai vámhivatal lenne az összes vajdasági vámhivatalok központja. vet sohse lehetett megvalósítani, mert sem a magyar Operaház, sem a Városi Színház operaegyüttese nem tanulta be ezt az operát. A beogradi opera amugyis a Boris Goudonovot akarta eljátszani és igy könnyen össze lehetett egyeztetni a két vendégszereplést. Saljapin impresszáriója örömmel egyezett bele, hogy a nagy művész a beogradi együttessel mutassa be Magyarországnak a szláv daljátékot. A mi az anyagiakat illeti, a beogradi együttes’ ezzel a kombinációval még kel-1 leinesebb helyzetbe jutott. Saliápin fellépése ugyanis lehetővé teszi a hélyárak magas emelését. A több mint kétezer nézőt befogadó Városi Színház helyár'ait olyan mértékben emelik két estére, hogy a várható bevétel könnyen kifutja Salja* pin közel háromezer dolláros esti honoráriumát, a költségeket és a beogradi opera által igényelt'összeget. Az első estén negyven pengőbe (négyszáz dinárba) fog kerülni egy zenekari ülés, százötven pen-A két Todorov-testvér a Gazdák Biztositó intézeténél negyven hold föld búzatermését bebiztosították 152.000 dinárra tűz ellen. Később azután bejelentették, hogy a,termés elégett és követelték, hogy a biztosítási összeget fizessék ki nekik. A nyomozás során azután kiderült, hogy Todorovéknak nincs is földjük, hanem a más földjén szétteregettek két kocsi szalmát és azt felgyújtották. A tárgyaláson Todorov Zsiva azt vallotta, hogy ő is és testvére is, különböző gazdáktól husz-husz hold földet vettek bérbe. Az ő földjén a búza leégett, mire Filipov Léta, akitől a földet bérelte, rábeszélte, hogy ne csak a húsz holdról jelentse be a tűzkárt, hanem negyven holdról, ö engedett Filipov rábeszélésének és a negyven holdról jelentette be a tűzkárt. Grubiii Milán, akitől állítólag tizennégy hold földet béreltek, kijelentette, hogy ö nem adott nekik soha földet bérbe, ellenben egy napon felkereste Todorov és rábeszélte arra, hogy a csendőrségen mondja azt, hogy az ő földjét bérlik. Todorov pénzt is Ígért és ezért vallott úgy a csendőrségen, ahogy Todorov kívánta. Miksin Zsiíkó tanú vallomásában kijelentette, hogy ő szintén nem adott, bwbe földet Todorovéknak, aminKazt Todorov Zsiva állítja, csupán két' kocsi szalmát vettek tőle. Filipov Léta tanú előadta, hogy Todorov huszonötezer dinárt kínált neki, ha úgy vall, mintha tőle béreltek volna földet, A bíróság a bizonyítási eljárás- befejezése után a vádlottakat két-két évi börtönre Ítélte. , R beograői opera együttese Saljapinnal együtt lép föl Budapesten mdjusra halasztották a uenőégszereplést Igaz s ág Irta: Berénrji Já os A virrasztók csöndben szétoszoltak, a kiskapu utolsót zörrént az ucca felől. Két leöntött ripacsos gyertya nyelvelt pipacsosan az első szobában, a gyertyák közt fölkötött állal, éles papirvékony orral íeküdt Galac Antal, hidegen elhalványodva az elenyészhetetien örök fényesség reflektora előtt. Az özvegy a koporsó melled szipogott, kötényét simogatta és csak olyankor nézett a sarok felé a fiúra, amikor szeméhez emelte az istenfával szagositott keszkenőt. — öcsédnek üzentél-e, hogy siessen? A fiú fel se pillantott. Csizmája orrán kaparászta, közömbösen a sarat a szögvégű meggyfa botjával. Kedvetlenül válaszolt. — Üzentem. Délután négykor ment érte Jóska a kocsival. Lehet, még az éjjel jönni fog. Az asszony bátorságot kapott a hangra. Kibontakozott a kötelességszerü merev maga elé bámulásból, óvatos mozdulatot tett az egyik sercegő gyertya felé, lecsípte róla a bibircsós viaszkérget. Közben a szót is szaporította, mint aki a csönd alatt fölsajgó gondolatoktól akar mindenkép menekülni. — Jó hogy legalább te itt vagy. Pénz épen semmi sincs a háznál, az árenda foglaló mind az orvoshoz ment. Nem akarok egy napig se adós maradni, jó vóna, ha reggel áthinád a szabót. Már régen egyezkedik az egyik süldőre. Azt a szikászőrü elöhasit szeretné. Hajtsa el, ha mingyár tud fizetni. A legény sötéten nézte a porcellánfigurás szekrényt. Nem válaszolt. Aprókat kopogott a bottal a szoba padlóján. — Bár jobb lett vóna, ha te is előbb iösz. Én kétszer is üzentem, gondolhattad, hogy nem hideglelésről van szó. Apád is nagyon áhított, mindig emlegette, hogy híjunk. — Apám? Az én apám? A fiú fölemelkedett mintha nyújtózni akart volna. Torz ferde mosolygás szarkalábazott arcán. A gyertyák vörös nézésének festékében szinte csöpögött a szeme, a csúfolódása is olyan lett, mint a keresztbemetszett rémület. Apám: hát olyan biztos, hogy az apám vót! Ki mondta ugyan? Válla megvonaglásából kihencegett a dacos harag. De azért hangosan, szinte a jólelküség hangosságával nevetett. Az asszony kínos röstelkedő korholással csittitotta. — Még itt is előhozod? Most akarod bolygatni, itt, itt akarsz bántani a koporsó mellett? Nem volt elég tőle. amig élt. folytasd ezután te a gyalázkodást. Fiatal vagy, ő pedig a vége felé úgyis kiöregedett a sintérkedésböl. A legény elhülten, gyűlölködve ütötte arcát az asszonyra. A másik pillanatban már a kilincsen orsózott a szeme. Talán futni volna jó, elhagyni ezt a keshedt gyertyaszagu estét, temetésre se jönni vissza, vagy ő, vagy az anyja, mert kettőnek valahogy nagyon fojtós a szoba, ahol rajtuk kívül még egy koporsó, ez az átkozott csónak is itt szédeleg a nyirkos idegenségben. — Hát édesanyám, csak kérdezhetem most már ezt is. Legalább itt. még máma, ha másér nem, tudjam legalább kinek a temetésére vagyok itt. Vagy én nem elget nyögtem a komédiában? Éves koromtól nem Varga-fattyu vót a cimem mindig? Az apám vagy kicsodám szájábul. Nem-e? Az öreg záporos sírásba fogott. Beszélni akart, de csak a fejét ingatta. A fali óra halk szánakozása csengett valami álmos elevenséggel köztük a csiszolt fényesség el-elcsuszott legyezőjével a sétálóján. Az ablak alatt lámpással ment el valaki, a lámpa imbolygó világossága átcsapott az ablakon és a keserű füst finom gyüremlésein hintázott el sugárba hasadtam mint valami röpködő lélek kigyulladt fátyola. — Sohase érthessétek mit kell az aszszonynak eltűrni. Nem tudjátok, nem is akarjátok tudni. Csak bántani, mindennel, mindig bántani. Egy legyet hajtott el a halott homlokáról. — De csak megmondhatom — keménykedett tovább a legény — csak megkérdezhetem az igazat. Nem elkergetett mingyár az iskola után? Tizenöt éves se voltam még. Hát ez is csak szenvedés. Vagy nem mondta a maga szemébe én előttem is a nevem? Fattyú, cudar Varga-csemete. Visszamondta édesanyám csak egyszer is, hogy nem igaz? Az asszony felegyenesedett. Ajkát most már a düh rángatta^ nyelvén parázslott a szó. — Hát mondhattam? Olyan biztosan tudod, hogy mondhattam-e? Halott emberről kell neked a rossz szó, az igazság, a piszok? Hát nesze, vedd a telkedre, oszt csókold meg holnap a kezét. Gyaníthattad te, ki volt ez az ember? Éltél vele egy ágyban? Tudod milyen volt a szive, epéje, jókedve? A keze ha ütött, a lába, ha rúgott? Elrúgott volna magától engem, téged, a tisztességét, kirúgta volna maga alól mind a harminc lánc földet. A gonosz, poklos vére, ha belesivajgott a tűz: hogy kergette volna nem három aszszonyhoz a szégyenbe, ha biztosan tudja, hogy nem volt akkor semmi köztem meg a másik között. Az a másik, a Varga, akivel folyvást kinzott, de akivel én is bírtam megkinozni ötét, ha semmit se feleseltem, amikor ő az arcomba köpte a nevét. Legény korától gyanakodott, szimatolt, mindig hitte, hogy az is úgy jár felém mint ö, többet hitt mindig mint amennyi lehetett köztünk. Kinzott, vert, de elvett, aztán meg nem tudott ellökni magától csak azért, mert hallgattam, ha avval szidott és nem álltam elébe egyszer se, hogy: no istenemre semmi közöm, semmi rossz lépésem nem volt avval az emberre. Ha kiböffentem: vége a verésnek, szónak, de este már ott aludt volna az első özvegy menyecske eresze" alatt. A legény fölütötte a fejét. — Hát ezért? — ezért vót minden? — Ezért. — Ezért kellett cselédkednem, az apám meg másnak adja ki a harminc lánc talajt, hol felibe, hol árenda pénzre? Ezér haraptam a kenyérbe, amit még a miatyánkban se kértem vóna soha! És ezér hallgatott az anyáin, tűrte a gyalázást, a menésemet más falukba? Az asszonyt oly igazi, dacos fájdalomba lökte az emlékezés, hogy szinte jól érezte magát benne. — Ezér. — Hát akkor... akkor még mindenütt jobban esik minden mint itt. Akkor . . . Nem fejezte be, szökött kifelé. Az udvaron kurrogott a kutágas, szállt a szél, mint valami fogfájps, fekete száj rossz lehelete. A legény vágtatvást menekült, pofonütötte, föllökte az első szembejövőt. Kinn volt a határban, amikor eszébe jutott, hogy fölpillantson. A csillagok nedves kis cseppjei olvadoztak fölötte, ezren és ezren, mintha megnyesett szőlővenyigék könnyeznének az égen.
