Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-22 / 230. szám
16. dda! <*T (£9 * íF^VFf- NAP! P 1926 augusztus 22. MISTINGUETTE Páris, augusztus hó Én láttam , őt a Moulin Rouge ban, amint az égre rúgta a lábait és a combjai csapkodtak veszettül, akár a malom szárnyai. Most itt ül, velem szemközt, a saját szalonjában. Egy diszkrét, finom uriasszony, aki lehúzza szoknyáját a bokájára és polgári nyájassággal mosolyog. Festett haja alól ezüstös szálak villannak ki. 0, az idő milyen udvariatlanul bánik a »Grand Dame«-val is! Más aszszonyok a háztartás gondjaiban Őszülnek meg, cselédekkel való viaskodás közben. Az ő fiatalságát a rivalda lámpái lopták el. Kérdéseket intéz hozzám és válaszokat ad. — Siker? Művészet. Kacag. Egy úgynevezett vésztjósló kacaj. — Örökös küzdelem. Elsősorban asszony vagyok. Tehát hiú vagyok. A sikert természetesnek találom, de tudja, amikor ilyeneket olvasok a lapokban: »Mistinguette már nem a régi« vagy amikor az uj »csillagokat« harangozzák be! Szünet. Lélegzetvétel. — Fütyülök rájuk. Én mégis Mistinguette vagyok! Napóleoni önérzet dobog ebben a nőben. — Próbálja meg, talál-e Parisban egyetlen embert, suszterinastól miniszterekig, aki nem tussolt még nekem! Hódolattal meghajtottam a fejemet és ő egy könyvespolcra mutatott, amely zsúfolásig tömve volt újságokkal és folyóiratokkal. Találomra kihúz egyet. — Látja: Mistinguette! Ahova nyúl, ahová néz, mindenütt: Mistinguette! (Majd elfelejtem meginti: a szája nem volt kifestve. Ara úgyis szép piros ajka van. Lányos.) — Legalább szép életem volt. Nem prédáltam el semmit. Kiszolgáltam Parist és Páris fizetett. _? — Igen. Babért és pénzt. Itt ellágyult szentimentálisán: ' — Sokszor úgy gyűlölöm ezt az ádáz várost. Máskor megtudnék halni érte. Nézze, mit mondhatnék még »érdekeset?« Itthon »petite bourgeois« vagyok. Látott a revümben? — Igen. Miután kifejtettem a művésznőnek, hogy őt csak hódolat illeti meg é$ nem bírálat, részletesen ecseteltem bájait. Egyáltalán nem sértődött meg. Kedvesen magyarázta : — Tudja, a kosztümök árából szanálni lehetne a frankot. De ezt ne irja meg. — Nem, a világért sem! — mondtam. Amit Mistinguette ebben a revüben müvei, az tényleg lélegzetelállító. Huszonkét felvonásból áll és ötven képből. Amerikai méretek. — Igaz lelkére mondja meg, hány évesnek látszom a színpadon? Engem nem lehet egykönnyen zavarba hozni. Habozás nélkül rávágtam: — Tizenhétnek! (őszintén szólva nem néz ki többnek huszonötnél.) — Most egy nagy. uj darabot próbálunk. Csupa fantasztikum és szenzáció. Ámbár nem tudom, mikor fog rákerülni a sor, mert a reviim zsúfolt házak előtt megy estéről-estére. Más asszony ebben a korban harisnyát stoppol és a köSzvényéről panaszkodik; De ő harcol tovább a kenyérért. A kenyérért? Ahol ennyi a gazdagság és a kalács, ott kell még a kenyér is? Ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta a felelet a föl sem tett kérdésemre: egy hosszunadrágos, Lavalliére-nyakkendős ifjú, aki se szó, se beszéd, a művésznő ölében termett és összevissza csókoJ(a. Itt Párisban már megszoktam, hogy a derék franciák nem csinálnak nagy kázust a szerelmi életből, az uccán minden jobb zugolyban egy csókolózó szerelmes párba botlik az emer, de ez az indiszkrét közvetlenség, vagy jobban mondva az a sértő semmibe sem vevés, ahogy ez a kamasz előttem a nő ölébe kycorodott, mégis1 megdöbbentett. Mistinguette rövid habozás után megmagyarázta : — A fiam Rosszmájú irigyei azt állítják, hogy már huszonnyolc éves. Nem Mistinguette. Hanem a fia. Mistin-Berlin gyászol. Fekete lobogók nélkül, mert csak az időjárást siratja mindenki. Csak? Nagyobb csapás nem érhette volna a németeket, mint ez az esős nyár. A berlinit más nem is érdekli, mint a vasárnapi kirándulás. A szombat déli lapokat dupla példányszámban kell nyomni, mert mindenki megveszi az időjóslás miatt. A prognózis különböző, de az idő mindig egyforma: esik. Mi ehhez képest a frank esése? Berlin boldogtalan. Berlin a kétségbeesés szélén áll. Ha ez igy megy még két hétig, zsirszódát fog inni, mint a szerelmes cselédlányok Egyetlen vigasztalása, hogy boxolni fedett helyiségben is lehet. A nevezetesebb boxmérkőzésekre három nappal előbb sem lehet már jegyet kapni. A legnépszerűbb német nem Hindenburg, nem Hauptmann, sőt még csak nem is Rademacher, az úszó, hanem: Diener. A nehézsúlyú boxoló-bajnok. Olyan népszerű, mint Fedák Sári volt Magyarországon negyven év előtt. Még .népszerűbb. Olyan népszerű, mint Fedák Sári volt Magyarországon ötven év előtt. * Diener amerikai turnén van. Most lett volna, augusztus 16-án, az első meccse, de le kellett mondania, mert tréning közben eltört az egyik ujjcsontja. Legalább tízmillió ember drukkol, hogy ez a csont jól forrjon be. Több. * A németek nemzeti sportja mindamellett nem a box, hanem: a kugli. Múlt héten zajlottak le az országos kuglibajnokságok. Ezúttal rendezték meg tizenhatodszor. Kétezren vettek részt. Nem mint nézők. Mint versenyzők. A színház nem érdekli a berlinieket. Mind rosszul megy. Igaz, hogy tisztességes előadást — a Reinhardt-szinházakat kivéve — nem is lehet itt látni. Ásta Nielsen most színházban játszik. Valami »Rita Cavallani« cimü angol giccsben. egy énekesnőt alakit, aki beleszeret egy amerikai lelkészbe, de a partiból nem lesz semmi, mert a tisztelendő ur nem vehet el egy asszonyt, akinek olyan múltja van. Elmés téma! ötletes. Fordulatos. A nézőtéren mindig látni néhány vállalkozó kedélyt, akiket a képtelenül magas helyárak sem riasztanak vissza. * ■ Berlin egyik legnépszerűbb színésze lett a budapesti Folies Caprice malacköltőjéből, ' Szőke Szakállból. A derék Qerő József — igy hívják igazi nevén, ezt azonban csak az utlevélhivatalokban tudják, — már rég lenyiratta hires szőke szakáilát és meztelen arccal játszik, de azért régi álnevét , használja és mindenkivel Cöke Cakál-nak szólittattja magát. Herr Cakált a nyár elején Reinhardt akarta szerződtetni komikusnak, de közben bérbeadta színházát és nem lett a dologból semmi. — Nem baj, — vigasztalódott Szőke Szakáll, — úgyse lett volna valami nagy karrier. Pesten Steinhardt-szinész voltam, Berlinben Reinhardt-szinész lettem volna. Ezért az egy betűért igazán nem érdemes búsulni. guette szerint csak tizennyolc. — Az idén érettségizett! És megpaskolta az arcát. Csak úgy sugárzott róla az anyai önérzet. — Moncheri zongorázz valamit — kérlelte, de a pubi nem akart. Egyszerűen vállat vont és átsétált a másik szobába. Bizonyára nem volt stimmelve. A papát azonban nem láttam sehol. Nem is mertem utána érdeklődni. Istenem, tizennyolc év nagy idő. Talán még zavarba is hoztam volna a kedves matrónát ezzel a kérdéssel... Annál kevésbé, mert közben leszerződtették a nagy Nelson-revü főszerepére. Mellékesen filmezik, egy tengerész-darabban játszik Albert Bassermannal együtt. Ezt se hitte volna Szőke Szakáll, amikor első dalát megírta »A tejüveges ablak«-ról ★ Jó filmek még nincsenek. Egyik mozi ciklust rendezett a Lubitsch-filmekből. Csakugyan nagy rezsinsször. Ellenben az első filmjében mint színész is főszerepeit, ez még a háború alatt készült, nyugodtan meg lehet mondani, hogy csapnivalóbb, tehetségtelenebb, ízléstelenebb színészt Lubitschnál még kitalálni sem lehet. Ebből is látszik, hogy jó rendező: nem ad magának szerepeket azóta. Pedig van egy kis protekciója Lubitschnál./ ■& A Potemkin-film után nagy csalódást okozott az uj orosz darab, amit Lunaqsarszkij közoktatásügyi népbiztosnak a drámájából Írtak át vászonra. Hatásvadászó, giccs, közepes, színészekkel, a rendezés is gyenge. Tendenciája, hogy az arisztokrácia degenerált. Nem épen uj felfedezés, de a német filmcenzura azért háromszor is betiltotta. Ez használt valamit a filmnek. Az emberek még mindig kiváncsiak a tiltott gyümölcsre. Anita Berbert, a botrányairól hires táncosnőt, aki most újból fellép, szintén a bukástól mentette meg, hogy a rendőrség kötelezte egy fügefalevél-kosztüm viselésére. * Egyik hazafias és erkölcsös berlini estilap nagy, fényképekkel gazdagon illusztrált riportot közölt arról, hogy engedik-e a berlini urinők az uccán leszólitani magukat? A lap, hazafiasán és erkölcsösen arra a végső következtetésre jutott, hogy: nem. Nem akarok erről vitát kezdeni, de tisztelettel ellenvéleményt jelentek be. * Ha az ember kimegy sétálni egy órára. okvetlenül lát három-négy repülőgépet a város fölött. Minden futballmeccsen megjelenik egy-két aeroplán, amelyeket különböző cégek bérelnek fel reklámcélból. A gépmadár szárnyaira rá van festve nagy betűkkel a cég neve. A taksától függ, hogy a pilóta mit mutat be. A Triumph-csokoládé jóvoltából láttam először dugóhúzó-1; a pilóta elállitja a motort és a gép orrával, propellerével lefelé csavarvonalban zuhan le. Amikor húsz, huszonöt méterre van már csak a földtől, vízszintesre állítja megint a magassági kormányt és megindítja a motort. Egy boxmérkőzésen láttam viszont az első looping the Coop-ot: a pilóta bukfencet vet gépével a levegőben és fejjel lefelé repül egy-két kört. Hallatlanul izgalmas mutatvány. A mellettem ülő berlini káromkodva nézett föl az égre: — Ez a kiállhatatlan alak mehetne már a fenébe, a berregése egészen megbolonditja az embert, nem hallok semmit. A zsűri tudniillik akkor hirdette ki a pontozás eredményét. Ez jobban érdekelte, mint a repülés csodája. Pedig boxolni már háromezer évvel ezelőtt is tudtak , AZ. A vajdasági szerb irodalom és a nemzeti kisebbsége : Első pillantásra azt lehetne kérdezni, hogy milyen összefüggésben van a vajdasági szerb irodalom a magyar és német kisebbséggel. Erre a kérdésre könynyen lehet megfelelni. A vajdasági szerb irodalom évek hosszú során át hü kifejezője volt a szerb nemzeti kisebbség életének. A volt szerb kisebbség sérelmei és panaszai ugyanazok voltak, mint a mai magyar vagy német kisebbségé, mert hiszen helyzetük is ugyanaz, a kisebbség ugyanis kisebbség marad, bárhogyan hívják is. Minden tapasztalat, minden meggondolás, melyet valamely kisebbség legjobb fiai kifejezésre juttattak az irodalom utján, értéke a többi kisebbség számára is. Minthogy a mai magyar kisebbségnek még nem volt alkalma, hogy kifejlesszen ilyen irodalmat, amely útmutató lehessen a nemzeti kisebbségre nézve, árért a vajdasági szerb irodalom jó eszköz lehet a mai kisebbségek jogainak és szabadságának a védelmében. Egyesek előtt talán csodálatosnak látszik, hogy a mi cikkeinkben a mai kisebbségek, magyarok és németek érdekében meg fognak szólalni s szerbség legjobb fiai: Dositej Obradovity, Sterija Popovity, Zmaj Jovan Jovanovity, Gyura Jaksity és mások. Azonban a dolog igy áll: A szerb nemzet e nagy fiainak, kik egyúttal az emberiség legjobbjai közé tartoznak, nacionalizmusában nem volt egy mákszemnyi elvakult sovinizmus sem. ök mindig hívek voltak a szerb nép közmondásához: »A magadét tiszteld és a másét r.e bántsd.« Sokan ez írók közül védelmére ke’tek nemcsak saját, hanem más ncmzeibeliekuek■ is, minden elnyomott nemzetiséghez tartozónak. Ljuba Stojanovity ezeket irja Sterija Popovityról: »öt egy ideál lelkesíti, a szeretet, testvériség és egyenlőség ideája, mely magába zár nemcsak egy népet, egy, fajt hanem1 az egész emberiséget. Amennyire fájnak neki saját népének szenvedései, melyeket a törököktől kellett tűrnie, ép annyira érző szivü a mohamedán mórok bajai iránt, melyeket a keresztények okoztak nekik. Epen úgy szót emeltek íróink minden reakció és elnyomás ellen, történt légyen az saját országukban, vagy bármely más európai államban. Itt hozzuk most Zmajnak egy költeményét a fentiek igazolására. Vagyok, testvér, a régi vér — Szikrámnak a tüze Vágyam, akaratom Már ősrégen üze. A mit ifjú lelkem egykor Bensejébe zára Elkisér a sirgödörbe örök aluvásra. A mi egykor, most is csak az Tárja, zárja keblem. Minden ember egy Istene Most is az Istenem. Most is látlak csúf Pártosság A logot hogy méred. Szegény ember bus könnye is A szivemben éget. Egy embert se igázzon le Soha szégyen-járom.: Most is ez a régi jelszó,m Régi akarásom. Elfojtom gyakran még is Villámló haragom, S ez népem oltárán lesz Égő áldozatom. S ha népem géniusza Ujjong: szabad vagyok! Akkor majd nagy világ te, Szivem érted dobog. Meg vagyunk győződve, hogy valamennyi említett írónk ma arra az álláspontra helyezkedne, melyet egy élő vajdasági szerb Író így fejez ki: »Mi nem azért küzdöttünk a magyar sovinizmus ellen, mert az magyar voll, hanem azért, mert a sovinizmus magában véve csúnya’ jdenrég és csak hűek maradunk önmagunkhoz, ha ma épen annyi elszántsággal küzdünk a szerb sovinizmus ellen is.« Tamás István. Berlin boldogtalan, meri uasárnap esik az eső Kuglibajnokság, szoujetfilm, boxolás, 5zőkeszakáll és az erkölcsös berlini nők
