Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-28 / 327. szám
Lohengrin kisasszony A negyven évet azért mondta Ádámné. mert ö ebbe a korosztályba tartozott és magát mégis csak kivételnek tartotta. De most rémülten gondolt arra, hogy az imádott szobaurat valaki behálózta. Tihamér sietett megnyugtatni: — No, ennyire még nem veszélyes a dolog! Ismeri a házasságról szóló elveimet Ádámné. Olyan betegség ez, melyet legjobb legutoljára hagyni, mikor togatott virágoskertet. És különben is, a mai megélhetési viszonyok mellett, ki gondol nősülésre? — Ne is tessék ilyen bolondságot elkövetni, nagyságos ur! Nincs az az asszony, aki olyan becsületesen gondját viselné, mint én. A2tán egy feleség mindig féltékeny, nagy komédiát csinál minden kis kalandocskából. A nagyságos ur nem is tudja, milyen jól és kényelmesen él most. Ha azt mondja: Ádámné, most nem vagyok itthon! — akkor jöhet maga Tündér Ilona, én elküldöm. Ha azt mondja: Ádámné, unom ezt a nőt, hát a jó Ádámné mindig tud olyat mondani az illető nőnek, amitől az világgá megy, ha azt mondja: Ádámné, ma hangulat kell! — hát én mindjárt tudora, hogy milyen vacsorát kell főzni és melyik villamoskörtét kell becsavarni az állólámpába. Megtanultam én ezt a mesterséget a színpadon. Ha • nagyságos ur reflektort szereltetne fel a hálószobájában, én a leggyönyörűbb színeket tudnám bevetiteni! Tihamér jóízűen felkacagott. Mulattatta ez a bizarr gondolat. Bravó Ádámné, maga csakugyan gyöngye a ürmének. Még csak az kellene, hogy mint Néró hálószobájában a menyezetről virágok hulljanak alá és idönkint különböző illatokat permetezzenek szét! Ha hinnék a lélekvándorlásban, azt mondanám, hogy maga udvari hetéra volt Tibérius korában, aki tudvalevőleg egy külön udvari hivatalt szervezett, a spintriát, melynek egyetlen feladata a szeretkezés tökéletesítésének kitalálása volt. E derék császárnak. a ki egyébként gyalázatos szadista volt és naponta krapadra vonatott néhány embert, hogy • szenvedpésükben 45 \ 1 -ivT • ~ ?t'i7=K\ Forró Pál Játszása, évszázados közhelyek banális ismétlése. A múlt század derekán minden férfi térdrehuüva vallott szerelmet, mert aikkor ez volt a regénydivat és az illusztrátorok a szerelmi vallomásokat úgy ábrázolták hogy a nő lába elé omló férfi patetikusan szivére teszi a kezét és ug.v szaval. A moziban igen sok férfi nem azért flörtöl szomszédnőjével, mert tetszik neki, hanem mert ez általában szokás és fél, hogy a nő gyávának vagy ostobának tartja, ha nem nyúl hozzá. Óriási tévedés azt hinni, hogy a nők Inkább hajlanak a szerelmi giccsekre, holdvilágos, édeskés sóhajtozásokra, mint a férfiak. A nőkben sokkal több a szerelmi lelemény, mint a férfiakban, mert ráérnek ezeken gondolkoani és igen sok szerelmi csalódásnak a férfi ügyetlensége, gyávasága, ötlettelen szeretkezése az oka. Semmi sem bizonyítja jobban a nők fejlődni akarását, mint hogy a brutális, fölényes emberek tetszenek nekik. Ez nem szerelmi eltévelyedés (masocnismus), hanem megérzése annak, hogy az erősebb ember tökéletesebb a gyengénél és bogy a világot az erő mozgatja és viszi előre. Ha a civilizáció megszűnne, az emberiség vezetői ismét az izomférfiak lennének, övék lenne a hatalom, a föld, a vagyon, a királyság. De a ma társadalmában is az erősek könnyen letiporják a gyengéket és az életben elért siker túlnyomóan az idegek kérdése. Minél magasabb szellemi fejlettségű egy férfi, annál brutálisabb a nőhöz. I.ehetnek rendkívüli ellágyulásai, meghatott órái, de végeredményben könnyedén végiggázol szeretőin. Mert a zseni alaptermészete, hogy önző. önimádó és szinte érzéketlen az egész külvilág iránt. A no becsvágya azonban épen a.z, hogy egy kiváló szellemű, uralkodni tudó férfit hódítson meg. A mai korcs férfiak és vérszegény, hisztériás nők kérkednek szabadszájusággal. Merészen és szemérmetlenül beszélnek a szeretkezés patológiájáról, vágyairól, forró érzéseikről, szerelmi fenegyerekeknek akarnak látszani, szavakkal izgatják egymást, alapjában véve azonban ellenszenves, gyáva, betegidegzetü embereik, akik e fecsegéseken túl egyáltalában nem ismerik a szép, büszke, önfeledt, ujjongó szeirelmet. Hogyan is — Hát csak tessék mielőbb ide invitálni! Olyan uzsonnát készítek, hogy a szultán háremben sincsen különb! — Téved Ádámné, ez nem afféle kaland!... — Jesszus... csak nem tetszik nősülni!? Az öregasszony valósággal elszörnyedve nézett Tihamérra, akit bálványozásig szeretett és szinte anyai érzéssel becézett. Ádámné valamikor öltöztetőnő volt egy operettszinházban, azután férjhez ment egy postaaltiszthez és özvegységre jutva a nyugdijából meg a szobakiadásból élt. A legnagyobb gyönyörűsége telt abban Adámnénak. hogy Tihamérhoz gyakran osontak fel bájos, elegáns kis lányok, szininüvendékek és kezdöszinésznők. Ilyenkor régi színházi emlékei támadtak fel, boldog volt, hogy gáláns szolgálatokat tehet és pikáns történeteket mesélt hajdani öltöztetönöi korából. A világ legtermészetesebb dolgának tartotta a szabadszerelmet, semmin sem ütközött meg és vitás esetekben mindig a iérfiaknak adón igazat. Azt mondta, hogy öltöztetönő korában alaposan kiismerte a lányokat, tudja, hogy milyen ravaszak, hazugok, áJnok kis teremtések A színfalak mögött mindegyik tízszer jobb színésznő, mint a színpadon!, mondotta Ádámné és sokszor bámultam és csodáltam az ostoba férfiakat, akik boldogan hittek el minden hazugságot, mellyel barátnőjük a gyanús eseteket kimagyarázta. Vagy lehet,- hogy el sem hitték, de a férfiak jók. úgy bizony, én nagyon sok fiút láttam. aki utolsó fillérét is oda adta valamelyik haszontalan kis bestiának, aki pedig úgy bánt vele, mint egy kutyával. Hányszor jöttek hozzám sápadtan, dadogva siTva kétségbeesett férfiak! És miért? Egy hitvány kis ringyóért, aki közben autón utazott a Hűvösvölgyben, vagy egy balatoni fürdőre és eszébe sem jutott a szegény fiú, aki öngyilkos akart lenni. Na ugyan ha férfi volnék, megtanítanám őket! Hej, de kibabrálnék velük! Dehogy is vennék én egyet is feleségül köziiiök! Nem született ebben a városban negyven öv óta olyan lány, akit feleségül mernék venni! 44 Forró Pál jl^rr. »rv-qf >í?iy ^ a»,..*,.» *r ^ Lohengrin kisasszony Tihamér kedvesen, hízelegve simult hozzá: Inkább a tetteit, ha megengedi! Mici gyengéden elhárította a férfi ölelését: Nem, ehhez még nem érett meg a barátságunk! De magán muli'k... Nem fejezte be a mondatot, de nem is volt rá szükség. Tihamér elbüvölten és megzavarodva nézett rá: — Csodálatos, édes, szép asszonyom! mormogta. Mici fenyegetöleg emelte fel a tós ujját: — Vigyázzon, regényt ne Írjon belőle! Tudja miben egyeztünk meg! az életet akarjuk élni, a fiatalságunkat a nyárba hajló tavaszt. És semmi mesterség, elmélkedés, lélekboncolgatás. Adja ide a kezét és szépen elindulunk a város jelé... Én fogom vezetni, mert mikor a szerelmet keressük, jobb, ha az asszony veszi át a vezetést VI. Másnap délelőtt tizenegyóra tájban ébredt fel Tihamér. Későn kelő volt, mint a legtöbb tró és ágyában nyujtódzva arra gondolt, hogy érdemes-e egyáltalában felkelnie? Mi öröm várhatja lent az uccákon? Lógó orral járkáló savanyu emberek, kölcsönöket pumpoló kollégák, kellemetlen, szenzációkat hajszoló hírek az újságokban, a kiadó sopánkodása, hogy senkisem vasáról könyveket, fizetésképtelenségek, anyagi zavarra! küzdő lapok, sivár és reménytelen megismétlődése a tegnap és tegnapelöttnek. Tihamér tisztában volt azzal, hogy még legfeljebb hat hónapig van valahogyan biztosítva a megélhetése. Volt még egy kis atyai öröksége. a kiadótól való járandósága, azonfelül cikkeiért is befolyt időnként egy kis summa, mindent egybevéve annyi, hogy egyelőre szerényen bár, de gondtalanul élhetett. Viszont egészen bizonyos volt, hogy hat hónap múlva, amikorra atyai öröksége elfogy, nem fog tudni az irodalmi piac katasztrofális leromlása folytán annyit keresni, amennyi akár legszükségesebb kiadásait fedezné. Regényt kettőnél többet nem adhat ki egy évben és egy-egy könyvért legfeljebb annyit fizet a kiadó (és ezt is részletekben) amennyiből másfélhavi megélhetést biztosit csak. A cikkakben olyan nagy a tulprodukció. 48 41
