Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-20 / 49. szám
fl*Y E*I Lohenprin kišasiznnif menték a tenger hátán, amely ienséges és titokzatos volt és ugyanazt a dalt zúgta, ugyanazt a hullámot görgette, mint évmilliók előtt. Ez már nem Is volt játék, hanem az, őstormőSzöt lázadása a kultúra ebien, a utdat alatti ösztőnember diadalmas feltárna-' dása. Kitűnően nevelt urilányok, svájci nevelőintézetekben. angol internátusokban művelődő listai hölgyek, doktordiplomás előkelő állású urak hangos Hullt hűli! kiáltásokba törtek ki, azután sorra forgatták, ölelték n nőket és ezt mondták; Háborúba megyünk, Ősi szokás szerint ilyenkor minden megvan engedve és különben Is a törzsünkben nőközösség van! És cuppr.ntak a csókok, slvalkodás hallatszott, inig végre Is a törzsfőnöki diszt Viselő rendező kérlelni kezdte Őket: Kérem, testvérek viselkedjetek csendesen, közeledünk a parthoz és a fehérek észrevesznek bennünket. Majd a győzelmi mulatságon kitombolhat! átok magatokat! A parton ezalatt már javában folyt a színjáték bevezető része. Előkelő nagyvilági közönség pezsgősüvegekkel ős csemegékkel röskadáslg rakott asztalok mellett ültek, mondalne-táncokat fejtettek és a mulatságba és tivornyákba temetkezett modem társadalmat jelképezték. Könnyüvórü táncoshők az ópium és kokain mámoros vízióit mutatták be, minden az elpuhdt jólétet, a pénz őrjöngését, az elkorcsostilást szimbolizálta. Mint egy féktelen római bachrnnáliáu u nők a férfiak ölébe dőltek, pezsgő folyt Végig a drága estélyi ruhákon, megbomlott szalagok röpködtek, letépték az ingvállakat, barackokkal és szőlővel dobálództak és az érett gyümölcsök nedve végigfolyt a rózsaszín v&lion, karon, corrbokon. A jrazband őrjöngött, a szerelem, mámor idegkorbácsoló kakofóniája harsogott és ekkor hirtelen harsonák riadtak, a jazz elhallgatott és clter&k, lantok kíséretében fuvolás lányok és fiuk tánca közepette bevonult Vénusz, hogy üdvözölje újkori papjait és papnőit. Vénusz kíséretében ötven gyönyörű mezítelen táncosnő szórta a virágokat é» ott volt Bachue A'*z<í Al ö kabinjának ajtaján és falán Is van vagy harminc név, bölcs mondás, eltöriődött rajz. Ilyen kacagni való naiv módon emelnek az emberek maguknak emléket és kölcsönöznek súlyt, Jelentőséget becses személyüknek. Micsoda őrültség és kegyetlenség lenne most felelősségre vonni Miéit, elrontani kedvét, megmérgezni mindkettőjük örömét, Jmzug kitnagyarázkodásokra kényszeríteni. Eh, nincs ennek semmi értelme. Az élet ugylátszik, akként van berendezve, hogy a legszebb és legboldogabb óránk is megkeseredik, ha tépelödnl és gondolkozni kezdünk. Azért hát hagyjuk ezt a felesleges lélekelemzést és higyjünk a pillanat őszinteségében. Az pedig egészen kétségtelen, hogy ea a pillanat az enyém és Mici egész leikével szeret!... XII. Este nyolc órakor kezdődött a mulatság. Mozsarak durrogtak, jelző rakéták süvítettek, kürtők harsogtak. A tribünön izgett-mozgott a sokaság, nagy nemzetközi társaság, Volencében tartózkodó Idegenek és Páduából, Bolognából. Rómából odaözönlő olaszok. Látcsövek ezrei szegeiődtek a tengerre, melyen apró, fekete pontok tünedeztek fal, — Jönnek! Ott Jönnek! — hangzott az üvöltés. Harminc vagy negyven keskeny, hosszú csolnak bukkant fel a láthatáron, azután amint közeledtek, mezítelen fel$őte$tü, rikító vörösre festett lengőtollu, félelmetes külsejű indiánokat lehetett felismerni, akik részin eveztek, részint álltak a csolnakban és tenyerüket szemük elé tartva vizsgálták a láthatárt. Tihamér ragyogóan nézett ki. Válláról skalpok lógtak, mindenféle parókák, Ijjat és hatalmas kést hordott, arcán félelmetes tetovált rajzok, fején tolikorona, lábán bőrnadrág. Mici egészen barnára volt festve, fekete parókát hordott, mezítelen karja tele rézkarkötökkel. Ruganyos, fiatal teste szinte teljesen mezítelen volt és most valóban olyan volt, mint egy ős»»szony. Csupa acél, párduc©?, szilaj mozdulatok, a vérpiros aikak közül élesen klvlllogó fehér fogak. -5 körülöttük fiswuberek, mezítelenek <?s boldogok. letés gyors körökben forogtak és közben szilaj kiáltásokat hallattak. Azután hirtelen valamennyien a földre Ültek keresztbe vetett lábakkal és most csak ketten álltak a körben. Egy tökéletes ktcsességü nő és egy férfi. A primitiv zenét ekkor a rendes zenekar muzsikája váltotta fel, egy egyenesen erre az alkalomra komponált egzotikus tánczenével, amelynek ütemeire a táncospár egy elragadóan szép stilizált indlántáncot lej tett. i Ez meglepetés és külön attrakció volt. Klári hátrafordult, hogy figyelmeztesse barátját, milyen tökéletesen harmonikus a táncospár minden mozdulata. De mikor megpillantotta a grófot, torkára fagyott a szó. A gróf halálsápadt volt, lehanyatlott kezében remegett a látcső, az arca valósággal eltorzult. — Az istenért, mi történt, ml baja? —■ kérdezte. A gróf erőt vett magán, felegyenesedett székén. Mozdulata elszánt, a hangja parancsoló ellentmondást nein tűrő volt. — Kérem,-Klárika, maga most széped és feltűnés nélkül hazamegy. Nékem itt egy sürgős, Igen komoly ügyet kelt elintéznem. A dolog tisztára magántermészetű ... Klárinak könnyes lett a szeme, halálosan meg voll bántva és egyidejűleg a legnagyobb ijedtség fogta el: — Könyörgöm, ne csináljon őrültséget, mi történt?-- Egy félóra múlva én is otthon leszek. Semmi oka slőcsén az aggodalomra. Urlszavamra mondom hogy haza logok menni I — Ez borzasztó! Ez borzasztó! — jajdult fel Klári, aki tíz évet adott volna életéből, hogy tovább nézhesse az előadást. üvöltő ordítás, dobogás, taps, a támmspár befejezte táncát. A gróf idegesen, hevesen támadt Klárira! — Kérem, menjen már! Klári ielkapta belépőjét, a szeme szikrázott: — Itt nem akarok botrányt rögtönözni. De ezért még számolni fogunk gróf ur. Elvégre nem vagyok a cselédje, így nem lehet velem bánni! Forró P*l toV"irr^ triv/tvmnil A gróf meghalolf, mint aki azt mondja: Rendelkezésére állok! Klári pedig tajtékzó dühvei roham kt a páholyból. Nébányan, akik észrevették ezt a jtlemtet, oldalba lökték egymást és vihogva suttogtak. No, ezek szépen összekaptak! Mikor a gróf magám maradt, újra szeméhez emelte látcsövét, a táneospárt kutatta, amelyik boldog A fr<if kifogástalan szmokingban, S pediq indián jelmezben. hajladozással köszönte a nézők tüntető tapsait — Újra! Lássuk! Mégegyszer! — hallatszott mindenfelől. A grófnak rángatódzoft az arca, azután elővette kis ezüst sípját, amelyen soffőrjét szokta szólítani és éleset, hosszan füttyentett Óriási botrány, megbotránkozás, felzúdulás tá*38 *43 *
