Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
T92Ö. december 25. 23. oldal BÁCSMEOTEI NAPLÓ — Halljuk a dadogót — rikoltotta valaki a parkettről és a négerek már hallatták is: »... csak dadogva tudom ezt a dalt... Bo-bo-csánatot ké-kérek... Ró-ro-rozi mert igy da...* A zsivaj elnyelte a zongorista hangját, de azért folytatta: A.. Van a kö-kö-köruton egy momo-mozi.. .* ... NYIHIHIH1... PR1CC ... PRUCC.,.! »... oly sö-sö-sötét finom, oda-dameghivom.. .* ... TIRRARARAMTAM .. TIRÁRRÁRÁMM...! A zenekar közvetlen közelében, egy páholyban vidám társaság szórakozott. Báró Krikszkraksz vitte a szót. Időnként a társasághoz telepedett a Szőke Pipi is, aki, amióta a Pitypalaty-mulató felszámolt, a Tabarinba helyezte átszékhelyét. Itt kötötte kisded viszonyait charleston és fox-trott zenére. Nagyon szeretett táncolni és meg kell adni tudott is. Eredményesen tudott. Néhány rövid hét alatt három állandó barátot táncolt össze magának. Szóval az existenciáját alaposan megalapozta. Herceg Manót is barátai közé számította, a prézligyáros azonban hamarosan ráunt és épp azért rendezte autókirándulását, hogy az alatt, mig visszatér, a Szőke Pipinek alkalma legyen őt hűtlenül elhagynia. És Szőke Pipi nem ahhoz a nőkhöz tartozott, akiknél egy kis hűtlenség nagyobb lelki emóciókat vált ki. Herceg Manó tehát jól számított, a mikor több napos kirándulását megvalósította. Barátnője' már a második napon megvigasztalódott valami nyugalmazott szanitécezredes oldalán, akit ugyan a köszvény nem engedett táncolni, mégis úgy táncolt, ahogy a Szőke Pipi fütyült. Most is épp a szanitéctől vált el, hogy néhány percre felkeresse barátait. — Miről fecsegtek palikáim? — lépett a báróék asztalához. — Irodalomról — adta meg a választ Szegfű Kajetán, akinek mellesleg, anynyiban volt köze az irodalomhoz, hogy terjeszteni igyekezett. Jó forgalmú könyvterjesztő vállalata volt a papájának. — Irodalomról ? — kapcsolódott a beszélgetésbe Szőke Pipi, széthúzva vörösre maszkírozott száját. — Az engem is érdekel... — Igen? — fordult feléje Szegfű Kajetán — hát akkor mond meg mi az, amit Karinthy alá ir? — Hát mi legyen? Az egy jó irás. Igaz?... De várjatok most én kérdek valamit:.. És ha Rotschild Írja alá? — ?? — No látjátok. Az egy jó aláírás. Fiaim! Én kiismerem magam az irodalmi minden ágában... _ Hogy állsz a szerelemben? — vetette fel a kérdést Krikszkraksz báró, >i egtörülve monokliját. —Aktuális — válaszolta Szőke Pipi — épp most főztem ... de még nem i'iji m fel a nevét. És a Manó? — csaptak rá egyszetrc valamennyien. — Tudja a Manó. Látni sem akarom a űré 'list. Különben is nagy... vfo-.dd. mért lár a szád, mért iár a szád...* F/t már a zongorista citálta, bevezetésük mire Szőke Pipi, anélkül, hogy a mondatot befejezte volna, ellejtett a parketton ... — Mert hát az a charleston — trillázta utána Csokonay-Qrünbaum. Ebben a pillanatban léptek be a terembe Csipkerózsika s Herceg Manó. A szaxofonista látta meg őket először és torkán akadt a szusz. Egy pillanattal később általános csodálkozás középpontjába kerültek az újonnan érkezettek. A táncolok megálltak, a távolabb ülők felálltak és a kiváncsiak sorfala között méltóságteljesen haladt el Csipkerózsika, akit a reájuk tapadó pillantásoktól megzavarodva követett a prézligyáros. Egy pincér szolgálatkészen robogott eléjük: — M éltóz tats ék erre parancsolni — és egy kis sarok asztal felé matatott. — Ki lehet ez? — morajlott végig a termen. — Nézd milyen slafrog Van rajta. — Ugyan ne beszéljetek — vágott közbe egy kis molett — épp ma mondta a Bergerné, hogy Párisban már hosszú ruha a divat — Nézzétek azt a herclg kalapot a fején, mint egy korona. — Úgy látszik ez a legújabb divat — De hogy csillog — akadt meg a szeme egy szőke asszonynak — Apus! — szóit férjhez fordulva — most jut eszembe, nincs egy rendes kalapom. Emlékszel, már harmadik napja abban a rongy eperszinüben járpk. Mondd, hogy tetszik neked ez a csillogó. Holnap megyek a szalonba... — Gyerekek! A haját... — tapsolt a szőke asszony szomszédja. — Nekem mondod, drágáim divatba jött, már lehet kapni parókát... — Igen, én is "épp tegnap hallottam. — Was sagst du? — sivitott egy kövér huspárna, összecsapva kezeit — Ismét divat? ... És én ma nylrattam le nullással... — Mondd, hercegem — kérdezte Csipkerózsika, amikor már letelepedtek — miért viselnek errefelé szoknyát a férfiak? ... A pincér hajlongott — Hát kéhrem — tétovázott a prézligyáros a pincér felé fordulva — kéhrem hozzon... Milyen pezsgőjük van?... Vagy váhrjón... Tudja mit? Hozzon két málnaszörpöt szopókával. A szőke Pipi elsaszirozott előttük. Merő kíváncsiságból. Égett a vágytól, hogy megtudja, ki az az Ismeretlen, különös öltözetű hölgy a prézlis társaságában. Krikszkrakszék sem győztek bámulni. — Vájjon ki lehet? — töprengtek. — Meg fogom tudni — ígérte meg ünnepélyesen Szegfű Kajetán. — Hogyan?? — Egyszerűen felkérem a legközelebbi táncnál. Csipkerózsika ezalatt épp úgy csodálkozott a látottakon, mlntahogy rajta csodálkoztak. Mindegyre kérdésekkel ostromolta Herceg Manót. — Mondd, ez melyik király udvara? — kérdezte. — Itt kicsiin semmiféle királynak nincs udvara. Itt csak a hölgyek tartanak maguknak udvart. — És mondd, mért ment el a hajuk? — Mert valamelyik hóbortos yenkinek elment az esze. — Milyen szegény lehet itt a város. — Miből gondolod? — Hát alig van nekik valami ruhájuk. — Eh, csudát! Itt ez a divat. — Mi az, hogy divat. — Hát a rövid ruha. — Ja? Azt nálunk patyolatnak nevezik. — És mondd, mi füstöl a kezükben?-. De a választ már elnyelte a felharsanó zene: TAM TAM TARARAM! *...Gyere tubicdm, üli ölembe cicám, nincsen abba semmi...* NYÉK... NYÉK...! »... szégyen...* Csipkerózsika, ámbár nem volt iHó, de mégis el tátotta a száját: — Nézd, hogy táncolnak — álmélkodott — ilyet nem látni Hetedhétországban ... Valaki megállt asztaluk előtt Szegfű Kajetán volt Mélyen meghajolt, majd barátja felé fordult: — Kéhrlek alássan mutass be. — Kéhrlek alássan — zavarodott meg Herceg Manó — izé... na... Bemutatom bahrátomat, Szegfű Kajetánt — örvendek a szerencsének holtomiglan, holtodiglan — pukkedlizett Csipkerózsika. — Tessék?! — lepődött meg Szegfű Kajetán — hogyan méltóztatott... Herceg Manó közbevágott: — Izé, meg kell magyaráznom... Tudniillik, hogy is mondjam csak... Izé... a kisasszony nem ide való, náluk tudniillik igy szokás... Igen, igy szokás... — Igen, mifelénk hajdanában danában — egészítette ki a mondatot Csipkerózsika. — Holtomiglan, holtodiglan. — Hajdanában danában, holtomiglan holtodiglan — bámult el Szegfű Kajetán, a prézligyárostól várva magyarázatot — Igen... ami azt illeti — vette át a szót Herceg Manó — valamit meg kell magyaráznom. A kisasszony tudniillik Csipkerózsika. Hihetetlen, de igy van. — Igen, Csipkerózsika vagyok — erősítette meg ő maga is — Hetedhétország királykisasszonya. Mit nézessz rajtam ó, ifjú. — Jó trükk, jó trükk — vette tréfára a dolgot Szegfű Kajetán. — Hol táncolt ezelőtt a kisasszony? — Száz éve, nem jártam a tipegőtopogót. Szegfű Kajetán elnevette magát: — Na ne ugrassatok gyerekek. Én értem a mókát, de ez . . . hogy úgy mondjam. — Mit beszélsz ó ifjú?! — kiáltott fel indulatosan Csipkerózsika — ha ezt atyám hallaná menten a fejedet vétetné .. . Mond édes férjem, hol van itt a hóhér? , Szegfű Kajetán most már a hasát fogta úgy nevetett: — Manó mi van veletek? — és választ sem várva, a nevetéstől támolyogva tért vissza a páholyba. — Hihihihlhahahaha! Gyerekek ilyet még nem láttatok — újságolta az asztaltársaságnak. — Mi az, ki az, beszélj már! — rohanták meg a kérdésekkel. — Hogy ki, hihihi Csipkerózsika, hogy mi, hihihihi királykisasszony. Mondja ő.- Valami copfmutogató artistanő. Mondom én. Valami ttzedrangu bárcsillag lehet ... De hogy hol a csodába szedte fel ez a Manó? Úgy emelhette le valahol a színpadról . . . hahahaha . . . — és még a könny is kicsordult a szeméből. — ... Ajjé de link nő . . . — Mond édes férjem — szólalt meg az izgalomtól remegő hangon Csipkerózsika. — Mi baja volt ennek az ifjúnak. Vagy errefelé ilyenek a pórok? Ki volt e vakmerő szolgalegény? . ... Hová hoztál te engem, ily furcsa országba? Ilyen különös világba? Ilyen, ilyen különös világba, ahol ennyire vakmeröek az emberek, ahol kopaszra nyírják fejüket az asszonyok, ahol akkor veszik magukra a divatot, vagy micsodát, mikor felkelnek és, talán akkor vesznek magukra ruhát, mikor lefekszenek . . . Egy életem egy halálom, de én itt helyem nem találom. Herceg Manó ‘nem tudta tartóztatni.' Felkelt a helyéről és a bevonulásnál alkalmazott méltóságteljes léptekkel elindult a kijárat felé. Nem nézett sem jobbra, sem balra, megvetéssel lóbálta kezében a ridákült . . . Herceg Manó nem tehetett mást, szó nélkül követte. Az emberek kíváncsian fordultak utána. — Ugyanilyen kosztümöt csináltatok kékbe — jegyezte meg a szőke hölgy barátnéja felé ... XIII. Két hónappal később a Liget-kabaré színpadán táncolt Csipkerózsika. . . Rövid volt a haja és rövid a szoknyája. Töredék Meg nem. látni nem lehet. Fakó aranytallérjai szemérmetlen zizegnek és vesztegetőn, mígnem az Ősz uccaseprője jönne a tél ormótlan lapáttal felkavarni sápadt kincsét. Levélkék, mélázó hárfák szelíd hangosságát hozzátok, lombok beszélgetését ám ki hallja? Hisz kánya riad a tarlón, városban ember rémül, örömre spaletta kerül és szürke irdatlan huzat a megnyugvás cirádás öreg karszékére. * Körisbogár öregsége, hernyó hullása, legyek aggkora ősz! Szívvel a ködben járni rossz sor, nem értem závárjá titkos ábécéjét. Délután uccánk szegletén fény tángál például. Búcsúzó félhati nap e vagy kósza konflis céltalan acetilénje? Titok. Gesztenye, őszi színjáték belépőjegye, be meghűltél ráncosodtál a dérben, lelked be kiadtad gyermekségem gyümölcse barnavérii. Kopott vagy, aszott és kicsiny, nyilván távol kertekből hozódtól gyötrelmes utón, köd tűzhelye ucca cégére gesztenye. Menetelő levélhordó vállára levélke hull. Viszi őt házról-házra, de le nem adja seholsem, nyugtát nem kér, ajánlást n?m ragaszt rá senki. E levél az övé, kapta Istentől s marad a széles vállán, mint odakapott verébke, fagyottan, mozdulatlan. Sápadt tornácok ugróin járni nem jó most. A kisértetek melegebb vászonból szabatnak leplet, nyirkot lélegzeni elkél a tartóbb vászon. Omló kastély egynémely boltjain versenyt kell futniok a pihent déli széllel. Félnek is szegények nyilván. Tudják a köd leszúrta már a papot, csóvát sző üstökös és mintha vészt dajkálna eperfánk ingó orma. Rossz arca van mostanában a holdnak is esténkint a padkáról nézvést. # Valahol a kőből való városban most gyulnak ki a lámpák. A diva megbeszél még valamit a tükörrel és kiperdül brokát függönyök elé. Faluban öblös jóestét kívánnak a Tiszának, mely szennyesvizii, mintha önmagában mosdott volna meg. A kis piros kék házak lassan nyitják ki szemüket az estének, mely benyit csendben és akkurátusán levéteti a gerendáról a bibliát. # Ez a megigazulás hónapja. Elseje rejtelem idusa bánat és hó a vége. Számoljátok a pénzt, tele legyen vakok perselye, bénáknak uj mankó kéne, sok a teendő, pedig a rengeteg kis állomás jelzőharangja uiesztendt vonatát jelenti. Tudjátok-e még ai esti imát s késziilt-e már ellenző a kályhának, hogy sárga parázsló torkában a várakozás lankadt karja fekete karácsonyt nézek. Isten velünk. D brecent József I
