Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-08 / 278. szám

2. oldal.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

1926. október 8,

Mihajlovics elnök: Igaz-e, hogy ön a trbovljei széntársaságtól 260 dináros részvényeket kapott?

Pasics Ráda:

Igaz, de a hasznot Miiin aszszony és Stojadinovics Dragisa ették meg.

^ Vuics Dimitri je földmivespárti: Foglalkozott-e ön kijárással?

Pasics Ráda: Soha.

Ellenben Sztojadinovics Dragisa és Bocsin nevű dalmát ember az állam részére fegyvervásárlás céljából kölcsönt kerestek és ehhez az én intervenciómat kérték.

Pasics Ráda végül kijelentette, hogy vallomására hajlandó letenni az esküt.

Az ülés berekesztése előtt éles vita támadt az elnök és a demokratapárti bizottsági tagok között. A vitára az adott okot, hogy Timotijevics Koszta, Grol Milán és Setyerov Szlávkó abban a pillanatban léptek be a terembe, amikor Pasics Rada befejezte vallomását és tiltakoztak az ellen, hogy az elnök nem hívta meg őket az ülésre.

A zelnök erre kijelentette, hogy ő egy szolga utján küldött értesítést a képviselőknek. Előhívták a szolgát, aki bevallotta, hogy Timotijevics, Grol és Setyerov képviselőknél nem volt. Timotijevics erre azt követelte, hogy az elnök a legközelebbi ülésre újból idézze meg kihallgatásra Pasics Rádát és rendelje el szembesítését Sztojadinovics Dragisával. Az elnök felhívta Timotfíevicset. hogy előterjesztését írásban nyújtsa be.

A demokratáknak az ankétbizottság üléséről való távolmaradása politikai körökben feltűnést keltett. A kormánykörök Eleinte odamagyarázták a demokraták távolmaradását, hogy ezzel

a demokraták dokumentálni akarják a radikálisokká] való együttműködésre való hajlandóságukat.

Az ülés végén azonban kiderült, hogy ez a kombináció nem helytálló, mert a képviselők távolmaradását tisztára annak a klubszolgának mulasztása idézte elő, aki az ankétbizottság ülésére hívta egybe a képviselőket.

Az ülés összehívása körül keletkezett bonyodalmakról Grol Milán demokrata képviselő, az ankétbizottság tagja nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

— Én és Timotijevics Krszta — mondotta Grol — már negyedtizenegykor megjelentünk abban a teremben, ahol a bizottság üléseit szokta tartani, de minthogy az ankétbizottság elnökén kívül senkit sem találtunk ott, elmentünk a demokrata klub helyiségébe, hogy ott bevárjuk az ülés megnyitását. Mihajlovics elnöktől megkérdeztem, hogy mi lesz az ülés napirendje, mire az elnök azt válaszolta, hogy előreláthatólag a szuboticai cukorpanama aktáit fogják felolvasni, mert Pasics Rada — a hogy Martinac ügyvéd bejelentette — nem jelenhet meg a bizottság előtt,

tekintettel arra, hogy eskütétel végett bírósághoz kell mennie. Az elnöknek megmondottam, hogy mi átmegyünk a demokrata klub helyiségébe és ott várjuk be az ülés megkezdését. A klubhelyiségben Timotijeviccsel sokáig vártunk, de miután

nem hívtak bennünket, elküldtük a klub szolgáját, hogy nézze meg, megkezdődött-e már az ankétbizottság ülése. A klubszolga azzal jött vissza, hogy a gyűlés már régen megkezdődött, mire mi sietve megjelentünk a bizottságban, mely akkor már Pasics Ráda kihallgatását be is fejezte. Az elnök tiltakozásunkra kérdőre vonta a szolgát, aki a bizottság tagjait öszehivta és aki beismerte, hogy

minden klubhelyiséget felkeresett, csupán a demokrata klubot hagyta ki, annak ellenére, hogy az elnöktől erre határozott utasítást kapott.

A dolognak egyébként nincs nagy jelentősége, mert Pasics Rádát a bizottságnak újból ki kell hallgatni Sztojadinovics Dragisával együtt és akkor majd alkalmunk lesz a vallomását ellenőrizni.

Tudtak-e a hatóságok a frankhamisításról ?

Ulain védőbeszéde a frankpörben

Budapestről jelentik: A frankhamisitási bűnügyben a csütörtöki kúriai tárgyaláson elsőnek Ulain Ferenc, Windischgrätz védője szólalt fel. Ulain védőbeszéde a meglehetősen elkapott frankügyben még mindig szenzációs volt, nem annyira azok miatt a kijelentések miatt, amiket védőbeszédében megtett, hanem inkább azért, mert világosan célzott sok olyan körülményre, amiről eddig nem beszéltek.

Ulain a következőket mondotta: — A védelem különböző politikai okokból eddig nem ment el addig a határig, ameddig a vádlott érdekei megkövetelték volna. A táblai Ítélet az enyhítő körülmények tekintetében túlságosan szükmarkuan mért, nem vette figyelembe, hogy azok közül a hivatalos tényezők közül, akik tudtak arról, hogy Windischgrätz a pénzhamisítás gondolatával foglalkozik, senki sem figyelmeztette öt, hogy még hazafias célokból sem szabad pénzt hamisítani.

Bár a vádlottak nem állítják, hogy ők hivatalos helyről biztatást kaptak a pénzhamisításra, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Windischgrätz a pénzhamisítást a hatóságok tudtával akarta elkövetni és legfeljebb a hatóságok mulasztását menti, hogy Windischgrätzet nem vették komolyan.

Enyhítő körülménynek kell tekinteni, hogy a Térképészeti Intézet, tehát hivatalos hely is megnyílt Windischgrätz előtt. Az igaz, hogy a frankhamisítást Windischgrätz kezdeményezte, azonban mások indították el Gerőt és mások vették rá Haits tábornokot, hogy átengedje a Térképészeti Intézetet.

Amikor egv állami intézet közegei résztvettek a pénzhamisításban, lehetetlen volt fel nem tételezni, hogv magasabb állami tényezők akaratából folyik ott a munka.

Windischgrätz számára enyhítő körülmény az is, hogy Nádossy országos főkapitány nemcsak tudomással birt az, akcióról, hanem segítette is azt és igy azok a törvényekben kevésbé jártas emberek, akik a hanjisitásban részt vettek, azt gondolhatták, hogy az országos főkapitány személye biztosíték arra nézve, hogy felülről abszolút büntetlenséget biztosítanak a számukra.

— Lehetetlen figyelembe nem venni az idők pszichózisát. Azok után, hogy a szokolhamisitási ügyben a

vádlottak amnesztiát kaptak, arra kellett gondolni, hogy az amnesztia akkor sem fog elmaradni, ha a frankhamisítás kiderül.

— Windischgrätz nem várhat felmentő ítéletet, azonban kéri a kúriától az enyhítő körülmények figyelembevételét. Olyan korban élünk — fejezte be védőbeszédét Ulain — a mikor a jót is csak a gonosz eszközeivel lehet elérni.

Ulain után a védők egy része beszélt, pénteken a többi védők mondják el védőbeszédüket, úgyhogy Ítélet szombatra várható.

A betyárleves feltalálója

nadrágtartóval próbálta meg-' • ülni magát

Egy régi Szarajevó vendéglős öngyilkossági kisérle.e

Szarajevóból jelentik: A Gázi Izet-bég| fürdőben furcsa öngyilkossági kísérletet: követett el Heiligstem Károly vendéglős,' a szarajevói Royal-szálló volt tulaj do-: nosa. Heiligstein kora reggel bezárkó-i zott a fürdőkabinba és szokatlanul hoszszu ideig maradt benn. Kilenc óra tájban; a fürdőtulajdonos bezörgetett hozzá, de; semmi választ sem kapott, mire á gaz-; da gyanút fogott és értesítette a rendőrséget.

Mikor a kabinajtót felfeszitették, Heiligsteint a divánon, fekvő helyzetben ta* lálták, nyaka köré hurkolt nadrágtartó-: iának végeit görcsös erőfeszítéssel húz-, ta szorosra, úgyhogy arca már egészen kék volt és teste csuknám megmereve-' áett. A fuldokló és hörgó öregemberen' a hatósági orvos azonnal mesterséges« légzést alkalmazott és nagyneihezen eszméletre téritette. Az asztalon papírlapot találtak, amelyen ezek a sorok voltak:

— Halálomért senkit sem terhel felelősség. Nem bírom tovább pénz nélkül ezt az örökös küzdelmet. Ma nagy számlákat kellene kifizetnem. Nincs pénzem, inkább meghalok.

A Royal-étterem volt tulajdonosa, aki tekintélyes szarajevói polgár volt és arról híres, hogy ő találta fel az úgynevezett betyárlevest, az utóbbi időben csaknem teljesen tönkrement és állandóan nagy anyagi bajokkal küzdött. A rendőrség beszállittatta Heiligsteint a közkórházba, nehogy az életunt ember felügyelet nélkül újból öngyilkosságot kíséreljen meg.

Egyébként annak a fürdőkabinnak, a melyben Heiligstein véget akart vetni életének, babonás hire van. Ezen a helyen már több öngyilkosság történt és legutóbb egy orvos ugyanitt felakasztotta magát a ventillátorra.

■ *4 Ián ?

rta: Kuszka Ede

Amikor Gérai doktor és a felesége hazatértek a temetőből, hosszasan egymásra néztek és úgy találták, hogy nagyon, nagyon öregek, olyan öregek, mint két szülő, aki egyetlen fiát temette.

— Szegény kis fiunk, szegény Gyulánk — jajdult fel az anya.

Az apa nem szólt. Csak teljes erejével igyekezett visszafojtani forró könnyeit.

A halottas házban újra kezdődött az élet. A szolgáló fát vágott a konyhaajtó előtt és két ember nakilátott a hálószoba fertőtlenitésének. A postás meghozta az első részvétleveleket. Az óra a vacsora idejét jelezte, de hangja olyan volt, mint a lélekharangé.

Az este teljesen összetörte Gérait és Gérainét. Az apa megkísérelte elolvasni az újságját, de tekintete egyre a gyászjelentéseken kalandozott. Az anya behúzódott az árnyékba, olvasóját forgatta s könnyei hullottak a gyöngyházszemekre.

Gérai és Gérainé huszonöt éve éltek egymás mellett minden vágy és gyengédség nélkül. Mély rokonszeny és kölcsönös megértés helyettesítette lelkűkben a szenvedélyességet. És szigorú megvetéssel bírálták azoknak a sziveknek a tévelygését, amelyekben a szerelem uralkodott.

Ez a ridegség, ez a hideg, józan eszesség, amelyre a házaspár oly büszke volt, hatalmába kerített minden élő és élettelen lényt maga körül. Gyulával, mint a jólneveltség és tisztesség mintaképével, kínozták a városka minden fiatalemberét. A szolgáló olyan rendben és tisztaságban tartotta a csendes házat, mint valami kolostort. Az ablakon sürü zsalugáter védte a bútorokat a napsugarak káros hatása ellen. Az orvos fogadóóráiban külön kis ajtót nyitottak, nehogy az emberi nyomorúság nyomot hagyjon a gondosan viaszolt lépcsőkön, fis íkiviilről a ház szürke volt, a legszürkébb minden szürke épület között, amint komoran állt a templom és a városháza mellett.

— Rendet kell csinálni a fiit holmijában — szólt egy héttel a temetés után Gérai a feleségéhez.

Az asszony sóhajtva beleegyezett. Az apa és az anya beléptek a szobába, melyben még enyhe karbolszag lengett. Gérainé megdidergett.

— Fázol? — kérdezte az orvos.

És becsengette a szolgálót, hogy gyújtson be a kandallóba.

A szülők először a ruhásszekrényt nyitották ki és a rosszabb ruhákat félretették a szegényeknek.

— A többit Róbert unokaöcsédnek lehetne adni — szólt Gérainé.

Amikor az orvos megfordította a kulcsot az íróasztal zárában, hirtelen úgy érezte, hogy valami rosszat tesz, hogy megbántja egy védtelen lény szent magányát.

— Na mi lesz? — sürgette türelmetlenül az anya. látva férje habozását.

Az apa kinyitotta az íróasztalt.

— Ó! Mennyi levél! — kiáltott fel Gérainé... — Hogyan lehetséges ez?!... Postán alig jött valami Gyulának!

Valóban 'ilaszin selyemszalaggal átkötve sok-sok levél'csomó feküdt előttük.

Gérai doktor kezébevette az első kötegel. A szalagra kis papirfoszlány volt tűzve. Az Orvos megismerte a fia írását és ezt olvasta: »Ezekhez a leve lekhez ne nyúljon senki!« A tulvilági parancs nem tűrt ellenmondást. Gérai reszkető kézzel tette vissza a leveleket.

— Poste restante vannak címezve! — jegyezte meg.

— Add ide! — követelte az anya.

Gyermekének «a szive feküdt előtte s

valami keserű, megmagyarázhatatlan vágy űzte, taszította, hogy meggyőződjön1 arról, hogy fia szivében nem ő volt az első. a legfontosabb.

— Megtiltotta, hogy «ezekhez a levelekhez nyúljunk — vetette ellen az ura. — Nem akarta, hogy ...

— Add ide nekem ...

Az anya habozás nélkül törte fel a pecsétet. A levelek szétterültek. Két írás volt, Gyuláé finom, hegyes fekete betűk s egy ismeretlen, lilaszinü, gömbölyűvonalú, egy , asszony vetette papírra őket.

— Csak nem akarod elolvasni? — szólt az apa.

De az asszony már falta a leveleket, szívta magába a mérget. És viaszos

arcán kinos meglepettség váltotta fel a megvetést. Mikor végigolvasta az első köteget, rekedten felhördült.

— Mi van veled? — kérdezte az ura.

— Olvasd! Olvasd! «1

Az apa kezébe vette a leveleket... s!

megrázóan tudatára ébredt, hogy mi a szerelem... Az izgatott szavakból! megérezte annak az érzésnek a hatalmát. amelyet ő házastársával szemben sohasem érzett... s amikor a felesége felé fordult, annak a tekintetéből ugyan-, azt a kétségbeesést és késő megbánást: olvasta ki... ' i

— A tűzbe velük! Dobd mind a tűzbe!; — hörgött.

Mint a fosztogatók a gazdátlan kincsre, úgy vetették magukat az íróasztalra. Szavak, szép, szerelmes szavak táp-« lálták a lángot.

Levélt levél követett... és még mindig mennyi volt! A láng egyre listai masabb lett, már átcsapott a kandalló rácsán, a szőnyeget nyaldosta s csápjai egyre messzebbre nyúltak a szobában. A tultáplált láng felfalta a függönyöket, a tapétát, a bútorokat s már a falat ostromolta. A szerelmes szavak felperzselték a régi szürke házat... Ktresztelő, bünhődés és megdicsőülés volt ez.

Gérainé kábultan támolygott a fojtó füstben az ura felé.

— A szerelem!... —- suttogta.

A férje átölelte, magához szöritotta s a láng összecsapott a fejük felett.