Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-26 / 266. szám
1926. szeptember 26. -------------------------- BÁCSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal. Nem dolgozhat a pénz Miért magas a kamat s miért van sok pénz a bankokban? A fizikai és a szellemi munkások egyre fokozódó munkanélküliségéivel együtt egy másik termelési tényez*) is nélkülözi a hasznothajtó munkában való részvételt, munkanélküli lett Pénz őfelsége is. Gyűl a pénz Két-három évvel azelőtt, amikor a konjunktúrában minden pénz kevés- volt ahhoz, hogy a kereseti lehetőségeket kihasználják a kereskedők és más üzletemberek, az akkor fizetett .24—36 százalékos bankkamat dacára, minden fellelhető pénzt igénybe vettek üzleteikhez, mig ma igen nagy tőkék hevernek felhasználatlanul a munkanélküli Pénz asylumában: a bankok trezorjaiban. A konjunktúra megszűntével fogyott a kereseti lehetőség s nőtt a biankókban a pénz. Az 1922. évtől kezdve minden évben több és több pénz gyfllt öszsze a bankok trezorjában. Hogy megállapíthassuk a bankok által kezelt betétek szaporulatának arányát, egyik vajdasági nagyobb város pénzintézetéhez fordultunk, adjanak kimutatást arról, hogyan és évről-évre milyen arányban szaporodtak fel nálul: a betétek. Hogy szapő odtak a bankbetété ? . Kísérleti városként Szombort. szemeltük ki, azt az igazi agrárvárost, amelynek közgazdasági viszonyai leginkább adják a Vajdaság közgazdasági viszo- : nyalnak hü keresztmetszetét Pénzintézetei a föld hitelszükségletét elégítik ki s csak másodsorban az iparét és kereskedelemét. A betétek összege millió dinárokban. 1922 25 9 3 1 1923 30 9 5 2 1924 47 13 14 3 1925 100 19 33 3 1926 116 23 40 3 A folyó évi zárlatkor tehát a ban betétek majdnem négyszeresét tették ki az 1922. év végén mutatkozó betéteknek. Miért szaporodtak fel a betétek ? Megkérdeztük a Vajdaság egyik legnagyobb pénzintézetének vezetőjét, hogy mi az oka ennek a nagy pénzbőségnek. — Annak, hogy a bank. betétállománya igy felszaporodott két oka van: egy általános közgazdaság.! és egy technikai. Az általános közgazdasági ok az, hogy nem keresik a pénzt. A vállalkozási kedv úgyszólván az egész Vajdaságban megszűnt és igy mines mihez felhasználni a pénzt. A pénz ma már nem tudja megkeresni azt a hasznot, amibe felhasználása kerül. A vajdasági üzletek tömve vannak árukkal és nincs fogyasztóközönség, amelyik keresné az árukat. A nép felvevőképességének lecsökkenése az oka a vállalkozási kedv hiányának. A másik ok, hogy azokat a magánosokat, akik azelőtt a bankkamatnál magasabban adták kölcsön tőkéiket, az utóbbi időben igen sok csalódás érte, nemcsak a beígért nagy kamatok és haszonrészesedést vesztették el, hanem igen sok esetben a tőkét is, ezek most visszariadtak pénzük ily módon való kihelyezésétől és inkább megelégesznek a bank álltai nyújtott kisebb 'kamatozással semmint) hogy tőkéiket kozkáztassák. Miért nagy a kamat? Felvetődik ezután a kérdés, hogy miért olyan magas a bankkamat, ha enynyi felesleges pénz van a bankokban. Erre a kérdésre is kaptunk választ az egyik bankvárosrtól: — A konjunkturális években, amikor nagy volt a pénz Iránti kereslet, a nálunk elhelyezett tőkék 85—90 százalékot tudtak jó kamatozás- mellett kihelyezni. Ma úgy áll a helyzet, hogy tőkéinknek alig 40—50 százalékát tudjuk kihelyezni, mig a töke másik feie dologtalanul hever n bankokban. Ma a kevesebb tőkével kell megkeresnünk a részvényeseknek járó osztalékot s a bank adminisztrációjához szükséges összegeket. Ezt nem lehet ma még a kamatlábat leszállítani. A nemrég még 20—24 százalékos bankkamat ma már 16Ö18 százalékra csökkent. A kamatláb leszállításának másik akadálya, hogy mi sem tudunk a betéti kaamtozással rapid lemenni s a most a betétek után fizetett 8 százalékos kamatozást legalább az év vegéig tartani kell. A gazdák és a pénzbőség összefüggése A bankdirektorok és más közgazdasági kapacitások szerint is a jelenlegi pénzbőség jórészt eddig tart, amig a Vajdaságban újra megindul a földvásárlás. Egyes jelekből arra lehet következtetni, hogy ez rövidesen megindul. — Amig a föld ára esik, addig a paraszt nem vásárol földet, mert meg van róla győződve, hogy a föld árának esése tovább fog tartani. Amikor a bácskai legjobb minőségű földnek az ára már 10.000—12.000 dinárnál tartott, a paraszt arra várt, hogy a föld ára 6000 dinárra fog lemenni. Azonban, ha a föld ára felfelé menő tendenciát mutatna, rögtön megindul a föld vásárlása is, mert fél, hogy a szabad földet más fogja megvenni előle. S ha ez a földvásárlási kedv megindul, aminthogy egyes helyeken már folyamatban van, úgy nemcsak azok fognak venni földet, akiknek a vásárlásra készpénzük van, hanem azok is, akik nem tudják a megvett föld vételárának teljes összegét készpénzzel fedezni s már meglevő földjükre fognak kölcsönt felvenni, hogy uj földet vehessenek. Ez lesz az a pillanat,, amikor a vajdasági pénzintézetek pénzbősége megszűnik és a ma még heverő tőkék ismét ellátják vérrel a Vajdaság gazdasági ereit. (gy. d.) Irodalmi Irta : B edékor A NÍVÓ Egy olvasóm kérdést intézett hozzám — s a lar.'b. n kér választ —. vájjon az az irói tehetség külömb-e. amely egyenlő értékű müvekben nyilvánul meg vagy az a talentum, amely hol elsőrangút, hol jelentéktelenebbet produkál? Az ilymódon föltett kérdésre nehéz, sőt majdnem lehetetlen határozottan felelni. főleg ha a hátterében egy másik is lapping, amely csak úgy lenne eldönthető. ha két megnevezett vagy leg- 1 alább jellemzően beállított íróról volna szó. Akkor azt üzenném: a kettő közül az az érdekesebb, akinek a legjobb Írása tökéletesebb a masitenak legjobb dolgánál. De igv is felelek a határozatlanul formulázott kérdésre s egyrészt levelezőm iránti udvariasságból, másrészt mert engem is izgat egy kissé a téma. föliegyzek egvet s mást rájavonatkozót s vele kapcsolatost. # Ami itt következik, az persze inkább ösztönös érzés mint tudományos meggyőződés. (Bár az elébem rajzó példák szinte meggyőződéssé izmositiák bennem a sejtést.) Nincs nagy bizalmam azokhoz az írókhoz, akik egyforma kvalitású könyveket írnak, még ha azok mind ió minőségűek is. Ahogy elgondolom, és sok esetben beigazolnak látom, nem könvnven lehetnek igen magas színvonalúak, mert az emberi — s különösen az irói és művészi -— szellem nem alkalmas arra. hogy állandóan egyenlő magasságokban szárnyaljon. Néha a ió Homérosz is alszik és sokszor a legnagyobb irómüvész se alkot kitűnőt. A fizikai erő — a hanyatlásnak előbb-utóbb beálló korszakáig — folyton egyenlő szinten maradhat, a szellemi nem kénes erre. lnkommenzuráblis lévén, nem csanonghat mindig azonegv vonalon. A zseni különben is állhatatlan — genus irritabile vatum — s valamint az őrültnek vannak világos időközei, amikor éppen ugv viselkedik, mint más emberfia, ugv a lángésznek, viszont vannak beteges vagv legalább meddő intervallumai, a mikor a gondolkozása nem emelkedettebb a legközönségesebb halandóénál. Az irodalomban világos példa: a nőirók. Természetesen nem azt a néhány nagyon kiválót értem, akik jobbat produkáltak egynémely éppen nem tehetségtelen férfinál, hanem a kölcsönkönvvtárak és Lesezirkel-ek mázoló dámáit és j fecsegő dajkáit, a Marlittokat. Werne-1 reket. Heimburgokat. Bajza Lenkéket. Courths-Mahlereket s a derék angol sokkötetü regénvgvártó asszonyságokat. akiknek müveiben (!) nagyitóüveggel se találsz értékbeli eltérést, valőrkülönbséget. (Csodálatos, hogy ezek a ió ladv-k hogv tudnak ily egyformán seiólserosszul Írni!) Ellenben Balzac, a kit sokan a világ legkiválóbb regényírójának tartanak, mintaregénvek mellett olyanokat is kiadott, amelyeket a kitűnő iró leglelkesebb bámulóia is csak azért soroz be a könyvtárba, mert bírni akarja a kedvelt szerzőié összes írásait. S nem követte-e el a Hamlet és Macbeth költője Titus Andronicust is amelynél minden titkos drámairó játszva csinál jobbat s Ízlésesebbet? S vriion a Téli Rege nincs-e ezer angol mérföld távolságra a szerzője sikerültebb szinjátékaitól? Nemkülönben a klasszikus német irodalom nagyfiai, Goethe Schiller és Les] sine, akik tökéletes remekművek mellett bizony gyönge dolgokat is »alkottak«, j s ugyanaz a géniusz, aki Faustjával a ! leggazdagabb ajándékok egyikét adta j az emberiségnek, olyan tucatárukra emlékeztető operaszövegeket is »szállított«, amelyek semmivel se járulhattak hozzá a halhatatlanságához. Teljés intimitással szólva. Petőfit azért szeretem még a nagy Arany-müvésznél is jobban, mert az utóbbi a moiga szuverén nvevtudásávai s a bölcsesség határáig érő művészi egyensuívozottságával majdnem minden müvében egvennivóju. Igaz, hogy e nívó magas, de az oeuvre-je — ez a nagy és bámulatra méltó teliesitménv — épp ennélfogva rám a gonddal-kidolgozottság s a remekbekészités szándékosságának a benyomását teszi. Nyelvünknek e hangban és színekben pompázó diadalemlékei inkább egv tudatos művész nemes tehetségének a megnyilatkozásai s egv dolgos, ambiciózus életnek minden tiszteletre és rokonszenvre méltó- alkotásai, semmint a genie-nek fényszóró emanációi, mig Petőfi egyenlőtlen indulatu s időnkint bizarr szeszélyü géniusza váltakozva termel nagv s kicsiny dolgokat, pazar szelleme és heves szenvedélye olykor a legmagasabb régiókban szárnyal s máskor mélységekbe téved, a színvonalán hegvek-völgvek váltakoznak. s érték dolgában egyik verse néha oly távol van a másiktól, hogy ez a messzeség szinte természetellenes... Mondom, ez egyéni impresszió és szemérmes vallomás, amely egyesek szemében lehet komikus vagy érthetetlen, de mert nincsen benne semmi ráerőszakoló. nem akarok vele mindenáron bizo- j nvitani és senkit se óhajtok eltéríteni 1 egy az enyémmel ellentétes véleménytől. mégis csak jogosult s épp oly megokolt. mint ha valaki más — ellenmondó példáknak a fölsorakoztatásával s hasonló őszinteséggel — azt vitatná, hogy azokat a költőket szereti iobban. akiknek alkotásai majd-egvszinvonaluak s nem tátong köztük feltűnő értékkülönbség. Ha tanár volnék, bizonyára óvatosabban nyilatkoznám e témáról a diákjaim előtt, de az iró. aki csupa felnőtt. életkész és intelligens emberre! társalog, bátran állíthat előttük olyat, aminek ők — hasonló bátorsággal — ellent is mondhatnak-. Hiszen valamirevaló iró egyebet se tesz az egész pályáién. mint olvakat mond. amik ellentmondást s tiltakozást váltanak ki a közönségből Ha nem ezt cselekszi. hanem azt iria. amit az olvasói is elgondolnak, akkor nem iró. hanem nyárspolgár. S ilyen több van az irói társadalomban, semmint az ember — s különösen az iró és a nvársoolgár — gondolná. Tehát: több bizalmam van ahhoz a költő- vagy irótársamhoz. aki különféle valőrü müveket hoz létre, mint ahhoz a mesterhez, aki a maga művészi hegyfokán állandóan tudta á lábát megvetni. Amivel a világért se akarom mondani, hogv nem becsülöm sokra s nem bámulom kellően Konrad Ferdinand Mevert vagv Gustave Flaubert-t. akik ugyancsak szilárdan álltak meg egv nagyon tekintélyes, szinte alpesi magaslatu művészi fensikon. Ezek a kivételesen organizált szellemek valóban már azzal az erényükkel is feltűnnek az irodalomtörténetben. hogy amit saitó alá adtak, az mind nemcsak magas, de szinte egyenlően magas színvonalon állott Mégis: még ezeknél a kétségtelen nagy művészeknél is érdekesebb nekem (s talán más sokatolvasóknak is) például E. T. A. Hoffmann, akinek egves elbeszélései távolról se oly klasszikus tökélvüek. mint a K. F. Mever pompás történelmi novellái, de több bennük az eleven szin és tarkább a csapongó hangulat. éppen mert az iróiuk szeszélyes tehetsége nem gyúrhatta őket egyforma értéküekké. — és érdekesebbnek, ha nem is érdemesebbnek tartom a bájosan romantikus és sokszor szakgau** Théophile Gautier-t. aki a könyveit nem irta oly gonddal és remekbe, mint kitűnő barátja a Salammbo szerzője, de mégis több kedves meglepetéssel szolgál az olvasójának, mint ez. mert az egves müvei közt észrevehető szinvonaleltérések üditőleg és szórakoztatólag hatnak. . . . Hogy tovább menjek a bizalmaskodásban s az őszinte vallomásokban (mert bár újságban látnak naoivlágot e jegyzetek, mégis egyik bennem bizó olyasomnak szóinak), azt is elárulhatom, miképp az állásfoglalásom ebben a kérdésben taián tisztán az a tudattalanul megnviiatkozó óhajtás, hogv pro domo is beszéljek. Mert az én — annyira jelentéktelen — írásaim közt is jókora színvonalkülönbség van. Már amekkorát az ily szerény tehetségtelenségnek a dolgai megbirnak. A legkevésbbé rossz s a legeslegrosszabb közt (bár a legkevésbbé rossz is vajmi keveset ér) mégis, mint a legjobb barátaim is — akik egyszersmind a legszigorúbb bírálóim — állítják, észrevehető vaiőrkülönbség állapítható megi Hiszen Írtam már nem egy dolgot, amelyet a legelőbbkelő folyóirat szívesen közölt, s van olyan, amelyet nem mernék a Vajdasági Kultúrának beküldeni, attól félve. hogv azt onnan azzal az üzenettel kapom vissza: nem üti meg lapunknak mértékét S épp ezért bízom abban, hogv nem egészen hiába róttam egynémely betűket, s hogv egyik-másik kísérletem — természetesen a kevésbbé elhibázottakból való — talán túléli a szerzőiét. Ami egvébaránt nem volna valami nagy eset. mert hiszen ez a szerző már nem élhet oly igen-nag.von soká. Mert mondani sem kell tán, nálunk apró kaüberüeknél is áll az. ami a nah evoknál törvény. Azok az Írók az érdekesebbek. akiknek olykor sikerül egy nagv akarás (aho"v a német mondaná: egv szerencsés Wurf), egv erőtelies nekilendülés. egv iól megindított bravúrlökés. egv szivből vagv zz elme mélyéből kipattant s a szerzőiét szerencsésen jellemző és jellemzően reprezentáló alkotás. — legyen az négykötetes regény vágv tizennévvsoros szonett —. s ennek a sikernek nem árthat, hogy a későbbi dolgai közül egyik-másik kevésbbé sikerül. Ahogv egvszer mar — azt hiszem ezen a helyen — kifejtettem az Írót és minden más művészt a legjobb munkája után kell és ülik megítélni, mert az jelzi és állapítja meg a tehetsége és alkotókészsége nívóját. Ha ezt a magaslatot elérte, bebizonvult. hogy a talentuma ennyire nyúlik föl. s a megitéltetésének mindig az marad a zsinórmértéke. Goethe-t mindig a Faustja, Shakespeare-t a mestertragédiái s Bvron-t a Childe Harold-ia szerint értékeliük. s nem ama költeményeik alapián. amelyek értékben e főmüvek alatt állanak. . . . Visszatérve a kiinduló pontra, meg kell legyeznem, hogy aki mindig egyformán ir (hacsak nem ir abszolút tökéletességgel, mint a fentebb említett két nasrv művész s néhány hozzájuk hasonló), könnyen kelt unalmat, mig az. akinek nivóia hol lent. hol a magasban vonalzik. okoz ugyan kedvetlenséget néha. de máskor meg az elégedettség, sőt az elragadtatás érzetét váltia k! az olvasóból. Mert az, főleg ha gondolkodva és sokat olvas, ritkán szereti az egvvonaluságot. A mozdulatlan arcú. teljesen szabályos asszonvi szépségek se olyan vonzók a nőkedvelőre, mint azok. akiket érdekeseknek vagv pikánsaknak szoktunk iellemezni. akik nem mindennap és nem minden hangulatban szének. akiknek olvkor van u. n. beau ioar-ivk. máskor talán eev.á!talában nem felelnek mee a Szép törvényeinek, s a kiknek éob az a tulaldonságuk kölcsönöz Pikantériát és érdekességet, hogy az arcuk s a mosolyuk gyakori változásává' tudiák a figyelmet lekötni. Amannak talán nagyobb lesz az udvara. de ez inkább ta'ál olyat, aki intenzive szeret beie Az olvasó is lev van az iróiával. Gyönyörködik benne ha nvugndt meneteli: az irása s derűsen élvezi a művészetét, de esetleg iobban
