Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-20 / 49. szám
tam volna és maga remélhetőleg engem. Egyébként vásároljon, akár egy kosár konfettit és virágot és ha a virágcsatára kerül a sor, alaposan kiveheti részét a mozgásban is. Remélem, nem panaszkodható, elég Jó helyet vettem! A hely ellen csakugyan nem lehetett kiiogás. Egészen az aréna szélére ugrott ki a páholy erkélye, az egyik indián sátor közvetlenül alatta volt felállítva. Uj izgalom támadt, a. zene furcsa, vad ütemmel szólt és a játékteret kísérteties, vörös fény borította be. Eles füttyök hallatszottak mindenfelől és azután lassú, kémkedő léptekkel jöttek az indiánok. Úgy bukkantak fel a különböző halmok, bokrok, fák mellett, hason csúsztak előre. Az egyik, a törzsfőnök a tér közepéig kúszott, ott felállt, mégegyszer körülnézett és azután elnyújtott, vijjogó hangot hallatott, mire minden oldalról vérfagyasztó üvöltéssel, magasra emelt késekkel, fejszékkel és ijjakkal előrontottak az Indiánok és mint a majmok vetették rá magukat az ott talált tárgyakra, a kristályüvegekre, arany és ezüst edényekre, melyeket a dőzsölők felejtettek ott s azután vad diadaltáncba fogtak. Először a férfiak teltették el haditáncukat. Azután leguggoltak, nagy kört formáltak és a kör közepén az egyik orrhangon furcsa énekbe fogott Az ének hívogató hangjára hirtelen mozgás támadt a háttérben és lassú, ritmikus járással, előre betanult Dakrose mozdulatokkal egy sereg indián nő vonult be. Dörgő taps, felkes kiáltások fogadták a festőién szép látványt és a nézők izgatott, frivol kíváncsisággal próbálták eltalálni, hogy melyik indián leány kicsoda? A nők valósággal megdicsőültek a gyönyörűségtől, hogy egymásután kiálthattak fel: Az a szélső a Smith kisasszony, az a vörös rózsát viselő De Villard bárónő, a nagy aranyfüggős a magyar gyáros szeretője... Közben a nők a férfiak által formált körbe vonultak és ott: az .Ustdobok és primitiv huroshangszerek ütemes zenéjére táncoltak. Csípőben ringatták felsőtestüket, lassú, tipegő lépéseket tettek, majd szédülni F*f>h”nt>rin leha*sxomt foi-ó p tEadt. Fenyecgtő öklök emelkedtek a gróf páholya felé, egy a rendre felügyelő tiszt hozzásietett és erélyesen rászólt: Kérem, mcUóztassék tartózkodni minden rendzavarástól! A táncolok zavartan megáílták és Mici — mért ó és Tihamér voltak az élőre kiszemelt és betanult táncosok — ijedten nézett a fütty irányába. Tihamér éles szeme felfedezte a páholyban álló alakot és inkább kitalálta, mint látta, hogy ki azr — Telegdy gróf! — kiáltotta magánkívül. Mici megragadta a kezét: — Az istenért, ne csinálj botrányt! — könyörgött. Közben a közönség szinte szétverte a tribünt, úgy tomboltak és követelték a tánc folytatását. Az indiánfőnöknek ölözőtt rendező hozzájuk kúszott és összetett kézzel rimánkodott: — Táncoljanak újra, az egész est tönkremegy, ha botrány tör ki! Jelen van az egész világsajtó, most még elkerülhető a skandalum! A zene dühösen játszott. Mici elkezdte a táncot, Tihamér gépiesen vele tartott. Jól látta, hogy Telegdy gróf kjrohan páholyából és tudta, hogy ennek, az ügynek most már okvetlenül folytatása lesz. Csak a legnagyobb akaratmegfeszitéssel tudta befejezni a végtelennek tetsző táncot és nem törődve a közönség megújuló tetszésviharával,, szinte vonszolta kifelé Miéit a távolban álló indiánsátor felé. Szerencsére ez már nem keltett feltűnést, mert a játék folytatása az volt, hogy az indiánok visszavonulnak és rejtekhelyükről lesik a fehérbőrüek visszatérését, akiket azután meglepetésszerűen megtámadnak. A sátorban kitört Tihamérbó! a visszafojtott határtalan ideges düh: — Tudni akárom, mi jogon üldöz bennünket ez az ember. Te tudtad, hogy itt van, levelét kaptál tőle! Nem fejezhette be a hosszúnak induló bősz szemrehányássorozatot, mert egy férfi jelent meg a sátor bejáratánál. Mici vette először észre és mint egy mérges hörcsög ugrott eléje és úgy sziszegte. — Takarodjon innen. J. takarodjöhl •ti Is, aki virágos szekéren, felgerjedt vöröshaju nőkkel ölelkezett. A frakkos, estélyi ruhás férfiak és nők elragadtatva üdvözölték Vénuszt, virágot szőrlak eléje és pezsgőt köszöntöttek rá. Azután fiatal leányok léptek elő. akik római ruhákat és homlokra való kis koszorúkat hoztak. És a férfiak, nők ledobálva ruháikat mind római mezbe öltöztek és azután az egész tömeg ujlongő táncba gomolyodott, amely már a megtáncolt szeretkezés volt Párosán átölelkezve tűntek el a háttérben felállított pálmák között, miközben a reflektorok százai világították meg hatásosan a szinteret és a fuvolák édes, ideggsongitó muzsikája reszketett a levegőben. Leirhatatlan hatás. A nézők rekedtre kiáltozták magukat, a nők felizgultan felugráltak helyeikről, tapsollak, eviváztak és röpködtek az elragadtatott felkiáltások: Isteni! Óriási! Voltak akik kacagtak, megbotránkoztak, de ezeknek megjegyzéseit elsöpörte a tetszés orkánja. Klári, aki az első sorban levő egyik páholyban halványlila estélyi ruhában ült, amely fölé egy árnyalattal sötétebb szinü belépőt és fehér rókaprémet borított, kipirulva, csillogó szemmel fordult a szmokingba öltözött grófhoz: — Látja, ugy-e mondtam, hogy vegyünk mi is részt a játékban. Milyen páratlan, remek mulatság lett volna! A gróf u] cigarettát vett ki aranytárcájából, lassú mozdulattal gyújtott rá, hogy ezzel is mutassa, menynyire megőrizte hidegvérét. — A dolog csakugyan frappáns — mondotta. — Ha magam lennék, talán részt is vettem volna, de én kényes Ízlésű ember vagyok és nem szeretem, ha azt a nőt, aki az én társaságomban van, esetleg egy másik férfi érinti. Minthogy pedig ez ellen alig tudtam volna védekezni, kénytelen lettem az illető pimaszt ■egpofozni. Ennél mégis csak kényelmesebb Itt ülni. — Magiban semmi kedély sincsen! — duzzogott tm. • »« Nézze kedves, én ngyls csak magát választót* Forró Pót melynek szellemét és hagyományait minden olasznak kötelessége őrizni, különösen a szerelmi ünnepeken volt csodálatos. Nem árt tehát, ha a korcs utódok legalább mikor nyaralnak, a test feltámadásának és újjászületésének idején hódolnak néha a klasszikus örömöknek. Mici természetesen indiánnak jelentkezett. Tlhamenal együtt kettős kanoét béreltek és napok óta terveztek, hogy miféle tréfákat fognak csinálni. Mici már régóta nagyon haragudott egy kövér, puffadt német gyárosra, aki folyton szuszogott, kézzel ette a libacombot és hatalmas hólyagokat kötött hordöhasára, mikor a vízbe ment. Elhatározta, hogy mint indián nö bele fog ijjazni és megskalpolja. Legalább száz lira váltságdíjat fog tőle követelni. Minthogy pedig a kis kopasz kövér fukarsága köztudomású volt, ez alighanem még a skalpolásná! is jobban fog fájni neki. A száz lírát pedig kiosztja a pincérek között, akiknek az öreg nem szokott borravalót adni. Amint a bámészkodók tömege mellett elment, hirtelen a nyakába borult valaki és ősszecsókolta. — Csakhogy megvagy, hogy én mennyire kerestelek mindenütt! — kiáltott Mici. — Hát miért nem hagytál üzenetet a kabinban, hogy az építkezéseket nézed? Mit szólsz hozzá, milyen drága lesz? Jaj, majdnem kiugróm a bőrömből, olyan boldog vagyokt Nézd, már itt a sáskötényem és a mfellfüzőm. Kaptam barna festéket is. A hátam és hasam egészen mezítelen lesz. Mit gondolsz, szép leszek? Csacsogott, örült, csak úgy lobogott benne az életkedv. Milyen különös, gondolta Tihamér. Kinzó problémákat vetek fel, tragikus hőst formálok magamból és drámai hősnőt Miéiből, aki Íme gyermeki ártatlansággal tapsol egy Indián jelmeznek és a világon semmi más gondja nincsen, mint az esti mulatság! Az én komolykodásom valóban hasonlít azon emberek nagyképűségéhez. akik a kabinok falára irkálják fel neveiket: Itt volt Kovács Dénes 1924 jullus 5-ikén. Vagy: Hans v. Qötterchéim war hier glücklich und verliebt. 187
