Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-31 / 301. szám

20. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 31. u 99 Párisha halkan beszököit az ősz Szubjektív riport a párisi gyerekekről, az őszről, a gazdagságról és a Montmar reról, ahol tradíció a piszok és a szegénység Azi uccasarkokon megjelentek a nagy­­hasú gesztenyesütőkályhák, sürü köd ereszkedett a Szajnára és a gázlámpák már kora délután is égnek, hogy a szürke, vágnivaló ködben, el ne téved­jenek és össze ne ütközzenek a járó­kelők. / z autóknak természetesen mindegy, legfeljebb csökkenni tog az eigázolások száma, mert a bestiális sof­­főr. aki eddig nontosan az áldozat két lábára célzott1, most nem fog tudni rá­­haitani a gyanútlan gyalogjárókra. Hat órakor a diszruhás rendőr taka­ródét fűi a gyerekseregnek, mint a nagy kaszárnyákban és a bonnek. cse­csemők és kölykök hada felkerekedik. Egy sereg gverek a rendőr után ro han aki szégyell ilyen nagy publikum előtt a trombitába fuini és haragosan szétzavaria a kurtanadrágos hordát. De Párisban nem szabad gorombáskodni a gyerekekkel és a gaz kölykök ezt iól tudják. Valami elképesztő az ui gene­ráció visszaél a felnőttek babusgató humanizmusával. Egy ilyen kis garáz da fickó megtud bolonditani egv egész uccát. A Panteheon körül a minap ne­gyedóráig szünetelt a forgalom egv bébi miatt, aki kitépte magát a mamája ke­zei közül, berohant azi autótenger ke­lős közepébe és röhögve élvezte a rendőr kétségbeesett vészfüttyeit és az autókat amelyek az orra előtt fékeztek le. Mert a gyerek az szent és sérthe­tetlen Párisban. A rendőr még csak egy rossz szóval sem illette, csupán ennyit kérdezett tőle: — Mért ugrottál le a járdáról fiacs­kám? Nem féltél hogy elüt egy kocsi? Mire az édes apróság fölényesen igy szól: — Ugyan! Nem mer az elgázolni! Hisz akkor megbüntetik! A Luxemburg-kert fái rozsdavörösen haldokolnak a permetező esőben. A vi­rágok szemei nagyra nyíltak, még utol­jára látni akarnak mindent és a szökő­kút meztelen faunja zokogva sir egész nap. Szép és megható az élet búcsúja, de ne legyünk elfogultak, az ősz min­denütt szép. Pécsváradon is. Szuboticán És semmi hajlandóságot sem muta­tott arra. hogy levonuljon' a szintérről. Amikor pedig a rendőr ölbekanta és úgy vitte el. a kölyök kék-zöldre rug­dosta a rendőrbácsi feiét. íme a modern gyereknevelés! A villamosok Párisban mindig zsúfol va vannak, akár a színházak. Be kell is. csak ugv mint Párisban. Itt is lehet elbusulni és elvágyódni más vidék után, akár otthon, amikor lapzárta után egv fröccs mellett méláztam a tengerről és Párisról. a nagy kikötőről Csak a le­vegő más a nyelv és a színek, mig az élet mindenütt a régi siralomház; A gyerekek már belenyugodtak az őszbe, a verebek is. Ó. milyen édes dolog egv ilyen gverek! Hogy ugrál, röhög, kapkod, játszik és biztosan ilyen gondtalanul röpködnek akkor is. ha szárnya volna. Be fura: minden csere­bogár tud repülni, még a szúnyog is és a felhők ho?v nvargalásznak a sze­lek szárnyán! Az életnek pedig ez olv mindegy. A fogantatástól azi elmúlásig nagyon kicsi az idő. amit rohanva meg­futunk és aki autón siet elébe csak ak­kor és oda. mint a gyalogos. Egv rö vid túra az egész és ahogy kihull az első teifog. ugv veszítjük el az utolsó harminc fogunkat is. vallani azonban azt a nagy csalódást, ami az Operában ért. amikor a Sám­son és Delila előadásán legalább tizen­két páholyt számoltam össze, amelyben aludtak — mi az hogy audtak? horkol­tak — a szmokingos. gvémántos. buto­­nos nézők. Ezt itt ugv hívják, hogy ne mes élvezet, vagy kulturaszomi. Ma az Étoile mellett ültem egy pá­don. A nagV tér alatt nyüzsgött a rop­pant város, a felhők leúsztak az eme­letekig és az Ismeretlen katona sirián szelíden lángolt az örökmécs. Itt a leg­­dölvfösebb a pénz és a törtető arany. Hóreb hegye ez, ahonnan Mózes tekin­tett le a tévelygő népre. A Bois de Boulogne egymás képét fogiák szóró san. a luxusautók vágják a ködöt és eb ben a pokoli örvényben a szegény em­ber — ha csak nem filozófus — meg gyűlöli örökre az életet, amely őt ki ebrudalta az örömből és a gazdagság ból. —- Mért énen én? — kérdi Istent és a sorsot és az agitátorok frázisai égő vörös zászlók lesznek, véres igazsá­gok. ó. átkozott vénz! Hogy ülnek nevetve; szétvetett lá­bakkal. prémekkel és iószagu meleggel körül bugyolálva az autó mélyén! Csak fordulna fel. vagy robbanna fel, maid megfagyna az arcukon a púder, az il­lat. a mosoly és nyivákolnának. mint a vizbefuló macskák! Rengeteg ember. Ember ember hátán, szinte mozogni se lehet tőlük. Ám ez a sokmillió csak látszatra egység. Itt kü­lön vadon minden lélek és az Erdő nem olyan magános és félelmetes, mint Páris. * És hadd beszéljek a Montmartreról is, a szegény emberek gettójáról, ahol a fehér, sápadt Sucre Coeur tövében kokottok és szerelem-csárdák tanyáz­nak. Velencének laguna a slágere, a Montmartrenak ez a negédes piszok, bűz, döglött macska és verekedő sihe­derek az ugribaktató uccákon. Minden csöpp ucca az ég felé siet, öreg festő ácsorog a templom mellett és a kicsi boltokban a pult mögött görnyed egy még kisebb kereskedő, aki várja rendü­letlenül a nap szenzációját, a kuncsaftot. Csak a képeskönyvekben láttam még ilyen ennivaló csöpp házakat, a Jancsi és Juliska meg a boszorkány históriájá­ban, ahol mézeskalácsból volt kirakva a háztető. De itt csak a piszok és a nyomorúság dominál és amelyik kocs­ma nem elég ronda kívülről, abba be se lép a romantikavadász amerikai a dollárjaival. De nem kell félteni a jó montmartrei hegyi népet, ök kitesznek magukért. Ezen a vidéken bottal vernék agyon az elvetemültét, aki seprőt mer­ne emelni az uccára... # ... Ha elgondolom, hogy Szuboticán mennyivel több a piszok, sehogyse tu­dom megérteni: miért nem ilyen felka­pott hely, mint a Montmartre? Tamás István A fátyol-kérdés Bécsi levéi A fátyol. Átlátszó, lenge pókhállószerü szövet. Átlátszó és mégis: ezért viselik, hogy a női bájakat elrejtse a kiváncsi szemek elől. A lefátyolozott női arc: sejtelem. A fátyol átmenet a nyakig­­magas, begombolt ruha és a dekoltázs között. A liberálisabb szemérmetesség fátylakba burkolódzik. Amit a fátyol ta­kar: jó is volna látni és viszont jó is, hogy nem látjuk. A fátyol a titokzatos­ság. A drámaírók laboratóriumában fon­tos szerepe van a fátyolnak. A fátyol az. amit szétlebbentünk, ha a sors éppen úgy fordul. És ilyenkor nagy meglepeté­sek is érhetik az embert. Hiába tagad­­nók: a fátyol szónak parfömös illata van és Érosz istent juttatja eszünkbe. Avagy önkéntelenül is Salome, a szép zsidó királyleányra kell gondolni, az ő hires hét fátyoltáncára. Ez a hölgy, mint ismeretes, Johannon próféta szakállas fejéért mind a hét fátyolt le táncolta tes­téről. (Nyugalom uraim: testszinü trikót viselt az utolsó fátyol alatt) Abban az arénában, ahol szerelemre éhes férfiak forognak körül a porondon, a fátyol: vö­rös posztó. De komolyabb történelmi események tengelyére is rátekerődzött a fátyol. Hivatkozunk itt Törökország­ra, ahol forradalmi utón kivívták, hogy nők számára ezentúl nem eDőirott tör­vény, hogy csak lefátyolozott arccal je­lenhetnek meg az uccán. A forradalom söpörte el Törökországban a fátyolt, en­nélfogva én, mint történelmi materialista is, köteles érdeklődést kell, hogy tanú­sítsak minden fátyol-kérdés iránt. A fátyol-kérdést legutóbb Klosterneu­burgban vetették fel. Klosterneuburgban — nem árulok el ezzel titkot — kis vá­roska a Duna meltet, Bécstől 8 kilomé­ternyire, dunai strandfürdővel és a Szent Lipót által 1106-ban alapított kolostor­ral. A nyáron alkalmam volt, hogy für­dő és kblostor között választhattam s mondanom sem kell, én a fürdőbe vo­nultam. Viszont azt olvasom a Baede­­kerben, hogy a klosterneuburgi kolos­tort, amely Ausztria legszebb történelmi emlléke és amelyben mérhetetlen kincsek vannak felhalmozva, senki el ne mulasz­­sza megtekinteni. Különös figyelmünkbe ajánlják a kolostor hires borpincéjét, ahol a legjobb borok vannak és ezenfelül egy óriás-hordó, amelynek hasa 999 akóra szól. Talán mégis csak jobb lett volna a fürdő helyett a kolostor ajtaján bekopogtatnom... De hagyjuk a kései bánatot, a jámbor klosterneuburgi bará­tokat és térjünk rá a fátyol-kérdésre. Fogyatékos történelmi tudásom, amely már az általános műveltségemet is két­ségessé teszi, sajnos, nagy zavarba ho­zott. Nem tudtam, hogy egyáltalában lé­tezik-e egy fátyol-kérdés és miben áll ez? El sem mondhatom, hogy mennyire izgatott, amikor egy újság legapróbb betühirei között olvastam, hogy a klos­terneuburgi Urániában X. Y. ur a fátyol­­kérdésről előadást tart. »A szerzőnek sikerült — szólt a kommüniké — kutatá­sai során uj bizonyítékot szerezni arra vonatkozólag, hogy az oly Sokat vitatott fátyol-jelenet tényleg megtörtént«. Va­lami nagy bambán meresztettem ki sze­meimet, szégyeltem magam, hogy én nem tudok semmit az itt felmerült fá­tyol-kérdésről. Vájjon a fátyol a klos­terneuburgi dunai stranddal hozható-e összefüggésbe, ahol nyáron gyönyörű nők fürdőztek és feszes trikóban shim­­myt táncoltak a jazz-band hangjaira? Itt történhetett — gondoltam magamban — egy furcsa fátyol-história, amelyről sokat vitatkoztak, bizonyára az érdekel­tek letagadták, amig most végre sikerült a szerzőnek holt bizonyságot szereznie, hogy az eset valóban megtörtént. — El kell menned a klosterneuburgi Urániába — parancsolt rám egy belső hang — nézz szemtői-szembe a fátyol­­kérdéssell! A fátyol, mint a mágnes a vasat, úgy vonzott ki engem Klosterneuburgba. Az Uránia megtelt érdeklődő közönséggel Eljött a polgármester és a többi helyi nagyság, köztük egy nyugalmazott tá­bornok, akiket az Uránia igazgatója be­mutatott a szerzőnek. A hallgatóság többnyire hölgyekből állott, de senki kö­zülök nem viselt fátyolt. Semmi ideges izgalom nem volt észlelhtő a publikum soraiban, mint akik informálva voltak az előadás témájáról Igen, itt Kloster­­neuburgban a kis gyerekek is tudják, mi a fátyol-kérdés, amelyről egy estét be­töltő dolgozatot irt Mailly ur, aki ott ült az első sorban, amig müvét a kloster­neuburgi Uránia igazgatója olvasta feli Hát lebbenjen szét a fátyol: Semmi pikantéria nem jutalmazta meg klosterneuburgi kirándulásomat. Ellen­ben kioktattak a klosterneuburgi kolos­tor alapításáról. A kolostor alapításában játszik szerepet a fátyol. A legenda sze­rint ugyanis 1100 körül történt, hogy III. Lipót, akit később szentté avattak, ne­jével, Ágnessel a kahlenbergi kastély­erkélyen tartózkodtak. Ágnes asszony arra kérte az urát, hogy épittesen egy kolostort. Lipót ellenvetés nélkül meg­ígérte, hogy szívesen. És ekkor jött egy szél és lekapta Ágnes fejéről a fátyolt és elvitte. Kilenc év múlva aztán, amint Lipót vadászni ment, egyszer csak nagy csaholást visznek végbe a kutyái. Lipót nem volt rest, oda megy a kutyákhoz, hát uram isten, mit lát? Bizony nem egyebet, mint Ágnes asszony kilenc év­vel ezelőtt elveszített fátylát, amely épen és sértetlenül ott lógott a bodzafán. Ezt isteni útmutatásnak véve. Szent Li­pót ezen a helyen, ahol a fátyolt meg­találták, felépítette a klosterneuburgi ko­lostort. Ágnes fátylát és a bodzafát állí­tólag itt őrzik a kolostorban. Ezt a mon­dát tárgyalta Mailly ur és általában a legendákat, amelyek minden középkori templom, kolostor, vagy kápolna alapí­tását hasonló csodákkal kiszínezik. 1371-ben irt krónikára hivatkozik, hogy a fátyol-história tényleg megtörtént. Egy mellék-mondatban a szerző azt is elkép­zelhetőnek tartja, hogy lehetséges, hogy a klosterneuburgi kolostort azért építet­ték azon a helyen, amelyen áll, mert a legalkalmasabb volt az építésére. Az ilyen materialista felfogás hirdetése azonban nem egyeztethető össze a ro­mantikával és a csodákkal, amelyektől nem lehet elválasztani a régi XI. század­beli kolostort, bár a szerző szerint az nem valószínű, hogy a bodzafán kilenc év után tényleg megtalálható volt légyen a fátyol Én magam részéről nem akarok to­vább belemerülni a fátyol-kérdésbe, a mely Klosterneuburg belügye. Akik hisz­nek a legendákban, azok Ágnes őrgrófné fátyoláról szóló históriát bizonyára él­vezettel hallják. Noha a szentségtörő és eretnek világnézlet szerint is adva van egy eset. hogy a fátyol-monda nem kép­zelet szüleménye. Vegyük például, hogy a szentéletü őrgróf neje egyszer egy lo­vaggal sétált az erdőben és a fátyol a bodzafán fenn akadt... Nyoícszáz év után ki tudná a dolgokat igazságosan ellenőrizni. Egyébként minden feltevés mese és csak egy a pozitív: a tisztelt és igen derék klosterneuburgi barátok finom borokkal teli borospincéje Eos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom