Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)
1926-10-10 / 280. szám
22. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. október 10. Az érem másik oldala avagy Paris előtt sem kell hasraesni mozdulataiból áll, az arc-bőr bepudere-1 zése után. A szív masszálását hirtelen előforduló rosszulléteknél, ájulásoknál alkalmazzuk. Az ájult beteg szivtáját körkörös dörzsöléssel és élére állított tenyerek kopogtatásával masszírozzuk és ezáltal igyekszünk a szívműködést élénkíteni. Az arcmasszázs vonalai A masszázs enyhébb formáit gyermekeknél, sőt csecsemőknél is alkalmazhatjuk kedvező eredményekkel. Az elmondottak után önkéntelenül is előtérbe tolakodik a kérdés, hogy: milyen esetekben nem szabad masszírozni? Mikor árt a masszázs? A teljesség kedvéért ezeket az eseteket is összegyűjtjük. Mindenekelőtt is mellőznünk kell a masszázst friss gyulladásoknál, tályogképződéseknél, daganatoknál. Végzetes lehet a masszázs lázas, vérzékeny betegeknél, áldott állapotban levő asszonyoknál. Nagy óvatosságra van szükség előrehaladott érelmeszesedésben szenvedők és viszértágulásos lábak masszázsa alkalmával is. Masszázst ne alkalmazzunk a szervi szívbajban szenvedőknél a rohamok tartama alatt, érdaganatosoknál, sérveseknél, vivőérgyulladásos betegeknél és bőrbajosoknál. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a kézi masszázs ügyes alkalmazásával sok esetben használhatunk anélkül, hogy —• kuruzsolnánk, Egy kis gyakorlással, rátermettséggel, igyekezette! mindenki elsajátíthatja a masszírozás mesterségét és ha szemünk előtt tartjuk a fenti utasításokat, sohase fogunk vele — ártani. Đr Munk Arthur ÁBÉCÉ Nálunk a hold csak olyan hold mint a többi falvaké : kövér, kedélyes falurossza, akit minden kutya megugat, ám itt frakkos, hideg romlott fickó, randevúkra jár a kéményeken át és holdkáros kokottokkal éldeleg a háztetőn. Az uccáknak husszaga van, könyvszaga van, parfömszaga van, dögszaga van és a hidaknak szeremleszaga van mint némely virágnak. Ugyám, itt milliószámra él az ember, lépést nem tehetsz, hogy emberrel ne találkozz, igaz: verebek is vannak, elvétve nyeszlett fák az utak mentén, néha egy életunt ló, ondofált kutyák a nővel, rákok és csigák a kirakatokban és nyúzott őzek és nyulak a mészáros ajtajába kiakasztva, hogy csöpög még róluk a vér ! d a 227-es rendőr jól látja a sarokról! de mégse szalad oda, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel az esetről! és börtönbe vigye a gyilkosokat! Tamás István Paris, október hó. Meg kell már egyszer mondani az igazat: Páris egy piszkos, kellemetlen, egészségtelen nagyváros, egyáltalán nem az a romantikus bohémtanya, mint ahogy azt a Páris-ranjongók a Murgerregényekben olvasták. Aki évekig élt itt s főleg fiatalsága esztendeit töltötte Párisban, az természetesen megszerethette — az paradicsommadarakká kendőzheti még a jelentéktelen Jardin du Luxembourg kekk verebeit is, amelyek a Páris-smokkok jóvoltából csaknem olyan híresek, mint a Szent Márk-téri galambok. De első látásra beleszeretni Párisba — úgy, ahogyan az ember első látásra beleszeret Velencébe — nem lehet. Pedig mindig az első benyomás a fontos... Nekem nagy csalódásom marad Páris. * Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a Notre Dame talán nem műemlék, vagy hogy az Opera nem egy jól megtermett középület. Le a kalappal, ha nem is előttük, de bennük. A Louvre-ban is. De ... De nagyon szeretném eltátani a számat a csodálkozástól. Egyszer már sírni szeretnék a meghatottságtól. És ezt még a Louvre-ban sem lehet. Vágjanak négyfelé, de a milói Vénusznak — hiába gaitnirozzák körfüggönnyel, mint a pesti kabarékban a jobb dízőzöiket — csak a muzeális értékét látom és nem melegszik meg a szivem, hogy na ez valami remek... Nem. (Van szobor, ami nagyon megfogott, de nem a Louvre-ban, hanem a Theatre Francaisnak az emeleti foyerjában, Houdennek egy szenzációs Voltaire-portréja. Nem bánom, legyen Praxiteles és Scopas nagyobb művész, de ez az ülő-szobor él, beszél, kőbe. faragott élet- és jellemrajz. Kőbe? Fagyasztott vitriolba.) Nagyon kiváncsi voltam Léonardo da Vinci festményeire. Fiát ezekért csakugyan érdemes volt Párisba eljönni. A Mona Llsát még a reprodukciók sem tudták meggyilkolni. És a többi képe is jó. Ezt a nagy dilettánst spkszor. ;küiÖnb-embernek , érzem magánul -Michelangeíonál. >>Szegényséj|F',Wgonyitvány«' — mondta egyszer érre egy bécsi szobrász. Lehet, hogy igaza Volt, de mégis. A képek különben eldöntötték Számomra azt a kérdést, hogy a művész homoszexuális volt-e? Freud ragyogóan ötletes analízise Léonardo egyik feljegyzett álmáról szuggesztiven bízonyitgatja, hogy igen, de meggyőzni nem tudott, éppen ötletessége miatt. Az ötlet mindig önkényesség. A képek azonban meggyőztek. Léonardo minden férfi-képmása tele van nőies vonásokkal, a gyöngéd odaadás, amivel dolgozott az érzéki szemeken, mindent elárulnak. És Francesco del Qiocondo hitvese — a művész állítólagos szerelme — fiú.. Mit láttam még? Brueghel iszonyatosan jó festményét, a Vakok-at, azonkívül egy csomó unalmas remekművet. A hires Rubensfreskók fárasztottak. Itt mondta Heine, hogy »ennek az embernek száz kiló hollandi sajt van a lábára kötve, de tud repülni« Egyik falfestményén — koronázási apoteózis, megrendelésre készült, a művész házhoz jött — a trón lábánál, királynék, angyalok és egyéb előkelőségek tőszomszédságában két kutya bolhászkodik. Mi ez, repülés, vagy sajt? Azt hiszem, csak a piktor csöndes boszszuja örök ellenségén, a mecénáson. Mindenesetre szimpatikus. Párisi szellemi élvezeteimmel kész is vagyok. Mondjuk, hogy kissé felületesen intéztem el nem Párisi, de még a Louvret is. Hát aztán? A felelületesség itt genius loci. Legalább visszaadtam a kölcsönt száz év után Tissot-nak a villogó gatyáért és a hortobágyi jogászokért... # Színházban minden este voltam, de ezt nem lehet a szellemi élvezetekhez számítani. Rettenetesen rosszak a párisi színházak. Az együttesekről jobb nem beszélni, de még sztárok sincsenek. Van egy-két drága magánszinész, amely, ha lábujjhegyre áll, felér a budapesti Vígszínház nívójáig. Az állami színházak semmivel sem jobbak a pesti Nentscjj Színháznál. A Stanislawsky orosz társulata, amelyet Szuboticán láttam...? Nem is szabad ezzel egy napon említeni a franciákat. Utolsó estémen megnéztem a Grand Guignol-t, hogy ezt is lássam. Kár volt az időért. A vucsidoli műkedvelők jobbak, mint ennek a világhírű színháznak az úgynevezett művészei, a darabok pedig — nagyon szelíden jellemezve: — hülyék. És még csak nem is hátborzongatóak. Hazamenet az autóbuszban sokkal jobban féltem, mint az őrültekházábán és a törvényszéken játszódó egyfelvonásosok láttán. Párisnak egyik nevezetessége eltűnt. A hires apacsokat nem látni sehol. Kivesztek? Nem, elmentek soffőrnek. # A Grand Guignolnál felültem egy autóbuszra. Az első keresztuccánál befordulunk. Velőtrázó orditás. A kalauz üvölt a soffőrnek, hogy eltévedt. Egyenesen kell menni. Az otromba alkotmány viszszacurukkol. Megyünk tovább egyenesen. Az ötödik keresztuccánál megint befordulunk. Újabb üvöltés. A soff őr az egyenes utón másodszor is eltévedt. A kalauz bejön az utasokhoz és bocsánatkérő mosollyal mondja: »Ivott egy keveset.« Ez mindenkinek tetszik, a franciákban van kedély, tudják méltányolni a mámort. Egy téren körbe kell mennünk. A részeg soff őr őrült vágtatás közben olyan kis kört ir le, hogy az autóbusz két kerekén fut, annyira rézsut dől. Én ültem egyszer egy páncélvonaton, amit azért küldtek rá az ellenséges hadállás előtt álló hidra, hogy kipróbálja* *alá van-e aknázva. Akkor nem féltem, pedig előző nap robbant fel egy páncélvonat hasonló kiküldetésben. Ebben az autóbuszban azonban reszkettem... Ahova néz az ember: gázolás. A soffőrök garázdálkodása a leghálásabb humortéma Párisban. * A »Figaro«ban olvastam ezt a krokit: Egy taxi-soffőr halálra gázol egy spanyol hölgyet. A nő férje megesküszik, hogy bosszút áll a gyilkoson. Amikor ezt a soffőr az újságban olvassa, kijelenti: — Ha sokat ugrál az az alak, úgy elütöm, mint egy közönséges párisit! Éjfélkor a Place de Concorde-on megáll a soffőr autója előtt egy fekete köpenyes alak: — Én vagyok az a spanyol — mondja a soffőrnek — akinek a feleségét elgázoltad! — Jó lesz, ha elmegy a fenébe — tanácsolja jóindulatúan a soffőr mert magát is elgázolom. A spanyol nem felel, hanem ledobja köpenyét. Ott áll csillogó torreádor-ruhában. A soffőr dühbe jön, kurbliz, nekirohan. A torrero elugrik. Az autó, mint egy megvadult bika, követi, hogy legázolja. A spanyol remek ugrásokkal tér ki előle. Nagy közönség nézi az éjféli viadalt, tapsolva biztatják a picadort, aki végül leszúrja a soffőrt. A tömeg vállára emeli és ünnepli: — így járjon minden soffőr! * Betege lettem az állandó uccai gáztámadásnak. A szűk uccákon vastagon fekszik a benzingáz. Nem lehet lélekzetet venni. Ez nem túlzás. Aki még nem szokta meg, egy órai séta után a belvárosban fejfájást kap. Berlinben most adták ki az ötvenezredik autó-sorszámot, szóval ott is van egy kis uccai forgalom, mégis mint egy mucsai, úgy botorkáltam a párisi autódzsungelben. Ez tovább igy nem mehet. Előbb-utóbb ki kell tiltani az autót a városokból. * Valami, amiről nem szokás beszélni, pedig ez a karrakterisztikuma a párisi civilizálatlanságnak. A legelőkelőbb magánlakásokat és a ^hoteleket leszámítva sehol sincs illemhely. Nem water closet nincs. Nem. Az a közönséges izé sincs, ami Mali- Idjoson is ott áll az udvar végében. Ez a mellékhelység a párisi házakban egy üres szoba, aminek a kőpadlója vízzel felmoshatói Kész. Berendezés fiatal. Tiszteltetem a francia kultúrát! * A Montmartre festői. Igaz. Én nem tudtam benne gyönyörködni. A szemem már úgy van berendezve, hogy meglátom rögtön az érem másik oldalát is. Ezekben a festői házakban vannak a világ legnyomoruságosabb proletárlakásai. Úgy ahogy van, le kellene bontani az egész negyedet. Vagy legalább is kilakoltatni. Akkor élvezhető lenne, amit a Páris-smokkok festőinek neveznek. * Amerika és Oroszország száraz. Világszerte erőteljes propaganda folyik az alkohol ellen. Franciaországban: a viz ellen. Valószinüleg a bortermelő-szövetkezetek pénzén. A mozikban reklám-képek agitálnak, hogy ne igyunk vizet. Láttam egy különben nagyon kedves és finoman megrajzolt plakátot: Egy kisfiú beleilletlenkedik a tóba. Egy zöldbéka undorodva kimászik a; partra. Aláírás: »Ve igyatok vizet!« * A párisi nők — ez nem legenda — tényleg kedvesek, nyájasak, ismerkedők/ Mert csúnyák. Örülnek, hogy kellenek valakinek. Nincs város, ahol olyan ritkán fátni; szép nőt, mint itt. Biztosan születnek szép lányok Párisban is. De azokat hamar kivonják a forgalomból. Metressz lesz, autón jár és nem mutatkozik az uccán. A hires grizettek, kis masamódlányok! direkt rondák. * Egyet mindenesetre javára irok a párisi nőnek. Nem festi magát. Vagy ha! festi, nem lehet észrevenni Ebben naJ gyón diszkrétek. Három-négy színházban kipróbáltam: nem láttam egyetlen kifestett szájú nőt a nézőtéren. Hogy bámulnának ezek, ha meglátnák a berlini, bécsi, szuboticai hölgyeket, akik biboTOs ajkaikat viselnek, abban a hitben, hogy ez igy sikk Párisban. * A francia udvariasság — különöset! Berlin után — borzasztóan jólesik az embernek. Első este megkérdeztem egy kávéházban egy pincért, hogy hol van a legközelebbi jó vendéglő. Négy uccát jött velem, bevitt a restaurantba és jóétvágyat kívánt. Ingyen. Később az ember rájön, hogy ez nem személyes kedvesség, hanem csak egy népszokás, éppen olyan, mint hogy egy kulturember nem üt pofon egy nőt. Olyan természetessé válik, hogy minden vaTá$ zsa elvész. ★ Olcsóság nincs. Csak az olcsó, ami kiment a divatból. Igaz, hogy például az uj férfidivat a bő nadrágokkal olyan utálatos, hogy ízléses ember inkább olcsón öltözik, semhogy felvegye. Egy cipőboltban formálisan kinevettek, mert nem vettem meg háromszáz frankért a divatos kacsa orrút, hanem a legfinomabb bőrből készült »maradék«-ot választottam ki nyolcvanért. * Azért igaza volt IV. Henriknek — gondolom, ő mondta — hogy »Páris megér egy misét«. Ez a helyes valuta, amiben Páris értékét maradék nélkül ki lehet fejezni. Sklz. H csili Mindenütt kapható
