Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-09 / 308. szám
í otáal-_____________________________ BACSMEGYEI NAPLÓ 7926 november 9. NRPRÖL HRPRR — ■*— Az első szerelem Ki emlékszik arra, hogy kibe volt először szerelmes, hogy kinek a szép szeméért állt volna ki párbajra, akár a hétfejü sárkány ellen is? Valószínű, hogy senki sem tudna hamarosan megfelelni erre a látszólag egyszerű kérdésre. Ki törődik azzal, ami elmúlt? Ki törődik a tegnapivei, ha ma uj akadt? Mindamellett három embert mégis sikerült találni, akik még emlékeznek első szerelmükre. Egy szemfüles olasz újságírónak sikerült őket felkutatni és nyilatkozásra bírni. íme mind a három interjú, amely az összes eddigi interjúk között a legérdekesebb. Az első Marconi, aki a következő intim részleteket árulta el szerelmi életéből. —• Az első szerelmein?... Egy portásnak a leánya volt. Én a tizenharmadik évemben jártam, ő a tizenegyedikben. Én a gimnázium tanulója voltam, ő még csak az elemi iskolában tanulta a betűvetést. Csinos volt, nagyon csinos volt. Én a szüleimmel a, harmadik emeleten laktam és ő a földszintről mindig epedő pillantásokat vetett afelé az ab.lak felé, amely mögött én a latinnal bajlódtam. Marconi hamiskásan mosolygott s elmondotta, hogy nem maradtak mindig az epedő pillantásnál. Megállapodtak abban, ha a leányka elviszi a portásfülke elől azt a kalitkát, amelyben egy kanári madár énekelt, ez annyit jelent, hogy — a papa nincs itthon. — Sokszor, nagyon sokszor tűnt el a kanári madár — sóhajtott nagyot Mar.coni — ilyenkor én leszaladtam a harmadik emeletről, karjaim közé zártam a drága gyermeket. Csókoltam, csókoltam, még a nyakát is megcsókoltam ... De egyszer csak váratlanul betoppant a portás. — Amilyen gyorsan csak bírtam — beszélte Matconi — fölszaladtam a harmadik emeletre s szerelmemét magára hagytam. A lovagiatlanságómnak csakhamar- sulVbS 'k#etkeí;rffényeF voltak. Hallottam, amint szerelmem torkaszakadtából bőg ... Szegényt püfölték, mint a kétfenekü dobot. A második D’Annunzio. Első szerelme Pratoban zajlott le. Tizenkétéves volt. »0« — egy állomásfőnök leánya — mindössze kilenc . — Egy ízben — vallotta meg a költő — úgy össze-vissza csókoltam szerelmemet, hogy megdagadt az ajka. A .szülei természetesen felelősségre vonták s ő azt mondta, azért dagadtak az ajkai, mert sok szedret evett. Amikor az újságíró megkérdezte D’Annunziótól, valóban ez volt-e az első szerelme, a költő a menyezetre nézett s igy szólott: — Nem... Én mindig szerettem és a szerelmem sohasem volt első szerelem. A harmadik Mussolini, aki igy nyilatkozott: — Tíz esztendős- voltam — beszélte a diktátor — amikor első ízben nyilt ki a szivem. Egy falusi leányba voltam szerelmes. Lépten-nyomon követtem s ügyeltem, mit müvei. Egy ízben kiment a mezőre, én utána. A leány észrevette, hogy követem, megfordult s mereven rámnézett. Ez a nézése teljesen kiábrándított. Nagyot nevettem s soha sem tudtam megérteni, hogyan lehettem szerelmes egy ilyen »vastag nőbe«, azután volt... később... egy másik, tizennégy éves... szintén szerettem ... szerettem 1... hja... hja ... változott a világ ... . fordult... most ellenem követnek el... merényletet. Vasárnapi probléma: Tessék gondolkozni, ki volt az első. Vasárnapi tanács:' önagysága ne nyilatkozzék erről a férjének. A férj se őnagyságának. Hagy higyje, hogy ő volt az első. Bili ingből festm ny Londonból Írják ezt az érdekes történetet. John Hopkinson postatisztet Londonba helyezték át egy vidéki városkából és amikor összeszedte holmiját régi családi házacskájában, furcsa kújjre akadt egy láda fenekén. A bekeretezett képet ide-oda forgatta, de sehogysem bírta kitalálni, hogy mit ábrázol: erdőt-e, tengert-e vitorlás hajóval vagy felhők közé nyúló hegyormokat? Messziről és megfordítva még azt is rá lehetett fogni, hogy egy öreg ember befejezetlen portréja. Többi holmijával együtt elvitte magával Londonba ezt a furcsa képet is, mely a családi (hagyomány szerint nagyapja brightoni házából került apjához, aki azután mint értéktelen holmit bedobta az öreg láda fenekére... Londonban végre kiderült a kép titka. Egy képkereskedő, akinek megmutatta a postatiszt, kivette rámájából és igy nézte meg. A ráma hátulsó papirburkolaia alatt régi Írást talált, melyben a következő érdekes történetke bontakozott ki: A postatiszt anyai részről való nagyapja, Hubert Lake, benső barátja volt a múlt század hires prerafelesista festőművészének, William Morris-nak. Egy napon meglátogatta a művészt, hogy elvigye magával egy bálba, ö már báli ruhájában volt, de a művész még dolgozókabátjában állt készülő festménye előtt. Hubert Lake odaállt a művész mellé és nagy érdeklődéssel figyelte, hogy milyen színeket rak rá a festményre. A művész teljesen elmerült munkájában és amikor időnként hátra lépett a kép hatásának megfigyelése végett, festékes ecsetjét oda-odá érintette barátja báli ingének vasalt melléhez. Barátja is csak akkor vette ezt észre, amikor már teljesen össze volt pingálva az inge, de mosolyogva hallgatott, nehogy zavarja alkotásában a művészt. Mikor végre elkészült a kép, Lake megmutatta az in„gét >a művésznek. — Egyszerre két képet festettél — mondotta neki nevetve. — Csak azt nem tudom, hogy az ingem mellén levő mit ábrázol? A művész jól mulatott az eseten, másik báli inget adott barátjának, aki azonban nem elégedett meg ezzel, hanem kivágta a tönkre tett ing mellét és odatartotta elébe: — Ha már ilyen szép képet festettél számomra, a szignálást is követelem. A művész ekkor odaírta a festékes ingmell egyik sarkába: Festette William Morris. A londoni képkereskedő, mikor nagyitóüveggel megvizsgálta a furcsa mázolást, csakugyan megtalálta rajta William Morris nevét. A »festményt.« azután kitette kirakatába az érdekességet megmagyarázó régi levéllel együtt , és másnap már akadt egy műgyűjtő, aki megvásárolta a postatiszttől száz font sterlingért, mint ritka kuriózumot. A vajdasági festőművészek, szegények, azért nem kapnak száz fontot egy festményükért, mert nem báli ingre festenek. Nincs is báli ingük. Jómódú földműveseket gyanúsítanak a debeljácsai hármas rablógyilkossággal Klein Mátyásné visszanyerte eszméletét és elmondotta, hogy négyen követték el a rablógyilkosságot — A szembesítésnél Bulik Pál kovacsicai földművesben felismerte az egyik éjszakai látogatót Fejszével verték agyon a kocsmárost és Becsei Katalin cselédleányt Becskerekről jelentik: A debeljácsai rablógyilkosság egyik áldozata: Klein Mátyásné hétfőn délelőtt tizenegy órakor dr. Ivies Dezső és dr. Efrimidisz Elli községi orvosok gondos kezelése folytán magához tért és részletesen elmondotta, hogy a rablógyilkosság mi. ként folyt le. Kleinék vendéglőjében vasárnap bál volt, amelyen a debeljácsai fiatalság nagy számban vett részt. Este kilenc óra tájban egy autó állt meg a korcsma előtt, iiábból .a»:.$offőrön kívül három ismeretlen ember szállt ki, akik betértek a vendéglőbe és ott tizenegy óráig csendesen el.jborozgattak. A társaság egyik tagja borozgatás közben Klein Mátyástól kétszáz dinárt kért kölcsön azzal, hogy másnap megadja. A vendéglős udvariasan elutasította, amit azonban a kölcsönkérő szemmelláthatólag rossz néven vett. Az autó utasai esté tizenegy órakor eltávoztak, a bál fél egykor ért véget, Klein korcsmáros feleségével és Becsei Katalin cselédleánnyal pedig fél kettő tájban tért nyugovóra. A korcsma melletti szobában aludtak mindhárman, amikor három óra tájban az ajtón kopogtattak. Klein felkelt az ágyból, gyergyát gyújtott és kiszólt: — Ki az? — Eresszen be, vásárolni akarunk — hangzott kívülről a válasz. Klein gyanútlanul kinyitotta az ajtót és beengedett négy embert, akik közül többnek az arcára emlékszik. Az éjszakai látogatók, akik közt egy magyar és három tót volt, amint beléptek a szobába, rögtön nekiestek Kleinnek és pénzt kértek tőle. A korcsmáros a szekrényből előkeresett háromezer dinárt és azt átadta nekik. — Ez kevés, add elő a többit is, mert különben agyonütünk — mondotta az egyik rabló. Klein összetett kézzel könyörgött nekik, hogy ne bántsák, több pénze nincs, ami volt azt mind előadta már. Az egyik előkapott egy baltát és rásujtott Klein fejére, ki nyomban összeesett. Aztán az asszonyt vették elő: — Add elő a pénzt — kiabáltak rá. — Ne bántsatok — könyörgött kétségbeesetten az asszony — ami pénzt csak találok még, azt odaadom. Kleinné a szekrényből elővett egy bádogdobozt, kivett belőle pár száz dinárt és átadta a rablóknak, akik azonban keveselték a pénzt és megfenyegették, hogyha nem adja elő az összes pénzt, akkor férje sorsára jut. Az asszony újra könyörgésre fogta a dolgot, de nem tudta meghatni a rablókat, akik azzal a baltával, amelyikkel férjét már leütötték, összevagdalták, aztán késsel xgyik fülétől a másikig átmetszették a nyakát. A cseléd félelemtől dideregve az ágyban feküdt és ott élte végig a borzalmas jelenetet. Mikor a rablók a korcsmárosnéyal is végeztek, az ágyhoz mentek és a baltával a párnák közé bujt cseléd fejére sújtottak, aztán késsel elvágták a nyakán az ütőerét, úgyhogy az ágyban elvérzett. A négy elvetemült rabló ezután kiment a vendéglő rnelletti üzletbe, összeszedtek minden összeszedhetőt: dohányt, bőrt, árut, cukorkákat fa elmenekültek. Pancsevóról délután három, órakor érkezett meg égy vizsgálóbizottság, melynek tagjai ’ dr. Zsivkóvic's Mladen pancsevöi vizsgálóbíró, Milasinovics Brankó államügyész, dr. Sterpin Ervin járásbiró, dr. Vurdelja törvényszéki orvos és Kolarovics Dusán kovacsicai főszolgabíró. Az asszony vallomása alapján a vizsgálóbizottság azonnal megindította a nyomozást, amely mindenek előtt annak a soffőrnek a kilétét igyekeznek kideríteni, aki az ismeretlen báli látogatókat autón Kleinék korcsmájához vitte. A nyomozás e tekintetben hamarosan eredményre vezetett: megállapították, hogy az autót Venyarszki János kovacsicai sofför vezette, akit letartóztattak. Venyarszki elmondotta, hogy autójával a szomszédos Padina községben volt vasárnap és ott fogadta meg két ember: Tóth János padinai cipész és Nyemoga Misa jómódú földműves azzal, hogy vigye őket be Debeljacsára. Útközben Kovacsicán felvették az autóra Bulik Pál: kovacsicai jómódú földművest. A sofför tagadja, hogy másodszor is visszatértek az autóval Kleinék kocsmájához és azt vallotta, hogy este tizenegykor az autó utasai a bálról hazatértek. A csendőrség letartóztatta Tóth Jánost és Bulik Pált is; Nyemoga Misát nem sikerült előkeriteni, mert vasárnap óta nem tért haza Padiadra. A letartóztatottakat szembesítették Klein Mátyásnéval. Tóth Jánosról az asszony nem tudta megmondani, hogy a rablók közt volt-e, de felismerte benne azt, aki Venyarszki soffőrrel és társaival a bál alatt a korcsmában borozott. A sofför szembesítésekor az asszony szintén határozatlan választ adott; kijelentette, hogy nem biztos abban, hogy a sofför a támadók közt volt-e. Mikor Bulik Pál szembesítésére került a sor, drámai jelenet játszódott le. Az asszony mihelyt észrevette Bulikot, magából kikelve kiáltotta: — Ez volt az; ez a gazember! Bulik sápadtan dadogta: — Én nem tudom miről van szó, én nem bántottam senkit! Klein áMátyás vendéglős veje, aki a szembesítéskor szintén a szobában tartózkodott, rá akart rohanni Bulikra és csak nagynehezen lehetett megakadályozni abban, hogy ne üsse meg. Bulik a leghatározottabban tagadig hogy a rablógyilkosságban része volt és! kijelentette, hogy egyáltalában-nem tudjál miért terelődött rá a gyanú. A tetemre-J hívás szintén nem tudta szóra bimi Bu4 likot, aki azonban zavaros viselkedésével alátámasztja azt a gyanút, hogy része van a rab’ lógyilk osságban. A .vizsgálóbizottság bízik abban, hogy? a rejtély hamarosan megoldódik. Ä ha-‘ lőtt Klein Mátyás kezében egy konyhakést szorongatott, amely véres ‘volt, ami! arra mutat, hogy dulakodás közben a rablók közül az egyiket megsebesíthette. Á szökésben tevő Nyemoga Misa elők^-: ritésével tisztázódni fog az a kérdés,! hogy a rablók közül kit sebesitett meg! Klein kése. A borzalmas kegyetlenséggel végrehajtott rablógyilkosság áldozatai iránt az egész környéken nagy részvét nyilvánul meg. i Elúszott az árvák pénze A bresztováci takarékpénztár elspekulálta a község árvapénzét Szomborból jelentik: Bresztovác községnek törvényben biztosított joga van ahhoz, hogy az árvaszéki pénzeket házi kezelésben tartsa. Ennek most kellemetlen következményei lettek. Bresztovác község képviselőtestülete még két évvel ezelőtt az akkori jegyző javaslatára 225.000 dinár összegű árvapénzt elhelyezett a 25.000 dinár alaptőkével rendelkező Bresztováci Takarékpénztárnál. Az addig kis keretek közt működő takarékpénztár a tekintélyes betétet különböző üzletekre fordította, azonban spekulációi olyan szerencsétlenül ütöttek ki, hogy teljesen tönkrement és ez év júniusában csődöt kért maga ellen. A szombori törvényszék csődbírósága hétfőn tárgyalta a takarékpénztár ké, relmét és a tárgyalás során kiderült, hogy a bank hitelezői, tehát a betétesek is, csak ötszázalékát kaphatják vissza követelésüknek. Eszerint a bresztováci árvapénz úgyszólván teljesen elveszett. A község elöljárósága, amikor tudomást szerzett erről, nyomban ülést tartott és elhatározta, hogy az akkori elöljáróság ellen, amely a szerencsétlen határozatot hozta, kártérítési pert indít. Üümbut&er Sándor, a meggyilkolt
