Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-22 / 230. szám
19°6 augusztus 22. °«nSMEGYEI IfAPf. ff 15. oldal. Ez kitűnő »üzlet« mindakét fél részére után elbeszélgetett velük, egyszerre Így szólt XIII. Alfonz: Jaj uraim, még nem is látták az én házamat. Jó, szivgsen kalauzolom önöket. De csak mint barát, nem mint idegenvezető. Idegenvezetőnek igen rossz vagyok. De mint barát talán többet érek. Megáll a trónteremben, mutatja a két bronz-arany oroszlánt, melyet az idő zöldes patinával vont be. — Az amerikaiak jobban szeretnék, ha tömör aranyból lenne. De az amerikaiaknak nincs jó Ízlésük. A díszteremben a falszőnyegek előtt ezt mondja: — Több is volt nekünk, de miután nem vagyunk hadseregszállitók, bizony el kellett adnunk. Sok családban megesik ez manapság. A Gilardini-teremben a mennyezetről beszél: Az útikönyvek szerint ez a menyezet porcellánbóil van, de én —• minthogy nagyon rossz idegenvezető vagyok — elárulhatom, hogy. csak festett fa. A bálterem hajdan arra szolgált, hogy fölravatalozzák benne az elhunyt királyok tetemeit s közszemlére tegyék a népnek. XlI-dik Alfonz megjegyezte: Miután ezen az ajtón kivittek dédapám harmadik feleségének holttestét, (én a negyedik feleségétől származom) az ajtót befalazták. Azóta nem tartják meg ezt a régi szokást. Hiszen ha őseim folytatták volna, akkor ebből a palotából már ki se lehetne menni... Olyan közvetlen, elmés és finom ez a király, mint egy jó iró. * A jegygyűrű. A jegygyűrű formája — hmint művelődéstörténeti adatok bizonyítják — évezredek 'során alig változott lényegesen. Mindig egy komoly, egyszerű karika volt, egy önmagába viszszatérő kör, mely az érzés változhatatlanságát a házasság örökkévalóságát jelképezte. Ilyen maradt az időkön át a legkülönbözőbb szokásu és műveltségű népeknél, a régi egyiptomiaknál épugy, mint a mai európaiaknál. Parisban most uj jegygyűrű jött divatba. Ez az ódon jelkép is más alakot ölt ebben a korban, mely kizökkent eresztékeiből. Az uj »örökkévalóság gyűrűje« vékony platina-karika, melyet briliánsok raknak ki s gyakran kék, smaragzöld, vagy fekete szegély vesz körűi Azok, akik ebben az évben eljegyezték magukat, már ilyen karikagyűrűt váltottak egymással. Az Excelsior ebben a tárgyban körkérdést intéz többekhez s a válaszokból az derül ki, hogy ez a szeszly nyilván csak múló divat lesz. A régi hagyomány, noha több ízben igyekezték már megdönteni, mindig diadalmaskodott az emberek visszatértek az egyszerűségében megindító karikagyűrűhöz. Ez a cifra, barokk jegygyűrű nem is illik a házasság komolyságához. Minek kirakni briliánsokkal'? A házasság nem is olyan brilliáns. Az osztrák címerek megfelelése. Egy osztrák mágnás, ki éjszaka egy coctailt akart föllhajtani, bement egy bárba, ott legnagyobb meglepetésére Kolbark báróval találkozott, ki a zongoránál ült és vidáman zongorázta Lehár egyik keringőjét a táncolok talpa alá. A báró, ki valaha az osztrák előkelő világban nagy szerepet játszott, elmesélte, hogy a háború után megmaradt kis pénzéből ezt a bárt vette s most azzal keresi kenyerét, hogy egész éjszaka zongorázik. A bécsi arisztokrácia zömének a sorsa szorosan össze volt kötve a Habsburgok sorsával. Minthogy jó példával kellett elöljárniok, vagyonuk jórészét hadikölcsönbe fektették, a háborúban tönkrementek,- a köztársaság kikiáltásával szétszóródtak a világban, egyesek külföldön tengetik az életüket, mások kis részvénytáirsaásgokban, bankokban helyezkedtek el. Vannak azonban szerencsés családok, melyek ódon címerüket sikeresen megfeleltetik az amerikai milliárdosokkal. Egy osztrák herceg szőke unokahugát most jegyezte el egy dúsgazdag »sáTgazsebü« amerikai, aki jegyajándékul nem gyűrűt adott jegyesének, hanem legendás értékű igazgyöngy uyakjéket. Az amerikai petróleum- vasút- és rézkirályók boldogok, ha leányaikat egy igazi kékvérű európai vöfiegénynek adhatják. Lobkovitz Edvárd herceg Ausztriába Anita Lilimé miss karján érkezett viszsza, ki Bay Lihmenek, a cink-királynak a leánya. Moy gróf feleségül vette miss Káhn-Steyert, egyik leggazdagabb amerikai család leányát. Amerikában általában jó hírnévnek örvendenek az osztrák arsztokraták s A basiliscus akkor már keveset törődött Theodórával. A császárné mértéktelen kicsapongásai megutáltatták vele a ragyogó bysantinus szépségét. Amugyis enervált lénye belefáradt a kívülről érkező hírekbe, amelyek arról szóltak, hogy a nép elégedetlen és Theodóra ellenes magatartást tanúsít... Jusztiniában, a penyrakedvelő basiliscusban százfejü hydra élt: a gigantikus szerelmi vágy... de — csupán ennek a vágynak a Vágya. Ugyanaz a fajta nosztalgia, amely Nelson lord idegzetét is később oly szörnyűségesen szétroncsolta, hogy, amikor hírhedt győzelmei után végre valósággal karjaiba zárhatta ábrándképét: Hamilton ladyt, görcs rohamot kapott, elájult és minden ilyen alkalommal tiz percnyi ájulat fogta el... Azt lehet mondani, hogy a világ legbiborban trónjának ura, Jusztinián, valóságos költői szerelemben epekedett — ha szerelmes volt. És ezúttal szerelmes volt a basiliseus! Éjjel tizenegy órakor még ült dolgozószobájában, a hetedik hálószoba közelében, — mert hét hálószobája volt, minden napra egy — és leveleket diktált titoknokának. A titoknok szikár, ádámcsutkás férfi, álmosan bólogó fejjel hajolt a pergamentre és irt: »Kedves tábornokom! Győzelmeid holnapi ünnepélye előtt üdvözletünket küldjük néked! A byzánci basiliscus mindig mindenkinek megfizeti a tartozását. Tudom, mennyi szenvedéssel és nélkülözéssel kellett megküzdened a háborúban, amelyet ime babérkoszorusan fejeztél be. Mi: Byzánc uralkodója, még a nagy ünnepség előtt akarunk beszélni veled, hogy kitüntetésünket melledre illesszük és hajlandóságunkról élőszóval is biztosítsunk. Még ez éjji órán, azonnal elvárlak a palotában. E sorok átadója: testőrségem parancsnoka, ide fog kisérni hozzánk, a hátulsó palotakapun át. Üdvözletünk és további hajlandóságunk kifejezésével...« — Megvan? — kérdezte a császár nyers hangon. — Parancsolta uram, — válaszolta Philipp, a titoknok, aluszékony alázatossággal. — Add ide! — parancsolta Justinián. Átvette a nagy iv pergáment, jobbkeze középső ujjáról lehúzta a hatalmas lápisladnli-körcs gyűrűt és azzal- vastag pecsétet ütött a kezébe. Nőies fehér kezével, amely szebb volt a leghiubb és legpárnásabb hetérakéznél, meglóbálta az ezüstcsengőt. Nyomban felcsattant az ajtó és a súlyos függöny szárnyai közt megjelent a testőrség parancsnoka. — Vidd el ezt a levelet Bolushoz, kedvelt hadvezéremhez és tüstént ide kiséred őt! — A császár szemében, ahogy ezt a parancsot kiadta, valami vadállatias kifejezés ült. Mohó szomjúság, vagy éhség ... valami nagy vágy ... nagy kívánság ... azután mélyet lélekzett és már azt se látta, hogy a testörparancsnok selyemköpenye szélét ajkához emeli és kisiet. Egy-kétszer le-fel sétált hangfogó selyemvidracipöiben, kezeit egymás fölött paposán köpenye bő ujjaiba rejtve. Majd ismét leült és tovább diktált a titoknoknak. Leveleket: a hajóhad parancsnokához, a byzánci éléstárak fővezetőjéhez, és egyéb leveleket, oly tompa közönynyel és ■külön-külön mégis annyi ügyaz ottani milliárdosok, a hercegek, grófok valóságos raktárának tekintik az osztrák köztársaságot." Prágában nemrég zajlott ile egy pör, melynek vádlottja egy német volt, ki egy floridai nagyibirtokos egyetlen leányát akarta megszerezni azon a címen, hogy ő Ferenc Ferdinánd főherceg. A turpisságra a jámbor amerikaiak csak hosszú idő múltán jöttek rá. Ami fényt vet nemcsak a szélhámos ügyességére, hanem az amerikaiak történelmi műveltségére is. buzgósággal és lelkiismeretességgel, mintha a lelke mélyén nem is lángolna egy emésztő máglya, amelynek tüznyelve azt a levelet is összeégette, amelyet az imént küldött el a testőrparancsnokkal kedvelt tábornokához... Az idő múlt. A kész pergámentek már egymáson hevertek. Justinián a végén mindig egyszerre látta el azokat a pecsétjével. Némelyikre a nagy lápislasnli követ ütötte rá, de volt olyan is, amelyet a kisujján levő kis bezyll-köves gyűrűvel pecsételt le. Kissé elgondolkozott. Majd ajkán gyenge, fakó, jóindulatúnak látszó mosollyal Philipphez fordult, akivel ritkán ereszkedett magánbeszélgetésbe: Nagyon álmos vagy? A titoknok szemérmesen sunyitott és hebegve válaszolt: — Az ember ilyenkor... éjféltájt már... bizony... legfelségesebb uram... A császár most szigorúan tekintett rá: — Az ember ilyenkor, éjféltájt ne gondoljon másra, mint a kötelességére, Philipp! Még akkor se, ha huszonkétesztendős nő várja otthon, mint téged és még akkor se, ha az ember ötvenéves mint te! Add össze ennek a jegyzéknek a számoszlopait, az majd kikergeti az álmot a szemedből! És sűrűn teleirt, mintegy ötvenoldalas aktát adott át neki. A titoknok hebegve, habogva borult a munka fölé. A jáspisoszlopos óra most elütötte a tizenkettőt. Kivülről behallatszott az őrváltás ütemes, szigorú nesze. Jusztinián oszszerázkódott. Már oly szívesen a pokolba küldte volna ezt az öreg titoknokot, aludni, ölelkezni a feleségével... csak... csak jönne már az a tábornok!... És a vére őrült táncra kerekedett, a forró láztól, amely testét marcangolta. * Most hirtelen kicsattant az ajtó, a függöny félrecsapódott és a küázöbön vörösbóbitás sisakkal, teljes hadi díszben megállt Bolus tábornok. Majd három lépéssel előrejött és a legmélyebb tisztelettudással borult a császár lábai elé. Justinián magához intette a térdelő hadvezért, majd intett a titoknoknak, hogy hazamehet. Az, nevetséges mozdulatokkal, szinte tánclépésekben hátrafelé kiment a teremből. — Megvárattál Bolus! — szólalt meg tompa, halk, neheztelő hangon a császár. — Bocsáss meg, basiliseus, nem voltam egyedül... Ilyenkor... éccaka ... nem számíthattam ily kitüntető kegyre. — Az ördögbe! — vágott a szavába Justinián — mit beszélsz itt kegyről? Otthon, a selyempaplan alatt bizonyára nem kegynek nevezted hívásomat... — És csalafinta mosolyra húzta a száját. De itt másról van szó. Az érdemeidről, Bolus! íme: vedd ezt! És kis ébenfadobozt emelt fel egy kis oroszlánlábu asztalról, azt egy titkos rugójánál felpattantotta és villogó fény áradt szerte. Opálfényü kezével egy csillagot emelt ki belőle, ametisztekkel körülrakott gyémántcsillagot és Bolusnak a mellére tűzte. — Ez legmagasabb kitüntetésünk! Irigyelni fognak érte... Mint ahogy én is irigyellek... A tábornok az alázat és a hála közt nem tudott hova lenni a csudálattól: öt irigyli a császár?... Hogyan? ... Miért? . .. Byzánc császára, a fél földkerekség ura, a byzánci hatalmas?!... A császár, szinte rekedten, forró lihegéssel beszélt: — Az-uj udvathölgy miatt irigyellek, Bolus, aki tegnap foglalta el helyét a .császárné mellett! Akivel te együtt lehetsz oly sokat, akinek hangját hallhatod, alakját bámulhatod, kebleit magadhoz ölelheted... aki a húgod... A húgod miatt irigyellek, Bolus... A tábornok ötölí-hatolt, nagy zavarában ide-oda lebbent a bóbita fényes sisakján. A császár egy pillanatig elrévedező szemmel bámult körül, aztán fagyos, parancsoló hangon mondta: — Azonnal elhozod őt ide! Bolus szemei már szikráztak, de a dereka még hajladozott. — Legfelségesebb uram, Anyeia ilyenkor már alszik. Még ho^zá a legkegyelmesebb császárné őfelsége lakosztálya mellett... — Azonnal fölkelted! — De, felséges basiliscus... hogyan jutok én most be a felséges császárné lakosztálya körüli termekbe?... — Melléd adom a testőrség főparancsnokát, Bolus! Azonnal bejutsz és elhozod őt! — mondta Justinián, szinte finom, naivan és orreimpái kidagadtak. A tábornok egy pillanatig némán állt ott. Majd iszonyú erőfeszitéssel szétnyílt a szája, de egyetlen szóra is képtelenül, egyet dobbantott vadul sarkantyus lábával. — Mit jelent ez, Bolus!... — mordult föl Justinián. A tábornok most kifeszitette mellét és közelebb lépett: — Az én húgom nem a cirkuszból való, felséges császárom és parancsolom, az én húgom nem a zug-uccák szereim! tanonca... az én húgom nem a min-, denkié, mint egykor Theodóra és nem császárné, mint ma Theodóra!... A császár hirtelen kirántotta jobbkezét bő köpenye ujjából, — de a magasból csöndben visszahúzta. Fájdalmat érzett benne, sajgó mély fájdalmat és ime... lám ... vér csurog belőle... És most látja: miközben ütésre kirántotta a kezét, fölhasitotta azt a mindég övébe rejtett kétélű tőr... És a vér láttára mintha lecsendesedne a basiliscus. Előhúzza kebléből illatos csipkés kendőjét és szorosan átköti a sebet. Mit fog szólni holnap Theodóra, ha meglátja véres kezét?... Csenget. Belép egy fekete atléta. Egy marcona néger. A császár néhány szót vált vele halkan, titokban. Majd a tábornokhoz fordul: — Most elbocsátunk. Holnap újra beszélünk a dologról. A néger elkísér a palota hátsó kapujához * ...És a sötét folyosón a néger nyomában tovahalad Bolus tábornok. Mellén a fel-felszikrázó csillaggal. Már épen arra gondol, ne szurja-e le ezt a barbár udvari hóhért, mielőtt az végez ővele! De nem leli a tőrét. Ezúttal nem hozta magával, de ki is sejtette volna?... Most, szinte álomszerű gyorsasággal mögéje ugrik a néger és hosszú kése már mélyen jár Bolus hátában... Jusztinián még hallja a sikolyt, azután csönd... A basiliscus az alvó udvarhölgyre gondol és bekötött kezét bámulja, amely szebb a leghiubb hetéra-kéznél... Fim i^üsO a vezető világmárka — a Vojvodina legjobb túra- és luxuskocsija! Képviselet: DlISMOSiLIA-prér SUBOTICA Skadarska al. 7. Telefon 151 Nagy választék minden típusban ! Nagyon kedvező fizetési feltételek! Kérje bemutatását. Az összes Fiat-aikatrészek eredeti gyári áron! Használt luxus, teherautók és autóbuszok raktáron. A császár udvarhölgye Irta : Somlyó Zoltán
