Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

1926. december 25.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

21. oldal

CSIPKERÓZSIKA A TABARINBAN

KIS REGENY

I.

— Na most épp úgy jártunk, amint

Shaw Bernát a F elsöbbrendii emberben már megírta — kiáltott volna fel a soiiőr, ha ismerte volna Shaw Bernát müveit, amikor az Opel nagyot zöKKenve megállóit az erdei utón. Ehelyett csupán1 egy huszáros káromkodásba kezdett, azt is, bizonyára az olvasóra való tekintettel, még idejében magába fojtotta. A kocsi utasa, akit mély szenuergescből riasztott fel a zökkenés, ki\micsian fordult feléje:

— Mi az, mi történt Jack?

A soffőr ekkor már a kocsi alatt ha. sa.t és onnan dörmögte:- Megrepedt a karburátor . „ .

vz. utas: Herceg Manó, a világhírű p é .gyáros, semmit sem tudott arról,

i.v*y mit jelent, ha a karburátor életé, neu ilyen esemény történik. Amikor néhány nappal ezelőtt útnak indult, hogy távol a város zajától kissé kipihentesse idegeit, nem gondolt semmiféle karburátorra, amely igy, egy-kettőre, megállást parancsolhat neki, itt az erdő közepén. Márymár ingerülten akart oda szólni a soffőmek, hogy egy percig se vesződjék azzal a karburátorral, dobja ki a fák közé vagy csináljon vele akármit, csak folytassák útjukat, majd vesznek a legközelebbi városban másikat, ha éppen kell, de Jack, aki időközben előbukkant a kocsi alól, megelőzte:

— Na mi alaposan beragadtunk — és ezzel egyidejűleg megvakarta a fejebubját — Nem lehet tovább menni . . . Cccc ... Be kellene forrasztani.

— Cccc — ismételte Herceg Manó is, mert a soffőr kívánsága jelen pillanatba« komoly problémának bizonyult. Kétszáz - kilométernyire a legközelebbi várostól, az erdő-rengeteg mélyén, amerre egy árva lélek sem mutatkozott Egy ideig felváltva, azon töprengtek, hogy mitévők legyenek, de mint hogy semmi sem jutott eszükbe, ami a karburátoron hamarosan segített volna, egyhangúlag elhatározták, elindulnak se gitséget keresni Hátha akad valaki a közelben, aki majd valanti uton-módon kimenti őket szorult helyzetükből. Jack nyomban vállalkozott erre a feladatra és már el is indult, de a prézligyáros leintette:

— Nekem sem árt egy kis séta — azzal ki ugorva a kényelmes karosszériából, neki vágott az erdőnek. A soffőr pedig visszahasalt a kocsi alá és mutatóujjával betapasztotta a repedést, hogy a benzin M ne csöpögjön.

IL

Herceg Manó, akit felüditett a friss levegő, egyre beljebb és beljebb nyomult a fák közé, látszólag gondtalanul, de a látszat, mint ezúttal is kiderült, csal, mert a kitűnő prézli-diktátor igenis gondolkozott, sőt gondolatai messze elhal; ndoztak. Először azt igyekezett kiváló üzleti érzékével kiszámítani, hogy mennyi pénzt kereshetne az ember, ha .íz erdei ut mentén lakatosmüheiyt állit. na fel. Bármennyire is kívánta ezt a műhelyt, még sem találta olyan jó űzetnek, mire áttért a prézlire.

— Csak azt a Bukszbaumot tudnám már egyszier elintézni— dünnyögött magában. — De jó lenne. Az egész prézlipiacot a kezemben tartanám.

Minthogy a Bukszbaumot illetőleg semmi féle elintézési mód sem jutott az eszébe, gondolatai átcsaptak a préz*. lipfacról a városra. A nagy város minden bűnére, festett arcú bar-tündéreire, futóbolondjaira, a Wilhelm et Co. fémheggesztő vállalatára. A bar-tündérek és futóbolondok felett hamar elslklott, de a Wilhelm et Co. sokáig foglalkoztatta.

— Igen — állapította meg — ez most segíthetne az Opelen.

Majd eszébe jutottak az Excelsior, a hol a legjobb jazz dühöng, a barátai, akiket búcsú nélkül hagyott el, a szőke Pipi, akitől ugyan elbúcsúzott, de az. zal a titkos reménnyel, hogy örökre. A saőke Pipi még nem táncolt ki goado[ latvilágából, amikor hirtelen maga elé I tekintve, a legnagyobo öröm hangja tódult ajkára:

! — Gemacht! Helyben vagyunk . . .

Közvetlenül. az orra előtt, hatalmas ! vaskapu mevedezett a fák lombkoronái közé, a kapuban pedig, a rácsnak dőlve, valami portásféle horkolt

— Hé apukám, tatusom! — veregetett vidám;« az alvó vállára, aki azonban nem zavartatta magát sőt ha szerét tehette volna, bizonyára másik oldalára fordul. Ám nem tehette szerét azon egyszerű oknál fogva, mert egyik keze görcsösen a kilincset a másik még görcsösebben a rácsot szorongatta, teljesen elzárva az utat

— Bizonyára részeg — gondolta Her cég Manó és megpróbált az alvó meg. kerülésével átjutni a kapun, de ez csak akkor sikerült amikor azt lefejtette a rácsról s lefektette a pázsitra, egy ga lagonya-bokor tövébe.

A prézligyáros, miután ily módon a portást minden lelkiisnieretfurdalás nélkül eltette láb alól, megnyomta a kilincset mire a kapu csikorogva engedett A kapu mögött elhanyagolt angolpark terült el, amelynek közepén csinos épület-tömb állott.

— Ug.v látom valami főúri lak — konstatálta le és minden eshetőségre számítva megigazította nyakkendőjét Azután a tőle megszokott ruganyos léptekkel elindult egyenesen neki a terraszban végződő márványlépcsőknek.

A terrasrra nyíló ajtók zárva voltak.

— Sebrj — vigasztalódott — majd megnyomjuk a gombot — de nem talált csengőt Gvatosan kopogtatott Semmi válasz.

— Nincsenek itthon. Hát persze ezt előbb is kitalálhattam volna, hisz a portás részeg . . . Most mit csináljak?

Néhány percig a fejét törte, aztán körülnézett.

— Sehol senki — sóhajtotta. — Kihalt az egész ház.

Visszafordult és elindult az egyik keskeny u.on, abban a reményben, hogy valakit csak talál. Elhaladt egy virágágy mellett. A virágágy oldalán valaki hevert.

— Nini! . . . Majd azt hittem, hogy... pedig csak egy eldőlt virágágy! törpe.

Tovább ment megkerülte az épületet és lám a másik oldalon tárva-nyitva talált egy ajtót.

— Ha nincsenek itthon őméltóságáék, jó lesz a cselédség is — egyezett ki önmagával, majd habozás nélkül belépett. Lépcsőházba került, ahonnan feljutott az emeletre.

— Hé! Van itt valaki? — kérdezte, de választ sem várva, megpróbálkozott az egyik ajtóval, amely az első nyomásra felpattant.

III.

Benyitott, de a következő pillanatban hátra is hőkölt és zavartan nyomta szemébe másfél dioptriás monokliját.

— Pahrdon, bocsánat — kopogtatott — szabad, ha nem zavahmám . . . Bocsánatot kéhrek ... Mi ez? A legkétségbeejtőbb helyzet, amibe kerültem — tompította le hirtelen átmenettel hang*

UTA MAGYARY DOMOKOS

iát — alszik. Legalább tudnám kicsoda, j micsoda, arisztokrácia, vagy cselédség... Az ördög vinné el ez* a félhomályt Lát' hatnám az arcát, szölőzsirt. vagy rúzst használ.

Merész elhatározással lépte át a küszö bőt. ódivatú leányszobában találta magát. Az ablakról síirü fátyol csüngött, alig adva utat a betolakodó napsugaraknak. Jobbról egy kandalló, balról menyezetes ágy.

— Na né milyen csinos a kicsike és tnegfelejtkezve a karburátorról, leült az ágy szélére, óvatosan, nehogy az alvót felijessze ..

rv.

. . - Jack a mutatóujját felváltotta a hüvelykkel . .

V.

A prézligyáros mellényén a gombo. kai számolta:

— Felkeltsem, ne költsem, felköltsem . . eh mit megcsókolom — határozta el hirtelen és nagyot cuppantott a rózsás ajkakra. f

Az alvó meg rázkódott és felnyitotta szemét A vakmerő tolvajnak épp anynyi ideje volt, hogy az ágytól a küszöbig lendüljön. Onnan kopogtatott:

— Pahrdon bocsánat! Megengedi?

— Ki az? — kérdeate meglepetten az álmából fejriadt hölgy, felemelkedve párnáiról. Hosszú aranyszőke baja vállára omlott és azt a keveset is eltakarta. amft a dekoltázs az imént még látni engedett.

A prézligyáros előrébb jött és mélyen meghajolva bemutatkozott:

— Hehrceg vagyok.

A hölgy szeme megrebbent.

— óh! tudtam hogy eljössz. Megálmodtam. Tudtam, hogy pontosan megérkezel — és széttárta karjait az előtte álló és a meglepetéstől szólni sem tudó prézlis felé. Száz év nagy idő, de látod ki vártam. Száz éven át álmodtam felőled atyám mély bánatára és ma eljöttél értem. hogy felébressz... Jöjj Ide.

— Pahrdon kisasszony — szólalt meg

bizonytalan hangon a prézligyáros — Itt

valószinüleg félreértés van. Valakivel összetéveszt — és ezzel egyidejűleg az a gondolata támadt, hogy valamilyen tébolydába került, mire biztonság okáért visszahúzódott.

— MI az? Hercegem most te félsz tőlem? — volt a csodálkozás sora a hölgyön. — Megcsunyultam volna, hogy igy elhúzod magad? Hisz még sárkány voltál rajongtál értem...?!

— Kérem kedves kisasszony igazán nem értem — fakadt ki indulatosan a PTézligyáros. — Ha már éppen arról van szó, azelőtt Hercog voltam. Hercog Manó, most Herceg Manó, az első, mi az. hogy első, a legelső prézll és zsemlemorzsa-gyár tulajdonosa. Soha nem is ismertein azt a Sárkány nevű urat.

— Persze, persze — hagyta helyben a hölgy — persze, hogy nem emlékezhetsz arra az időre, hisz a varázslat megtört...

A prézligyárosnak elfogyott a türelme:

— Én bolondultam meg, vagy őnagysága —.morfondírozott magában, majd sietve megkérdezte:

— Engcdelmet kérek kihez legyen szerencsém?

Csipkerózsika — hangzott a válasz.

— Ugylátszik én bolondultam meg' — jajdult tel Herceg Manó — ha 6 lenne bolond, valami elátkozott prlncesnek mondotta volna magát. Csak azt tudnám, hol vesztettem el az eszem... Hm... Az autónál még meg volt. Elrepedt a karurátor. Helyes. Elindultam. A kapuban még meg volt. Ott találtam azt a részeg disznót Igen. önagyságát megcsókoltam. Erre is emlékszem. Hát most melyikünk a bolond... Csipke ... Csipke... Ezt a nevet még nem hallottam. Csipke Rózsika. Szép név, de nem előkelő. Egyáltalán nem főúri. Csipke Rózsi. Rózáit Jó szobacica név. Talán a szobalány ... És hogy tegez. Hogy tud tegezni ez a szemtelen. Mi jogon tegez? Zicher, hogy a szobalány. Az hát. Amellett részeg. Részeg mint a portás s most a mámorban azt hiszi, hogy tovább álmodik a hétfejü sárkányáról meg a bakájáról, vagy mit tudom én... hercegéről. A részeg duplán lát. És ez a szerencsétlen azt hiszi, hogy két baka már egy herceg... Csak arra vagyok kiváncsi, ha most Qlücknek hívnának, mi történt volna.' Lássuk csak, majd rájövök én a rejtélyre.

— Kérem kisasszony, izé Rózsika — fordult ismét a hölgy felé — a Csipke ur idehaza van?

— A Csipke ur? Atyámat gondolod, a királyt?

— Hála az égnek, tehát még is ő a

bolond — könnyebült meg Herceg Manó

és most már az járt az eszében, hogyan szabadulhatna meg minél előbb veszedelmes helyzetéből.

— Úgy vélem eltévesztettem a házszámot — és igyekezett kihátrálni a folyosóra — Pardon...

A hölgy azonban szavába vágott:

— Ne menj el Ne menj, ha szeretsz, vagy vigyél magaddal engem is. Követlek bárhová, egy életem egy halálom magamat ajánlom — majd könyörögni kezdett. — Vidd magaddal Csipkerózslkát... — hangja megcsuklott. — Atyám százkllenc rőf szakállára... hogy biztani én abban a Qrimmben...

— Grimmben? — fordult vissza Herceg Manó az ajtóból. — Micsoda Grimmben? '

— Hát az egyszeri Qrimmben, a Grimm Jakabban, aki megírta, hogy eljössz értem és magaddal viszed... meg a Mikes Lajosban, aki olyan szépen átültetett... Te azt nem tudnád?

Herceg Manó szájtátva csodálkozott:

— Grimm? Grimm Jakab, Mikes Lajos?... Izé mit is ültetett át az a Mikes?

— Hát engem a németből. Emlékezz csak vissza. Athaeneum kiadás. Kapható minden könyvkereskedésben ... Enyje,

enyje, mi van veled ifjú hercegem.

— Hm... Én valamit hallottam... Hát izé... azt a marhaságot gondolja?... Hogyis mondjam csak... Grimm összes meséit...? Ühüm! Hát az mind szép, csakhogy én nem hiszek benne. Engem nem lehet palira venni.

— Nemi? — hevült fel a hölgy lát*, szólag megsértődve és ezúttal nem csalt a látszat. — Akarod, hogy behívjam az udvart, apródjaim? Várj csak azonnal meglátod — s amint tőle tellett elkiáltotta magát. — Csingil... Lingi!... Csingilingi Rozmaringom! Hipp-hopp, ha mondom, gyertek ide galambom.

— Csak nyugalom, nyugalom kedves kisasszony — intette le a prézlis. — Hát valóban? Hát valóban kegyed az a Csipkerózsika? Megvallom csecsemőkoromban többször újságolták nekem szomorú tragédiáját, de én már akkor sem hittem az egészből egy szót se. Én már akkor mondtam, hogy az egész egy link tészta, amivel engem nem lehet a falhoz állítani ... Hm ... Hát lehetséges volna... Különben, ha maga mondja.

Közelebb ment az ágyhoz.

— Ezer bocsánat, hogy az imént még intenziven kételkedtem. Most már csak az iránt van némi kételyem, hogy ha maga az a Csipkerózsi, vájjon én vagyok-e az a Herceg, akire oly kitartóan várt Biztos, na hogy is fejezzem ki magam ... biztos, hogy annak Mózes vallását kell követnie, mert ha igen, akkor nincs kizárva, hogy én vagyok. Még egyszer ismétlem a félreértések elkerülése védett, hogy én Herceg Manó