Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-09 / 7. szám

18. oldal. CÁCSMEGYEI NAPLÓ 1927. januái 9. datlanokból s a gyanútlan laikusokból, iiogy lóvá tettem ot, hogy az ily eljá­rás nem mutat valami szép karakterre s hogy ö bizony »ilyen emberrel« nem áh többé szóba. S mikor egy jóakaróm j— mert ilyen is akadt! — azzal próbáit védelmezni, hogy amit ó kürtői lóiam, az nem egyezik meg a jellememmel hogy itt valamely végzetes félreértés foroghat fenn, hogy én nem vrgyrk az az ember, aki stb„ mérgesen fakadt ki: — Lehetséges, hogy nem akart belő­lem bolondot űzni. de ez esetben nagy szélhámos, aki szakértőnek adja ki ma­gát, s valósággal nem ért többet a könyvekhez, min. hajdú a harangontés­­hez. Milyen boldog volnék, édes barátom ha csak ennyit értenék hozzájuk, vagy ha általános volna a hit, hogy fogaim rr sincs róluk. Akkor nem hoznának hoz­zám könyveket fölbecslés végett s nem szereznék magamnak mind ntalan tgy­­egy uj tb ellenséget. Sajnos, a magunkfajta könyvesember­nek véleményezés végett a legtöbb zör hitvány dolgokat »mutatnak be«. (Nagy ritkaság, hogy ritkasággal állítsanak be hozzánk.) Már most akár az objektiv igazságot mondja el róluk a szak rtö, akár kimélő hazugságba bu kolja az Íté­letét, mindenképpen rosszul jár. Mind a két esetben meeharagusznak rá s őt okolják, amért a kérdéses könyv nem a legnagyobb raritás s nem ér legalább annyit mint a Rév'i-Lexikon húsz kö­tete. így én, szegény »‘•zakértö« a leg­nagyobb bajban vagvok. Ahány régi nyomtatvány kerül e'ő a oad'ásról vagy a rúnáéból (rendesen '"bből a két kultur­­zugból bukkannak elő a bibliofillá kin­■ . f csel), egy-egy gyölölséget, egy-egy el lenséget jelentenek annak, akihez őket bizalommal viszik. Az az angol piktor, akit a levelem ele­jén említettem, épen úgy gyűjtőire az ellenségeket, mint én a régi nyomtatvá nyokat és irt is egy ig^n elmés hony vet az ellenségszerzés kellemes művésze lé öl. ö ennvk a művészetnek épp oly mestere volt, mint a festesz tnek és grafikának, de v. nnak c;: berek — ezek közé számítom magam t =s — akiknek nem az z a biciójuk, hogv az ellenségeiket de inkább az. hogy ba rátáik számát szaporítsák, — és persze a könyveikét is. Ü a múl a licent pic tor'bus alapján rem sak a piktu áb volt úgynevezett a úrinál», h nem polgári s a ki bükiben is. hogy kitün j’n a kollé':'i közti ellenség k g ill tölt, s ebben a passziói; b n, mim a kor­­társai állították, hihetetlen magas rckor dot ért el. De a te szegény birá*od, amint tudod, igen békü'ébeny természe tű ember rki barátokat óhajt gvüiteni, amikor újabb beszerzésekkel iparkodik megtölteni a szekrényeit. S neken épo oly kellemetlen, ha ellenségekre teszek szert mint James Abbott Mac Vei! WhisPernek lehetett, ha gyűjteményén a gyarapítására ellenségeket akart föl hajtani s helyettük — óh szomorú ág — barátokat talált. Ké-lek alássan. hirdesd a legteljesebb nyilvánosság e’őtt. hogy a konyvszakér tés terén valóságos artitehefég va gyök s hogy bolond, aki ilyes kérdések ben hozzám fordul. Mon^d el mindenki nek, hogy könyvekhez annyit se értek mint a könyvkereskedők. Akkor majd talán bél ét hagynak. Pasics háza Intimitások Pisics é'etérÖ! és haláláról den könyvnek meg kell lenni s ami nincs meg, az rendkívüli raritás lehet. — Nem ritkaság, — világosítottam föl. — Pedig oly régi, — vitatkozott a káté tulajdonosa. — Tagadha.atlanul nem uj, — hagy­tam rá, — ami ugyancsak meglátszik rajta. De hát nem minden régi könyv egyszersmind ritka. * — U-u-ugy? — mondta ő vontatottan. — És mennyire becsüli? Kénytelen voltam őszintén felelni: — Semmire. Nincs egyáltalában ér­téke. — Nincs értéke? Ilyen régi könyvnek! — kiáltotta sértődötten. Magyaráztam neki: a könyvnek, hogy értékes legyen, nemcsak réginek, de ér­dekesnek, ritkának, szép nyomásúnak és jókarban levőnek is kell lenni Szomorún és szigorú arccal hallgatta, nem felelt semmit, a mezőgazdasági kátét visszasüllyesztette a zsebébe és hűvösen köszönve távozott. A fölvilágositásaimat, úgy látszik, sze­mélyes sértésnek tekintette, mert pár nap múlva, amikor találkoztunk, elfor­dította a fejét, s még hűvösen se emelte meg a kalapját. Rossz néven vette, hogy a hitvány óegkaságot nem becsültem föl néhány millióra. Ellenségemmé lett, s hallom, azt hireszteli rólam, hogy a világ legönzőbb és legkapzsibb embere vagyok. Szerinte azért jelentettem ki értéktelennek a »becses és ritka« köny­vet, mert reméltem, hogy Így potom pénzért, vagy pláne ajándékba fogom azt tőle megkapni. De ebből nem lesz semmi! Mért ha ő nem iš könyvszak­értő, annyira még se ostoba, hogy föl­üljön egy ilyen nagyon is átlátszó pa­raszti trükknek.---- Tanultam ebből az esetből — mentül több a könyvünk, annál szíveseb­ben tanulunk — s amikor rövid idő múl­va hasonló járatban látogatott meg egy másik úriember, az ellenkező módszert alkalmaz.amr Majd meglátod minő«, ered­ménnyel. .I«" 1 " í) is értéktelen' skarlétát hózott, olyan könyvet, amelyet legfeljebb kilószámra vesznek meg az antikváriusok. De hát ilyen a jó közönség! Ha a könyv régi és megvenni szeretné, akkor aprópénz­ért szeretné megkapni, — hiszen ócska és nem ér semmit! Ellenben, ha eladni kívánja, milliókat követel érte. mert hi­szen régi s igy unikum vagy legalább is nagy raritás! A múltkori példán 'okulva, kérdésére azt fele'tem, hogy a könyv valószínűleg ritkaság, mert én (aminthogy igaz is) még sose láttam, s úgy gondolom, hogy ha valaki szereti az ilyeneket, szívesen megveszi. (Jogi könyv volt latin nyelven, olyan szerzőtől, akinek a neve semmifé­le lekszikonban nem rordul elő). — Vájjon mennyit erhet? — kérdez­te a vendégem. — Azt pontosan bajos megállapítani. Az ily könyveknek u. n. kedvtelési ér­tékük van, pretiurn affectionis-nak. Az egyik vevő tulfizeti őket, a másiknak még oly olcsón se kcl’enek. — Még:s, mi lehet az értéke? — fag­gatott tovább. — Lehet-e kérni érte egy milliót? . — Lehet, — feleltem. (S magamban gondoltam: hogyne le­hetne? Kérni tiz milliót is lehet. És ál­­doitam a Pascal által annyira kárhoz­tatott reservatio mentalis-i, amely meg­engedte. hogy valótlant mondjak anél­kül, hogy hazudjak). Köszönettel s meleg kézszoritással távozott tőlem. Fájda’om, ez a módszer se bizonyult célszerűnek. A diáknyelvi! nyomtatvány tulajdonosával néhány nap múlva ösz­­szekerültem egy társaságban, s a derék férfiú tüntetőleg fordult el tőlem s igy adta tudtomra, hogy nem akarja folytai­ul a velem való és rám nézve oly meg­tisztelő ismeretséget. Mint közös bará­tainktól azóta hallottam, fűnek-fán: k ajánlotta megvételre a könyvet amely persze senkinek se kellett, végigjárta a múzeum- és erzsébetköruti összes antik­váriumokat, s mindenütt azt a feleimet kapta, hegy legjebb ha a tüzbe d bj'. A jó ember most azt hireszttii, hogy szívtelen, maliciózus szörnyeteg va­gyok. aki bolondot üz a mitsemsejtő tu-Pasics Nikola értette a módját annak hogy külső élete körülményeivel a nagy nyilvánosság ne foglalkozzék. Bensősé­ges családi életet élt, nyilvános helyen még fiatalkorában sem igen mutatkozott Magánéletéről még a beogradiak sem tudtak semmit sem. Pedig Beogradban nincsenek titkok. A demokratikus neve­lésű szerb nép megszokta, hogy minden ügyét-baját a nagy nyilvánosság előtt intézze el. Pasics kivétel volt, 6 volt a legnagyobb hallgató ebben az országban és ebben a hallgatásában volt talán po­litikai sikereinek egyik legnagyobb titka is. Pasics elhalálozása az érdeklődés kö­zéppontjába állította azt a házat, ahol Pasics élt és dolgozott. Életében nagyon kevesen fordultak meg Pasics házában, nem szerette a nagy vendégeskedést, ő sem járt sehová. Ha csak tehette, ke­rülte az embereket. A Pozorisna-uccában lakott Pasics. Há­za nem messze van attól a háztól, ahol Franchet D'Esper tábornok első Íz­ben találkozott a magyar békedelegáció vezetőjével, Károlyi Mihállyal. Pasics lakása előtt még ma is meg-megállnak az emberek és a ház előtt elhaladó beo­­gradi asszonyok ájtatosan vetik a ke- « resztet. A ház Beograd egyike legszebb ar- i chitekturáju épülete. Pasics egész politi-; kai pályafutása összefüggésben áll ezzel; a házhellyel. Amikor zürichi tanulmá-: nyait befejezte és visszatért .Beogradba, már akkor ií a mostani háza helyén la­kóit. Ezen a helyen lakott abban az idő­ben is, amikor megválasztották Beo­grad város polgármesterévé és ebből a házból indult átvenni első Ízben a mi­niszterelnöki teendőket is. Ezekben az időkben még nöt’en volt és állandóan ve­le lakott legjobb barátja, akit mostaná­ban sokat emlegetnek: Sztanojevics Aca. Ebbe a házba hozta Pasics Triesztből 1891-ben a feleségét is. Pasics háza a háború utáni időben kap­ta a mostani alakját. A ház most már történelmi emlék, sőt vannak olyan ter­vek is, hogy Pasics Nikola házát mú­zeummá alakítják át. Sok kép, fotográfia, kézirat, könyv, bútor és egyéb holmi szetnléihetően tudná megörökíteni Pa­sics emlékét. A Bácsmegyel Napló munkatársának alkalma volt Pasics lakását a halálozás napján megtekinteni.. A házba az uccáró! márványlépcsők vezetnek. A lépcsőkről kis terraSzra ér az ember, amelyről balra kis francia kert Vart, jobb kéz felől pe­dig feliérrácsos üvegajtó az ebédlőbe vezet. Ide nyílik Pasics dolgozószobája Az első pillanatra az Íróasztal rendet­lenségén láthaió, hogy Pasics még az Utolsó pillanatokban is dolgozott. Az Íróasztalon belördeit korrektúrák fekiisz­­nek, a tintatar.óban toll van bemártva. Pasics élete utolsó napján még kikorri­gálta könyvének egyes fejezeteit. A könyv a világháború felelősségének a kérdésével foglalkozik. A korrigálást most Trifkovics Márkó figyelme fogja e'végezni és a könyv a napokban már elhagyja a sajtót. A könyv kétségtele­nül nagy érdeklődésre tarthat számot, mert a háborús felelősség kérdésében Pasicsot döntő szó illeti meg. A tollat, amellyel a könyvet korrigálta, a család eltette emlékbe. Pasics Nikola dolgozószobája különben XVI. Lajos stílusában készült. A szobá­ban sok a könyv, legtöbb Möliere, külön­féle kiadásókban. A mennyezetről gyö­nyörű üvegcsillár lóg le. az Íróasztalon ped!g ezüstkaru gyertyatartókból áradt a világosság. A szoba falát képek díszí­tik. Uralkodók, diplomaták, politikusok emlékei. A középső falon Viktor Emanuel olasz király aláirásos arcképe lóg. Az arckép még abból az időből származik, amikor 1916-ban a szerb hadsereg befe­jezte az albán visszavonulást. Az olasz király képe mellett Mussolini fényképe van, amelyet a fascista diktátor Pasics Darának ajándékozott 1925-ben, amikor az olasz-jugoszláv barátsági szerződést megkötötték. A másik falon kérőiben Ferdinand román király köszönő sorai vannak, amelyet 1922-ben kapott az el­hunyt miniszterelnök. Sok családi kép lóg itt még, azonkívül egy arannyal ki­rakott albán jatagán, amelyet Pasics egy albán delegációtól kapott ajándékba. Az íróasztal a halál pillanatában is te­le vo’t különiéle feljegyzésekkel. Pasics az utolsó időben is él id II óráig dolgo­zott. Az íróasztal felső emelvényén gép­írásos jegyzet feküdt, Ferenc Eerdinánd trónörökös merénylője, Gavrilo Princip elleni por főtárgvalásának cin’l betűs jegyzőkönyve, amelve Pasicsnak a v!­­lágliáboru felelősségéről szóló könyvéhez volt szüksége. Jobbkéz felöl Pasics Ra­! da 18—20 esztendős arcképe moso’ygott az apára, baka pedig piciny álló arany I óra amely pontosan 8 óra 15 percet mu­tat. azt a pillanatot, amikor Pa ics Ni­kola eltávozot: az örök hazába. Pasié. i Rada állította meg az órát és ez az őr? j most már örökre 8 óra 45 percet fog í mutatni. Az Íróasztal mel'e. i kis könyváilvá­­j nyon Pasics kedven, olvasmányai áll­nak. Kip.mg, Mattcrlinek. iolztoj mun­­j kai és a legfrissebb jugoszláv folyóira i tok várták az olvasót. Pasicsnak nagy I könyvtára volt, amely a világháború : előtt elveszett. Igv elveszett az a Tolsz­toj sorozat is. amelyet a nagy orosz i.ó I Pasicsnak sajátkezűig dedikált. A dolgozószobából kis ajtó vezej a I hálószobába. A szobában csak ágy, éj­jelszekrény és egy kis szekrény á'lott A falakon művészi kivieelü szén' ikonok ; sorakoztak, köztük a Pasics-család házi­­szentje. a szent Sp.rióion. A kis szek­rényben vannak Pasics kitüntetései Majdnem minden európai államtól volt kitüntetése, csak a német kitüntetések hiányoztak. A Gyönyörű briliánsokkal díszített orosz fehér Sasrendje, a Sveti Alekszandar csi'Iag. a Vladimir kereszt és egy türkizekkel kirakott Sveti Nikola ikon, amelyet az orosz cár leánytestvé­­rétoí kapott Pasics, ezek a sok kitünte­tés közö.t a legszebb emlékek. Pasics nagyon takarékos ember volt és jól gazdálkodott. Szerbia iparának és különösen bányáinak a feltárása kö­zül igen nagy érdemei voltak. A bányák feltárásában maga is aktív résztvett, ezért nagy vagyon maradt utána, 450— 500 millió dinárra becsülik hátrahagyott vagyonának értékét. A végrendeletet még nem bontották fel, de ezt a hatal­mas vagyont kétségtelenül két leánya és a fia fogják örökölni. Pasics életének apró mozzanatait most fogják összeállítani, de ő is gondosko­dott arról, hogy az életének és politikai tevékenységének írott emléke maradjon. Megírta és befejezte a memodrialt, ame­lyet nemsokára sajtó alá fognak ren­dezni. G. D. Idegen faluban Ezek a piros, sárga kćkhomloku házak s a csurranó ártézikut köriil miféle tarka népség. Elnyújtott óli-k. sikoltozás, lányok, gyerme­kek. barna korsók. Megoámulom a szikár barna kő­szentet a keresztucca sarkán e zord Józsefet vagy Flóriánt. Van e váj­jon még elég ezüstje a holonak megvonni hűvös, okos homloka kö­ré a glóriát? Beljebb. A szeszélyesen futó föucca roz­zant makadámján. Az ég szennye­sen szürke, mint egv pálvau var üvegteteje. A fel. ők őrséget válta­nak és bátortalan elfúló kontúrok­ban csillagosodni készül. Falu alko­nyaikor. Rácsengetek a füszerbolt­­ra. Bánatosan mosolygó házacska. Úrnője öreg kisasszony a pult mö­gött. Kiszolgál. A szi.arka fakult barna doboztól keverődzik elő és keszkenőbe nyúl a visszajáró apró­ért. Ki tudja mit őrzött e mentaszi­­nü ó dobozban, jegvkendőt tán vagy kacér szat ingot ifjan és tetszésre vágyón. A l.angia f.nom ezüst fonál, melyből tán oltártakaró hime ké­szült. Légszesz borzonzó lángját villantja fel, hogy rágvuit' ássák. Ocakinn este van. a főuccán te'i­­hold arcú lányok, emberek hazafelé menőben mezőről, erdőről, mhd­­annyiuk homlokán a hé’ esség gra­fikonja. Köszönnek, tisztességet tu­dón. »Békességet« ritkaszép köszön­tő áldás. »Békességet« azt mond iák. mert van itt ebből tetézve. A hangok szelíd iv'u'gndt vízfolyása elömlik itt a levegőben, int femnlom tornyára, urikaszirióra. kunyhó nád­jára s szomszéd szájára nein kevés­bé. Jut mindenhová. A korzón varkóc«os kisasszonyok, szoro­san összefogóivá. oárosan vá^y négyesével. FI1 apóm rémelv sza­vukat e falusi kisasszonykáknak, kik 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom