Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-31 / 301. szám
6 91 szép asszonyok, leányok és elegáns férfiak, jia két asszony összebújt, egészen bizonyos, hogy vagy fri- ’ vol szerelmi kalandot mesélt vagy arról tanakodtak, hová mennek a nyáron? Most a nyár küszöbén ez volt a legaktuálisabb téma. És ahogyan erről beszéltek, nyilvánvaló volt, hogy a nyaralás kérdésénél nem a természet szépsége, a kényelem, egészség játszották a főszerepet, hanem a fürdőhely divatossága. Pukkasztásra ment a dolog. Mindegyik a másikat akarta lefőzni. A leányok, akik soványa' épek és a kozmetika minden nagyszerű vivmí tökéletesítettek voltak, unták és gyűlölték r. at, reménytelennek látták jövőjüket. Tudtál., ügy nem olyan gazdagok, mint amilyeneknek látszanak, hogy atyjuk szörnyű anyagi bajokkal küzd, ismerték a férfiak léha és cinikus gondolkozását, a házasságtól való önző óvakodásukat és tisztában voltak azzal is, hogy a legtöbb fiatalembernek szintén nincse miből élnie. Kölcsönös csalás, unalmas flört, kétségbeesett leplezése a valóságnak. Az anyák mézédesen mosolyognak minden fiatalemberre és dühös felháborodással állapítják meg, hogy azok sokkal inkább keresik a fiatalasszonyoknak, mint a leányoknak a társaságát. Tihamér őszinte szánalmat érzett. Sajnálta ezt a sok szép leányt, akiknek arcáról odahaza lekopik a festék finom zománca, ajkukról leolvad a rouge, testükről lekerül a csodaszép ruha és sorva, halálos elfáradással állapítják meg, hogy életüknek nincsen célja, tartalma. Teljesen ki vannak szolgáltatva a férfiak szeszélyének. Sokkal kevesebb a kérő, semhogy válogatni lehetne, remegés, megalkuvás, szülőkkel való civakodás után hazug mosollyal váltják az eljegyzési csókot. És a férfiak! Milyen borzalmas, önhitt, fennhéjázó banda. Amelyiknek egy kissé jól megy a dolga, állása vagy éppen egy kis pénze van. úgy jár-kel a nők között, mint egy szultán. Lelkűkben semmi gyengédség, tiszta, gyermekmosolytól derűs otthon utáni vágy. Mind csak a gyönyört hajszolja, tikkadt kalandokat keres, szavaikkal megmérgezik a leányokat, kényszerítik őket, hogy az anyaság és gyengéd Forró Pál Lohengrin kisasszony riség zsarnokai és kiszipolyozói, a legtöbb boldogtalanság okozói. Ha az emberek mezítelenül járhatnának, a szenvedések kilenctized része ki volna küszöbölve. De a modern ember hiába emelt templomot az egy igaz istennek, még ma is bálványimádó, ostoba ruha fétiseket készít magának és aki testét, ruhatárát teleaggatja ilyenekkel, az a beérkezett, az irigyelt, a megcsodált, a diadalmas ember. A ruha hatalma erősebb az erénynél, vele megvásárolható a csók, jutalmazható a bűn, boldoggá tehető a szenvedő, megszépíthető a rut és becsapható, megbóditható az ostoba férfi. És Tihamérnak egy útirajz jutott eszébe, melynek szerzője megemlíti, hogy Auszrália egyes szigetein halállal büntetik azt a bennszülöttet, aki ruhát mer magára ölteni, mert a tapasztalat szerint a ruhát viselő bennszülöttek között hihetetlen mértékben lábrakapott az erkölcstelenség. Közben feljutott a harmadik emeletre, de hasztalan tekintett mindenfelé, seholsem pillantotta meg a szép pepitaszoknyás masamódot. A kiszolgáló kisaszszonyoknak már fel is tűnt, hogy milyen idegesen kapkodja jobbra-balra a fejét, nyilvánvaló volt, hogy keres valakit és titokban összekuncogtak a háta mögött. Tihamér elvörösödött, zavartan babrálni kezdett a pizsamák között, az árak iránt érdeklődött és hirtelen torkán akadt a szó. Eszébe jutott, hogy hiszen az ő kis masamódja nem is lehet itt bennt az elárusító termekben, hanem minden valószínűség szerint valamelyik műhelyben dolgozik. Azokat pedig semmiféle ürüggyel nem járhatja végig. Ez a gondolat annyira leverte és szórakozottá tette, hogy nem is hallotta, amikor az elárusitókisasszony már másodszor kérdezte meg hogy eponzs vagy selyempizsamát parancsol-e? És mikor harmadszor szólt hozzá, felrezzent és lélektelent, szórakozottan fordult az elárusitónöhöz: — Tessék? Mit mondd, kérem? A gömböilyü, szőke leány elmosolyodott és kedves bizalmaskodással fordult Tihamérhoz: — Nézze, uram, hiszen maga nem is akar vásárolni. Mondja meg őszintén, hogy kit keres? ■o ist 6 i3uai3\B q.Mißi Í -•air-at i-vjji sl ________________Lohengrin kisasszony Tihamér egészen felizgulva lépdelt a leány után és közben nyugtalan gondolatok gyötörték. Hátha barátja van a leánynak? Az öltözteti ilyen csinosan. Az alakjában, mozdulatában van is valami asszonyos. A jókedve is a csintalan párisi midinettekre emlékeztet. Most is dudol és mosolyog. Viszont a legkisebb nyomát sem lehet rajta felfedezni annak a sajátságos ... az e lenkezä o 1cl a la n egy fiatal leány lépett ki. romlottságnak, amely a nagyváros ilyen szürke verebein annyira kiütközik. Ez a temperamentum, rejtett huncutság, jókedv inkább az egészséges fiatalság visszfénye. Most megállt egy újságárus előtt és egy színházi hetilapot vásárolt. Ez megint elkedvetlenítette Tibamért. No, lám, a kisleány titokban színházról, csillogásról, primadonnasikerekröl álmodik. És nem sajnál keresetével arányban nem álló áldozat árán is ártalmas illúziókat vásárolni, csakhogy legalább képeken láthassa azokat a gyönyörű, a siker csúcsára lendült nőket, akikhez hasonló szeretne ő is lenni. És ki tudja? Talán már ott settenkedik körülötte a kísértés, egy szemtelen modorú, műveletlen és nagyképű álhiriapiró, riportere a színházi lapnak, aki fölé-12 Forró Pál nyesen letegezi, aljasságokat pletykál neki és megígéri, hogy majd beprotezsálja valamelyik színházhoz. Tihamér gyűlölte a színházi lapokat, mert azok szerinte a bujaságra és hiúságra alapítják üzletüket. Megzavarják a kispolgári leányok amúgy is szertelenségre hajló fantáziáját, kiszínezik előttük a színésznői élet csillogó külsőségeit, szellemességeket adnak a szájukba, kiváltságos és bőségben dúskáló lényeknek tüntetik fel őket, akik habzsolják az élet örömeit s a színházat afféle örömtanyának festik, ahol a legkisebb kórista is vicceket mond és napona kétszer fürdik meg a közönség rajongó szeretetében. Leközlik pénzért a gazdag ársaságbeli emberek estélyeiről és zsurjairól szóló híreket és néhány báró, gróf és pénzarisztokrata neve közé ilyenkor olyan kihangsulyozottsággal helyezik el a jelenlevő jelentéktelen színészek neveit is, mintha az egész estély tulajdonképpen az ő kedvükért rendeztetett volna, holott valójában csak mint megfizetett mulattatok vettek részt azon. Minden operettbemutató után számos fényképben mutatják be a görlök csoportját, a szebbeket külön is és bizony számos leányban ébred fel a vágy, hogy az ő arcképét is közölje a színházi lap, az ő termetét, Szépségét is csodálják meg az emberek. Nagy értékemelő az, ha az imádók eldicsekedhetnek azzal, hogy kedvesük arcképe megjelent a színházi lapban, mert ezzel némileg hivatalosan is színésznőkké vannak ütve a névtelen kis görlök és a férfiúi hiúságot erősen legyezgeti az, ha ideálját mások is megcsodálják és irigylik. Mindezeken azonban -kár volt ennyit tűnődnie Tihamérnak, mert a kisleány közben hirtelen felugrott egy villamosra és mielőtt még Tihamér észbekaphatott volna, már tovább is robogott. . ÜL Ezen a napon annyira szórakozott volt Tihamér, ' hogy a vendéglőben észre sem vette, hogy már elfogyasztotta a borjusült&t és leszidta a pincért, amiért nem szolgálja ki. A pincér megütődve nézett Tihamérre, Szerencsére már régebben ismere, különben 13
