Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-05 / 245. szám

4. OiLv BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. szeptember 5. A Csajkás-kerüIetben megszüntették az évszázados földk zösséget Szomborból jelentik: Évtizedes viszálykodás folyt a Csajkás-kerü­­let tizennégy községe között a har­­minckiilencezer holdnyi úgynevezett Csajkás-földek birtokáért, amelyet a tizennégy község népének még a Habsburgok ajándékoztak állandó és kitűnő hadiszolgálataik elismerése fejében. A földet 1915-ig közösen kezelte a tizennégy község és a jö­vedelmet a lakosok számaránya sze­rint osztották el egymás között. Ál­landó volt azonban a közös föld ter­mése fölött a viszálykodás, amely igen gyakran foglalkoztatta a ható­ságokat is. Ennek a harcnak a meg­szüntetése végett 1915-ben kérték a Csajkás-községek a vagyonközös­ség megszüntetését. A világháború viszonyai lehetetlenné tették a bir­tokközösség megszüntetését, mert a szükséges előkészítő munkálato­kat nem lehetett megkezdeni, más­részt a községek sem tudtak meg­egyezni a nekik járó birtokrészekre vonatkozólag. A múlt évben végül a vármegye elrendelte a vagyonközösség meg­szüntetéséhez szükséges felmérési munkálatokat és megbízta Martin József vármegyei főjegyzőt, hogy igyekezzen békés megegyezést lét­rehozni a tizennégy község között a birtok tulajdonjoga, illetőleg meg­felelő felosztása tekintetében. Mar­tin főjegyzőnek hónapokig tartó tár­gyalások után most sikerült a tizen­négy község kívánságait összeegyez­tetni és a községek képviselői a na­pokban már alá fogják írni a meg­egyezést tartalmazó jegyzőkönyvet. A megegyezés lényege az, hogy min­den község az 1877. évi lélekszámú arányában kap részt a sok peres­kedésre okt adó földbirtokok tulaj­donjogából. A megegyezés aláírása után kez­detét veszi a birtok telekkönyvi ren­dezése olyan módon,, hogy a meg­egyezés szerint az egyes községe­ket megillető birtokrészeket az illető községek nevére Írják telekkönyvi­­leg. Ezáltal a több mint ötven é-e fennálló Csajkás-kerületi földbirtok­közösség. megszűnik. Az érdekelt községek népe nagy megelégedés­sel fogadta a földtulajdonkérdés ilyen rendezését, de örömüket az be­folyásolja kedvezőtlenül, hogy a hosszú petpatvar tartama alatt az Noviszadról jelentik: A noviszadi rend­őrség huszonnégy óra alatt felderítette az Erdős Henrik és társai-cégnél elkö­vetett betörésnek minden részletét és el­fogta a betörés mind a három tettesét, az orgazdákat, hiánytalanul előkeritette az egész elrablóit összeget, amellyel olyan rendőri bravúrt vitt végbe, amely dicséretére válik a noviszadi rendőrség­nek. Az első nyomot a betörés helyén talált betörőszerszámok szolgáltatták. Megállapították, hogy a szerszámokat a Stolz Henrik és fiai Temerini-uccai gép­kereskedésében vásárolták. Az ott eláru­sító Milásinovics Jován kereskedősegéd pontos leírást adott a vásárlóról és leí­rásából a rendőrség megállapította, hogy az Sohl Frigyes vrbászi asztalos. A rend­őrség, amint jelentettük, már péntek es­te a Hadiszigeten letartóztatta Herdi József noviszadi cipészt, akinél 27.500 dinár készpénzt találtak. Herdi elmondot­ta, hogy Sohl Frigyessel és Hefter Sa­muval együtt ők követték el a betörést és éjjel 11-től reggel 4-ig dolgoztak a kassza felfeszitésén. A rendőrség megálapitotta, hogy a másik két tettes csütörtökön egész éj­jel és pénteken egész nap nem mutatkoz­tak a lakásukon. Rákics Radenkó rendőrkapitány autón követte a betörők nyomát és több köz­ségen keresztül eljutott Sztaribecsére, ahol Sohl és Herdi már többször laktak a Centrál-szállodában. Rákics nyomban a szállodába ment, ahol a vendégkönyvet átnézve egy Bákics Vladimír nevű körö­zött másik betörő nevét találta. Bákicsot le is tartóztatta és a becsei rendőrségnek adta át. A vendégkönyvben egy Danila Fülöp nevű ember neve volt beírva, akiről ka­pott személyleirásban Rákics Sohlra is­mert. Az állítólagos Danila az 1. számú agrárminisztérium a birtoknak több mint felét agrárreform célokra vette igénybe és több mint ezer dobrovo­­ljác családot, valamint más igénylő­ket telepitett a harminckilencezer holdas birtokra. szobában volt és aludt. Rákics kapitány tudta, hogy Sohl töltött revolverrel jár, vakmerő, elszánt ember, alá élve nem adja meg magát, ezért cselhez folya­modott és Sohlt felkeltette azzal, hogy már fél 3 van, amikorra Sohl meghagy­ta, hogy költsék fel. A szobaasszony be­kopogott, felköltötte Sohlt és a cipőket kérte tisztítás végett, amikor Rákics rendőrkapitány Szlánkámendc Jocóval, a noviszadi rendőrség hatalmas termetű rendőrbiztosával hirtelen behatoltak a szobába. Szlánkámenác átnyalábolta Sohlt, aki már revolvere után kapott. Lefegyverezték, megvasalták és megmo­­tozásakor egy 6.25 kaliberű Brovningot és 20 töltényt találtak nála. Először ta­gadott és csak amikor a zsebében 28.500 dinár készpénzt találtak, ismerte be a betörést. Elmondotta, hogy 1000 dinárral többet kapott mint másik két társa, mert ő vette a betörőszerszámokat egy vrsaci betörés alkalmával szerzett pénzen. Ezalatt Mdlencsics Rodoljub rendőr­­kapitány és Vilovác rendőrfogalmazó a harmadik tettes, Hefter Samu felkutatá­sára indultak. Heftert előbb anyjánál, Hefter Lottinál keresték, de nem talál­ták. A rendőrség Hetterné udvarában egy ládában elrejtett egy kisfiút, aki ott órákig figyelt. A kisfiú jelentette, hogy Hefterné vacsorát vitt az Arany János­­ucca 26. számú házba. Málencsics nyom­ban ottermett és a házban lakó és or­gazdaságért már sókszor büntetett Speier Jenő soff őr lakásában megtalálta a kere­sett Hefter Samut. Egy órával utóbb Hefterné lakásán, a párnákba bevarrva megtalálta a 27.500 dinárt, amely Hefter része volt és ezzel az egész elrablóit összeg előkerült. Hefter Samut, Hefter Lottit és a többi orgazdákat: Speier Jenőt és Hefter só­gorát, Lusztig Adolfot behozták a rend­Izgalmas éjszakai hajsza után fogták el a noviszádi betörőket Az egyik betörőt Sztaribecsejen, a másikat Noviszádon fogták el — Hiánytalanul megkerült az elrabolt pénz őrségre, ahol eképen az összes tettesek kézrekerültek. Az ellopott takarékkönyveket Herdi József a betörés éjszakáján sárga bő­röndben helyezte el és a bőrönddel együtt egy réten hagyta, ahol a bőröndöt még­is találták. Rákics kapitány Sohl Frigyessel együtt Noviszadra szállította Petkovics Györ­gyöt, akit a noviszadi rendőrség Mátics Milorád kárára elkövetett betörés miatt már régóta köröz. Topolán, Sentán és Kulán tartott vizsgálatot az adóinspektor Topolán nagy hátralékok vannak, Kulán és Szentén kedvezőbb a helyzet Az inspektor ellenőrzi kiadott ren­deletéinek végrehajtását A szuboticai kerületi pénzügyigazga­tóságon lefolytatott vizsgálat után Bo­­gojevics Iván pénzügyminiszteri inspek­tor, miniszteri biztos a kulai, szental és, topolai járási pénzügyigazgatóságoknál tartott hivatalvizsgálatot. A három já­rási pénzügyigazgatóság közül, mint ér­tesülünk, Bogojevics inspektor Kulán és Szentán aránylag legkedvezőbb állapotot talált, mig Topoláról elégedetlenül tá­vozott a miniszteri biztos. Bogojevics inspektor megállapításai szerint Topolán éppen olyan állapotok vannak, mint a szuboticai adóhivatalban, rendkívül nagyok az adóhátralékok és az adóadminisztráció nagy hátralékban van. Emiatt a miniszteri biztos utasította' a topolai járási pénzügyigazgatóság ve­zetőjét, hogy a hátralékokat azonnal a legsürgősebben dolgoztassa fel és gon­doskodjék a kincstár adóköveteléseinek legszigorúbb behajtásáról. Bogojevics Iván inspektor a közeljövő­ben megvizsgálja a szuboticai kerületi pénzügyigazgatósághoz tartozó többi járási pénzügyigazgatóságot, a szombo­­ri kerületet és a Szerémséget, ahol hét kerületi pénzügyigazgatóság van. Még ezeknek a vizsgálatoknak tartama alatt Bogojevics Iván inspektor visszatér Sza­­boticára, hogy ellenőrizze rendelkezései­nek betartását. A Bácsmegyei Napló munkatársának értesülése szerint Bogojevics inspektor a vizsgálatokról tett jelentésében kiemeli, hogy bár adminisztrációs hibákat tapasz­tal, visszaélésnek sem a szuboticai kerü­leti pénzügyigazgatóságon, sem a járási adóhivatalokban nem jött nyomára. Az itt felejtett ember Irta: Szirti Gyula Nyirkos, ködös novemberi eső pi­­tyergett le az uccára. Átkozott nap volt. Egy bérkocsi összeütközött egy autóval. A kocsis és a soffőr vaskos goromba­ságokat vágtak egymás fejéhez, a vitá­ba beleszóltak az utasok, beleavatkoztak fassankint a kiváncsiak is, akik körül­állták a bérkocsi törött ablakait. Min­denki ideges volt, ok nélkül veszekedett, egy szóért késhegyre mentek volna az emberek. A tömegben ott állt az itt felejtett em­ber. Külsejére nézve épp olyan volt, mint a többit, ötven év körül lehetett. Kissé kopott volt a kabátja, kalapja, ezért nem féltette az esőtől, osak kissé az eresz alá állt egy fodrász üzlete elé és ott elmélkedett tovább azon, amit látott. Az autónak még egy szöge se hajlott el, a bérkocsi ellenben súlyosan megsé­rült. És mégis a rendőr, valamint a járó­kelők a kocsisnak estek neki, levénmar­­házták, lerészeggazemberezték. A kocsis állt ott az esőben, tényleg pityókos volt, vörös arcából apró zöld szemei nagyo­kat pislogtak, de nem szólt semmit. Az itt felejtett ember megismerje. Ez a ko­csis valaha a belváros legszebb terén állt, kétfogatu gummlkerekü bakján ült. Cilindere, bársony zakója, pepita nad­rágja volt, mindig rózsát viselt gomb­lyukában, jókedvű, ifjú volt, ö vitte a mágnásokat, színésznőket, szerkesztő­ket — a gummikerék a fényűzés, jólét szimbóluma volt — és most lezüllött öreg korára mogorva konfliiskocsisnak. Lehetett benne egy kis szesz is. De egy kis bosszúvágy is füthette, hogy nekihajtatott az autónak, ennek a gyű­löletes, lelketlen gépnek, amely lassan­­kint egészen kiszorítja a gavallérom, gondolkodó lovat. Vagy talán öngyilkos akart lenni ? Arisztid, az itt felejtett ember bele­nyúlt a zsebébe gyűrött papiros pénzek­ért, de a táb a változott. »573 hektowat­­tot fizet!« Arisztid mosolygott ezen a különös valután, pénzt tett le az sztal­­ra, mire a tábla jelezte: »Rendezve!« Arisztid fogta a kalapját és kiment a kávéházból. Az eső időközben szeren­csére elállt. Annál különösebb volt, hogy az uccán egyetlen embert se látott. A kocsiuton ellenben szakadatlan sorban vonultak különböző tipusu gépkocsik, motoros jármüvek. Arisztid fölnézett az égre és ott még különösebb látvány tá­rult eléje. Repü őgépek vonultak szaka­datlan sorban és egy helyütt kettéágaz­tak, mint éjjel a tejut. A gépkocsikon, motoros kerékpáro­kon, traktorokon és egyéb jármüveken ember nem ült és valószínű volt, hogy fönn a repülőgépeken se ült senki. Arisz­tid elindult, hogy egy embert keressen. Az itt felejtett ember keresett egy másik itt elfelejtett embert. Az autók sorából kikanyarodott egy gépkocsi, befordult egy meüékuccába és Arisztid látta, hogy ember ül rajta. Utána futott és addig kiabált, mig a gép­kocsi meg nem állt. — Boosásson meg, uram — szólt Arisztid — hogy esetleg sürgősen útjában megkasztottam. Olyan zavarban va­gyok, azt se tudom, mit mondjak. Megmondta a nevét és folytatta: — Kihez van szerencsém? — Én a »27.454 BL« gép vagyok. — Azt látom a jelzőtáb ójáról, de csa­ládi és utónevét nem tudhatnám meg? Nevetés hangzott a gépkocsiból: — Vagy úgy! ön még a régi embe­rek közül való. Tessék beszállni, mert sürgős az utam. Útközben majd elbe­szélgetünk. — Kérem, én most jövök a kávéház­ból — mondta Arisztid — és ezer kér­dés kinoz, amelyre nem tudok feleletet. — Kérdezzen, de a kérdéseit ne intéz­ze ahhoz az emberi alakhoz, aki mellett ül, hanem hozzám. — Kihez? — és Arisztid ijedten né­zett körül, de nem látott senkit. — Hozzám, a »27.454 BL« géphez. — Nem értem — felelte Arisztid. — Tessék megmondani, hogy ön hol van? — Ej, de gyönge elméjű! Hát ön ben­nem ül, ugy-e és én most száguldók ön­nel Vagy nem látja a hűtőmet? Hiszen mellette ül..,, az az emberi alak... — Ez az emberi alak az ön hűtője? — Nem érti a tréfát? Emberi alakra formáltam a hűtőmet és azon mulatok, hogy ön az egész utón hozzá intézi a kérdéseit. — Kezdek eszmezavanban szenvedni — szólt Arisztid, aki igen rosszul érez­te magát az emberi a ak mellett. — Te­hát a gép beszél hozzám? — Én beszélek. Nem látja a tölcsé­remet, ahonnn a hangom árad? — Látom. Ez az ön szája? — Nem, a tölcsérem. Lehet, hogy va­lamelyik ősömnek szája volt, de én ne­kem már jól kifejlett tölcsérem van. Mondják, hogy őseim gépmulattok vol­tak, vagyis féig emberek, félig gépek. Én már szerencsére egészen gép va­gyok. — Bocsásson meg —szólt Arisztid — a származástanban erősebb vagyok, mint ön. A gyarló és tökéletlen emberek gé­peket alkottak, amelyek tökéletesebbek voltak náluk. A gepek tökéletessége vég­re elérte azt a fokot, hogy nem volt szükségük emberre, túlszárnyalták, fe­lülmúlták, leigázták az embereket és tá­madt egy uj gép-generáció, amely... — Nem vitatkozom tovább önnel, mert célhoz értem. Szálljon le rólam. Arisztid leszállt. Mindaz, amit a géb elmondott neki, rémülettel töltötte el. Hogy fog ebben az uj világban elhelyezkedni ő, az itt felej­tett ember? Gépiesen élni, szeretni, meg­halni? Fölkapaszkodott egy visszafelé induló gépkocsira. De ez már nem volt oly ba-* rátságos, mint az előbbi- Arisztid egy kérdését se méltatta válaszra. A gép at kávéház előtt állt meg, ahonnan Arisz­tid kiindult. Arisztid boldog örömmel ismerte föl törzskávéházát. Végre egy intézmény, ame y a régi jó világra em­lékeztet. Leült megszokott helyébe és nyomban előtte termett egy gépkávé Meghajolt: — Engem parancsol? Arisztidnek azonban nem volt kedve hozzá. Roppant fáradtnak érezte magát az autón való száguldás után és az uj benyomások is leverték. Lehajtotta fe­jét a márványasztalra és elaludni ké* szült. De durván fölkeltették. A főpincér állt előtte és mérgesen szólt: — Ne tessék a kávéházban aludni! Hortyogása elriasztja a többi vendéget! Arisztid ijedten eszmélt magára. Föl­kelt és távozni akart. — Még nem tetszett fizetni — szólt a főpincér. — Dehogynem fizettem! •— Talán álmában? — Vagy úgy! * És Arisztid gép esen fizetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom