Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
20. oldal. BÁCSMBGYE2 NAFLÓ I92G. december 25. A cfrnfestőt nem sajnálta senki. , 11. A napok játszottak Jónással, mint macska az egérrel. 12. Már majdnem benőtt a feielá^ya. A kopott hintalovon üldögélt, rágcsálta az avas tökmagot és gondolkozott Az ablak alatt dalolt a szakállas handlé — és Jónás szeme hirtelen végiggurult a padlón. _____ 13. De a csoda csak ezután történt A szobába besétált a kövér kapukulcs és dorombolt, mint a téli kemence: — Az éjjeliőr leitta magát a sárga földig. A kapukulcs után jött a sánta autó: — Az utak eszelősek bizonyisten. 14. Jónás azonban mindezt nem vette észre — kiköpte a tökmagot és elfütyülte a Valenciát A gyanú irta Beréngi Jáno» A sarki lámpa kis szivet formált fölöttük a lángjából. Az asszony keztyüs csöpp kezét nyújtotta bucsuzásra és nevetett. — Megvár? — Itt leszek a sarkon. De nem fog soká maradni? — Negyedóra alatt végzek. Lehet, hogy hamarabb is. Eltűnt a kapuban. A férfi jobban a szemére törte a kalapja szélét, dúdolva kezdte a hetven lépés utat: oda-vissza, saroktól a legközelebbi lámpáig, lámpától a sarokig. A második forduló után szemiigyre vette az útjába eső kirakatokat. Sápadt villanyfény vérkeringése hullámzott a kitett tárgyakon, a fiatal ember nézte elalvóérdeklődéssel, közömbösen. A trafik volt az első* mindjárt a sarok mellett. Garmada idegen bélyeg virított a fehér karton táblákon kitoklult mit se mondó képeslapokkal. Az ékszerüzletben egy vérteien arcú iegényke görbült az asztal fölé, szemébe szorított nagyítóval egy mogyorónyi kar-óra szerkezetén igazgatott valamit. A ruhakereskedésben iöbben voltak, de inkább a kassza előtt azok is a segéd már öltözött és a kopasz főnök a fizetőket leste a kályha mellől. — Húsz perccel múlt hat — állapította meg a várakozó fiatal ur, amikor már ötödször állomásozta végig a kirakatokat és egy véletlen visszanézésnél pillantása ráesett a trafik órájára. És akkor odabent az elárusító hölgy félbeszakitotta udvarlója meséjét, arcával a kinn settenkedő fiatal emberre mutatott. ugylátszik suttogott is róla valamit. Az órás bámész. ki nem mondott kérdéssel csodálkozott rá, mintha most ébredt volna föl és az órát hirtelen gyerekes féltéssel egy dobozba csente. A divatáruházban az utolsó vásárló bankjegyének csendített a kinyitott kasszafiók vig kipattanással és színesen, mint egy piros gőz-seprőcske a túlfűtött mozdony biztosítószelepén. A kopasz tulajdonos ráncokat vonalazott a homlokára, gyanús, — ezt sürgönyözte kopogó ujjaival és a pénztáros kisasszony ösztönösen megrázkódott, a tenyerére fektetett pénzjegyet hamar begyürte a többi közé. — Még mindig nem jön, — türelmetlenkedett a kinn sétáló lovag és szétmorzsolta maga alatt a nótát, amelyen képzelet? ben jó néhányszor végigcsuszkált. Akkor már a rendőr is őt nézte, unakodva, mint a rejtvényt az újság utolsó lapján az álmatlan utas. A sarkon egy detektív gyújtott cigarettára, szeme köszönést cserélt a posztoló rendőrrel és igyekezett eltalálni, hogy az ucca túlsó végén mit fecseg a korzózó közönség. A kopasz divatcikk árus közben lehúzta a rolót, átment a túloldali kávéházba és helyet foglalt pontosan a szemközti ablak mögött — Az üzlet hálisten biztosítva van, — ébresztgette a nyugalmát, de nézéséből csörgött a düh leve, mint a makacs gyereksirás, szeme leütötte a túlsó oldalon bandukoló fiatal ur fejéről a kalapot és marokra kapta a haját, mintha gonosztevőt csípett volna el »-t Megvagy, te gazemberi. És gondolatban szigora inkvizíciót rendezett hangosan és idegesen. — Hát ex mi, — szimulálta előtte a meglepettet a fiatal vádlott A kopasz zavartan magyarázta a maga igazát — Nézze uram, ön már tizenkettedszer áll meg a kirakatom előtt és nézi. Kisöpőrte az ablak sarkait, megpiszkálta lent a lecsukott redőny lakatját, szemével lebontotta a viaszbábu válláról a ruhát és próbálta elképzelni, hogy az a barna női kabát mennyit érhet— ó, — felelt indignálódva és gúnyosan a másik — hát nézni se szabad? Tudja mit? Ne rendezzen be kirakatot A kopasz a fejét Ingatta és szégyenke» zett, hogy félre értik. — Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szabad nézni. Nézze, de ne igy. Uram csak így ne nézze. — Hát hogy nézzem? A hátammal? — Ne igy nézze és ne annyiszor. Ez bánt és nyugtalanít engem. — De hogy nézzem? — kérdezte még butábban a várakozó fiatal ember és lassan fölgyülemlett haragja lüktetni kezdett a homloka alatt A kopasz nem tudott magyarázni, vállat vont és ujjaival dobolt a meg sem ízlelt szódás bor előtt Az egész párbeszédről maga a gyanús fiatalember se tudott semmit Sétált tovább és a toronyóra mutatójának ernyedten hulló vonalát leste. A kopasz vergődött mindennel: váddal, kérdéssel, felelettel, tudtán kiviil a trafikosnő és az órás helyeselt hozzá távolról és nem hallhatóan. Valami köze a rendőrnek ts volt a dologhoz ás főleg a detektívnek a sarkon, aki már föltünőnek találta a fiatalember kurta útját a lámpásig: oda és vissza, nem tovább és mindezt az óra állandó türelmetlen figyelésével. Idegei sejtelmesen érezték a párbeszédet is, várt őrködött a hallani akarás áttörte a dobhártyáját és kinn a levegőben, az ucca közepén csinált magának erős tölcsért: hátha egy nemzetgyalázás is ki fog csöppenni a veszekedésből valahogy. A kapuban akkor jelent meg a nő fehér figurája. A fiatalember elnyomta első indulatát, arcára jókedvet kent az aszszony előre szálló mosolya. Amikor egymásba karolva átmentek a három kirakat előtt a trafikos asszony az udvarlója fél óra előtti tréfáját kezdte nevetni, az ékszerész ujjaiba meleg szökött, mert eszébe jutott a gyűrű, amit a pénzes szekrényében őriz, a sarkon hátraarcolt a rendőr és hogy ez is tovább tartson, négy nyolcad fordulatban tette meg majdnem élénken. A detektív elindult az ucca másik vége felé és a kopasz az ablak mögött vállravetett erős bizakodással eszelte magát, hogy őf senki se rabolhatja ki. Közben intett, hogy fizetni akar és a véres históriát már le is fújta valami az agyáról. De a mellénye zsebében nevetséges jóérzéssel melengette a szokatlan gazdag borravalót. Könnyelműen és ok nélkül, mert meg sem Ízlelte a megrendelt italt A hármas tagoltságot tehát 0. H. és /. jelentené. Az előjátékban az angyalok kara a hídon (A) áll, a Sátán a ő-emelvényen, a többi sötét. A több! szinben azonban a misztériumi kiképzésnek nyoma sincs. Se mennyország, se pokol. Szép távlati díszletek, művészet, de nem misztérium. Marad a massziv hidkonstrukció, amely néhol alkalmas alap díszletek elhelyezésére. Ezen áll a zárda Tankréd jelenetében és a guillotine a francia forradalomban. De hát ezért nem kellett (vagy kellett?) a misztérium kétes elméletét gyönge hajánál fogva előráncigálni. A hid konstrukciója nem vált be mindenütt Az athéni jelenetben stílustalanul hatott, a rómaiban bántó, a londoni vásárban zavaró (az emelvényeken voltak a bódék), az űrben való repülésnél kómikus és az eszkimójelenetben pedig éppenséggel fölösleges volt. A tömegfelvonulás? Sajnos a légi népszínház színpada a hiddal nem lett nagyobb és több ember igy sem fért el rajta. (Aztán meg nem is volt olyan veszedelmesen nagy a tömeg, hogy kényelmesen föl ne vonulhatott volna, ha éppen nem is a híd alatt). így az érdekesen uj felfogásból a színpadon bizony csak rendezői ügyeskedés lett, amely néhány jelenetben szépen is hatott, de — hálistennek — a darabon semmit sem változtatott. Aki nem olvasta Hevesi fejtegetését, az előadáson nem Is álmodhatta, hogy most misztérium-szinpadot lát Bizony éppen olyan »történelmi revü* volt az, mintha néhai való jó Paulay Ede játszotta volna. Csak éppen», csak éppen Nagy Imre, Márkus Emilia, Gyenes László,1 Bér égi Oszkár hiányzott Értük a hidat is talán elengedtük volna. Az ember tragédiája deklamatóriktw darab. Valamikor — emlékezzünk — az volt a panasz a Nemzeti ellen, hogy benne sokat és nagyon szavalnak. Ma már nem szavalnak, még Az ember tragédiájában sem. Vagy tán bennünk van a hiba? Bennünk: színháztól elszoktatott emberek lelkében »misztériummá« lett a színház és csudákat várunk, hä olykor szinhás» ba jutunk. De csudák nincsenek és a misztériumból misztifikáció lesz. Az tett »Az ember tragédiája* misztériumából Is, De Madách remekének ez sem árthat Ha talán majd frakkban adják elő, akkor is szép marad. Vidor Imre EMBER Vagyok mint azok kik még nincsenek. Mint siiiz kacagás mikor az első álmok megjönnek. mikor az első csillagok feltűnnek. Vagyok mint azok kik már elmentek, mint fáradt színészek kik játék után elszenderedtek s függönygördiiléskor a tapsra fel nem ébredtek. Voltam a Gangeszndl látó a Boulevardon vak s mikor üres kézzel Kelet itt hagyott ■ mentem a Nap után Nyugatnak. Voltam clown az »Élet« cirkusz porondján. Belülről temetés kívülről nevetés és mulatott rajtam egy kecskelábu faun. És mi leszek ha. én is elmegyek; ha a maszkot éjiéi után leveszem s az ajtót mögöttem csöndesen beteszem? — Rozsdás szegek közt vagy ezüst urnában (mindegy) szürke por ki volt. Semmi más. csak egy ember ki egyszer lett jött ... és ment. KRAMARJCS ERNA Az ember tragédiája — misztérium Remekművek sorsa, hogy agyanmagyarázzák. Esztétikusok és anesztétlkusok köszörülik rajtuk eszüket, hogy valami újat találjanak, vagy tálaljanak fel a publikumnak. Hamlet frakkban — ennek az iránynak a csúcs-, vagy mélypontja. Madách müve sem kerülte el sorsát. Az ember tragédiája irodalmában mindeddig nagyjában az a felfogás maradt meg. amelyet Arany János — aki a verseit csiszolta — hagyott ránk örökül és ahogy azt Paulay Ede vitte színpadra. Az Ember Tragédiája- 'az" ember tragédiája. A törekvéseiben csalódó, csatáiban elbukó dőre emberé, akinek sötét egére az ördög azért rajzolt egy gyönge kis reménysugarat, hogy Uj meddő próbálkozásokra csábítsa és hogy pislákoljon benne a csalóka hit: hogy hátha most majd sikerül. A pesszimizmus himnusza. Kohelethnek, a bölcs prédikátornak filozófiai változata, hogy: Vanitatum vanitas. Az első és utolsó szin az álomjáték kerete: »... és általán több-é, mint álom, a lét?« Hevesi Sándor; a budapesti Nemzeti Színház nyughatatlanul tevékeny igazgatója már pár év előtt kísérletezett »Az ember tragédiája« uj színpadi interpretálásával. De megmaradt a régi nyomon, amely »történelmi revünek« fogta fel a színdarabot Most azonban újat talált benne. »Minden középkori misztérium — írja Hevesi — mennyel prológgal kezdődött... Isten és á Sátán között folyó harccal, amelyet az Ur azzal dönt el, hogy egyszülött Fiát leküldi a' földre az ember megváltására, ami ellen a Sátán az egész passión keresztül küzd és tiltakozik.« És mert »Az ember tragédiája« szintén mennyei prológgal kezdődik és ott Is a Sátán vitázik az Úrral, világos, hogy Madách színmüve is misztérium, sőt »a legteljesebb színpadi misztérium, mert egész kompozíciója szerint abból származott.« Hát ez igazán uj felfogás. Minden komoly irodalmi felfogás jogosult és senkinek sem juthat eszébe Hevesitől ezt a komolyságot elvitatni. De hát Hevesi nemcsak esztétikus, aki helyes, vagy helytelen elméleteket állít fői, hanem színházigazgató is, áki elméletét mindjárt meg is valósíthatja. Az a kérdés, mit akar ezzel az újszerű felfogásával a színpadon kifejezni, vagy hogyan akarja ezt a felfogását a színpadon kifejezésre juttatni Ezt is elárulja. »A misztérium a színpadon csakis úgy volt megvalósítható s a nézők számára érzékeltethető, hogy a mennyország, tehát Isten jelenléte az egész passión keresztül nyilvánvaló maradt, csakúgy, mint a Sátáné.« A misztérium-színpad — Hevesi szerint — a maga hármastagoltságával (mennyország, föld, pokol) egyenesen kínálkozik »Az ember tragédiája« megjátszására. »Miért ne épitenők fel a színpadon azt a méreteiben is impozáns misztériumkeretet, amely egyrészt nyomatékossá tenné a költeményt... másrészt azonban olyan tömegfelvonulásra és tömegmozgásra ad alkalmat, amelyet a régi berendezéstől nem is lehet várni. A misztérium-színpad keretébe és szerkezetébe komponált »Ember trag^liája« nemcsak a főszereplők vagy a tömeg bejöveteleit tudja mindig kellőképpen hangsúlyozni, hanem nagy méreteivel a protagonistákat és a tömeget el is tudja egymástól választani.« (Ez már ugyan Hevesinek, a kiváló rendezőnek érvelése, de ha beválik, meg lehet bocsátani az esztétikusnak érte.) Ezzel a beharangozással került színre »Az ember tragédiája« a budapesti Nemzeti Színházban teljesen uj betanulásban, »négy szakaszban, előjátékkal szinre alkalmazta Hevesi Sándor.« (A négy szakasj nem veszedelmes újítás, csak azt jelenti, hogy mikor gördül le a vasfüggöny is. Különben egészen önkényes csoportosítás: az I—III. szin előjáték, a IV— VI. az első, a VII—X. a második, a XI— XII. a harmadik és a XIII—XV. a negyedik szakasz.) A zenei kiséret a régi, Erkelé. Feszült várakozás közepette kezdődik az előjáték. A színpadot hatalmas híd ivei! át, amelyre két oldalt lépcső vezet Ez a konstrukció megmarad végig és e köré helyezik az egyes szinek diszleteit. A színpad vázlatos képe a következő: hid alsó emelvény 15 épső emelvény felső emelvény lép esők oszlop felső sziatér (levegő) háttér előtér
