Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-19 / 318. szám
4. 67357. BÁCSMEGYEI fifAPLÖ Í926. november 19. Tüzet szüntess! Szenta sleshangu memorandumban követeli a pénzügyminisztertől a mai adókivetési rendszer megszüntetését Szentáról jelentik: a városi tanács, mint ismeretes, megbízta dr. Ludaics Milos városi főügyészt, hogy készítsen el egy memorandumot, melyben Szenta város tiltakozik a tervezett adőjavástátok ellen. A memorandum, mely a napokban elkészült, többek közt a következőkre raua régi aranykoronáról csak dinárértékre emelte. Az 1925. évben eltörölt vagyonadó helyett ' a jövedelemadónak 30%-os pótléka lépett életbe, ami a vagyonadónál sokkal súlyosabb megterhelés. A jövedelem, a kereset 1924. év óta állandóan csökkent. Az egész Vajdaságban pusztított a jégverés, az árviz, a kereskedelmet a valutapiac ingadozása tette tönkre, ezért vannak tele a napilapok ingatlanárverésekkel, csődnyitásokkal. A most folyamatban levő jövedelmi és vagyonadó kivetésnél a nagyszámú személyváltozások miatt mutatkozik a helyi ismereteit hiánya. Csak a szükséges törvényismerettel, alapos szaktudással, helyi ismerettel biró egyének működjenek közre az adókivetésnél, akik minden egyes elébüK kerülő adófizető teherbíró képességet, kereseti viszonyait, minden földbirtok termőképességét legalaposabban és legigazságosabban mérlegeljék. A memorandumot száztagú deputáció viszi a napokban a pénzügyminiszterhez. Egyházi háborít a i&oviszadi reformátusok között Rendszeres lazítással vádolják a régi presbitereket tat rá. — A szentai járás, Szenta és Sztarakanizsa városok adófizető népe megdöbbenve látja, hogy az illetékes tényezők nem méltányolják sem teherviselő készségét, sem kétségbeejtő gazdasági leromlását és újabb, az eddigieknél sokkal súlyosabb adóztatással koldusbotra akarják juttatni. Ha a most folyó jövedelmi és vagyonadó kivetések és javaslatok eredeti formájukban megmaradnak, súlyosabb katasztrófát zúdítanak a Vajdaságra, mint bármilyen mérvű elemi csapások, mert azok csak egy év jövedelmét viszik el, mig a kivetett adók a népet egész élete fáradságos munkájának gyümölcsétől fosztják meg. Fiatal államunknak — folytatja a memorandum — erős és megbízható államhü lakosságra van szüksége, ezt pedig nem végzetesen súlyos adóterhek kirovásával, hanem kedvezményekkel lehet teremteni. A memorandum ezután azt kéri a pénzügyminisztertől, hogy a folyamatban levő jövedelmi és vagyonadó kivetéseket sürgősen szüntesse be és vizsgáltassa felül. — Az 1909. évi jövedelmiadó behozatalával — mondja a memorandum — az addigi általános jövedelmi pótadót akarták megszüntetni, hogy az adózó szolgáltatási képessége arányában és ne azon felül legyen megadóztatva és hogy az addig adómentes jövedelmek is adó alá kerüljenek. A jövedelmi adónak nem volna szabad : többnek lenni' az általános jövedelmi pótadónál és most mégis sokszorosa az összes állami egyenes adónak. Pénzügyi ■, kormányunk átvette a régi magyar adótörvényeket, de az adókulcsokat állandóan emelte, a megyei és városi pótadókat, bélyeg- és jogilletékeket erősen növelte. A létminimumot a jövedelem es vagyonadónál Noviszadról jelentik: A noviszadi református egyház régi presbiterei és Horváth Lajos noviszadi református lelkész között évek óta elkeseredett harc folyik. A harc tülajdonképen akkor mérgesedett el, amikor Balog István noviszadi kereskedőt, a noviszadi református egyház gondnokát és néhány presbitert az uj presbitérium elmozdította, állásából. Balogék törvénytelennek és szabálytalannak tartják a presbitérium összeállítását és a harc a két tábor között egyre jobban kiéleződött. Balig István és társai minden egyházi fórumnál panasZit tették lelkészük ellen és mert az egyházi hatóság a lelkész pártján van, Balog István és társai részben röpiratokban vitték a nyilvánosságra a lelkésszel való ellentétüket, részben a közigazgatási hatóságoknál és részben bírói utón iparkodtak álláspontjuknak érvényt szerezni, amS a harcot még jobban elmérgesitette. # A múlt héten Balog István kereskedő, Simon Péter főldmives, Lukács István bérkocsis és Szekeres János földmives hivatalos írást kaptak az egyházközségtől, amelyben őket az egyházközség adófizetői sorából kirekesztik. Balog István és .társai aiz egyházközség hivatalos értesítését nem vették át és nem éltek felebbeziésl jogukkal seip, dehogy a kirekesztés jogerőssé vált. Balog István és társai dr. Jeszenszki Ferdo topolai ügyvéd vezetésével szerdán Beogradba utaztak, ahol Popovicki Pávle noviszadi képviselőt kérték fel arra, hogy vezesse őket Trifunovics Misa vallásügyi miniszterhez. A miniszter előtt Balog István ismertette a küldöttség panaszát és arra kérték a minisztert, hogy indítson ebben az ügyben vizsgálatot. Balog István beszédében kitért mindazokra a panaszokra, amelyeket a lelkészük ellen már annyi fórum előtt hangoztattak, egyúttal magyarnyelven megszövegezett memorandumot adtak át, amely a sérelmeket írásba foglalta. Trifunovics Misa miniszter meghallgatta a noviszadi reformátusok panaszát és utasította őket, hogy memorandumukat az állam nyelvén szövegezzék meg, juttassák el hozzá és a miniszter szükség szerint meg fogja tenni a megfelelő intézkedéseket. Balog István és társai ezután dr. Miletics SzJávkó egészségügyi minisztert, noviszadi képviselőt keresték fel, akit hasonló szellemben informáltak. Balog István kijelentette a Bácsmegyei Napló munkatársának, hogy a kizárási határozatot nem fogadták el, mert azt olyan presbitérium hozta ellenük, amelyet nem egyházközségi közgyűlésen szabályszerűen választottak meg, hanem amelyet Horváth Lajos lelkész nevezett ki. Elmondotta még Balog István, hogy a határozatot január 20-ikán hozták, majd jóváhagyás végett az esperesi hivatalhoz terjesztették fel. Máénál), jánuár 21-ikérFKrepp Péter torzsai esperes a határozatot jóváhagyta. Január 21-től november 1-ig szünetelt az egész eljárás és csak november 1-én kísérelte meg a noviszadi egyházközség a határozat kikézbesítését, ami nem si-Tónika álmodik Irta : Herényi János Tónika tudja már mit jelent a hidegvizes kendő. A függönyöket szépen lehúzzák, a föld megbillen, egész ferdén áll, majdnem lecsúsznak róla a házak. A szoba sarkában busul egy kitömött madár, annak a szeme elkezd nagyobbodni. A madarat Borka néni aranymáringónak .hívja, pedig az csak rigó. De Borka néni mindent máskép tnond és ennek nevetni kell. Mikor a rigó szeme keréknyire tágult, akkorra már sötét van, az ágy fölött fekete rostélyok mozognak szüntelen és akkor hipp-hopp hirtelen előtoppan Kovács ur. Nagy fülei vannak Kovács urnák és billegeti őket, mint a kardospille a szárnyait. — Tónika, hol a mama — kérdezi Kovács ur és a szájából k'pottyan egy öszszegöngyölt palacsinta. Tónika haragszik, szégyeli magát és elhatározza, hogy hazudni fog. — A mama? Kovács ur a mamát keresi? Nekem nincs mamám. Kovács urnák erre a füleihez mérten meghosszabbodik az orra és megint kérdez. — Tónika mondd, hol van a mama? Tónika összeráncolja a homlokát. — A mama szegény? Megbetegedett a mama. Nagyon csúnya lett a mama Kovács ur. Öreg asszony, ha látná Kovács ur, az arca is ráncos, meg csupa seb. Most jól kell vigyázni, mert Kovács ur feje megfordul. Az álla esik fölül, a homloka' nő a nyakához. Szája lassan elnyúlik mint a harisnyakötő és megint vallatózik. — A mama Tónikám, a marna hol van? A te 'mr.’.’.íd. Tónika alatt olvad a föld, a sár megfogja Tónika vékony lábait, mozdulni se lehet. Csak dadog ijedten Kovács ur szemei előtt. — A mama? Talán elveszett. Vagy a temetőbe vitt virágot. — El-ve-szett? — hahotázik Kovács ur — vagy a temetőbe ment? Ugyan Tónika. És egyszerre elejti a nagy füleit, fiatal büszke Kovács ur lesz belőle. Erre már lehajtja fejét Tónika. Nyöszörög, kínlódva bevallja az igazat. — A mama bent van a szobában és várja Kovács urat. # A pap bácsit is látni lehet ilyenkor. Néha ép Kovács úrral. Kovács ur eltűnik az ajtó mögött, a tisztelendő bácsi künn marad. Kegyesen összekulcsolja a kezeit, ásít. Ettől az ásítástól nyekeregve meghajlik a kutgém az udvaron. Aztán szembehelyezkednek, a tisztelendő ur köhyveket halász elő. — Istenem — suttogja Tónika — biztos, hogy nem álmodom ezt. És lopva végignéz magán, hátha elfelejtette fölvenni a nadrágját. Mondatok, törtek, ragok bukfenceznek köztük. Tónika beleun, dühös lesz, sirni szeretne. Félrelöki az összes könyveket és kitör belőle a méltatlankodás. — Barátom, én nem vagyok gyerek. Tudok mindent, Évike pajtásnőmmel sokat beszélünk ezekről a csúf históriákról. És ti most akartok engem levizsgáztatni a második elemiből. — Na — bólint a tisztelendő ur és tubákot szippant. — Ez a Kovács ur is. Legjobb volna a csatornába ugrani, vagy elszökni a háztól, mint Balassa vitéz. Ha apa élne! A pap bácsi szájtátrva bámul rá és nevet. — Kérdezzétek meg Évikét — erőlködik Tónika — meglátod, igazat ad nekem. És tudod Évike is mit akar? Azt, hogy játszunk mi is igy. ő lesz a mama és én... én leszek Kovács ur. — Tónika, Tónika — kiabál a tisztelendő ur és csodálkozik — nem ez a fontos Tónika. A katekizmus rosszul ment tegnap, arra felelj: mért vagyunk a világon? Tónika elfordul. — Világ? És vállat ránt, majdnem'olyan ügyes megvetően, mint a fölnőttek szoktak ilyenkor. * Hó már nem födi a hegyeket, a kis bárány uj füvet legel a hajtásban. Akácillat menetel fényesen a házak fölött és a réten tenyérnyi vörös asztalok körül bóbiskolnak a virágok. Évike ugyan mit csinál, a folyóka partján üldögél bizonyára. Vár, néha fölkel, két tégla áll ki a vízből, Évike rájuk lép terpeszkedőn. Olyan mint egy színes hidacska, a viz erőlködik, hogy lefelé fordított képét is elhurcolja magával. És istenem, hogy él most Irma kisasszonyba tavalyi nevelőlő, aki sokat sirt. Olyan fiatalka volt még. De most sütni kéne a napnak, Tónika érzi és mégis homályos minden, mintha az egész csak lázálom volna, örök esti nyolcórára álló szürkülettel. A toronyban már évek óta harangozzák az őrangyalát. * Tónika lábai közé kapja a csillagot, huszárosán. A csillag egy arany-mozdony, meleg is, és rózsaszínű gőzt fuj az orrán. Valaki vezényel és Tónikával megindul a csillag, masina. Tíz évvel került. November 15-ikén telt le a 15 napii felebbezési határidő, de Balogék ebbe nem nyugodtak bele, hanem harcolni akarnak mindaddig, amig igazukat ki nem vívják. A református lelkészi ’hivatalban a határozatot azzal indokolják, hogy Balog István és társai állandóan feljelentésekkel fordultak a felettes egyházi hatósághoz és ezáltal rendszeres lázitás bűnét követték el. A lelkészi hivatal szerint az adófizetés alól való felmentés semmiilyen jogkövetkezménnyel nem jár, legfeljebb azzal, hogy Balog István és társai nem vesznek részt a közterhek viselésében, Viszont minden egyházi segítség és közreműködés megilleti őket, csak épp nem kerülnek a választók névjegyzékébe. A bujdosó levél Tizenhat évig tartott, amig egy levél Budapestről Szuboticára érkezett A szuboticai főpostára kedden érdekes levél érkezett, amilyen még kevés fordult elő a szuboticai posta történetében. A napi postaanyág osztályozásai közben, a hatalmas levéltömeg között a levélhordók egy megsárgult borítékot találtak, amelyen egy régi magyar tizfilléres piros bélyeg volt. A borítékon a következő cimzés állott: Önagysága Slurcz Szilárdka urhölgynek Szabadka, Vermes-féle ház, a vasúti park mellett. A megsárgult levelet, mint a postabélyegző dátumáról kiderült, 1910-ben, tehát tizenhat évvel ezelőtt Budapesten adták föl és 1926 november 16-ikán érkezett a szuboticai postára. A régi, magyar bélyeggel ellátott levelet annak rendje és módja szerint kiosztották Koszó István kézbesítőnek, a! ki á levelet a címzett helyen kézbesíteni akarta, de a Vermes-féle házban senkisem emlékezett a címzettre. A borítékon] feladó nem szerepelt és mivel a címzettet nem találták,, a tizenhat év óta bolyongó levélkét visszaküldték Szegedre. Hogy a levél hol bolyongott, vagy hol feküdt tizenhat évig, áz kiderítetlen. A levelet a szuboticai postán nem portózták meg, mert a feladója szabályszerűen felülbélyegezte — az akkori idők tarifája szerint, arról pedig igazán nem tehet a feladó, hogy a levél csak tizenhat év után érkezett meg Szuboticára. vissza vagy előre csak a csillag viheti az embert. Rövid sipjelzés hasit égő utat a ködbe, Tónika füleihez kap, megrémül, látja, hogy a füle a kezében marad. A szájához nyúl, áz is az ujjal közé esik, mint valami ócska játékszer. Kétségbeesetten végigtapogatja az arcát, minden uj rajta, ni még a bajusza is nő. — Én vagyok az apus — mondja Tónika. Tükre nincs, de megérzi, hogy épen olyan az arca most. Valaki várja, kendőt lobogtat, Tónika leugrik a csillagmasináról. — Anyus. — akarja megszólítani, de hátha mégse az. Hasonlít hozzá, de fiatalabb és nem is olyan morcos, ideges, sőt bolondos jókedvű. Tónikának most ép ez a csintalan jókedv csipi a vérét. El akar szökni, de a kis mama egy virággal arcon simogatja és Tónika ott marad. — Még ezen a rámán kell átbújni — vezénylik megint és Tónika meghajol, keresztül lép egy képráma küszöbén, mint amikor átbujócskát játszanak. A kép ott lóg az ágya fölött a falon, Tónika mosolyog rá, mert apus nagy fekete képe néz rá onnan. Az óra nagyon hamis jószág. Biztos, hogy eddig hallgatott, de most hogy Tónika fölébredt, elkezdi újra a szorgalmas ketyegést. A nap kinn ép a földet éri, alatta vértócsa a mocsár, Tónika borzongva tűnődik, hogy a nap nyugszik most, vagy kel. Arra gondol, hogy két napig aludt talán, de aztán eszébe jut, hogy egy órakor fektették le és most hat óra van. A másik szobába oson, anyust szeretné látni. Anyus az ablak mellett áll, de rosszkedvű. Levélpapírt vesz elő és írni kezd. Tónika visszahúzódik a szobájába.
