Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-15 / 44. szám

4. oldal. 7SÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. február 15. U] pártalakulást sürget Pribicsevics Egyesüljenek, akiknek közös politikai Ideáljaik vannak Noviszadról jelentik: A független de­mokratapárt vezetősége a bácskai tar­tományi pártszervezeteket közös érte­kezletre hívta össze Noviszadra, hogy a tartományi választások utáni helyze­tet megvitassák. Az értekezleten részt­­vett Pribicsevics Szvetozár, a független demokratapárt vezére is, aki dr. Krizis­­man Hinkó, volt agrárminiszter társa­ságában utazott Noviszadra. A megyei delegátusok olyan nagy számmal jelentek meg az értekezleten, hegy az eredeti tervtől eltérően nem a Teve-szálló helyiségében, hanem a jó­val nagyobb helyiséggel rendelkező Odeon mozgóban kellett“ azt megtartani. Dr. Boksán Milos pártelnök megnyitó beszéde után Pribicsevics Szvetozár mondott nagyhatású beszédet. — A kormány úgynevezett »meg­egyezési politikája« — mondotta — meggyőzhette az országot, hogy csak a független demokraták politikája az egyedüli helyes. A tartománygyülési választások után szükséges volt, hogy a megyei szervezetek követendő jövő- | beli eljárásuk megbeszélése végett ér­tekezlete; tartsanak. Közös akcióprogra­mot keil megállapítani és ki kell bőví­teni a bácskai szervezetet. A radikal!- ! sok, miután a horvátokkal folytatott ! megegyezési politikájuk meddőnek bi­zonyult, uj megegyezési politikát íoly-» tatnak és most a horvátok helyett a szlovénekkel szövetkeztek. A szlovének faji alapon állanak, pápisták, sőt pápáb­­bak a pápánál, A Davidovics-párt tár­gyalt a megegyezésről a radikálisokkal és a megegyezés csak azért nem jött létre, mert a demokraták Makszimovics Bózsó belügyminiszter fejét követelték. A független demokratáknak köszöneté, hogy Radics államellenes politikája ka­pitulálni volt kénytelen. Radics 1918-ban még köztársasági volt, mig ma monar­­chista alapon áll és amíg 1918-ban a liorvát állam függetlenségét követelte, ma ezt az álláspontját teljesen feladta. A független demokraták már * 1918-ban hangoztatták a szerbek, horvátok és szlovének pártjának megalakítását, mig Radics ma már pártja eine- j vezéséből kihagyta a »horvát« jel­zőt. Arra a meggyőződésre jutot­tam, hogy likvidálni kell az összes eddigi pártokat, amelyek elavultak és alkalmatlanok modern és korszerű po­litika inaugurálására, helyettük uj pár­tot kellene alakítani, amelyben egye­sülnének mindazok, akik politikai ideál­jukra nézve megegyeznek. Az utóbbi időben nemcsak a Vajdaságban, de az egész országban sokat beszélnek a két demokrata frakció megegyezéséről, csak ml Beogradban nem tudunk erről sem­mit. Azt látjuk, hogy Davidovicsék tár­gyaltak a radikálisokkal. Radjccsal és a földmives- párttal, csak ép a függet­len demokratákkal nem. Sohasem vol-Pozsonyból jelentik: Vasárnap dél­előtt tizenegy órakor érkezett meg Pár­kányra, az első csehszlovák állomásra, a jugoszláv parlamenti delegáció. A cseh­szlovák parlament képviseletében Blahó Hala és Rralik képviselők, a külügymi­nisztérium nevében Cerny titkár, to­vábbá Lazarcvics Brankó prágai jugo­szláv követ, a követség személyzetével és a társadalmi egyesületek képviselői fogadták a delegációt g határállomáson. Egy tanítónő virágcsokrot nyújtott át üdvözlő beszéd kíséretében, amelyre Zsebol szlovén néppárti képviselő vá­laszolt. Érsekújváron a nyitrai zsupán vezetésével nagy tömeg várta a dele­gációt, itt Rivkó független demokrata képviselő válaszolt az üdvözlő beszédre Itt csatlakoztak a Hlinka-párí szená­torai és képviselői is a delegációhoz. Az állomásról Jankovics Velizár, a kül­döttség vezetője, üdvözlő táviratot in­tézett Massaryk köztársasági elnökhöz. A szlovák sajtó lelkes cikkekben üd­vözli a jugoszláv parlament képviselőit. A »Slovenski Dcnnyk« szerbnyelvü ve­zércikket közöl ezalkalomból. Pozsonyban szintén ünnepélyesen fo­gadták a delegációt. A pályaudvar sza­lonjában Gazik unifikációs miniszter, a Hflnka-párt tagja, Bella főispán és Krauba alpolgármester üdvözlő beszédeik­ben hangsúlyozták a cseh és szlovák nép egységét. Andrics Vláda radikális képviselő előbb szerb, majd cseh nyel­ven válaszolt az üdvözlésekre. ' Brünn­­ben Radics Pavle horvátul és csehül tara elvi ellensége a nagyobb csoporto­sításoknak, de a kérdés legjobban úgy volna megoldható, ha az eddigi pártok likvidálnának és soraikból uj párt ala­kulna. Pribicsevics beszéde után Jevgyevics Dobroszláv a noviszadi, Dobanovacski Pál a szuboticai és dr. Panics Szveto­zár a szombori pártszervezetek helyze­téről számoltak be. Az értekezlet után a »Teve« vendég­lőben társasebéd volt, amelyen dr. Krizs­­man. dr. Mócs Alekszander és másik mondottak beszédeket. köszönte meg a fogadtatást. A katona­zene előbb a jugoszláv, azután a cseh­szlovák nemzeti himnuszt játszotta. Prágába este kilenc órakor érkezett meg a jugoszláv delegáció, amelyet a kor­mány, a parlament, a szenátus, az egye­tem • és a Szokol-egyesület képviselői fogadtak. Mint Budapestről jelentik, vasárnap reggel hat órakor Budapestre érkezett a jugoszláv parlament huszonegy tagú delegációja, amely Prágába indult, hogy ott udvariassági látogatást te­gyen és az aktuális gazdasági, pénz­ügyi és kulturális kérdésekben tanács­kozást folytasson. A delegáció fogad­tatására Tadics Jasa budapesti jugo­szláv követ, meghatalmazott miniszter, Kulundzsics követségi sajtófőnök és a követség irodaigazgatója jelentek meg a pályaudvaron, a delegációban helyet foglaló képviselők azonban nem száll­tak ki a hálókocsiból és igy a követ és kísérete a vasúti kocsiban látogatta meg a képviselőket. A delegáció érkezésénél több magyar újságíró is megjelent a pályaudvaron, akik beszélgetési folytattak több kép­viselővel. A delegáció vezetője, Jan­­kovics Velizár volt ministzer kijelentet­te, hogy addig egy szóval sem nyilat­­kozhatik, amíg a küldöttség Prágába nem érkezik. Bőbeszédűbb volt Behmen Sefkija, a muzulmán-párt egyik vezére, aki ma­gyar szóval köszöntötte az öt megszó­lító újságírót, majd arra a kérdésre. hogy beszél-e magyarul, igy válaszolt: — Valamikor kifogástalanul beszél­tem magyarul, hiszen itt Budapesten ,i >­­gászkodtam. Drága nekem ma is ez a város. A delegáció utazásának céljáról Böh­men képviselő a következőképpen nyi­latkozott: — A mi utunk célja mindenekelőtt az. hogy a csehszlovák képviselők .beo­­gradi látogatását viszonozzuk. Még lá­togatásuk alkalmával megegyeztünk csehszlovák képviselőtársainkkal ab­ban, hogy a jugoszláv-cse'nszlová': jóviszony minél alaposabb kiépítése érdekében, minden lehetőt el 'fogunk követni. Látogatásunk sorú!, tárgya ás­­ra ülünk össze és ezek a megbeszélé s t a program szerint öt napig fognak tar­tani, de lehet hogy tovább is elhúzód­nak. Itt egyelőre még nem a kormányuk közös akciójáról van szó, hanem csak a két parlament közeledéséről, ami azonban véleményem szerint nem m li­bát el anélkül, hogy a kormányokra párhuzamosan hatást ne gyakorolna. Tíz napig fogunk Prágában tartózkod­ni. A tárgyalások anyaga két részre osztható és pedig kereskedelmi, gaz­dasági, pénzügyi és kulturális részre. Ennek értelmében a delegáció is két részből áll: kulturális és financiális szekcióból. A gazdasági tárgyalások so­rán mindenekelőtt a legfontosabbat tűz­zük napirendre: a csehszlovák-jugo­­láv kereskedelmi szerződés ügyét. Ez­zel kapcsolatban megállapodást léte­sítünk az útlevél, illetve vízumkényszer eltörlésére nézve. A jelek szerint min­denképpen kedvező eredménnyel ' fog­nak végződni á prágai tárgyalások és meggyőződésem, hogy ezek az eredmé­nyek Magyarországra sem lesznek hát­rányosak. Megbeszéléseink fejleményei­ről részletesen tudósítjuk a kormány illetékes köreit és igy már e hó 20-ikán megkezdődnek Beogradban az állam exponenseinek tanácskozásai is, hogy a két állam parlamenti delegátusai tár­gyalásainak eredményét minél előbb realizálni lehessen. — Mi a véleménye a Batkán-Lokar­­nó problémájáról? — kérdezte az új­ságíró. — Sajnos — felette Böhmen — a !o­­kurnói mintára kötött megállapodások­nak nem lehet addig kellő súlyúk és fe­­lentőségük, mig szükség van reájuk. Az azonban tagadhatatlan, hogy a lo­­karnói szellemben kötött megállapodá­soknak mindig volt erkölcsi hatásuk. A jugoszláv parlament delegációja megérkezett Prágába Bthtnen képviselő nyilatkozott a budapesti sajtónak a juoosz’láv-csehszlovák' tárgyalásokról Szakítás « Irta: Villányi Andor Mire végre odáig jutottunk volna, hogy Péter megmondotta, mivégből rabolt meg enekn a téli éjszakának a nyugalmától, addigra már magam is betege lettem a bornak, szivarnak, korcsmabüznek, amit hajnalig — velem született józanságom ellenére — le kel­lett nyelnem. Ötóratájt végre igy szólt: — Most azonban mindennek vége van, barátom. Rájöttem a nyitjára. Ami most következik, az a szakítás, kér­lek. Pont, a mondat után, amikor az ember leereszti a hangsúlyt. — A lelkikomplikáció — hogy ugyan­is egész súlyosságában megértsd az ügyet — az volt, hogy a bestia — mind a mai napig kideríthetetlen módon — a karmában tartott. Hogyan? Mivel? Nem tudtam rájönni. Csak az volt biztos, hogy a majdnem másodnaponként megismétlődő — férfiúi méltóságomon ejtett — leggaládabb jogsérelmek el­lenére, megint játékszerévé tett. Olyan­kor, amikor azzal rohantam föl hozzá, hogy no most vége, most végkép ki­szakítom magamat a hatalmából: és kérlek, öt perc múlva már elfulladt a torkomon a szó s dadogni kezdtem a következő pillanatban, amikor hallottam a hangját, amivel megkinoz és megaláz. De hogy mi volt ez a varázs, amivel a hatalmában tartott — mondom — erre, mind a legutóbbi inzultusig, képtelen voltam ráeszmélni. Ahhoz, hogy a maga gyalázatosságá­ban megértsd az ügyet, képzelj el, kér­lek, magadnak egy nőt. Egy nőt kér­lek, aki húszéves és sem nem tulszép sem nem tulcsunya. Rendes; húszéves leány, mindama kellékekkel, amik kí­vánatossá tehetnék őt egy férfi szemé­ben, aminő százezer szaladgál az uc­­cán s amik a legtöbbjét mégsem teszik kívánatossá: ezt magyarázd meg, kér­lek: ennek mi az oka? Holott nála, kér­lek, a dolog igy van. — Teszem, föl vagy háborodva va­lami ostobaságon, vagy arcátlanságon amit rajtad elkövetett. Például: pont négyre randevút adott valahová, de csak háromnegyedötkor jött; akkor is rögtön otthagy, mert állítólag roppant fontos dolga van a kalaposáénál, va­lami haszontalanság, szóval: elrontot­ta a délutánodat. Vagy azt mondja: — Keddre ne fogadjon el meghívást. Kedden a vendégem lesz, teára. Együtt leszünk, intimen, csak mi ketten. A mamát is elzavarom komissiózni. Ne felejtse el. Lefoglaltam. Keddre az enyém. « — Kedden délután, persze miután odáig az egész héten örültél a dolgon és természetesen mindennemű más meg­hívást lemondtál: szóval kedden, a megbeszélés értelmében fölhívod és be­jelented, hogy ötre jössz. Mi történik? Nem is ö jön a telefonhoz, hanem a mama, aki nyámmogva közli, hogy egy nagynénje kificamította a lábát, délután beteglátogatóba kell menniök: ne gyere. Már leteszi a kagylót s te ottmaradsz fogcsikorgatva, rraegalázottán: elrontott délutánoddal. Szinte sárgaságba esve a méregtől, dühföl, fölháborodástól. — Szóval, teszem, egy efajta arcpi­­ritó inzultus után fölmégy hozzá, hogy no most leszámolsz. Most jól az arcá­ba mondod a véleményedet és aztán vége: ez volt az utolsó purparlé közte­­tek. Mármost képzeld el, hogy ö erre mit csinál? Hogyan viselkedik? Mivel »szelídít« meg, ahogy mondani szokta? — Mivel? Semmivel. Mert hiszen a mit» mond, vagy csinál, tényleg nem egyéb, minthogy angyalian ártatlan, szinte naiv pofát vágva, ilyenféléket gagyog: — Te?... Igazán?... Na ne mond­ja... — meg: Jaj de vicces! meg más effajta, alapjában véve jelentéktelen in­dulatszavakat. És amit csinál? Hát én eddig, barátom, őszintén szólva — szé­gyenszemre — észre sem vettem, hogy voltaképpen »csinák-e valamit? S ha igen. bogy mi az? Hogy miközben ő naiv arckifejezéssel hallgatja, hogy be­lőlem miképpen árad ki tombolva -a düh, azalatt, barátom, a válláról kezd kicsit lecsúszni a ruha és egyszerre, a kivágás táján — amely eddig, lehet mondani, szűziesen korrekt és tisztessé­ges volt — megjelenik egy szeletke, egy ingerlő félgömbből, majd rövidvár­­tatva, az a bizonyos őrjitő vonal, me­lyet két gömbszelet érintkezési felülete ad s ami a női dekoltázst kétfelé oszt­ja... Vagy hogy valahogy, egy látszó­lag önfeledt mozdulattal a hajához nyúl, miközben egészen véletenül visz­­szahull a karján a bő selyemujj s a leányos kar magához rántja a szente­met, mely lassanként hipnotizáltan ta­pad oda... S hogy kissé később — látszólag ismét véletlenül — hozzám ér a keze s a lábáról fölcsuszik a kor­rektül lehúzott szoknya, láttatva a láb­szárat, odáig, ahol a harisnya végző­désénél, egy ujjnyi spáciumon, a fehér telt, meleg bőr villan ki. — Mondom, én eddig észre sem vet­tem, hogy az én lassú megszelidülése­­met s átmeneti dadogásomat ez okozza. Mig tegnap, végre, barátom, otthon rá­jöttem: amikor földulva és ismét meg­szelídítve, végül kianalizáltam a dol­got. Lelepleztem a bestia machinációit, akin végül átláttam, mint a szitán. — Nohát. Most szóval érted. Erről van szó. Illetőleg nem is erről. Arról hogy végre rendbejöttem. Ez a fölfe­dezés végre elvette a varázslat erejét. Fölülkerekedtem rajta és most már csak egy van hátra. Hogy amikor új­ból el akarja játszani a komédiát, köz­beszólták: — Kérem,- ne fáradjon vele. Hagyja nyugodtan abba. Már nem hat rám. Mi most szakítunk. Azért jöttem föl, hogy ezt a tudomására adjam. Hát ezt akar­tam veled közölni, hogy a jóváhagyáso­dat kikérjem. Ez több az én magán­ügyemnél. Mondhatnám osztályügy. Az egész férfiúéin ugye. Hát mit szólsz hozzá? igy feleltem: — Helyesen látod a dolgot. Le kel! leplezni és egyben szakítani kell vele. — Szóval, mikor találkozunk? — mondta fölragyogó arccal, — Amikor parancsolod. — fin ötkor megyek föl. — Akkor hát hatkor. Hatkor a kávé házban. — Úgy van. A kávéházban. Ezzel elváltunk és én lefeküdtem. Megkésve jött. Lehetett negyedkilenr. Kissé föl volt dúlva. •— Nos? — mondtam. — Megtörtént? Tétován nézett rám. Meg volt ren­dülve. — Barátom! Lőj j főbe! — monda végre némi küszködés után. — A\rg­­kértem feleségül... iíJÍC/Áli I*. ífV ♦ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom