Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-31 / 301. szám
BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 31. 1*. oldal. zetberi mint e testületnek élén. Javaslom, hogy szavazzunk neki bizalmatlanságot s értesítjük őt erről művészies kivitelű díszoklevéllé!. S mivelhogy ő ebben a kérdésben érdekelt fél s a rája vonatkozó vitában nein vehet részt, fölszólítom, hogy ha van benne becsület és illemérzék, hagyja el az üléstermet. Az elnöknek ez esze ágában sincs. Azt mondja, hogy ő itt nélkülözhetetlen, nélküle az egyesület felbomlik mint az oldott kéjre, csupán ő képes azt összegittelni, s nem hagyja magát terrorizálhatni . S mikor a zaj még nagyobb lett, kijelenti, hogy csak az erőszaknak enged ... — No ha csak az kell! — kiáltja Garabó ur, aki mindenkinél jobban győzi hanggal. — Utánam, aki szeret! A derék urat. úgy látszik, senki se szereti. Egy lélek se követte, amint fenyegető mozdulattal az emelvény felé indult. Aztán igy kiáltott: — Ide, aki szabadulni akar a szégyenünktől, az elnöknek nevezett trotiltól! Ennek a fölszólitásnak több sikere volt, a tagok többsége az elnöki karosszék felé tartott, amelyet néhányan fölkaptak s a tartalmával együtt annak minden rugkapálása ellenére a teremből ki cipeltek. Következett Garabó ur indítványa, hogy javaslatának tárgyalására a gyűlés válasszon ad ftoc-einököt. — Hogy megkönnyitsem az uraknak a do^át — igy szólt, — bátor vagyok e tisztségre magamat kandidálni, annál is inkább, mert az állás végleges betöltésénél úgy is én leszek az egyetlen posszibiiis jelölt. Szavait item követte az a lelkesedés, amelyre számítani látszott, mert az elnöki állásra a jelenlevők közül még mintegy harmincötén pályáztak. A vita sokáig tartott, az összes pályázók dicsbeszédeket mondottak az önjelöltjük mellett, s igy természetesen nem egyezhettek meg. Végre a titkárnak szerényen előadott javaslatára a tiszteleti elnököt kérték föl. hogy az ülés további folyamán prezideáljon. ö már annvira öreg volt. hogy senki se irigyelhetett ráia. E jó ur örömmel fogadta a megbízást, boldog volt, hogy hosszú idő után megint elnökölhetett egyszer (ami az öreguraknak annyi, mint fiataloknak a legédesebb pásztoróra), s miután a titkár, fölirta neki egy cédulára, hogy miről van szó, szavazásra tűzte ki a bizalmatlansági indítványt, amelyet harminchat szavazatta! négy ellenében elfogadtak, ami azt a következményt vonta maga tuán. hogy az elnöki sztalium megüresedettnek volt tekintendő. Az elnöki állás betöltésére kerülvén a sor, megint nem kevesebb, mint harmincöt jelölt kínálkozott... Az Isten meghallgatta a titkár kívánságát. A gyűlés tagjai jóideie nem azokat az elveket és nézeteket hangoztatták, amelyeket opportunitási szempontokból és illendőség okából elmondani jónak láttak, hanem minden géné és k'endőzés nélkül azt. amit titokban gondoltak. Egyik-másik ez urak közül egyegy ily vallomás után elvörösödött, s nem értette, hogy’ szaladt ki annyi szemérmetlen dicsekvés a száján, de viszszaszivnt semmit se lehetett, olyan hangosan és félreérthetetlenül nyilatkozott meg az elbizakodottsága. Garabó ur győzte most is a legjobban hanggal, s ekként korteskedett: ^— Figyelmeztetem az urakat, hogy notórius szamarak a választásnál nem jöhetnek tekintetbe. Eddigelé hülyék kormányoztak bennünket, de ezentúl csak valóban okos embert szabad az e"'resület élére állítani! — Ön talán okos? — rivaltak rá többen. S egy ur. akit eddig barátjának tartott, ráprditott:- — A legprogresszívebb paralitikus vagy,\ akit ismerek! — Téged kivéve! — vágott vissza Garabó ur.' Mikor ezt kimondta, öt-hat felé nézett, de, harmincnál többre gondolt. — Egyik nagyobb teve. mint a másik! — szólalt meg egy hang és hozzátette: — Nem a magam, hanem a köz-1 ügy érdekében, amellyel, őszintén szól-! va, semmitse törődök,- ajánlom önöknek, hogy rám szavazzanak. Erre a tisztségre. uraim és szamaraim, gyakorlat, parlamentáris érzék és finom tapintat kell. Mondják, kérem: Kiben találhatók töl ezek az erér*ek nagyobb mértékben, mint bennem? — Tökfilkó! Állaton túli állat! — duplázott rá egy .lelölt c sok közül. —• Velem akarsz konkurráini, * tanárral? — Micsoda? Te is szeretnél elnökölni? Hát nem tudod, hogy az elnöknek orto-graiiát kell tudni? Egy, ideig ebben a mederben és modorban folyt a vitatkozás. A diszelnök hiába rázta a csengőt, a választmány tagjai tovább dicsekedtek és váltig szedték le egymásról a keresztvizet. Visszaestek a négy éves gyermekek naiv őszintességébe és szókimondásába s a legvadabb ősember erőszakosságába... Végre parázs verekedés lett a disputából, A jegyző ur a legsztentoribb hangon súgta a diszelnöknek, hogy rekessze be és oszlassa föl a nagy botrányba fűlt gyűlést, de a jámbor aggastyán ez intelmekből nem hallott semmit. Azt hitte mindvégig, hogy nyugodt tanácskozás folyik, s csak akkor derült föl az arca, mikor a birkózás megkezdődött. Mosolygott, gyönyörködött, s igy szólt a jegyzőhöz: — Nagyon érdekes. Végtelenül örülök. hogy a halálom előtt ezt a szép előadást láthattam. Kérem, ezt a jelenetet A »Marcia sül Roma«, Mussolini feketeinges csapatainak bevonulása Rómába, melynek október hó 28-ikán volt a I negyedik évfordulója, a távoli szemlélőj ben bizonyára vegyes érzelmeket fog I kelteni. Mig Olaszországban a többség I a jó szervezés következtében kétség- I kívül a fascista ideológia szolgálatáj ban áll ma is, addig az eseményeken kivül álló arra van hivatva, hogy az eredj menyeket mérlegre téve, tárgyilagosan I és érzelemmentesen birálja el mindazt, [ami a mérleg mindkét serpenyőjében taiáltatik. A fascizmust, mely Mussolini, I személyéhez van kötve, ma már nem I iebet elbírálni sem az iránta megnyilvánuló túlságos szimpáthia, sem pedig az izzó gyűlölet érzelmeivel. A tények megismerése szükséges ahhoz, hogy a fascizmus rendszeréről véleményt alkothassunk. Első pillanatra az egész káprázatnak látszik: hogyan lehetséges az, hogy a XX-ik században Európa legrégibb kulturállamában, sőt bölcsőjében diktatúra üthesse fel fejét. Abban az Itáliában, melynek középkori városállamai először rázták le a hűbéri jármot, amelyben a polgári középosztály először ébredt öntudatra, amelyben a »szocializmus« szó százhúsz évvel ezelőtt megszületett s amely ország az egyházi hierarchia világi uralmát lerázva az alkotmányosság és parlamentáris demokrácia jegyében született meg. Ha tehát ma ezek helyében diktatúrát találunk, az elképesztően hat ránk, azért kell néznünk, hogyan fejlődtek az események idáig. Mint minden rossznak, a diktatúrának is közvetlenül a világháború az oka. A hadüzenet napjától kezdve minden hadviselő államban tulajdonképpen diktatúrák voltak, csak a külső látszat volt alkotmányosság a parlamentek mindenütt szavazógépekké sülyedtek le. A háború után a vesztett államok egy részében ütötte fel fejét a rövidebb-hoszszabb ideig tartó diktatúra, melynek képe azonban mindenütt más és más. Csodálatos módon épen a két ellentétes nézeten alapuló diktatúra, a Szovjeté és Mussolinié a l'eghasonlatosabb egymáshoz. Mindkettő határozottan a kisebbség leplezetlen uralmát jelenti legalább megszületése és uralomra iutása órájában, mindkettőnek rendszere a hatalomra jutás után épült ki, mindkettő elnyomja az oppoziciót s a íegkegyetlenebb, legantidemokratikusabb eszközöket alkalmazza uralmon maradása érdekében s ami a legfontosabb, mindkettő kiirtani igyekszik a parlamcntárizmus gondolatát is s éppen ez az, amivel az egész müveit világ közvéleményével ellentétbe kerül. Lloyd George kijelentése szerint »minden államnak olyan a parlamentje, mint amilyet kulturfokánál fogva megérdemel.« Ezalatt ö és vele együtt valamenynyi angol, pártkülönbség nélkül, azt érti, hogy maga a demokrácia függ az illető ország lakóinak politikai érettségétől és iskolázottságától. Kétségtelen hogy az angol liberalizmus képtelen belenyugodni egy nemparlam,entáris. antidemokratikus kormányzatba, sőt azt egyszerűen meg se tudja érteni. De abban is van igazság,. amib Mussolini és nálánál hasonlíthatatlanul jelentéktelenebb epigonok hangoztatnak, hogy nekik, az ő államuknak nem kell a parlamentárizmus, hogy ez a nagyszerű intézmény Anglia terhére van szabva, hogy ami a huszadik században jónak bizonyult, az nem valószínű, hogy ma is beválik. Ebben a gondolatban, amit Mussolini beszédeiben — mely egyébként legfontosabb fóruma a fascista ideológiának — többször hangoztat s amit utána a spa-A titkár lázasan jegyzett s föltette magában, hogy olyan protokollumot állit ki ez emlékezetes ülésről, amelyhez foghatót keveset mutathat föl a világhistória. Ám, amikor a bajvivófelek fölkapkodták a jónehéz tölgyfaszékeket, s ezek közül egy az’ ő fejéhez röpült, a titkár ur fölébredt. Az elnök mosolyogva jegyezte meg: — Ugy-e, szundikált egy kicsit? Bár én is aludhattam volna! No de sebaj, nem mulasztott semmit. Még mindig ugyanaz a szónok beszélt s a fiatal titkár nem győzte sajnálni, lingv amit most átélt, csak álom volt. Meg volt győződve arról, hogy ha a jó Isten meghallgatja az óhajtását és öszin te szókimondásra kényszeríti e negyven urat. a tanácskozás akkor se folyt volna le másképen, mint ahogy megálmodta. nyol diktátor, de előtte a német szélsőbaloldali szocialisták s európaszerte a kommunisták hangoztatnak, van valami igazság. Bizonyos az is, hogy éppen Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Törökországban, ahol ma diktatúrák vannak, a parlamentarizmus nem vált be. Ezekben az államokban a parlament utolsó éveiben a legnagyobb lezüflöttség képét, a panamák aziliumát mutatta. Azonkívül pedig tehetetlennek bizonyult minden komolyabb munkára. Olaszország a háborúból a papiroson győztesen került ki, a valóságban azonban félig elvérzett. Fiatalságának óriási százaléka elpusztult a sziklákon s a kárpótlás mindezért a versaillesi békében majdnem semmi sem volt. A felcsigázott nacionalizmus, melynek szolgálatába állott még a szociáldemokratapárt nagyobbik fele is, fantáziájában jóléttől virágzó, óriási módon megnövekedett s az egész Földközi-tengert uraló impériumot épített ki magának, egy oly birodalmat, mely minden polgára számára eddig nem ismert lehetőségeket tud nyújtani. Ezzel szemben a frontról hazajövök mindennek az ellenkezőjét tapasztalták. Itália nem kapott mást, mint a Trentinót, még a dalmát és albán partokat sem ítélték neki, a Dodekanézossza! és afrikai gyarmatokkal pedig becsapták és sem Tuniszt, sem Nizzát nem kapta meg, sem az elvett német kolóniákat, sem Kisázsia egy részét. Emelltett az állam aranykészlete Angliába és Amerikába vándorolt, a lira rohamosan lefelé zuhant s a shilling egynegyedére csökkent, a vállalatok egy része megszűnt, a kenyér ára rohamosan emelkedett s vele együtt a munkanélküliség. 1919-ben ez érlelte meg Északolaszországban a gyárvárosokban a bolsevizmust, mely viszont az idegen tőke kivonulását s ezáltal saját bukását s a még nagyobb munkanélküliséget idézte elő. Mig a Giolittikormány a bajok enyhítésére folytonos tárgyalásaival és engedékenységével tudott tenni valamit, addig a Facta-kormány teljesen tehetetlennek bizonyult s ez érlelte meg Mussolini merész elhatározását a Rómába való bevonulást, amelyet a jól megszervezett illegális különítmények segítségével el is ért. Mussolini ezeket a csapatokat a bolsevista tábor maradványaiból, valamint a falvak lakosaiból szervezte meg. A két véglet rátalált tehát egymásra, úgy a vezetőnél, aki korábban anarchoszocialista volt s kétségtelenül Nietzsche erőszak-filozófiájának hatása alá _ került már schweizi munkás korában, mint a tömegeknél, akiknél az átmenet a bolsevizmus őrületéből a nacionalista tébolyba meglehetősen gyorsan ment. Annál csodálatosabb, bár nem egyedülálló, a polgári liberális elem, a szabadkőműves nagytőkéseknek pálfordulása — Mussolini felé. Csodás alkalmazkodóképességével az egykori meglehetősen lármás olasz szabadkőműves intellektuellek — nem csekély részben zsidók — ma Mussolini legmeghittebb hívei. Mussolini általában véve körüfáll minden faji elfogultságon s a kétezeréves olasz zsidóság különben is valamennyi kormány szimpátiáját változatlanul bírta, de a zsidók szereplése a fascista táborban mégis feltűnő jelenség. A diplomáciai kar, a rengeteg olasz egyetem és főiskola, a legfőbb törvényszékek vezető emberei sőt a fascista képviselők közt is nagyon sok zsidót találunk. Mussolini lapszerkesztőnője és életrajzírója, Margarete Sarfati. továbbá Flórenc egyik képviselője, azonkívül az uj alkotmány szerzője, Gino Arias, a hírneves jogtörténész, zsidók. A race-hérdés a legnagyobbfoku nacionalizmus mellett sincs meg Mussolini rendszerében s ebben a kérdésben nálánál liberálisabb állásponton senki sem lehet. Általában véve a liberalizmus árnyékában mozog a fascizmus. Erre vati, hogy gazdasági téren Mussolini valósággal az angol-amerikai ökonómiai liberalizmus híveinek nevezhető, mert a korlátlan szabad verseny lüve, aki azonban a töke és munka közt állandóan közvetít s e célra külön hivatalt szervezett, mig rengeteg naplopó állami állást beszüntetett. Az állami támogatást gazdasági téren mindenütt megvonta, a postát egyszerűen eladta magánvállalkozóknak s ugyanezt akarja tenni az államvasutakkal is, a lokális adminisztrációt pedig kifejlesztette, a mesterséges drágaságot irgalmatlanul letörte. a munkanélküliséget és kivándorlást bölcs intézkedésekkel csökkentette. Délolaszországbati a középkori »vendettát« kegyetlenül beszüntette, az agrárreformot elősegítette — mind olyan intézkedés, amelyet számlája javára lehet irni a fascizmusnak, főleg azonban Mussolini energikus és államügyekhez értő személyének. Az érem másik oldalán azonban látjuk azokat a sötét foltokat, amelyek a fascizmusnak idővel mégis bekövetkező végzetét mutatják. Ezek: az állandóan provokáló erőszakos külpolitika, amelynek az olaszországi túlnépesedés és emigráció valamennyire érthető magyarázatát adják, a sajtószabadság és véleménynyilvánítás elnyomása, az ellenzéki pártoknak a gyakorlatban való betiltása, a gyülekezési szabadság elkobzása s főleg a látszat-parlament azok, amelyek a fascizmust éppenugy felborítják, mint a bolsevizmust Szovjetoroszországban. Legérdekesebb azonban Mussolininek a királyhoz való viszonya. Kétségtelen, hogy ö a királyt, aki alkotmányos érzületben nőtt fel és uralkodott állandóan, terrorjával uralja. Csak nemrégiben közölt egy német élclap egy képet. A kis király egy asztalon áll és feladja Mussolinire a frakkot... Ez mindennél jobban megmagyarázza a király és a duce helyzetét. Egy német tudós, aki jelenleg a nápolyi egyetem tanára, azt állítja a fascizmusról szóló kimerítő tanulmányában, hogy az uralkodó és a diktátor közti különös viszonyra az első példa Mahmud Shevket pasáé, aki az uj-török mozgalom kormányrajutásakor, 1908- ban nem zavarta el a szultánt, hanem formailag, de csupán formailag meghagyta a diktatúra látszatának elkerülése miatt. Ugyanígy, minden legcsekélyebb pouvoir nélkül látjuk »uralkodni« az olasz királyt is, aki ilymódon sem nem uralkodik, sem nem kormányoz, hanem csak egyszerűen létezik, mert még a reprezentálás szerepétől is teljesen megfosztja őt Mussolini nem csekély energiája. Kramarits Erna : Testvérek Kötarcu Élet szomorú testvére a vig Halálnak mondd: sápadt fiaid örvénylő vizek sziklás partján vájjon mtért állnak? Nem. zengsz nekik duzzadó himnuszokat telve csavaros erőktől a bátran menőkről? Nem kínálsz nekik üdvöt, gyönyört szeretők szemét lótuszok kelyhét? Nem adsz dusságodból semmit? Szegény fösvény Élet kincseidet piramisok alá ostobán rejtetted, lám elveszted gyermekeidet! Vig testvéred álmok szárnyán suhan és finoman szövött fátyolába burkolja a ködtől borzongókat a te gazdagságodtól elhalóhat és ad nekik varázskorsóból fnrti a megsemmisülésben hinni, hogy aludjanak nyugodjanak mozdulatlan... ki .ne hagyja a jegyzőkönyvből. A fascizmus mérlege-> a: Dr. Se tmann Rezső
