Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-31 / 301. szám
1926 október 31 19v olđaL akkor mindenki. De csak vizsgálati fogság volt. — Mit csinált azután? — Léggömböket szállítottam, mert akkor jött a léggömb-konjunktura. — Most milyen konjunktúra van? — (Patetikusan, mint Shakespeare.) Dögvész-konjunktura. Amikor a frank zuhanni kezdett, kinéztem kicsit Parisba. Annak sincs jövője. A franciák nem ismerik a tréfát, akit elcsípnek a tőzsdén igazolvány nélkül, azt minden kihallgatás nélkül deportálják az Ördög szigetre. Két hétig még Párisban maradtam. Idegenvezető lettem. — Tud franciául? Ismeri Párist? A merikaiakat, mexikóiakat vezettem, akik szintén nem tudtak franciául és szintén nem ismerték Párist. Megálltunk egy-egy palota előtt és együtt csodálkoztunk. — A többiek? — Mind leégtünk. Egymást ettük meg. mi, kis halak és megmaradtak a régi nagy cáják. Aki hitelportás volt, vagy pincér, vagy péksegéd az visszatért a régi mesterségéhez, a többiek pedig ezt azt próbálják. Az egyik kis gumimedvéket, gumi-kutyákat árult a tőzsdén, a másik felhajtó a kártyabarlangokban, cleaner, a bankár háta mögött áll és sóhajt, mikor a poentourök nyernek. Vannak aztán olyanok is. akik repülnek. — Hol? — A Balkánról ide, aeroplánon csempésznek papírokat, főleg Bulgáriából és •Törökországból. Szép munka, de nehéz. Bulgáriában és Törökországban ugyanis az értékpapír-csempészést halállal büntetik. Engem is hívtak. — Miért nem ment? — Mert nem fizetik meg, a tőzsdei proletárt kizsákmányolják az egyes cégek. (Szeme föllángol, valami vad és hősi elszántsággal.) Hiszen ha megfizetnék. — Még egy kérdést. Mondja, mikor annyit keresett, nem érezte kissé meddőnek a mesterségét? Végre mindenki csinál valami hasznost. — Ön mit csinált? — Pénzt. — Bocsánat, a pénzt az állambank csinálja.-L Na, nem mindig. — De legtöbb esetben. Szóval a pénz már megvan. — (Siránkozva.) Hát megvan? Hogy nincs meg. Csinálni kell. — És hogy csinálta? — Csak egy telefon kell hozzá. — Valamit még kérdeznék öntől. Haragszik valakire? — Senkire. Most pedig én kérdeznék valamit öntől. — Parancsoljon. — Van ötvenezer koronája? (Megindultan tekintek e hajdan oly hatalmas tözsdefejedelemre. aki valóban olyan, mint egy bukott fejedelem, akinek már nincs koronája, egyetlen koronája sem. Folyton mozog a szája, bizonyos világmegvetéssel rágja a rágó-gumit az igazi amerikai Scwing-gum-ot, melyhez még annak idején szokott hozzá, amikor dollárja is volt. Ma ebben a nagykoncep cióju pénzemberben ez az egyetlen ame rikai vonás.) Kosztolányi Dezső SZŐRME 30 DINÁRTÓL SUBOTICA SOKOLSKA UL BÁCSMEGYEI NAPLÓ SOMLYÓ ZOLTÁN: VÉRES MADARAK A bánat jött és a szivemből sok vért követelt. Es sötét lett s a gyors idő csak telt csak egyre telt. S én vártam, — míg a láb futott és sebes lett a szív — hogy lessz-e majdan boldogság s ha tessz, majd merre hiv ? S az erdőszélen, hol a lomb hüs árnyat tereget, csak most tudom, hogy sokat sírtam, de nem eleget. A bánat volt a föld, a viz, a só és a kenyér. Csak bánattal fizetett engem sorsom mindenér. És jött a gond, oly éberen a lépésem után. — (a sűrű erdőt kikerülnöm kellett volna tán ?.. .) a fák kemény tobozt vetettek lábaim alá s a szám rideg kérgüket érte hosszan csókold... . .. Álmodtam hajdan szépeket. Amit ma látok', rut. Szivek: a bánat s gond útja orvul alátok fut. Es kaptok szörnyű kerekei, mely lángtul izzva jár. Es nincs menekvés, nincsen ut, mely visszahozna már!... O sorsom, mért nem mondtad ezt előre énnekem ? Ma nem lenne ily keserű, sötét az énekem, Mért engedted szivem húsára, amely felfakadt, a bánatot s a gondot: e két véres madarat ?... TANGER Tanger, október végén Alig szállunk ki motorosainkból!, a keskeny hajóhídon az egymást taszigáló arab idegenvezetőknek artikulátlanul ordítozó dühödt serege fogad. Olyan heves gesztusokkal invitálnak, hogy nemcsak a konkurrens verekedő feleket, hanem bennünket is az a veszedelem fenyeget, hogy belöknek a tengerbe. Az egyik a hegytető felé bökdös öt fekete ujjával — nyilván Tanger legmagasabban fekvő sikátoraiban volna mutatnivalója, a másik éppen a földet rúgja, hogy sárga bőrpapucsa is beleszakad: ez tehát az ellenkező irányba szeretne kalauzolni. Minthogy az utak igen elválnak kettejük között, az izgalom nőttön-nő, úgyhogy sehogyan sem sikerül nekik az üzletkinálő barátságos arcát magukra ölteniök és a szó szoros értelmében a fogukat kezdik vicsorgatni a legnagyobb rémületünkre. A marokkói arabnak különben sincs nagyon bizalomgerjesztő arca. akkor meg éppen nem, amikor veszélyben forog az üzlete. Nem az a típus, amelyet a legcivilizáltabb Európa fehér leányszobáiban álmodnak maguknak kailandorszellemü babafejecskék. Nem szikárak, nincs nemes arcélük, az arisztokratikus külső nyugalom és a belső tűz ellentétének bámulatos kiegyensúlyozottságát sem látni rajtuk, nem laknak sátrakban, nem lovagolnak telivér arab paripákon, nem ülnek sziklapárkányokra és nem néznek mereven a rózsaszínes távolba. Korántsem. A marokkói arab, akit mint fajának díszét emleget Nells nemrégen megjelent hatalmas munkájában, mely az emberiség történetével és kultúrájával foglalkozik, meglehetősen elhízott, majdnem középtermetű, legtöbbször szakállas — még akkor is, ha borotválkozik, mely széptevés nyilván nem soroztatik előtte a legnagyobb afrikai gyönyörűségek közé. Ló helyett szamáron jár. A város előtti szabad térre érve, mely homokkal ágyait, minimálisan újabb húsz repedttorku ágens karjába estünk, akik kézzel-lábbal és hat .nyelven próbálkozva baksis reményében, azt magyarázzák, hogy csakis az orrunk előtti nagy bolthajtásos kapuiven keresztül juthatunk Tangerbe. Hegynek visz az ut, száz lépés a sárgaszinü városfal mellett, aztán a sarkon — előttünk Tanger. Két-három sikátor ágazik el innét és emelkedik szerpentinesen mindaddig, amig nem ér a központ fantasztikus útvesztőjébe. Egyetlenegy uccán végigmenni! — és érezzük, hogy igazán Afrika szivében vagyunk, oiyan emberek és igazságok sajátos birodalmában, mely lényegében, mint formájában idegen és érthetetlen egy európai fehérnek. Két lépésnél nem szélesebb az ucca. A forgalom óriási. Most egy fekete jön, két méternél magasabb, derék, szálas férfi, de az arca eltorzult, arca négyszeresére szétduzzadt, a szemei bedagadtak, szörnyű betegség ékteleniti. Szerencséje, hogy nem született fehérnek, igy a fekete szin, mely a suviszknál is feketébb, felismerhetetlenné teszi. Utána szamárháton közeledik egy marokkói arab. Két meztelen lába kétoldalt fityeg, egyik keze a zablát markolja, a másik fatuskóva! nyúl hátra és sebes ügetésre nógatja az állatot. Piszok és homok. Félmeztelen, színes alsóba öltözött szegény arab teherhordó-ördögök a falhoz szorultan térnek ki a »lovas« jövevény elől. Az elegáns ruháját féltő európai látogató azonban ijedten ugrik be a háta mögötti boltba, ahonnan azután nincs is szabadulása. Burnuszosan vagy meztelenül zavartalan minden élő lélek sétája Tanger uCcáin, de ha a kereskedők égy nadrágos embert meglátnak, az bizony,, addig nem ménekül körmeik közül, amig az a nadrág — is ott nem marad zálogba. E)e nem kellemetlen, nem bosszantó és csöppet sem érdektelen egy negyedórára foglya lenni egy tangeri kalmárnak, aki pillanatok alatt az álmok mesekincsét varázsolja a »gyaur« elé. Drágafaragásu polcok, szekrények, ládák feneketlen mélyéből teregeti elénk az asszonyi testre simuló sima selyemke'llméket. Micsoda pompa! Ha ezt egy otthoni szépasszony meglátná! Nehéz se'lyemkabát kerül elő, szine olyan szerelmesen kék, mint Szicília isteni ege. Benne sápadt ezüstfonalak hímeztek arabeszk és fantasztikus »maroc« mintákat, súlyos ezüstszálakból köröskörül a széles szegély, azután a nyak és a kebel fölött záródó diszgallér. Mint valami hatalmas ékszer fehér fénye kiragyog a sötét bolt mélyéből s elkápráztatja a belefeledkező színeket. De már hullnak is a magasból könnyű köpenyek, shawlok, kendők, takarók, meleg, puha, áttetsző selymek, vérvörösek, tengerzöld és szaharasárgák. Háremleányok kézszövése ez, akik elmondhatatlan, öröknagy, rejtélyes titkokat, talán szerelmi vallomásokat, vágyakat, véres epizódokat, melyek ennek a szennyes sikátortömkelegnek a sötét poklában játszódtak le és forró imákat fontak e lágy selymekbe, melyek holnap talán, ha a feketeszivü rabszolgatartó csillogó pénzért vagy sejtelmesen ropogó északi nemes bankóért eladja, már egy fehér királynő alabástrom vállain pihennek megejtő szépségesen, zárt szájjal, megfejthetetlenül. Egy gyöngyházszekrényből késeket halmoz kövér rakásra az ügyes kalmár barna keze és olyan mestervereteken, az ötvösművészet oty tökéletes alkotásain ámulhat az idegen, amilyeneket csak sejteni sem merészeltünk odahaza. Egy kis ajtóból gazdagon hímzett bőrcipellők, tollkönnyii selyemtopánkák dűlnek a lábunkhoz, egy ébenfa iskátolyából olyan gyöngyöket markol elő a kalmár, amelyek ragyogásán a legöregebb indiai tengerbuvárok kapzsi szeme is fellángolna. Mocskos kezében a táncoló gyöngyszemek fénye még erősebb tűzzel ég. Azután bőrök, prémek, elefántcsontok, bronzok, szőnyegek, egy arab Dárius-kincsei patakzanak széjjel szerteszét és mi ennyi lélekvásárló gyönyörűségtől elvakultan szédülünk ki a napfényre. De az ezeregyéjszaka lelket bilincsverő varázsa csak egy negyedórát tart. Most már a pénz után mohó arab kereskedő átkokkal, szitkokkal, Allah segítségét kérő Korán-igékkel, keleti udvariassággal vegyesen bélelt hangos mondókája hallatszik. Frankban, fontban, lírában, pesetában beszél. Lehetetlenül összezavarja az árfolyamokat. Az örökös tőzsdei hullámzás a fejében viharrá növi magát, igy azután az európainak akkor sikerül legjobban a vásár, ha frankban tud fizetni, mert ez a nagy szám elkábitja az arab kalmár eszét. Legrosszabbul jön ki a fonttal, mert azt mindig kevesli a tangeri kereskedő. Hogyisne, amikor egy font százötven frank! A nagyobb számhoz Marokkóban nagyobb is a bizalom. Már az ajtóban lobogtatja a szélesedő ujju, könnyüselymü selyemkabátot: — Ezer lira! Ezer frank! Misztermoszjőszenyoreszinyore mennyiért akarja? Mennyi peseta? Hány font? Valaki kétszázat igér. Maga sem tudja, milyen valutában. Oh, micsoda szörnyűséges átokár ömlik az arab szájából erre, de azért leengedi a felére. — 500 lira! Na vegye! Ingyen van. Allah növessze meg szakállamat, ha nyerek rajta egy szoldot is! 10 font! Potom ár! Ez persze a háromszorosa, de alig akaria megérteni, hogy a lira olyan keveset ér. Próbálkozik pezetával. Végül a franknál megalkuszik. 200 frank és addio! A boltból kitántorgó »nudrágost« a kereskedők és ügynökök éhes faikája várja. Ilyenkor nekikészülnek, mert látják. hogy lehet az illetővel üzletet csinálni. Már magukra öltötték üzletük legfényesebb árucikkeit. Igazán fantasztikus látványt nyújtanak minden keleti eleganciát messze maga mögött hagyó arany kabátjukban, vállukon gyönggyel kivert remek karabélyaikkal, a fekete szolgálókkal előhozatott ékes hímzésű, drága szőnyegekkel és az ucca mocskába henteritett színes bőrvánkosaikkal. Kifosztva és meggazdagodva jut végére az idegen ennek a sikátornak, a melyből a legsötétebb Tangerbe téved, tekervényes uccafolvosókra. hol a levegőt bűz tölti és ahonnan az emberi teremtmények elférgesedett nyomorultjai másznak elő. Tanger íőuccája oly eleven és an.vnvira szines. mintha egy amerikai filmrendező ezer fáradtsággal összeállított jelenetét látnánk magunk előtt leperegni — örök ismétlésben. Kaftános zisidó, gyermekkalapos angol, francia, fezes, turbános arab. spanyolok, olaszok, amerikai turisták, feketék, a benszülöttek tízféle nációja kavarog egv tömegben. Tevék jönnek, karaván, öszvér, gyalogkocsi. amit két sötétbőrü visz tova. A bankár az uccán áll és torkaszakadtából kínálja a legjobb árfolyamokat, egy aranvkereskedő tizszer is megesküszik Mekka felé fordulva, hogv az a rézgyűrű. amit el akar adni aranyból készült, burnuszos ügynökök ingekkel, képeslapokkal. karperecekkel rohannak végig a leitős utón és egvmás lelicitálásával éktelen zsivait csapnak. Egy suhanc reggeltől délig kisér. Mindenáron egy fezt akar rámtukmálni. Már a végén majdhogynem ingven adja. Ugvlátszik. amióta Kemal pasa birodalmában kegyvesztett lett a fez. azóta halmozódott fel. most ide szállították ki és azi európai idegen hitetlen kutyákra akarják ráerőszakolni. Vesznek is sokan. Fordított világ! Meglepetés. Uccaseprőt pillantok meg, amint javában tisztogatjai a halomragvült mocskot az egyik oldalról a másikra. De micsoda egy beteg, rongyos, ezer csapástól nyomorult teremtmény ez. Legjobban tenné, ha magát takarítaná el szegény. Persze Tanger internacionális város. Négy nagy európai kulturnép egymáson tultéve viseli féltő gondiát Bizonyára csak iev történhetett hogy a nagy igvekvésbcn megfeledkezett a szegény marokkói uccasepröről. hogy fertőtlenítse. hogv felruházza, hogv megetesse. hogy tiszteletet dresszen benne a mi nagy kulturáltságunk iránt... Pionír
